Szívemben bűntelenűl

Az átkozott Isten-disznók

Költő vagyok, vagy fene mi!

Embernek ez is valami!

Nem is kevesebb, nem is több,

mint a Mindenség-Semmi Köd.

Nem vígasztalás, pusztulás,

csak minden együtt: semmi más.

Csak egyszerűen a: Soha

El Nem Égő Nagy Mosolya.

Nem kegyetlenség, nem öröm.

A Mindenhez csak van közöm.

Isten szívébe ütközöm:

fejem a szíven széttöröm!

A Szív-Minden falán verem

szét őrűlt mindenség-fejem!

A Benne-Bennem Óriás

Gyászon fejem, mint egy tojást.

A csillagköd-eres Ütem

húsához úgy csapom fejem,

mint csaptam fához a tojást,

az ovális-gömb lángolást.

Réműlve a nagy loccsanást,

a gyermek-nem-bűn-vígadást,

rettegve nem-bűn-vígaszom:

folyik a gyűrt fa-oldalon.

Égve csurog a kocsonyás-

taknyos fehér vígasztalás,

s üvegek fehér csillaga

a kő-gyűrődés szederfa.

S nagy pöttyös sárga cafatok,

alvadt száradék-csillagok

a tojás-sárga habjai:

a fakéreg szánalmai.

S azokban tojáshéj-törek:

hártyás porcelán-cserepek,

s lent a földön, a fa alatt:

csipkés tojáshéj-alkonyat!

A csipke-peremű Rohadt

Dühömtől Gyermek-Alkonyat!

Kék eres-hártyás belsejű

félbuborék: gömb Ű-betű!

Mályva, kamilla, fű között

az: Ahhoz Nincs Semmi Közöd!

S nézik a tyúkok, kakasok,

a Bűnnel-Nem-Bizalmasok.

S nézik a Szárnyas Farkasok,

Szorongás Köd-Irgalmasok,

az Űrt Behemzsegő Mesék.

S nézi az udvar barma: nép!

A Kukorékolás-Csodák,

a Kotyogás Titok-Anyák.

A nép: a hápogó, szelid,

fröccsentve ürülékeit.

A Titok Részeg Barmai,

az Űr Nyüzsgő Köd-Átkai,

s a kukacevő lentiek,

a rovart-evő földiek.

Nézik a közömbös, szelid

népek: dühöm cserepeit!

S a Vicsorgó Égi Vadak,

a Kő-Szárnyú Csönd-Szamarak!

Füvet csípnek, ürítenek,

a csöndből kiderengenek,

sírnak, vakognak, ugatnak,

a Tűzből rámordítanak!

Rám-mekegnek, rámbrekegnek,

gyermek-gyászomon nevetnek,

láthatatlanúl forogva

köröttem: ütnek csaholva!

Súrolják nagy énekemet,

átok-gyermek vad szívemet:

varangyos, vizenyős bőrrel,

mirigy-ragyás varangy-zölddel.

Kefe-pamacs szőrtaréjjal,

sörény-sarló csődör-hajjal,

kristálytű-csokor tollakkal

fekete hörgés-szárnyakkal!

Költő vagyok! Hát, köszönöm!

Fejem a Reményhez ütöm!

Az Ős-Dögön összetöröm,

szétloccsantom a Gyönyörön!

Az Isten szívéhez vágom!

Széjjeltöröm az Ős-Zsákon!

Ütöm az érrel-betekert

Reményem-Mindene Szívet!

Aki van, az: Elmúlásom!

Aki nincs: Nem Ragyogásom!

Spirálködökkel befonva,

galaxisokkal befolyva.

Ő: Az Egyetlen Véres Zsák,

a Végtelen Szivacs-Ország,

érháló-zsákba ültetve,

ős-pontokkal belüktetve.

Ő: az Egyetlen és Semmi,

a: Benne-Halni-Kell-Lenni!

