Spirális vers-szív

Az én szívem csüggedt, szomorú, benne ücsörög egy háború. Zöldet pislog, fehéret liheg, mint erdei manó-szellemek, szakálla föld, haja kék moha, darazsakból van a fogsora, keze csiga, szája liliom, lába hattyú, füle nőszirom, szeme sármány, szeme gyöngyvirág, szeme minden csillag-ősvilág, szeme minden csillagtér, sziget, szeme: aranypontokból: tüzek! Ül szívemben ez az ősmanó, ez a mozgó, bozsgó, villogó, ül a piros barlangban maga, ül, mint a mindenség-éjszaka, ül töprengve: most mit is tegyen, hogy is hódítsa meg országod: Jelen? Virágot hogy ültessen oda, ahol eddig csont nőtt, nem csoda! Liliomot oda hogy tegyen, ahol eddig csak a kő terem, kő, meg csont, meg kő, meg csont, meg ág, kőből, csontból sarjadt vak világ! Ahol eddig nem volt semmi jó, aranydió, aranymogyoró, ahol eddig nem volt semmi szép, se mámorok, hitek és mesék, se istenek, boldog bánatok, se kék csikók, kristálypatakok, se kisborjak, nyálzó Rózsafák, se csődörök, bárányok, bikák, se csöngőket nyíló almafák, aranycsengő-szemű csillagok! Az én szívem ezért szomorog! Ó, mert az én háborúm a Jó, a gyönyörű virág-arcú Szó, az én hadam virágok hada, győzelmem a világ mosolya, hatalmam nagy virág-hatalom, erőm, hogy virágzik termő mosolyom. Az én háborúm: minden virág győzedelme rajtad szomjúság! Kő-szomjúság, csont-éhség, vas-rabság, az én hatalmam virág-szabadság! Ülök magam, virágzik szívem, mint a csillagok a semmiben, csüggedése is nagy hatalom, szomorúsága is vígalom, Piros gödréből az ősmanó, kitör majd a virág-arcú Jó. Az elvarázsolt táltoscsikó. Ifjúságom: a Szárnyas csikó! Kitör és nem lesz kegyelem: a kő-világot agyonverem! Minden szavam lesz égő virág, minden szavam lesz az ifjúság! Piros csikó-tánc az énekem. A kő-halált fölvérzi hitem! Lángbaborúl szavamtól a kő. Vérzik boldogan a holt Idő! A Mindenség vérzik és nevet. Ünnepli nagy győzedelmemet. Szent, szent, szent győzedelmemet!