Néhány szó Kiss Benedekről^*

Először egy gépiratos, kiadást-áhító antológia szereplőjeként ismertem meg Kiss Benedeket, s szívem föl is szikrázott nyomban zöld-lángú, tajték-léptű csikó-indulatosságától, vídám és nyers és ficánkoló tavaszi kedvétől, lobogó kék indulatosságától, ami még a homályosabb-belsejű, egymásba-tört titkú, kúszán összenőtt kristálybelsejű, vak kőráncosabb-hámrétegű kép-egymásrahullásokat, pala-rétegeket, érzés-tömböket is átvilágította tiszta lángjával és örömével, s láttam azt is rögtön, hogy ha hasonlíthatom azt az antológiát egy kerékhez, költőit a kerék egy-egy küllőjéhez, láttam azt is, hogy ez a küllő, Kiss Benedek költészete, másfajta fából van kifaragva, valami jóillatú tiszta rózsafából, jószagú rózsás anyagból, kemény-erezésű, rózsapórusú tiszta fából. És most, hogy itt, asztalomnál ülve lapozom ezt az érzékeny vers-köteget, s olvasom újra és újra a verseket, Kiss Benedek verseit, néha megpihenve, hogy nézzem: a nehéz higany-ütésű télutói eső kék higanyporral füstölög a zöld-orrú fekete faágakon, mert hát csak eljön a tavasz!, nemcsak szememmel látom, de érzékszerveimmel is érzem és fülemmel is hallom, hogy a költészet tavaszi kedve nyargal zöld lovon Kiss Benedek verseiben, aranyfüttyű tavaszi szél tekereg, s hallom a virágos zöld ló zöld pata-kopogását, virágzó nyerítését, toporgó tavaszi kedvét. Verseiből külön kiütnek, mint nagyobb szív-ütések a folyamatos szív-munkából a kemény-erű, aranycsengettyű-lángú, tomboló-kedvű képek. Ilyenek: kidagadnak a felhők, az isten fölcsipeszezett fehérneműi, aztán: Billeg aranyló vadkácsamítosz, halzsírzománcát töri a tónak, aztán: verjed a húrt, vörös hólyagokká gyűljenek ujjad hegyén a hangok, aztán: pentaton kancák szájában hathúros gyeplő, meg az ilyenek, s fésű voltam hajnalig a hold aranyhajában, vagy csilingelések rézcsikói, vagy: mint kígyónyelv lökődsz felém, bénító nedvek nyelved hegyén, vagy: Ezüstpáfrányt vedlik a tükör, vagy: Szememben alkonyi ég bánata piroslik. S friss tavaszi szag járja át szívemet, a havat levedlett szél suhogó páfrány-illata, a fű zöld illata, aranylángöröm. Mert Kiss Benedek indulatos, dacos, toporzékoló, jókedvre-vágyó, bársonycsikó-kedvű, tavaszra-vágyó, tavasz-sejtelmű költő, az, aminek lennie kell sorsa kezdetén, felelősségét-kereső, jelenét tudni akaró, jövőjét vállalni akaró költő, akiben van ugyan hajlam a világ misztikusabb magyarázatára, a dolgok és összefüggések lázas fölkutatására és kibogozására, a dolgaival és jelenéseivel színesen és véresen egymásrahulló lét lüktetve, dadogva elmondására, mégis érzékeivel és ihletével érzi és éli a szent anyagot, a virágzó világot, a színeket, a lángokat, a ragyogásokat, a lényeket, a virágokat, szerelmeket, a kalászokat, az alkony véreres rózsaóriás-szemét és az aranyfogsorú csillagokat. Kiss Benedek színeiben, illatában és virágzásában látja és érzi a léte-környezete világot, finom vers-bánata és tiszta töprengés-magánya ha föl-föl is erjed puha kék füstjével, hogy átitassa a vers-csöndet, a lét-szövetet, nem több az, mint a fiatal szív dacos és türelmetlen lobogása, valami könny-keresés, mert azt is szeretné, a könnyet és az iszonyatot. Majd eljön az is! Képei, vers-lényei, vers-létezői pontosak, színesek, eredendő színükben és alakjaikban jelentkeznek, szinte szagolhatók és tapinthatók, mint a természet létezői. Világa: ez a kalász és trágya és csont és napfény és gyötrelem és bánat és bor és temető-illatú ország, világa: ez a pusztulásból és megváltó-lázból, tunyaságból és tűz-akaratból szőtt halálgubancú vad történelem, hite: az új-akarás, a türelmetlen és lobogó holnap-várás, emlékezete: költészetünk szent árnyéka, amely a vérző-ágyékú szent rózsalovag Balassi Bálint rothadatlan testétől és illatozó szívétől vetűl történelmet és időt átütve kék lángjával a szívünkre, magába-szőve Berzsenyi és Csokonai, Vörösmarty és Petőfi, Arany és Vajda, Ady és József Attila kék árnyék-lángjait. Jövője? Azt már szívéből kell megépítenie! Én nem is tehetek mást, mint amit tettem: a fiatal szív egy metszetét vizsgáltam most szeretetemmel, az ifjú szív kis rózsakaparékát vizsgáltam szívemmel, mint mikroszkóp alatt: s elmondtam, amit láttam: hogy erős, egészséges sejtek lüktetnek ott, hogy virágzó kemény ereket és érzékeny, tiszta élet-szövedéket láttam, tiszta lüktetést, tiszta nedveket, eleven ragyogást, az élet elemi tenyészetét.