A kiválasztott és szent elragadtatásos^*

A kiválasztottak közűl való volt Vajda Lajos. Nem tudok borzongás nélkül, elragadtatás nélkül, a világegyetem-tojáshéjat-szétrepesztő töprengés nélkül gondolni sivár életére, teremtő akaratára, nagycsuklós kezeire, tűzzel-mámoros, szent elragadtatásban égő szemeire. Mert ő volt az elragadtatottság, a lét-értelmező borzongás és a törvényt-kereső töprengés. A legszebb teremtő akarat. És a legszomorúbb szárnytörés, véres zuhanás, legfehérebb földbekeveredés. Ő nemcsak a művészet értelmét és célját, de a lét (benne létezésünk és erkölcsünk) értelmét és célját kereste. A lét alapelemeit és szerkezetét. Élete rövíd volt, megaláztatásos és nyomorúságos. Művészete (minden sokszori töredékessége ellenére) a világosság gyökeréig jutott el, a fénylő tűz-gyökérig és a fekete alap-képletig. Művészete egyszeri volt és olyan küldetés-szerű, mint a megváltóké. Nincs nagyobb bűn, mint azoké, akik üveg-törékeny hártya-emberré szívták alkotni-kész testét, akik fehér penésszel befújták indulatos napjait, mint azoké, akik úgy ölték meg őt, hogy közben nevettek.