Szívütés-üzenet élőnek, halottnak
Gobbi Hildának
| Te is a Szó vagy, a Szó Maga, |
| a Mindenség Minden Szava: |
| Hilda: Jóság, Mámor, Bohóc |
| és sírni kell, te is ha szólsz: |
| sírni átkot, sírást, hatalmat |
| elmúlást, ködöt, dög-vigalmat |
| és nevetni kell minden hatalmat, |
| halált és bűnt, jogát a szarnak, |
| a rothadásnak, ha ti szóltok, |
| Hilda: ti Bitang Szent Bohócok! |
|
Illyés Gyula képes-könyve
| Mindenütt Te vagy e kép-történelemben, kép-sorsvonulatban, |
| a „képírók” fénylemezére írt derengő ámulat-akaratban, |
| Te magad, s tebenned ők, bennük Te, egy-ötvözet e Kép-Fa, Barátom! |
| Ha sorsuk ledobod, vacognak ők, mint fagyban, ha leveszem télikabátom. |
| A bajszos ős, pruszlikos kisanya, az édes asszonyok, levedlett társak, |
| a gyermek, s a gyermek-jövő, a nem-holt-lelkek, a gyász-hibásak, |
| akikben rejteztél, s akik nem-rejtőzve rejteznek tebenned, |
| akikben hittél, s akik hitét adták hitedben az emberi nemnek! |
| A küzdőfelek, az „ellenfelek”, az egy-akarat virágzó nem-halandói mind, |
| ki rothadozva-korhadozva, ki testét élve még, a jóra kínt. |
| Mind e kép, mint égő cserép, arcot-mutató aranylap, aranyablak: |
| nyitottan ég, fény-lengéséből álmaid a zord űrbe zuhannak! |
| Mint rengő víztükörben a vak sárga csipkés óriás falevél |
| melyet lentről lobogtat a köddé-gyöngülő ősz tihanyi szél, |
| a mozgó alvilágból, mely ott örvénylik Vörösmarty Mihály-őrülettel |
| az ideák szívében: a jövő villódzik itt negatív felelettel: |
| a volt, a most, a lesz, a van, akik állnak fényhártya, könnyű nyárban, |
| mint jegenye-bizsergés, zöld tollak, zöld csápok a Föld-Koponyában, |
| kék múlt-homállyal, tegnap-vérrel, részecske-gyors kötekedő mával, |
| a szíved-köré-gyűltek irgalmatlan szép fehér mosolyával. |
| A tőled-szikrázó-létűek, az ők-vagy-Te, a Sors-Angyalok: itt |
| mutatják lényükből lángolva a sorsukban legszebb lényegit: |
| hogy vannak általad, Éposz, Tebenned, Nem-rejtett hitedben, |
| ifjú-piros Petőfi Sándor, zöld lepke Arany János-ősz Énekedben. |
| Hogy vannak, voltak, lehetnek, mert vagy, mert voltál és lehettél: |
| a Vágtatás nem-skizofrén táltos aranylováról le nem estél. |
| Nagy Lényed kérdez itt, és oly emberit, Társam: Ősz Emberi Fő, |
| mint vígasz-versedben a balatonparti áhítat-ácsorgó ősmosolyú nő, |
| a karcsú „modern”, fehér homokban őgyelgő kisfiát: „No Fercsi mi kő?” |
| És mindíg visszafelel, mert úgy akarod, akarja Veled a sose-vén idő, |
| hisz kérdő szavad hívását várja a vak anyag, a sose-gyűlölködő, |
| válaszol Rád: a fény, az elme, az ország, szerelem, a lét, a téboly, a halál, a kő! |
|
Játékos szívütés-üzenet I. Gy-nak, Katona József átigazított Bánk bánja kézirat-olvasásakor
|
A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰVÉSZEINEK
| nem lehet hazátlan az kit a |
| hazának olly fia szeret, kinek |
| szivében a haza elhamvadt |
| csontjai s a jövő rósálló |
| összve: múlt, s jövő, mi egykoron |
| s virágzó emberiség: a magyar |
| is. A sokszor szótalan, báva |
| nyelvű, megkukított, s el- |
| Ember-valóság. Így: Haza! |
|
|