Ő: Az-Én-Is-Dobogásom!

Ő: Az-Én-Nem-Dadogásom!

Ő: a Ringyó, Ő: az Átok!

Én a Szívre rákiáltok!

Fejem Szivacsán verem szét,

büntetve a Kurva-Estét!

A szívedhez Nem-Gyötrelem

úgy vagdosom költő-fejem,

hogy üvöltözz fájdalmadban,

irgalmatlan-irgalmadban!

Igy bűntetem én a Fényed,

én, a: Lehettem Reményed!

Én Rohadt Szívéhez csapom

Virág-Minden Akaratom!

Virágzó Mindenség-Fejem

Szíve Közönyéhez verem!

Hisz az Átkos nem döglik meg,

hagyja, hogy én megdögöljek!

Hát legyen, ahogy akarja!

Röhögjön milliárd Barma!

Költő vagyok! Mit tehetnék?

Fejjel rúgom a Lét Testét!

S a csöndből rámnyerítenek

a pikkelyes, szárnyas Nyüvek,

lófejük, szamár-pofájuk,

bökdös hab-sarló ló-szájuk.

Rámfújnak dög-orrlikakkal,

szőrös bársonykürt-szavakkal:

pamut csigaház-kürtökkel,

orrlik-hab szőr-gyűlölettel!

Gyűlöletük én nem bánom!

Hiúságukat csak szánom!

Aki őket rámuszítja

dühével magát pusztítja!

Mi közöm a Köd-Kevélyhez?

Mi közöm a Nem-Reményhez?

Mi, Nem-Könyörületéhez?

Nem-Is-Van-Rettenetéhez?

Tudja: azzal szeretem őt,

szép fejemmel ha verem őt:

halálomat követelőt,

nagy létemet nem ismerőt!

Tudja? Nem tudja? Mit bánom!

Szép fejem szívéhez vágom!

Piros Röhejéhez csapom

Gyönyörűség-Akaratom!

Szívéhez úgy vagdosom őt,

a Halálos-Reménykedőt,

a földhöz, mint a nagy tököt,

a röfögő disznók előtt.

Hogy széttört nagy cserepekre,

hab-daganat szeletekre,

növény-eres darabokra,

növény-tojás cafatokra.

S lángolt a tök-csillag bele,

habos, szivacsos belseje,

a széttört növény-koponya

sárga kenyérbél-mosolya.

A maggal-behintett szűz hab-

foszladék növény-daganat,

mintha tojáshéj tört vödre

vattával lenne kitömve!

A Szívhez úgy vagdosom azt

a Halálom Mindíg-Vígaszt,

mint földhöz a sárga tököt,

a tülekvő disznók előtt.

Hogy törjön szét a koponya

könnye, gyásza és mosolya!

S zabálják csámcsogva föl azt

a széttört Emberség-Vígaszt

az Isten Kurva Disznai,

az Éhség Vak Szárnyasai,

az Átkozott Isten-Disznók,

a Szárnyas Dögevő-Kancsók.

Isten Sörényes Disznai,

Aranyszárnyú Angyalai,

röfögő keshedt kanjai!

Vad csámcsogásuk hallani!

Dulakodva, hogy azt egyék

Angyal-Kocák, Angyal-Emsék.

A fehérpettyes feketék,

göndör-szőrűek, a kesék.

A Kék Angyal-Mangalicák,

Kristályszárnyú Angyal-Kutyák,

Rózsaszirom Fülű Csodák,

Szőr Csigakürt Fülű Csigák.

Falják visítva fejemet,

az Ő-Szíven széttört Tüzet,

mint kiskoromban a tököt.

És sír a kan, visong, röfög.

S farkuk kitolúlt csigaszem,

örvénylik szőrpikkelyesen,

s alattuk a nyílás fodra,

mint egy véres papír-rózsa.

