Iszonyat-mindenség és holtak virágzó világfája és üvöltözés két halott kék sivatag-szívén józanon tántorogva
A bekerítő halottak
|
ILLYÉS GYULÁHOZ
|
| Írtam: mikor már a földben |
| erjedt, akit meg nem öltem. |
| Én vad szívem kitakartam. |
|
| Testvérem vagy? Öcsém? Bátyám a szenvedésben? |
| Átkom a fölmagasztalásban? |
| Hitem a pusztulásban? Gyászom a megmaradásban? |
| Apám a rettegésben? Öcsém az iszonyatban? |
| Testvérem vagy a kőben, a hitben és a késben? |
| Testvérem vagy a bátran kimondható titokban? |
| Testvér? Apa? Öccs? A Sándorban-is-egyet-akartunk? |
| És akármi más volt: egy volt a harcunk! |
| És akármi volt: egy volt az ordítozásunk! |
| A jajgatásunk, a dadogásunk, a lángelménk, az átkunk! |
| Hát most már mi vigyázzunk! |
| Mi vigyázzunk: te szívben-sose-ősz hetvenen-túl-éves! |
| Mi vigyázzunk: te dühöngve-tiszta! |
| Te bujdokló, szorongó, rettegő, te őrjöngések pokla, |
| te gyász, te remény, te rejtőzés, magyarázat, |
| te kétely és irtózat gyémánt-keveréke, |
| te borongó, búskomor, mélabús evilági béke, |
| te: mindíg-azt-hitték-a-dacos-alázat! |
| Az ifjabb én valék, az ifjabb én vagyok. |
| A bolond, a lázadó, a féktelen, a véres, |
| a halállal-megáldott, a holtakat-hurcoló, |
| holtjaim arca fölé hajolva könnytelen hódító! |
| Mert bekerítettek engem a halottak! |
| Gyűrűbe-fogtak: akik a szenvedésem, édenem voltak. |
| Kék halál-arcok, lila halott-arcok, az akasztásban, ámulatban holtak, |
| mint temető-kerítés deres vaslándzsa-hegyei, |
| mint festett agyag-álarcú dzsungel-népek csoportjai: |
| a festett agyag-disznófejűek, agyag-kutyafejűek, agyag-kolibrifejűek, |
| a véres szemgödörrel agyag-korong-ablak-tekintetűek, |
| a hörögve vad táncolók, a röfögők, visítók, nyihogók, nyögők, jajgatók, |
| fejükre agyag-disznófej-köcsögöt nyomkodók, |
| akik kék tajtékot fújva táncolnak, agyag-krokodilfejű pók- |
| gyűrű örvénylik körülöttem, lándzsát, disznósörényt rázva! |
| És ez az agyagörvény-koszorú sorsunkat magyarázza! |
| Mert körbefogtak minket a halottak: |
| akik sírtak, jajongtak, hittek és ordítoztak. |
| S állunk, mint havas sírkövek vaslándzsa-kerítésben, |
| deres írással, kő-jajban, márvány-dermedésben! |
| Gyula! Gyula! Ne hagyjuk el egymást, mi vigyázzunk! |
| Legyen irgalmatlan mosolyunk és gyászunk! |
| Legyen irgalmatlan létben-hitünk megmaradása! |
| Legyen irgalmatlan elmúlásunk várakozása! |
| Vigyázzunk a hitre, szerelemre, világegyetemre, |
| indigókék-kezű, indigó-kék arcú holttetemre, |
| akinek feje, mint gyűrt, szelvény-szeletes szögletű indigó-zsák, |
| lila papirhártya-szoborfej, hajtogatott, gyűrt, puha kék halál-ország. |
| Vigyázzunk életre és halálra, hogy megmaradjon |
| legalább dühödt hitünkben az ország és az asszony! |
| És nem szabad, hogy megaláztassunk: ha megalázunk. |
| És nem szabad, hogy megaláztasson tiszta gyászunk. |
