Képzelet, tudomány, költészet^*

Ki tudja, az Emberiség megérti-e már, vagy megérti-e lassan: a Föld, amin jár, ahol teremt és teremtet, termel, nemz, fogan, szül, él, dolgozik, szenved és pusztúl, amelybe elássa rothadó, gázbuborékokat-erjesztő húsát és amely sárga-zománcúra, küllő-bozont-üregesre, szuvas, töredezett-fogsorú varrat-hártyahéj-házzá szopja csontjait, hogy ez a Föld, Átkunk és Gyönyörűségünk, a mi Egyetlenegyünk, Képzeteink Méhe, Varázslatunk Emlője, Hitünk Nemzőostora, gömbölyű, vagy tojásdad, vagy szív-alakú, vagy körte-formájú test a Mindenség-Anyaméhben, véres, lüktető embrió-szív, piciny méhmagzat a türelmetlenűl-dagadó végtelenség-méhburok fényfoszlány-lepedékes, oldódó csillagmirigy-csomós magzatvizében? Ki tudja: az Emberiség látja-e már a Föld helyét, sejti-e már önmaga helyét a Világegyetemben? Mennyire ismeri az Emberiség önmagát? Múltját, Jelenét, Jövőjét? Tévedéseit és Bűneit, Tékozlásait és Lehetőségeit, a Meg-nem-valósítottakat és az Eljövendőket? Az emberiség legjobb Szellemei, Ismertjei és Ismeretlenjei, Névtelenei és a Világ-előtt-gyötrődve-alkotói emberiséglétünk önismeretének vizsgálói és kimondói voltak és azok ma is, és e féktelen és szorongásos vizsgálódásban nemcsak a természettudományos indulatot, nemcsak a költészet akaratát, de a Képzelet Apokalipszis-lovait, Szárnyas Fény-embereit is szívük alá gyűrték, hogy elröpítsék őket a Lét szívéig, a Menny-Pokol-Halál-Jövő lángzó-bíborzó-gyökérző-szeráfi gyémánt-gyűrűi, pöfögő tűz-mocsarai, a részecske-lét láthatatlan hagymafejébe, hagymalevelei közé. Mert nemcsak a: mi dolgunk a Földön?, de a: mi értelmünk a Világegyetemben?, mi célunk az Emberiség-Jövőben és a Világmindenség-Jövőben?, és a: mi a lehetősége a Föld-Jövőnek a gomolygó és valahol-mindíg-rothadó, valahol mindíg-újrakezdődő Világegyetem-állandóságban? kérdéseit is átzúgatták vad-harapású, vagy mész-foraminiféra-vázként áttört és dermedni-készülő szívükön és végzet-napjaink szorongásain! Költők, festők, természettudósok, látnokok és jövendőmondók, próféták és fizikusok, csillagászok, vegyészek, biológusok, matematikusok és apostolok, mesemondók és mítosz-teremtők, éposz-írók és sámánok, alvilágba-szállók és a biológiai-technikai-jövőt-tervezők, mennyet-látogatók és a világűrt-föltérképezők, gépeikkel-hódítók, műszereikkel-figyelők (amiket, mint orvos hallócsövét a szív fölé a mellkasra, a világegyetem mellkasára szorítanak), antenna-háló-ernyőikkel, lemezes radarcsápjaikkal a csillagok-fölé-ágaskodók (amelyek, mint a cserebogár szétlegyezett csápja szagolják az űrt): Költők, Természettudósok és Űrrepülők írják be képzeletük vér-álmú szavaival és kutató gyakorlatuk dacos és komor tetteivel az Álmodozás, a Vágyakozás és a Történelem csillagfényes és csillagfátylas lapjait. Az ember már mítoszaiban, őskönyveiben és meséiben, látomásaiban és szerelmes-sóhajaiban is elképzelte a Mindenséget és a Mindenség-és-Emberjövőt, de a természettudomány dacos föllobbanásával, a technika áradó lehetőségeivel, az új és új fölfedezések gyönyörű izgalmával, és a költői képzelet legszebb hatalmával utólérhetetlen vággyal és fékezhetetlen ámúlattal keresi a lét szerkezetét, hogy bátrabb legyen a megismeréssel, bátrabban vállalja halálát, keresi a világegyetem, e roppant dübörgés-koponyába zárt agyvelő értelmét, hogy szolgálni tudja teremtő és tevékeny gondolatait, keresi értelmes társait a táguló világanyag többmillió bolygóján: műszereivel és képzeletével. Hogy ne legyen ilyen egyedűl!