Mit tehet a költő?^*

Ó, ez a cím nem kétségbeesett és komor, de konok kérdőjelű, hiányt-kimondó és szigorú. Nemcsak a költő küldetés-tudatát kérdőjelezi meg, de a költő küldetés-tudatának fontosságát hangsúlyozza, követeli; számonkéri a költő felelősség-vállalását, a létre-szögezett állandó figyelmét, a próba, a megváltoztatni-akarás, a jóravaló-élet makacs vállalását. Kérdőjeles formában hangsúlyozza azt, hogy a költő, a művész cselekvő akarat, hogy a költészet és a művészet folyamatos, meg-nem-állítható cselekvés, beavatkozás, a dolgok, az élet megváltoztatására irányuló csökönyös törekvés. A költő nem mondhat le erről, mert ezzel a költészet lényegéről mondana le, lemondana önmagáról. Minden versprózám egy alkalom szerelmének szülötte: költők születésnapja, jóbarát halála, írók hangot-bénító koporsója, ideges riportok, vacogtató-kényszerű vallomások, az Új Írás képzőművészeti folyóirat-tárlatai, kiállítások, gyönyörű elődök ünnepe, az eredet-kutatás, a gyerekkorba-révülés kötelező és adott alkalmai íratták velem a vers-prózákat. A goethei-értelmezésű aktualitás ihletettje és terméke minden verspróza, mégis föltörhetetlen gömb-héjazatú, pórusos mészkéreg-tartály, gömbszerűen zárt, egy-jelentésű, akár a vers. Ezért is mondom vers-prózának őket, s nemcsak azért, mert megfogalmazás-módjukban, belső szerkezetükben, nyelvükben, mondat-építési módszerükben, kép-áradásukban szinte teljesen azonosak verseimmel. Én levelet is úgy írok, ahogy verset, vagy prózát, kis különbséget csak a gyakorlati tárgy (az elmondandó dolog: alkalmi, állandósult, belső, vagy külső) ad a megfogalmazásban. De az értelmezés és a kimondás, a lényeget-kutatás és a szerkezet-röntgen-átvilágítás módja, ihlete és szenvedélye, szenvedése és megaláztatása mindíg azonos: ha versről, ha prózáról, levélről, vagy akár egy üzenetről van is szó. Szeretem a versprózát, gyökér-esetlegességei, időszerűség-rücskei beleszövődnek és beleolvadnak az egész mű húmuszába és életébe. Így lesz a verspróza-kötet (a vallomások kő-kockáit az élet-szerelem habarcsával egymásra-ragasztva épületté) önvallomás és napló, történelem és költészet-életem története, gyarlóságaim és hitem új szárnya, aggódásaim, világ-féltésem, létszerelmem és emberiség-szerelmem vallomása. S hite annak, hogy a költészet és a költő ma (talán minden koroknál jobban) felelős a létért, az emberiségért. Mindíg ki kell mondania hiányait, szenvedését és nyomorúságát, árvaságát és küzdelmeit, mindíg ki kell mondania szépségét és fölemelkedését, ritka örömeit.