A költészet cselekvő tudata^*

Több évezred (vagy év-tízezred?) költészete bizonyítja, hogy a Költészet cselekvő akarata mindíg a jobbat-akarás, a változtatni-akarás volt! Az ős-költészettől napjainkig: jelenkorunk gyötrött és gyönyörű idejéig, munkájukkal nemcsak kimondani és megnevezni, de változtatni is akartak a költők; változtatni önmagukon és (ha lehet): a világon: hogy jobb legyen! Szívünk és a világ! Dolgunk ma is ez, a ma költőinek, élünk bárhol is a Földgolyón, állampolgárai vagyunk bármely országnak is, hazánk bárhol adatott is, beszélünk ha más-más nyelvet is! A költészet dolga: hogy változtasson a cselekvéssel, hogy fölhívja a figyelmet a veszélyre, a személyesre, vagy az egyetemesre, hogy szóljon keményen és tisztán a Lét dolgairól és a szív dolgairól, életről, halálról, népről, hazáról, sorsról, világegyetemről, hogy megnevezze a dolgokat, megérintse a lényeget, a Lét Szívét lángoló ujjahegyével és gyűlölje a szenvedést, kínzást, elnyomást, magányt, kegyetlenséget és hűtlenséget. Ez a költészet dolga. Ez. Így. Ilyen egyszerűen. Ez a költő dolga: ha szenved is, ha magányos. Most, hogy a világ és Európa költői újra-találkoznak hazánkban, velünk, hazám költőivel, hogy megbeszéljük egyetemes dolgainkat, hogy kézfogásunkkal és szavainkkal kimondjuk hűségünket a Léthez, Emberhez, Önmagunkhoz és Egymáshoz: el kell mondanom, hogy tudom: lehetünk bármilyen költői megvalósítás hívei és gyakorlói, gondolhatjuk más-más költészet-módszerekkel megteremteni a vélt, vagy tudott Legfontosabbat, dolgunk egyetemlegesen egy, s ezt, hiszem, éljük valamennyien: hogy kötelességünk tenni az embert önismeretében nagyobbá és teljesebbé, segíteni a megmaradásban az Emberiséget, óvni az Életet a Rossztól és szólni szép szavakkal: hogy cselekedni és élni érdemes. A Költészet a Halál Szívére célzott kard! A Költészet a nem-lét kegyetlen tagadása. A Költészet csak az Élet tiszta, kemény szolgálata lehet!