A bekerítő halottak
|
ILLYÉS GYULÁHOZ
|
| Írtam: mikor már a földben |
| erjedt, akit meg nem öltem. |
| Én vad szívem kitakartam. |
|
| Testvérem vagy? Öcsém? Bátyám a szenvedésben? |
| Átkom a fölmagasztalásban? |
| Hitem a pusztulásban? Gyászom a megmaradásban? |
| Apám a rettegésben? Öcsém az iszonyatban? |
| Testvérem vagy a kőben, a hitben és a késben? |
| Testvérem vagy a bátran kimondható titokban? |
| Testvér? Apa? Öccs? A Sándorban-is-egyet-akartunk? |
| És akármi más volt: egy volt a harcunk! |
| És akármi volt: egy volt az ordítozásunk! |
| A jajgatásunk, a dadogásunk, a lángelménk, az átkunk! |
| Hát most már mi vigyázzunk! |
| Mi vigyázzunk: te szívben-sose-ősz hetvenen-túl-éves! |
| Mi vigyázzunk: te dühöngve-tiszta! |
| Te bujdokló, szorongó, rettegő, te őrjöngések pokla, |
| te gyász, te remény, te rejtőzés, magyarázat, |
| te kétely és irtózat gyémánt-keveréke, |
| te borongó, búskomor, mélabús evilági béke, |
| te: mindíg-azt-hitték-a-dacos-alázat! |
| Az ifjabb én valék, az ifjabb én vagyok. |
| A bolond, a lázadó, a féktelen, a véres, |
| a halállal-megáldott, a holtakat-hurcoló, |
| holtjaim arca fölé hajolva könnytelen hódító! |
| Mert bekerítettek engem a halottak! |
| Gyűrűbe-fogtak: akik a szenvedésem, édenem voltak. |
| Kék halál-arcok, lila halott-arcok, az akasztásban, ámulatban holtak, |
| mint temető-kerítés deres vaslándzsa-hegyei, |
| mint festett agyag-álarcú dzsungel-népek csoportjai: |
| a festett agyag-disznófejűek, agyag-kutyafejűek, agyag-kolibrifejűek, |
| a véres szemgödörrel agyag-korong-ablak-tekintetűek, |
| a hörögve vad táncolók, a röfögők, visítók, nyihogók, nyögők, jajgatók, |
| fejükre agyag-disznófej-köcsögöt nyomkodók, |
| akik kék tajtékot fújva táncolnak, agyag-krokodilfejű pók- |
| gyűrű örvénylik körülöttem, lándzsát, disznósörényt rázva! |
| És ez az agyagörvény-koszorú sorsunkat magyarázza! |
| Mert körbefogtak minket a halottak: |
| akik sírtak, jajongtak, hittek és ordítoztak. |
| S állunk, mint havas sírkövek vaslándzsa-kerítésben, |
| deres írással, kő-jajban, márvány-dermedésben! |
| Gyula! Gyula! Ne hagyjuk el egymást, mi vigyázzunk! |
| Legyen irgalmatlan mosolyunk és gyászunk! |
| Legyen irgalmatlan létben-hitünk megmaradása! |
| Legyen irgalmatlan elmúlásunk várakozása! |
| Vigyázzunk a hitre, szerelemre, világegyetemre, |
| indigókék-kezű, indigó-kék arcú holttetemre, |
| akinek feje, mint gyűrt, szelvény-szeletes szögletű indigó-zsák, |
| lila papirhártya-szoborfej, hajtogatott, gyűrt, puha kék halál-ország. |
| Vigyázzunk életre és halálra, hogy megmaradjon |
| legalább dühödt hitünkben az ország és az asszony! |
| És nem szabad, hogy megaláztassunk: ha megalázunk. |
| És nem szabad, hogy megaláztasson tiszta gyászunk. |
| És nem lehet, hogy lét-termő hitünk a halálon virrasszon. |
| Mert bennünk hisz, aki hinni tud még: a Jövő-Ország |
| és nem lehet, hogy ki ne mondjuk végzete gyönyörű sorsát |
vad sorsunk-csillagokban, |
kereszten-csüggő megváltó isten-tudásra, |
itteni túlvilágra, anyagi mennyországra, |
gyász-folytonos halálunk, |
|
|
|
|