Balzsam-virágok, sólyom-léptű harcosok^*

A Létezés emlékezetében egymásra-rétegződő Idő, az egymásra-rothadt élet-avar, az egymásra-omló halál-halmazok megemésztik, fölfalják elporhanyósítják a mindíg-elvérző, elvirágzó Jelenidőt, a városokat, harcokat, vér,-hús,-csont-rendszereket, a sóhajokat és a könnyeket, de meg is őrzik a harcokat, sóhajokat és könnyeket, mint a geológiai föld-övek a buta-szörny sárkánygyíkok csigolyáit és fogsorát, vagy kőzetek a belegyémántosodott óriás-szitakötők recés térképszárnyait. Egy-egy nép költészete az a kőzetgyűrű az áttetsző időrétegek alatt, amelybe beledermedt a hajdani élet és a hajdani halál és hajdani szerelem, de amelyben mégis vadelevenen él a harc és a szenvedés és a szerelem, mint a magzatburokban a magzat, boldog testben a szívdobbanás. S ha okos, türelmetlen tekintet feltöri ezt a kőhéjat, nem a halál-csontokat találja ott, de a zsendülő rétek zöld szilajságát, szeretők forró könnyeit és habosan kiömlő vérét, csodamód megszólaló erdőket, igazság-szerző, szabadság-osztó okos, ravasz hősöket.

Minden nép hasonlít egymásra és minden nép önmagához hasonló. Különböző népek népköltészetében kimutathatók az azonosságok, leginkább a szegénység és a szenvedés gyűlöletes azonosságai, mégis, a népben, annak történelmében és életében egyedi dolgok adják egy nép költészetét önnönmagává. Elkeserítően, fölzendítően, gyönyörűen, tudatosítóan! A bolgár népköltészetben is! Ennek a valaha rokonnak-hitt, s ma már rokonnak-vallott népnek dalaiban, bájolóiban, balladáiban és hősi énekeiben is megtaláljuk a velünk és más népekkel közös vonásokat is, de ez a nép olyan pontos önéletrajzát és önismeretét adja költészetében, hogy beleborzong az ember és szívére teszi kezét, mert nagyon fáj. Ami a csoda: hogy szinte történetírásszerű pontossággal örökítette meg, és nemcsak pillanataiban, de időfolyamatosságában is történelmét. Talán ez a legfontosabb tulajdonsága. A bolgár népköltészet nem szemérmes, nem szorongásos és magányos, mint a miénk, és nem is érzelmes és buján a halállal-átitatott, halállal-üzekvő, halál-vaginás, mint a spanyol, de bosszúálló, átkozódó, szabadságharcos népköltészet, mert szinte minden darabjában a nemzeti fölszabadulás vágya él (minden darabja töredék-szabadságharc!) a szerelmesekben éppúgy, mint a hajdut-énekekben, mindenütt belesajdúl az idegen jelenléte. És bizakodó ez a költészet, erős, egészséges, mint az a sokat-szenvedett nép, amely csoda-dalokat termett, balzsam-virágokat, termett mindenség-erejű, az istennel birkózni-vágyó, az egész Földet fölemelni-tudó, sólyom-léptű harcosokat.