| És nem lehet, hogy lét-termő hitünk a halálon virrasszon. |
| Mert bennünk hisz, aki hinni tud még: a Jövő-Ország |
| és nem lehet, hogy ki ne mondjuk végzete gyönyörű sorsát |
vad sorsunk-csillagokban, |
kereszten-csüggő megváltó isten-tudásra, |
itteni túlvilágra, anyagi mennyországra, |
gyász-folytonos halálunk, |
|
|
|
Latinovits Zoltán koporsója kívűl-belűl teleírva, mint az egyiptomi múmia-bábok
| Ahogy te mondtad az Anyámat: |
| Engem csontvázra rág a bánat. |
|
| Te vak! Erzsikét skizoid-sirattad. |
| Bolond. Bolond. Megadtad önmagad miattad. |
|
| Mert mindíg van remény bolond fiú, |
| S szívünkbe-irtottad, mint kis népet háború: |
|
| S égünk, vérzünk, mint kicsi ország, barbár- |
| Aki így döglik az végleges halott már: |
|
| Te Gyáva! Még halálod is: másnak halál, részeg |
| Minek a valcer? Nem is értetted az egészet |
|
| Minek a tangó, az utolsó, a vagina-pénisz-nyálzó |
| Most tudod: dögös koporsódon hogy vágott az ásó? |
|
| Azt hitted hős vagy a vicsorgó téboly-ugrással, |
| Önmagad nem cserélhetted ki soha senki mással. |
|
| Te Önmagad-dacosan-elviselni-gyáva: |
| Most már hiába ordítok, s Erzsike után is hiába. |
|
| Hiába, nem lehet negyvenötévesen szipogva, röhögve |
| Csak röhögni nyálasan, mert telve már a bögre, |
|
| Kötélhurokba. Mozdony elé. Gázcsövön lógni, |
| hogy zárt a száj, akár a kés, kék, s az asszony-nyelv se lóg ki. |
|
| Mint csigaszarv a csigatest-bársonykocsonyalepényből |
| szemed kinőtt koponyád jobb szemüregéből. |
|
| Hiába, nem lehet így ugorni, ahogy ti, |
| Ha tudnátok, hogy titeket nekem így kell kibírni! |
|
| És mi a bűn? És mi a gyalázat? És mi a megbocsájthatatlan? |
| Nekem, ha volt, mert nektek elhittem magamban: |
|
| S fordítva: így lettem, halottak, létetek-hazátlan. |
| Te Asszony-zseni, Kis Depresszió, s te, Skizofrén Gyémánt-társam! |
|
| Mert gyáva, hazug, kurva, rongy mind, aki más szívére dönti |
| mint gyerek-vállra cementes-zsákot a csődörnek se férfi. |
|
| És görnyed a gyermek, izzad, sír, gerince ropog, |
| kis klottgatyája verejték-vizelet-híg ürülék-lucsok: |
|
| De nem dobja le a cement-halált, nyála folyik, |
| s csöpp testében hideg fekete lángörvény kavarodik. |
|
| S könyvekről álmodik, dagadt asszonycsöcsökről, szerelemről, |
| a kis szamár, míg sáska zöld kristályszilánk-csettenettől |
|
| Hogy ölni kellene, nagy konyhakéssel szúrni, |
| a felnőtt rohadékokat, s a hitben nem lazúlni, |
|
| S áhít asszony-comb közti barna-göndör szőrliliomot, izzadt nagy |
| s kis vesszője meredten mézel, a rózsás pöcsöcske-agy |
|
| Nem tudtátok, a létből nem lehet kifutni: |
| Hogy lehet, Halott Buták, hogy lehet sose tudni! |
|
| Ti Gyámoltalanok, Gyávák, Mást-kínzó Őrűlt Boldogok: |
| Ti Öngyűlölő Bátrak, Büszke Dacosok, Kan-kanca Téboly-rabok: |
|
| Mint kutyák mócsingos csontot, a fehér-kocsonyásat, |
| marcangol a Két Gyász, tördel Két Halál s fáradt |
