A kemény leleplező és ítélkező^*

Sok meghatározója van és lehetséges egy irodalom, vagy egy író jelentésének, küldetés-vállalásának, erejének, szellemi szépségének és nagyságának: tárgyi, formai, jellemi, nyelvi, dologi, természeti, társadalmi, látomás-erőt viselő, küldetés-tudattal boldog, választani és kiválasztani akarni tudó és képes biztosság. Fölsorolni módom nincs most e lehetséges, vagy szükséges meghatározókat. Egyet azonban tudva tudok és hittel hiszek: hogy nincs, hogy nem lehet nagy irodalom és nagy író erkölcsi bátorság, erkölcsi tisztaság és erkölcsi szigorúság nélkűl! És mondom ezt épp itt és ma: önvesztő, komor, tébolyúltságokkal-vemhes, otromba, szitkokkal, dühökkel vad és mégis mindenképp-megújúlni akaró századunk jelenidejű évtizedében, amely lüktetve és nyöszörögve ráng a boldogtalanságtól és reménykedéstől, az idő történelem-zsákjába gyömöszölten, mintha az Ismeretlen Isten végtelen fekete zsákba gyűrt és taposott volna: csillagot és sátánt, dologi létezőt, embert, állatot, növényt, hite angyalát, megváltó-önmaga vizenyős szíve-vérét, boldogságot és reménytelenséget! Illés Endrének, aki nemcsak nagy kortársunk a jelenidőben, aki nemcsak műve erejével, biztonságával és tisztaságával nagy írója gyötrött és lázas jelenkorunknak, s minden bizonnyal a jövő-időnek is, de társunk a múló és féktelen hétköznapokban, az izzó lét-csobogásban, a tenger-mohás, zöld tengernyálas, csigás, habos kék vízrengéstől likacsosra rágott kövekre kiterített száradó ősi halász-hálók lazaságú, vagy kristály-kötésű ünnepnapokban; Illés Endrének erkölcsi bátorsága, tisztasága és erkölcsi szigorúsága: ereje, hite, a létben-eligazodás-tudása, reménye és kemény, okos ítéletre-képessége! Ez az erkölcsi szigorúság író-volta kemény, szép szív-verése! Ez adja hitét a teremtésre, megvalósításra, a dolgokat és jelenségeket: szerkezetük alappontjáig kiboncolni-tudásra, ez adja erejét az álságok, csalások, hazudozások és hazugságok, ringyóságok és rózsaszínű selyem-álarcba rejtett szifilitikusan-rothadt arcú csalások, bűnök, ostobaságok, álnokságok leleplezésére, ez adja hitét és biztonságát a tétovaság-nélküli ítélkezésre, a kemény ítéletre a teremtő megvalósításban, a pontos és határozott ítéletre a szellemi cselekvésben. Igen, kemény fölboncoló, föltáró, leleplező és ítélkező Illés Endre! És mégis mennyi megértés, jóság, játékosság, elnéző finom legyintés van ott, él: műveiben! És mennyi lángolás és lobogás és mennyi rajongás, gyermeki áhítat és szeretet! És mennyi csodálat és tűzvészként lobogó áhítat kemény, tiszta, pontos, szigorú, kristály-metszésű, kékarany kristálylap-csiszolatú mondatai, elmondás-szerkezetei és szavai titoktalan-titkos tiszta mélyén, mennyi ragyogás, láng, oda-adás, csodálat, megbocsájtás, rajongani-tudás és emberszeretet! Eötvös József, Kemény Zsigmond, Babits Mihály rokona, testvére ő: Illés Endre. Mit tesz ez a nagy író, mit tesz ez az odaadó és szigorú, delfin-játékos és márvány-merengésű ember? Mit tesz ez a robbanékony rajongás, ez a valóság, s mert elsőként ez izgatja szívét irodalma kezdeteitől, a társadalmi valóság homályait, zagyva sötétjeit, vizenyős varangyos gödreit, gipsz-álarcait, kő-álarcait, púder és festék-álarcait, vastag, fakó habarcs-rétegeit, húsa élő viruló sötét szövetét bátran átvilágítani tudó kemény szigorú szempár, ez a kék szemgolyók páros reflektora a történelem-éjszakában? Az álságokkal, bűnökkel, bujaságokkal és hazúgságokkal hemzsegő, torzakat és szörnyeket-szülő éjszakában? A rémület-ringató nappal-éjszakában? Mit tesz ez az ítéletre-ítélt ember, mit tesz Illés Endre? Mit tett Illés Endre, aki ifjan is tudott vágtatóan nyers, habzóan őszinte, kíméletlenül dacos, önmaga sebezhető, karddal-megdöfhető testrészeit, vagy szellem-pontjait elfödni-nem-tudó és talán csipkés-páncélba-rejteni-nem-is-akaró, robbanásra feszűlt izgatott elme? A valóság, a lét zagyva, kúsza, aszimmetrikus, rejtőzködő és diszharmónikus, dobogó mérhetetlen halmazatából lángtól-nem-félő okos kezével kiemel egy habzó lét-csomót, lángoló, füstölgő, parázsló, vérző maroknyi élet-sarat, lüktető ember-valóságot, társadalmi élet-köteget, egy társadalom rétegének álcás, csipke-léptű, vagy szajha-ordenáré, trampli, vagy kaporlevél-törékeny, kifestett, rózsapontokkal pettyezett arcú alakját, kiemel egy-egy ember-szívet, ember-főt, ember-sorsot a zavaros, gyönyörű lét-homályból, a történelemből, társadalomból, bánatból, irodalomból, feledésből: és eszmélkedése boncasztalára téve addig vizsgálja, metszi, bontja föl, preparálja ki belsője eddig-rejtett, határfelületek alá rejtett élet-szerveit és lét-szerkezeteit, amíg létezése és jelentése titkát föl nem ismeri, amíg rá nem bukkan a jelenséget-mozgató legtitkosabb szerkezetre, a kopár ideára! S ha már megtalálta a titkot, ha már rátalált a jelenséget virágoztató és mozgató szellemi szerkezetre: akkor dönt, ítél, meghatároz, diagnózist ad, kimond, leleplez, föllebbezhetetlenűl és kíméletlenűl. Ezt szeretem én benne: ezt a kíméletlen kutatást, tajtékozó mohóságot az igazságra, gyöngéd kegyetlenséget a szeretetre! Ezt a valóság-éhséget és valóság-áhítatot, ezt a valóságot megismerni, fölfedezni és megítélni akaró szép erőszakosságot! Ezt a bátorságot még arra is, hogy tévedni merjen, ha tévedni mer, mert a föloldozásra nincs más kiút! Mert hiszen ez az írás lényege, ez a tévedésre-is-elszánt emberért-áldozatos erkölcsi szigorúság! Ez az irodalom bátorságának egyik lényege! És az az érzékeny és finom szeretet, amely Illés Endre minden művét csontvázig átitatja szerelmével, az az aranyrózsakék robbanással rajongó és ragyogó, mohó, vad életszeretet, az ember, az esendő szikár könnyűség, vagy szikrázó tömör szomjúság: az ember szeretete, s a teremtett valóság, az agyunk hitéből és kezünk munkájával, képzeletünk csillagtüzéből teremtett valóság, kultúra, civilizáció, irodalom, szerelem, halál szeretete, amely ott él kifogyhatatlan hitével Illés Endre minden művében és termékeny szívében. A Lét gyötrelmeit és végtelen kúszaságát megérteni és ezért megbocsájtani is tudó egyszerű szeretet. De: nem a szánalom!