A virágzó láng virága^*

Az ember-történet legszebb pillanata talán, amikor nemcsak egy emberben lobban föl a teremtő szent láng, a kék tiszta tűzzel égő teremtő akarat és termékeny megvalósítás, de mikor egy egész családon lobog végig, föllángolván nagy arany ragyogással, a teremtő géniusz lángja, amikor szülők és gyermekek szívén és agyán csobog át a tűz, a művészi teremtés tüze, s égeti át életüket, s izzik, rostosra és tisztára égetvén szívüket, halálukig. Amikor a kezdet és a folytatás majd két évszázadot ragyogva át, egy-izzó-folyamatban tör át az időn, mint égő aranydrót-fonalak kötege, s ki nem hűl a kezdő-akarattal, s még-jobban izzik a folytatóval, egyetlen fénylő aranydrót-csontvázként az idő húsában. Amikor a ravatalon nemcsak a pórusokig kiégett szív és a pórusokig kiégett koponya fekszik, mint hideg lávahab-őshal, fekete kőhab-serleg, s e kőszita-korsó, kőszita-szív likacs-szövetén átfolyik a fehér halál, de ott a lobogó tiszta folytatás, a megállíthatatlan teremtő csobogás, a gyász és befejezés helyett a virágzó láng virága. A magyar képzőművészet legszebb csodája a Ferenczy-család élete és működése, a majd két évszázados folyamatos zsenialitás, amely az apában: Ferenczy Károlyban világít a legtisztább fénykoronával, amely ott ég a feleség csipkefinom rajzaiban és konok nagy akaratában, amely ott virágzik virágokká és világokká szőve Ferenczy Noémi szőnyeg-képein, s füstös nehéz sorsával ott gomolyog Ferenczy Valér hallgatag vásznain, s amely ott szikrázik, homálylik, ragyog a halhatatlan Ferenczy Béni szobraiban és bronz-vágyaiban, a megvalósúlt művekben, amelyek az emberiség legszebb vágyait és legnemesebb állapotait, anyagi és szellemi tisztaságát és hitét tömörítik és kötik önmagukba.