|
| Mert nyár van, s szívemben hull a hó, hull |
| Múlandó nem élhet: csak teljes halállal halhatatlanúl! |
|
| És mindent beföd kristályzsírosan, szőrpuhán, mint |
| nádtetőt, kutyaólat, ecetfát, kakast, részeg kínt |
|
| Fehér pamuthórács-ketrecébe zár foltos korcs-kutyát, tyúkot, |
| ahogy mászik négykézláb a hóban, részeg-nyugodt: |
|
| Behavazott sovány varangy, havas koponyával, |
| részegen röhögcsélve, s a szeszt dúdolatával |
|
| Szőke varangy, csiga-szája a hóban mászik hernyós csiganyommal, |
| s vére a hószőrön gyöngysor, füstölgő nagy piros lukakkal: |
|
| Nyár van. Sírodon szárad virág, koszorú, halál-mosoly, |
| Fehér frakkod lassan enni kezdi a moly. |
|
| Zabáld csak Vad Bohóc a földet, |
| Csontvázad fölé majd holmi mértani, növényi zöldet. |
|
| Ne üvölts, ne vinnyogj Tajtékzó Skizofrén Párduc |
| mint rohadni már, elrohadni, kilángolt a halál-szusz! |
|
| Mit hörögsz megőszűlt szakállas, tetves, pettyes |
| A két dög marja száraz-fehér szívem! Leselkedsz |
|
| Ti mániás-depressziós skizoid doxazmás Árva |
| eres halántékotokon többet nem éget hártyás korongot, vörheny-sárga |
|
| Nem lesz több visszaesés, nincs több recidíva, |
| Ti már az Elmegyógyintézetből végső-adaptációra kiírva: |
|
| Teljes szabadságra! Jaj! Jaj! Jaj! Fehér szilánkokra |
| Szívemből két zöld páfránycsáptoll nő ki, két fölfújt pikkelyes levélfejű kobra. |
|
| S az Időt szagolják e csápok, a Halál-Időt, az Idő-Halált |
| S agyamban derengenek a sárga fagyott hallgatásba zárt |
|
| Görgök, ropogok, összetörök a Két Halál, Két Gyász |
| Mit akartok még? Ezután majd aki megaláz: |
|
| Mint föld-őskori őslények, őshüllők gyomrában |
| pépesre zúzták a lenyelt állatot az eleven halálban: |
|
| szív-gyomrom élő hólyagában csörög s zúzza |
| Mert nem hiszlek titeket soha én, ha újra |
|
| De megemésztem halálotok! Mert gőgös halálotok: Ti Ketten |
| a zsíros vérképző, húsképző, csontképző anyag éhes szívemben, |
|
| S ha kövületeim egyszer kiássák: a belűl kőcsipkés szívgyomor |
| kövület-bélsártartalma: csontvázatok lesz! Én mondom: |
|
| Te Asszony, Skizofrén Aranykard, Végső Aranytokban, |
| S te Férfi, Mániás-Depressziós Kristálycsillag az Élet-Iszonyban! |
|
| Szakállas ősz fejed a földben: mint tenger zöld üveghús- |
| ingó virágállat, csalánzócsipkebojt sárga viaszrózsa-koldús, |
|
| Látom: a földben imbolyog az állat-növény, ring a virág- |
| Az eleveneket-zabálni-éhes növényalakzat állat-láng |
|
a Földgolyóban szétdagad. |
|
| S a Földgömböt belűlről benőve mohó fejed: |
| mint egyetlen óriás habos agydaganat-döbbenet: |
|
| belűl a Földgolyón, s csak a földhéjazat marad |
| Hagyd abba! Hagyd! Ringyók Királya. Szőröd, szempillád, hajad, |
|
| Ne ámíts tovább! Elég volt! Hagyd a cirkuszt! A hülyülést! |
Ne üvölts! Ne ordíts! Ne sikolts! Ne voníts! Ne visíts! Ne vinnyogj! Ne nyávogj!
