A lét első kísérletei*Íme, a mindenható anyag, ahogy önmagát megvalósítva mereng. Íme, a szellem, ahogy gyötrődve, komoran, lassú moccanással, kő-habos hörgéssel, szent förtelemmel, vak óriás kőlap-legyezőkkel, szögletes, csipkés, ősvilág-halál temetőként összezsúfolt szálkás kőgerenda-tornyosodással, ellapúlt sárgolyókkal és zsíros sárcsomókkal önmagát a végtelen szörnyeteg szép anyagból kibontja. Mintha Dinoszauruszok mennének irdatlan kő-totyogással, a csöndbe fúrt csöpp kőgolyócska-fejjel az őstéren át, mintha behemót-karcsú kőcsipke-sárkánygyíkok állnának haldokló kő-révülettel ős-csillagok alatt időtlenűl az ősidőben. Íme, a lét-kezdeti állapotok, íme, a létfolytatás kő-idő ős-moccanása, íme, az anyag végtelen gyötrelme és nyugalma, a szellem átkozott magánya a vaskos, repedezetlen, komor anyagban, íme a darabos, durva áldott magzat, akit az anyag tiszta méhéből kilökött, a lét első kísérletei közűl való, az első megvalósulás darabos, vastag, kegyetlen, magányos alakjai, íme a kő-dadogás, vas-dadogás, sár-csönd ősgondolatok. A lét-formák és szenvedés-formák és megváltás-formák alap-elemei, valami a kezdetből, amelyben még nem különűlt el teljesen és végzetesen önmagától az anyag, amelyben még nem látható a szerkezet és a belső homály görbülete, izzó, erekkel átszőtt rózsafekete lüktetése. Íme, Vilt Tibor művészete. Ahogy a száraz, növényszőrös virágcsontváz, száraz mirigycsipkés bürökcsontváz áll a fagyott időben a hold kék higanymosolyában, úgy áll itt a kereszt és a hold, a megfeszített és a gyűrt fém-ragyogás, ahogy a kiégett, szeles, madártalan pusztán a dermedt ős-születés kőtorony-maradványai, az égő, izzó, folyékony anyag iszonyú őscsipke-szálkái, a kőhasáb-tornyok, kőtömb-keresztek, kőlap-ábrák, a hajdani fortyogó sűrű láz megfagyott kőhab-rózsái és kőcsipke-páfrányai, úgy élnek itt önmagukból még alíg kibontakozva, lényegüket és jelentésüket, tiszta tartalmaikat durva tömb-kockákkal és hasáb-csipkékkel gyötrötten és némán betakarva, látomásukat és küldetésüket tömbökben, kockákban és hasábokban jelezve, a vastag, őskőkocka-kan kentaur, a hárfázó, szögletes, kőtéglák összeforradása kő-medve: Orfeusz, ahogy a kő mereng a pusztán, önmagát jelentve és a törékeny és hasadékony időt kimondva, ahogy egy puszta kő-csillagon, kopár vak égitesten ül magányosan kő a kőben, kő a kövön, szikla a sziklán, rög a rögön, kő-alakok kő-ketrecekben, kő-rabok kőszálka-szivacsban, úgy élnek itt a töprengő ember teremtményei, az idő gondolatai, a bírák, merengők, gondolkodók, úgy élnek itt a titkos, megfejthetetlen kategóriák. |