A megismerés hatalmáról^*

Van-e több, mint a megismerés? Lehet-e a létben valami több, mint a megismerés? Volt-e nagyobb, teljesebb, tisztább, kegyetlenebb, szebb és végzetesebb akarata az embernek, mint a megismerés? Mint a vágyakozás és a dac a megismerésre, kibontására a titoknak, a homályok kiboncolása, mint a felületek, tér-határok alatt, erőtömbök, lét-kötegek mélyeiben borzongó, gomolygó, feszülő és robbanva-átlényegülő elemi lét, elemi titok, elemi állapot megismerésére induló és indító akarat? Az ember akarata, hogy fölismerje léte környezetét, környezete létét, hogy fölismerje az egyetemes lét, az egyetemes tér, a térben fölépülő idő, az anyaggal-megvalósúló magányok egymáshoz-láncolt sokaságának természetét, az anyagot és az anyagból-áradó időt, az anyaggal, térben és térrel-kivirágzó idő örökkévaló magányát. A megismerést-akaró ember, aki önmaga mélyeibe, múltjaiba és rettenetébe is ás töprengése késeivel, s idegszövet-érzékeny kutatóhálóját szíve féktelen örvényeibe is lebocsátja, már ember-léte kezdetétől akarta megismerni az anyagot, a Föld, a világtér anyagát, az őt-is-fölépítő anyagot, hogy tudja titkát, s titka tudását hasznára váltsa. A megismerés a jóság forrása is a szereteté, mondhatom: a kegyelemé, örömé, de a fölismerés, a törvény-tudás kétneműsége, hermafroditizmusa teszi, hogy ugyanúgy a rossz, a gonoszság embriója is ott rejtezik titoktalan törvényeiben. Korunk nagy forradalmi megismerés-vágya és tudása, a tudomány és technika gyakorlati forradalma: hisszük, meghozza nekünk, mai és holnapi emberiségnek, a nagyobb megismeréssel az anyagot-uraló nagyobb hatalmat, boldogságunk reményének része is lesz talán, de nem hoz-e ez a tudás-hatalom ránk és jövőnkre teljes pusztulást, nem ad-e Földünknek nyálzó sivatagmagányt, biológiai szűrreális létdadogást, nem hozza-e keverék-szörnyetegek hatalmát, a vegetatív szörnyekké-olvadást, rémekké-bomlást? A szellem-hebegését, vagy teljes pusztulását. Szörnyözönt vagy tűzözönt. Vagy semmi-özönt! Akarjuk hinni, hogy aggodalmunk az emberszív éjszakájának árnyéka csak. Csak félelem. És nem hit: a reménytelenségben!