Ne vakogj! Ne zokogj! Ne nyüszíts! Ne nyafogj! Dobd el a kést! |
|
| Mert úgyse kapsz föloldozást, mert úgyse kaptok |
| Nagy a bűn, dögnagy, írtóztató! Két Iszony foga csattog, |
|
| Te Áruló, ti Árulók, Szörnyeteg-Ringyók, Szörny-Kurvák, nincs föloldozás, |
| Hiába minden: iszonyat, bűntudat, kín, Jeremiás- |
|
| Mert nincs bocsánat Engem-Elhagyók, mert nem lehet |
| annak aki szerelmére dobja hulláját, s így nevet: |
|
| A kurva-pénzt, a kupleráj-díjat! A Szeretetre-Árva |
| Büdös hullát, szagos tetemet, bonckéstől szétnyiszálva! |
|
| A szétfűrészelt koponya, a gégétől nemzőszervig, |
| fölvágott test büdösét! Elsiratni, ahogy illik! |
|
| Nem! Nem! Nem! Nem adom magam. Meg nem adom magam |
| Kik napfénypettyesen, aranypontosan, napláng-lombosan |
|
| Még holtan is disszimuláltok! Gyászt, irgalmat |
| Akinek a létre a két nemző-szülő ad hatalmat: |
|
| Gyászom: a düh, a gyűlölet, pedig Halálaim: |
| A babonák napja már, hisz szívembe mart mancsával a Megőszűlt Párduc-hím: |
|
| Ne üvölts hát a Földgolyóban szétdagadt Ősz |
| Veled a Földgolyó a külső hártyahéjig megőszűlten viselős: |
|
| A föld pórusain kifüstöl gyalázat-ordításod, |
| országok, népek, földrészek, vulkánok, vadonok, dzsungelek, jég-szívű hegy-óriások, |
|
s a cettel fölhabzó tengerek. |
|
| S fehér szökőkút-kévében fellövell az óceán-kék, |
| ráják, bálnák, cápák libegnek a habtoronyban falevélként, |
|
| S a tigris, a jaguár, a teknőc, a puma, a majom, a páva, |
| a papagáj, kolibri, krokodil, viziló, elefánt, zsiráf hiába |
|
| S az orrszarvú, a zebra, s mind a madarak, hüllők, vadak |
| s a csúszómászók, tatuk, hangyászsünök, pókok, rovarok, bogarak: |
|
| Mert lesz ezután is, lesz Árulók, lesz Kurva Hitszegők, |
| termelés, dacos növényi tenyészet, lesz férfi-nők |
|
| És nem halál, nem gyász, Két Skizofrén Apostol: |
| Tudod: Nő-Jézus, s te Ideg-Ősz Színész-Bohóc Leo Tolsztoj: |
|
| Mint megvakított csipás törpe bányaló a mélyben, |
| sínen a csillét, két koporsót húzok a halál-sötétben, |
|
| S óriás ló-szempilláim alatt a kiszúrt szemek véres |
| tiszta forrás! Nem sírok. Értek a szenvedéshez. |
|
| Megyek a földben, leragadt szemhéjakkal, vakon, |
| Járok a föld forró beleiben, bélsáron tocsogva, fehér szaron. |
|
| Jaj! Tiszta forrás! Én: szarvassá változott fiú! Szarvam: |
| Szarvam csillag-lombjában Friedrich Nietzsche ül, s erő-hatalmam: |
|
| És mind a többiek, a hittevők, árvák, bolondok: |
| S a költők, Isten Örvényei, a Kezdet-Előtti Anyagpontok. |
|
| Mégis: milliárd sejtem: milliárd ravatal, rajtuk |
| Holtak Virágzó Világfája lettem. De hagyjuk |
|
| Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! |
| Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! |
|
| Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! Halál! |
| Kannibál-szívem kitépett emberszívet rág, embercsontot mar, emberhullát zabál: |
|
|
|