S szárnyuk csipke-kavargása,

cérnacsipke-lobogása:

mint a túlvilág lengése,

az Apokalipszis fénye!

És sírnak a Szárnyas Kesék,

potyog a nyál, hab, ürülék,

s a sárban csülkeik nyoma:

buborék-szívek zápora.

A két szív-fél iker-kagyló

pillérfala: föltarajló

sár-félhold, sárcsipke-sarló.

Szívet tapos a Visongó!

S a sok Isten-Dög kavarog,

motyog, hörög, visít, dadog!

Hogy csámcsogják szép fejemet,

turkálják ős-énekemet!

És lottyadt csöcsük sárba lóg.

Csecseik: kis papírzacskók,

ázott, eres papírzsákok.

Gyűrt gombjukból vér szívárog.

És véres szájuk, orrlikuk,

vérhabos disznó-fogsoruk,

orrtányérukra ráragad:

vér, szempilla, könny, gondolat.

A rózsaszivacs-korongon:

bajszom, átkom és mosolyom.

Szájuk véreres hab-patkó,

szájuk véres tajték-sarló.

Ég halál-vödör mosolyuk,

dupla vérpatkó mosolyuk,

hegyes vérpatkó mosolyuk,

szőrcsipkepatkó-mosolyuk!

És csámcsogásuk hallani

és esznek Isten Disznai,

sarat túrva, nem nézve föl,

s rózsa-vigyoruk tündököl.

Vérpatkó-szájuk tündököl!

Kőpatkó-szájuk tündököl!

Disznó-fogsoruk tündököl!

Disznó-mosolyuk tündököl!

És nézik mind a többiek,

a Darázsfejű Légiek,

Szőrpáfrány-csápú Égiek,

Pikkelyrohadt Kegyetlenek,

a Kőszárnyú Angyalkanok,

az Angyaldisznó Asszonyok,

a Mohó Angyalcsőcselék,

Tövistoll-szárnyú Koszladék,

a Varangytestű Őskanok,

Szitakötő-szemű Vakok,

a Sündisznó Mosolyúak,

Kőcsipkesarló Szájúak,

a Büdösek, a Rühesek,

a Sárosak, a Férgesek,

a Gyémánt-szívvel Csülkösek,

a Habot-hörgő Éhesek,

a Szőrtölcsér Vigyorgások,

Szőrtölcséren Szempillások,

s a szőrkúphegyen nagy kövér

rózsapatkó-sarlótányér:

taknyot-fújó orrlikakkal,

nyálzó iker-rózsalukkal,

s alatta az éhség-patkó,

hegyes kőlándzsasor-sarló!

Nézik a kívűlrekedtek,

rosszúl akik tülekedtek,

lökdösődtek, dulakodtak,

hiába is furakodtak,

gyűrűben hemzsegve körbe,

szárnnyal, fejjel egymást törve,

farral, lábbal, lapockával,

angyaldisznó-visongással,

lebegvén a magasságban,

ülvén a ganéjos sárban,

sírva, nyüzsögve, röfögve,

egymást lényükkel gyötörve,

vizelve, egymásra mászva,

végbelükkel trombitálva,

szőrös rózsa-trombitával,

csillagzó végbél-rózsával,

az Ősdisznó Isten-Átkok,

ráncos, kövér nagy Szőrzsákok,

gyűrött, tottyadt Pikkelyzsákok,

Lepkeszárnyú Disznó-Álmok,

a híg sárban elterpedve,

bélsarukat kiböffentve,

torlódva a levegőben

láng-szemű disznó-gyönyörben,

építve ős-buborékot,

büdös röfögés-hajlékot,

sáros kupolát fölöttünk,

síró koszorút köröttünk:

szőrből, csülkökből, csöcsökből,

szőrkacsokból, pikkelyekből,

tátika-szülőnyílásból,

nyöszörgésből, bandzsításból!

