A csönd szívdobbanásai^*

Egy induló pálya, egy kezdődő teremtő sors mindíg megindít izgalmával, bájával és léte harmatával. Móser Zoltán a fotóművészetben keresi a világot és kutatja önmagát, összetett lencsék, titkos mozdulatok, finom derengések és ködben-elporló merengések varázslatával és varázslatában teszi láthatóvá és érezhetővé a dolgokat és a tárgyakat, kiemelvén egy-egy dolgot, egy-egy jelenést, egy-egy csöndből-kivirágzó létezőt: embert, magányt, fejfát, szemet, sugárzást, ködöt, könnyet a zsúfolt világból, a dolgok egymásra-halmozott sokaságából. Ez a nagyon érzékeny fiatal művész a csöndet keresi és a csöndet kutatja, a csönd fölé hajol izgatott szívével, hogy a csönd szívdobbanásait meghallja, hallja a csönd szívütés-válaszait, tenyészet-válaszait és lássa és láttassa a csöndből kiágazó és kitömörülő természetet, az emberit és az embert körűlvevőt. A fényporban és ködfényben tétován derengő világ részleteit adja elénk, kimetszve szemével a neki létre-érdemes részleteket a világból, hogy a magányos tárgyak, emberek, eszközök, az árva arcok kegyetlen gyűrődései és konok táncai, a művészet és a civilizáció foszlott maradékai, kőhánccsal, kő-penésszel habzó alakjai, a tájak, a fák, fények és temetők magányosságukkal is a hozzánk-tartozás, a velünk-egy-élet szépségét és titokzatosságát dicsérjék.