A gyönyörűség-láncolat*Századunkban, amely művészetében is annyi gyötrelemmel, önzéssel, gyűlölködéssel, ellentmondással és kizárólagosságot-követelő indulattal vemhes, századunkban, amely annyi művészi találékonysággal, izgatottsággal, újat-akarással, lényeget-kereső dühhel és átkozódó tagadással áldott, századunkban, amely annyi robbanó-anyagot, hitetlenséget, új-hitet-keresést, valóság-áhítatot, pontosság-akaratot, küzdelmet, önkimondási gyönyörűséget és önfeladó rajongást, forradalmat és vélt-forradalmat, tajtékzó önkívületet, kegyetlen tékozlást, a lét lényegét, az anyag akaratát és titkos mélyeit, a formák felületeit, sugárzását és gyámoltalan szépségét, a jelenségek, lények, létezők, alakzatok formáit, határfelület-életét és rejtelem-mélyeit tudni-akaró és kimondani-vágyó izgalmat hordoz áldott idő-terhében, szép és boldogtalan századunkban, amely annyi visszavágyódást, múltba-vágyódást, tisztaság-hitet és tisztaság-akaratot, virágrejtelem-egyszerűséget is hordoz méhe szent jelenében: mégis, mintha a tegnapot-tagadás dühe féktelen lángja özönlené el tajték-tengerével: legalábbis a művészetet. Én hiszek a mindíg-újban! Én hiszek a mindíg-többet-akarásban! Tudom és hiszem: csak előre-lépni lehet, vissza sohase, bűn nélkül, önmagunk, művészetünk, teremtő hitünk föladása, eladása, ostoba eltékozlása nélkűl. De előre-lépni csak hittel lehet, hatalmas nagy indulattal, sandán sohase kémlelve körűl, hogy lehet-e?, hogy szabad-e? De lépni előre csak úgy lehet, hogy adjuk vérünket érte, hogy belehalunk, ha már kell belehalni! És mondom éppen ezért: a művészetben újat-vágyó jelen: nem lehet lényegi tagadása a tegnapi, vagy tegnapelőtti újat-akaró múltnak. Nem kizárja, de föltételezi és kötelezi a jelenvaló művészet a tiszta szép tegnapit. Bartók Béla nem semlegesíti, de magyarázza, és megérteti, szükséglet-állandóságunkká akarja Bachot, Schönberg Mozartot, Webern, Berg, vagy Stockhausen Beethovent, vagy Gustav Mahlert. Picasso kívánja a Raffaellót, Hantai Simon Giottót, Klee, vagy Kandinszky Masacciót! Mert ez a szent, szép, okos és fontos folytonosság, a gyönyörűség-láncolat, a művészet örökös tudatos tenyészetének végtelen állandósága. E tudattal és hittel köszöntöm Bernáth Aurélt, a nagy mestert, költészet-kezdetem egyik mámorát és barátját. |