S bámúlják a Boldogakat,

az Arany Álarcúakat,

széttört fejem akik rágják,

sárban böködik, turkálják,

sivalkodva, nyögve, bőgve,

egymást szárnyukkal döfködve,

s lobog tűzlepedő-szárnyuk,

tajték-rózsát növeszt szájuk,

s örvénylik a tűzlepedő,

mint lángoló palatető:

ropogva, pattogva kéken,

aranycsipke-lövellésben,

szikra-bóbitákat köpve,

tajték-szökőkutat lökve!

Vak szárny-tüzük de nem éget,

nem perzsel csillagot, férget!

S nézik a Rohadtak, Bambák,

irigylik a Disznó-Sandák

a fejemet-csámcsogókat,

agyam tüzét rágcsálókat,

ahogy röfögve zabálnak,

énekeimben turkálnak,

s a csontfűrészek mozognak,

a kőmalmok csikorognak!

Mint varangyos-bőrű tököt,

rücskös, eres, sárga tököt,

sárga üveghab belsejét,

csillaggal beszórt tüdejét:

eszik széttört koponyámat,

agyvelőmet, szempillámat,

falják világ-szemeimet,

mindenség-énekeimet,

a tűz-énekmaradékot,

agykoponya-buborékot:

csattogva, véres mosollyal,

habos kőpatkó-fogsorral!

S az Isten-Szemérmetlenek,

a Sörtések, Pikkelyesek,

a Büdösek, a Sárosak,

a Rózsaszőrzsák-Taknyosak:

lassan fényleni kezdenek,

tüzemtől átderengenek,

mintha csillagot ennének,

ragyog a sok Szárnyas Féreg!

Tőlem ragyog, tőlem lángol

a sok koszos, rühes Mámor,

fölzabált világ-tüzemtől,

mindenség-gyönyör dühömtől,

világteremtő csodámtól,

világtemető agyamtól,

világ-virágzó szavamtól,

ős-virág akaratomtól,

bezabált virágaimtól,

fölhabzsolt világaimtól,

világmindenség-hitemtől,

mindenség-ős szerelmemtől!

Világ-csoda életemtől,

csoda-világ énekemtől,

éposz-mindenségeimtől,

mindenség-éposz fényemtől!

S a tetves Disznó-Darazsak,

mintha nyelnének parazsat:

izzanak, arany-fehéren,

táltosok, mint a mesében:

szájszervük, potrohszelvényük,

ürítőpontjuk, szív-térdük,

tarkónyergük, szőr-tokájuk,

gyémántrög-szívkoponyájuk,

a kitinbőrszív-koponya

kék pikkelyálarc-mosolya,

s a csuklós pamutpáfrányok,

pórusos csáp-buzogányok,

a szem-sziklák fölött kinőtt

piros tollak, zöld legyezők,

száraz mészcsipke-levelek,

halcsontvázpajzs-szaglószervek:

fényt ontanak, fényt okádnak,

lángot köpködnek a vállak:

disznó-szemek, kék orrpajzsok,

disznó-bajszok, disznó-arcok!

S röfögnek a Lélek-Vakok,

mint bajszos rabló-lovagok,

s testük ragyog, lángomtól él,

mint napban a lovagpáncél,

s dög-húsukban ahogy égek,

mintha volna bennük lélek,

a Csámcsogó Szőrzsákokban,

a Dög Isten-Angyalokban!

Mint vaspikkely-lovagruha:

vas-ing, vas-kesztyű, vas-gatya,

liliomfej-cipővasak,

vas-madárfej zsindelysisak

tollas, hernyós és lemezes,

ízelt, ászkás, csuklócsöves,

csipkés, buborék-szalagos,

zsalu-csévés, hólyag-forgós

üregébe gyömöszölt vad-

lángú ős-óriás csillag,

égő vánkos begyömködve,

a fém-barlangba tömködve:

gyémánt-égek én azokban

a Szőrbuborék-Vadakban,

a Pikkely-Kegyetlenekben,

Disznó-Pofájú Tetvekben!

