A halhatatlan élet-láng nehéz öröme^*

Mindenféle megismerés-vágy és mindenféle elmondás-vágy mutatja ki komor és játékos és merengő jelenlétét a nagy szobrász, Amerigo Tot műveiben. Elmúlt korok bronz-áhítata, bronz-riadalma és bronz-sűrűsége éppúgy magába-itta őt, mint a kővel, márvánnyal, agyaggal, fával kimondott tűnődő emberi gondolat, mint a mindenféle anyaggal kimondott emberi magány, emberi árvaság, emberi küldetéstudat. Tót Imre mindent tud az anyaggal és mindent tud az anyagban, kő-csipke-sűrűségű bronz-erdői rezzenéstelen bronz-csipkeözönökkel, hatalmas izom-csomókkal dagadozó, megváltást-szolgáló emberei épp úgy az emberi sors értelmét és jelentését szolgálják, mint a Willendorfi Vénuszt idéző gyönyörű, igéző ősasszonya, s jelenkorunk minden tébolya, önzése, önkénye és részeg durvasága, tébolyúlt agresszívitása elleni tiszta tiltakozásúl megépített és összeforrasztott durva bronz-vas-szörnyei, tagolt és gőgös nagy, tömbjeikkel, rücskeikkel és kegyetlenségükkel a Gonosz gyűlöletét mondják, a Sátán-Tébolyét; s álomszerű titkos és sejtelmes asszony-torzói, asszonytest-töredékei, monumentális kő-márvány szerelem-ölelkezései az élet-hit, a halhatatlan élet-lángnehéz örömét mondják. Az életét, amiért egyedűl érdemes élni!