Balzsam-vers

Kan-öcsém, szűz-kanom, kan-szűzem, egy-golyós, szőr-zászlós fekete csillagom, holnap otthon leszek már! / Addig meg hadd cincogjanak, addig csak virúljanak, / összevissza hadd hordjanak: / mindenféle vad bogarat, mindenféle tücsköt, sáskát, Ó, ó. / Addig cibáld a lányokat, addig tereld asszo- nyomat és lányomat, / mert a pimaszság szívüket, a szabadság életüket / úgy ellepte már, úgy benőtte már, / mint szőlőskertet vadrózsa, tószélit hínár, / mint a köd az erdők alját, ló szü- gyét a sár, / mint csikó szügyét a sárpötty, a bársonyfiút, / mintha csillagfénnyel ömlik tele tiszta kút, / mint az eső a nyakamat, ha megyek haza, / mint a penész a síromat halálom után, jaj, / mint a fonalbuborékos eső a fejem, laza fonalcér- náitól elázik a szív, elázik a haj. / Olyan pimasz a két csir- ke, azaz tyúkjelölt, / hogy láttukra füstölög a csillag, cső- dör, föld! / Ha nem várnak velős-csonttal! / Ha nem várnak paprikával! / Alázatos tisztelettel, nagy sóhajjal, nagy virág- gal, / mindenféle finomsággal, / olyat csapunk az asztalra, / hogy az egész ház megreped! / No majd szétcsapunk mi ketten! / Odaütünk a seggükre, / odacsapunk csattogósat, keményet! / Hadd tanulják meg a szeppent hölgyek, / milyenek a gőgös, büszke magyar kanok, / kancsillagok, a szőrhabos, csillagszemű legények!