A Kőtölcsér Fejű Rablók,

a Szempillás Pamutzacskók,

pipacs-ürítőnyílású,

lapos kő-körfűrész szájú,

piros agyag-bimbó csöcsű,

üveg-lárva tekintetű

Dögökből ömlik ki fényem,

fölmajszolt hitem, reményem!

S mind a Szárnyas Dög Szőr-Erszény:

ősaranytűz lovagpáncél!

De hitemtől, de napomtól,

világcsuda-csillagomtól,

világteremtő dühömtől,

létet-nemző örömömtől,

világ-éposz szavaimtól,

világ-halál halálomtól!

S a Kékpettyes Angyalringyók,

a Szárnyas Rózsaköd-Disznók,

Buta Sörtés Disznó-Lepkék,

Sáros Kanok, Koszos Emsék

ahogy falnak, rágnak, nyelnek,

vigyorogva tündökölnek:

nem tudják, hogy létem titka

a Létet bevilágítja,

világ-teremtő tudásom,

mindenség-nagy akarásom!

Fényem dög-testükön átég:

abban lángol a Mindenség!

Minden Jelensége, Dolga,

Időtere, Anyagpontja,

Térszigete, Köde, Árnya,

Nyüzsgő Hiánya, Magánya!

Minden Jelenése, Lénye

amit mond: az létem fénye!

Minden Létezése, Vágya:

akaratom boldog lángja!

Nem tudják azt a Röfögők,

a Visongók, a Böfögők,

s nem tudja azt az Ős-Szív sem,

dobog aki közönyösen:

Ütésén, ha fejem törtem,

magammal Őt is megöltem:

a Nélkülem-Nincs-Ő-Lehet-

Csak-Általam-Van-Szív-Jelent!

Szívéhez loccsantva fejem,

magammal Őt agyonverem,

s megalvad majd a Mindenség,

megdermed a Végtelenség,

s lesz Egyetlen Kőzsák minden

Tűzpontkása-Édességem!

Iszonyatos Gömb-Kőhalál,

Kőpontzsák-Végtelen Halál!

S az Őskőcsipkezsák alatt,

a Kőszív-Mindenség alatt

rágja fejemet ropogva

az a Halhatatlan Csorda,

az a Lehetetlen Csürhe,

tülekedve és röfögve,

sárban ülve, sárban túrva!

Az Isten azt már nem tudja!

Nem is rühelli Dögeit,

Szárnyas Disznó-Angyalait,

Disznó-Darázs Röfögőit,

Lepke-Disznó Csámcsogóit!

Nem tudja: hiába esznek,

sárrá föl nem emészthetnek!

Egymás-Magunkat ha rágják:

a Fény Gyönyörét zabálják!

Halálunkkal föllángolnak,

fejünkkel ha dulakodnak

Ő-Bűnei, élnek attól:

Mindörökké-Halálunktól!

A Tőlünk Halhatatlanok,

Szitakötő Fejű Kanok,

Szitakötő Szemű Disznók,

Angyalszárnyú Emse-Pókok,

fejükön két piros csáppal:

horgolt cérnacsipketollal,

arcukon kék szemhéjakkal,

zöld szőrsarló-szempillákkal,

rózsatányérú pofával,

hab-rózsakard-mosolygással

dúlnak Ő-Szívünk nem tudva,

őket aki nem is únja!

Nem is únja Angyalait,

Disznó-Arcú Csótányait,

Nagy Bűne Varacskosait,

Halál-Halhatatlanait,

hiszen Mi-Halandók-Ketten

gyémántlunk ott a Rühekben:

a nyílásokban-belekben,

disznó-szájakban, szemekben!

Mi-Voltunk-Halhatatlanok

Lettünk-Egymásért-Halandók!

