A teremtő rettenet^*

Az ősi kultúrák, nagy pusztai kultúrák, nagy füves térségek, féktelen sivatag-tájak kultúráinak rokona ez a nyers, eleven, tiszta, nemes művészet, Samu Géza darabos, darabosságában is lángoló szobrászata. Ahogy a végtelen puszták mélyeiből, fodros aranyláng sivatagok szívéből kinőtt a mítosz: kőben, égetett agyagban, fában, az isten-állatok, állat-istenek; szárnyas, emberfejű bikák, kőcsigafürt szakállal, kőcsipkefodorszalag szakállal, kőcsipkeszív-szakállal, kőgyűrűláng-szakállpajzzsal, az istenek, királyok, oroszlánok, kő-szárnyú lovak, kőcsipke-szárnyú csődörök, vastagon-erezett, kövér kő-eres fejjel, combokkal, nyakkal, ahogy az emberiség-kezdet mítikus ősalakjai: őstárgyai, agyag-istenkéi, idolai, csupa-tömb, csupa-buborék kő-ősanyái, csupa-lángtömb ősasszonyai kinőttek az ősemberiség ágyékából és szívéből, nemiségéből és rejtelem-tudatából, ahogy az ős-eszközök megteremtődtek az ember kezéből, a teremtő, rettegő, ős-szívében az idő végtelen virágbokrát növesztő ember akaratából: úgy alakítja, úgy formázza ez a fiatal szobrász a maga művészetének tárgyait, teknő-angyalait, vonópad-huszárait, vájt teknő-szárnyú ősi ökrös-taligáit, mítoszi tárgy-megjelenéseit, elemi lét-ismeretének tudásával, a paraszti kultúra, paraszti munkaeszközök hagyományaiból és részleteiből, az elemi anyagokból, a fából, a vasból, az agyagból, a gyúrható, gumi-képlékeny, szikkadó, égethető zárt tiszta anyagból: a földből, az agyag-földből, építi a mángorlófákból és cséphadarókból, dagasztóteknőkből, jármokból, vellákból, sulykolókból és búzalapátokból egységes, eredendő, nagyerejű tiszta látomássá, egyetlen gyönyörű bilincsbe verve ezzel: a foszló időt és a történelmet, jelenkorunkét és a történelem idő-végtelenébe olvadt teremtő ősi századokat.