Egy feledékeny leánykához
Mint Csokonai V. M.
Ó, leánka, virágotska,
bibirtsóktalan!
Fájok, sorotskáid várva,
én bódogtalan.
Ülök vak magános árván
a fehér hegyen,
nints most ződség; se szivárvány
a gyászos egen.
Nints virág, levél, reménység
távol, se közel,
szívembe belőtt a kétség
nyílvesszőjével.
Szívemben estvéli gyász van,
sebem vért buzog;
egy ifjú könnyez magában,
hív könnye zuhog.
Elfeledéd te hívedet,
te pór szolgálód,
pihétlen kis kezetskédet
meg se mozdítod.
Lánka, hívebbet nálamnál
bizony nem találsz!
El-eltsukló dallamomnál
ezért áll a gyász!
Mert hiába hangitsálok,
tsattogok feléd;
fülmilék és tsalogányok
tudnak ily zenét!
Mert hiába esdvek érted,
tudom: nem szeretsz,
mellyemről a nehéz vértet
ledobom: sebezz!
Majd, ha síromnál megállasz,
abból kisütök:
jajszódra csak ő ad választ,
a régi prütsök.
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]