S egy a törvény jövő-múltja:

halott a halált nem tudja!

A halál nem a halandót,

a halandó: csak ami volt,

azt érti csak, amire várt!

Halál nem tudja a Halált!

Egy titkos csillag faggatása árva hajnalomban, amikor sírtam

Rózsatűz kis csillag

jegenyefa mellett,

sírva bámúldozlak

rózsaláng-lehellet.

Dehát mit is tettem:

sírva hogy így nézlek?

Mindent bevéreztem

késsel, mint a részeg.

Döfködtem nagykéssel,

nagykéssel szurkáltam:

nagy isten-veréssel

késsel kiabáltam!

Mint aki kis öccsét

öldökli hörögve:

öli, vágja testét

tébolyban pörögve!

S őrülten is tudja,

tajték-szesztébolyban,

akit öl zokogva:

szereti legjobban!

Késem: a Dög Nem-Lét!

Azt fogtam marokra!

A Mindenség Szívét

döftem cafatokra!

Csillag-rózsacsoda

nézlek sírva, sírva,

Mindenség Mosolya,

Hitem Arany-sírja.

Vér, vér, vér, vér, vér, vér,

öcsém teste vére!

Ne haragudj testvér,

meghalok estére.

Kezemen vér-kesztyű,

arcomon vér-álarc.

Mit tegyek, Kis Eskű,

ha szívemre támadsz?

Összetörve néz rám:

ősdarázs-szemekkel,

homlokából gyémánt-

sejtlapzsák-szívekkel,

néz szőrkoszorúkból

a leölt Mindenség,

szőrcsillag-lángokból

a tört Egyetlenség!

Néz gyöngéden, árván

Öldöklésem Kínja.

Én meg nézlek Márvány-

Kis-Rózsaszáj sírva.

Mi vagy te: ködgolyó,

gázgömb, tűzkása-köd,

lángpéppel gomolygó

tűzpont, csillag-vércsöpp?

Kopár ködpont, sárga-

lila kőszív-őspont?

Önmagadba zárva:

örvénylő szem, sír-csont?

Gyémántgolyó, vad kő-

sivataggömb, porláng-

sűrű asszonyemlő

bimbója, Volt Hazánk?

Rajtad Élet, Halál,

rózsapötty kis csillag?

Sorsom húsodra száll

Asszony-Rózsaablak?

Rajtad Halál, Élet,

csöpp Tenyészet-Asszony?

Aki könnyem nézed:

kis Rózsa-Malasztom!

Rajtad Ősgyík-Kanok

lihegnek topogva?

Ős-Sárkányasszonyok

csipognak totyogva?

Óriás Kőtoboz-

Gyíkok tojnak nyögve,

hömpölyög a Gyilkos

kristállyal csörögve?

Szikla-emsék ülnek

gyík-arc nevetéssel,

sorsodon csücsülnek

pikkely-tespedéssel?

Csöpp kezük kék, piros

gumikesztyű, sárga

gumiláng-papiros

válluk csipke-szárnya?

Szoptatnak Gyíkanyák

ősfarkukon ülve:

dögnagy gyémántszilánk

pecsétfákra sülve!

Tomporuk hatalmas

gyémántpikkely-kőzsák,

szájuk kő-borzalmas

csipkepatkó-gyíkláng?

Nyakuk aranypettyes

gumicső, a fodra

fölűl lágyan verdes:

kőesernyő-kobra!

Bóbita-taréjuk

csokros-aranypáfrány,

kőgyík-mosolygásuk

onnan is vigyáz rám?

Ivarszerveik, a

kőfalloszok, szikla-

pikkelysírok nyála:

a Jövő-Múlt kínja?

Mi vagy te kis csillag,

jövendőm adósa?

Sírva is akarlak

Gömbasszony-Tűzrózsa!

Rajtad Ősgyík-farkú

Pávák lépegetnek,

Fehér-rózsa-bajszú

Csődörök nevetnek?

