Égő kő-dermedés

Ott áll köztük, a tolongó tömegben áll a Szorongó! Én meg itt állok egymagam: Vad Ragyogó Boldogtalan. És viszi el őt az Idő. És létemből kinő a Kő: elkövesednek tagjaim, kő-szirmok csődör-ajkaim. A véres ajkak kő-szivek, kőcsipkehernyó-lebenyek. És bajszom kőkalász-uszony. Fehér kő-láng kő-mosolyom. És égek! Égek! Ég a Kő! A Rejtelemből kinövő. Létem gyötrött kő-mosolya. A Nincs-Ő Vad Iszonyata! A Nincs-Ő, Nincs-Ő! Lesz-e Még? Kő-dermedésem kéken ég! Kő-csillag: égek! Szörnyű, vak lángokban. Jaj. Jaj. Iszonyat! És lesz-e még? És lesz-e még? Mielőtt kő-létem kiég! Átok, Mámor, Gyönyörűség! Nem-Bűnöm: Ős-Gyönyörűség! És lesz-e Hajnal, lesz-e Nap? Szép Bűnhődés: ki rámvirrad! Csillag, Szó, Átok lesz-e még? Jaj lesz-e még? Jaj lesz-e még? Köröttem örvénylik, forog: gép, ember, füst, köd, kő-dolog, tülekvő Kis Emberiség, az izzadt, gyámoltalan ég. Tolong, topog a Kis Haza minden öröme, bánata, ez az egyszerű tiszta nép, bűnös bűntelen Maradék. Cipelve gyászát, szégyenét, rámvetve mosolygó szemét, mutatva ujjal: a Csodát! Vakon: Mosolyom Alkonyát. Látva nem: Iszony-Gyászomat, közelgő elmúlásomat, jövendő pusztulásomat. Halhatatlan Halálomat. Csak állok kő-lomb-egymagam, a népek közt mosolytalan. Virrasztom égő kő-magam. És Szép Halálom merre van?