Halál a halandókért*1. Már nem is oly rövid költői gyakorlat után mondhatom, hogy egy vers fogantatásának idejét, legyen az akár nagyterjedelmű éposz, vagy csillagfényű rövid lírai vers, nem lehet kisérleti pontossággal megállapítani! Nem mintha titok, homály, vagy nagyfüstű misztikum födné a verset-foganó lelket, vagy a csíra-vers lombosodási kezdetét, de mégis minden vers megszületésének bonyolúlt és tulajdonképpen elmondhatatlan előtörténete van. Tudatosság és ösztönösség, vágyakozás és elhatározás, pontos megtervezettség és különös indulati töltés bonyolúlt szövetségének egy pillanatában kezdődik egy vers, vagy a vers. Az éjszaka képei-t is egy ilyen pillanatban kezdtem írni, hosszú töprengés, tervezés és talán esztendőkig tartó belső-erjedés után. Meg kell vallanom, hogy az atomfegyver léte folytonos aggódással és folyamatos szorongással tölt el, mert féltem emberfajtámat és féltem a hitemben mindíg zöld idő-levelekkel lombozó jövendő ember-életeket is, de e szorongásom mellett ott virágzik pompázatosan és el-nem-hervaszthatóan az a reményem és meggyőződésem is, hogy a jelenkor és a holnap bölcsebb embereiben lesz annyi erő és életszeretet, hogy megakadályozzon egy, most csak a tudományban és látomásban elképzelt pusztulást. Az emberiség öngyilkosságát, bolygónk halálát. Ennek a kettős érzésnek viaskodásából születtek meg Az éjszaka képei.
2. Az éjszaka képei-t voltaképpen egy elképzelt zenei formára írtam. Olyan zenei formára, amely eredetét az ősi görög kórusokban veszi, s amely versformát, (vagy mondanivaló-formát) kétezer év óta használ az európai költészet, tapasztalásom szerint mindíg legfontosabb mondanivalói számára, és mindíg olyankor, amikor tömeges hatást akar elérni a költő, amikor nemcsak a magányos merengés ábráit akarja megtölteni a szavaiból életre-kelő látomással, de a várakozó emberekben szeretne egy-idejű robbanást okozni. A vers szereplőinek egymásraépülő, egymást-nem-nélkülözhető mondataiban minden hallgatónak, vagy olvasónak részt kell vennie. Ha az én versem talán nem is, de ez a versforma lehetőséget ad arra, hogy magára ismerjen benne minden ember.
3. Az éjszaka képei-nek két változatán is dolgoztam egyidőben. Egy pusztán leíró, lényegében epikusnak mondható változaton és az oratórium-szerűn. De a mostaniba, a több-szereplőjű versbe nagy leíró-részleteket is bele kellett ötvöznöm, mert nemcsak azt akartam, hogy az olvasó, vagy a hallgató megértse, milyen iszony várhat rá és az egész emberiségre, de lássa is, elképzelni is tudja az elképzelhetetlent és a látással is segítsen megértetni és elfogadtatni szívem és eszmélkedésem nagy aggodalmát. Hiszen Az éjszaka képei-ben még egy meg-nem-történtet, egy csak megtörténhetőt fogalmaztam meg. A vers szerkezete is így épűl föl. Egy békés mai éjszaka szörnyű látomásait akarják elcsitítani az asszony, a szerelem hangjai. És a hajnali nap gyönyörű zászlóbontásával (amely talán a létezés legszebb pillanata) meg is kapjuk a végső választ: az életöröm és az életszeretet emberiségre-vigyázó parancsát és hitét. Ez a látomás: halál a halandókért. S az új-halálban éneket-kezdő költő magányos éneke és növényi, állati borzalom-szörny-vállalása: élet az élőkért, halottasének, világhalott-sirató és bölcsődal.
4. Nemcsak agyam, de minden idegszálam és sejtem vallomása, hogy az emberiség békében fog élni még hosszú évezredekig, és lesz majd kor, amikor az emberek mosolygó tűnődéssel gondolnak a mi rettegő és bizakodó, építő és hatalmas feszűltségekkel teli századunkra, talán nem is értve, de megsejtve, hogy mit is forgattunk mi szerelmes szívünkben. Ránk gondolnak mosolyogva, ahogy a mindenségnél csodálatosabb József Attila mondotta: „lugasok csöndes árnyain”. |