A titok ütő ujja

Megüti érdes ujjával szívünket néha az Isten, ujja rózsa-mosolyával: örömünkön hogy segítsen. Reszeli rózsa-hegyével néha sorsunkat az Isten, rózsareceléc-gömbjével: gyászunkra hogy rásegítsen. Boldog rózsa-reszelővel csiszolja átkunk az Isten, bőrlécörvény-kúp bögyével: düheinkben hogy segítsen. Üti, súrolja, sikálja ordítozásunk az Isten, üt a bőrléc-rózsapárna: mosolyunkra hogy segítsen. Üvöltésünket kiállva csontvázig dörzsöl az Isten, gyömöszöl rózsaköd-zsákba: bajunkra hogy megsegítsen. Szívünket, mint lepke-szemet üti ujjával az Isten, s széttörünk, mint lepkeszemek: döglésünk rajta segítsen. S bolyhosan eltaknyolódva száradunk piros ujjhegyén, üveg-kocsonyásan folyva ragyogunk ütő-örömén. Üt a kegyetlen reszelő, üt gyászunkra rá az Isten, a megváltást nem viselő: szerelmünkre hogy segítsen. S nedves üvegpép-morzsalék szívünk, mint a lepke szeme enyvezi bűn-ujjahegyét: szörny-ragacsunk: léte hite! Üti kő-pamut ujjával szégyenünket a Vak Isten, piros pamutkő-zsákjával: vakságán hogy így segítsen. S majd mi belehalunk ebbe! S a Vaknak ez: gyönyörűség, Isten-ujjbögytől reszelve leszünk amikor feketék! Feketék és férgesek és penésszel-fényesek: Mi-Őt- Nem-Ismerő-Nevetve-Kés- Ütése-Dühét-Viselők!