Rajtad Szárnyas Lovak

kaparnak pettyesen,

Csődörfejű Ludak

költenek véresen?

Pikkelyfa-erdőkben,

páfrány-rengetegben

tojnak gyémánt-zölden

Sárkányok: kő-rendben!

Ősdög Pikkelyzsákok

tojnak kő-dülledten,

Pikkelydunyha-lángok

nyögnek kő-dermedten.

Szeplős őstojásuk

gőzölög a sárban,

Jövő-Látomásuk

a Mítosz-Mocsárban?

Rajtad Pikkelyoszlop-

lábú Szűzek járnak:

Kétlábú Gyíklányok

áldozatra várnak?

Gyíkfejű Szamarak

merengnek vemhesen,

Nőstény-Angyalvadak

szülnek szerelmesen?

Asszonyarcú Lovak

legelésznek sírva,

hímjük, a Csődör-vak,

hágja őket fújva?

Dagadt Gumilángok:

zöldpenész varangyok,

békafiúk, lányok

hada benned vartyog?

Kék gumitűz-gőték

piros hímtaréjjal:

mint az Ősreménység

másznak rajtad, Hajnal?

Dagadt Gumiszörnyek,

Pettyes Lángolások,

pókok, Gyémánt-könnyek:

a te Látomásod?

Szőrös Gyémántrögök:

férgek, százlábúak,

ászkák, Légi Dögök:

Te Hited Rózsa-Vak?

Szőrös Kristálylények,

Szárnyas Kőfürt-Halak,

sárkánydenevérek,

kőből-font bogarak,

ős-kőpáfrány-csápú

Hím-Hatalmasságok,

te Rózsaszív-Lángú:

ők a Vígadásod?

Kőküllő-háromszög-

korong-kúp Ős-csordák:

kőlécekből font Dög-

kőpikkelyvitorlák?

Pikkelytollú vastag

Sárkány-kőkeresztek:

szemük rózsa-ablak:

kőcsipkekör-kezdet.

Mint kőküllő-kerék-

rózsa kő-dühödten:

dagadt kőbuborék

a gyémánt-kúp fejben.

Rombusz-vinnyogások,

Csőrös Szőrlepedők,

Vas-pikkelypalástok:

a te Légi Erdőd?

Nem is a madarak,

csak a madár-szörnyek?

A Toll-Énekszavak

helyett Vas-öv-férgek?

Bádoglemez-ászkák,

ízelt Toboz-tollak:

madaraid, Álság?

Vasláng-Csődör Holdak?

Lovagpáncélruhák

vas-csődörre forrva:

Vaslapok-lombú Fák

egedet kotorva?

Vaslemezbuborék-

lovak, Vaspáfránnyal-

szárnyas Csődör-csibék:

vaslemez-ruhával.

Ló-ászkák, lemezes

páncélborítással,

potrohgyűrű-öves

fémdonga-szoknyával.

Minden zsalu, donga,

nyereg, tarkó, arc-fal

összecsavarozva

kőcsillag-csavarral!

Kőcsipkecsavarral

összefogva szárnyuk,

a mell-lemez ing-fal,

lemez-koponyájuk.

Nyakuk, kő-tomporuk

pikkelyborítása,

arc-szelvényük, hasuk

lemezcséve-rácsa.

Röpködő Tobzoskák,

Kő-övesállatok,

Nyerítő Pikkelyfák,

Fémgyűrű-szárnyasok,

Gumiszárnyú Sünök

csordája ott lobban,

Kőcsillag-gömb Ördög

Rózsa-Iszonyodban?

Gumiláng-lepedő-

szárnyú Kőtű-csillag-

Sokaság, Szőr-felhő,

Visító Fémszallag,

Tűkristálycső-hernyó

örvénylik habodban:

kék gyásszal mosolygó

ős-léghólyagodban?

Pikkelyes gyíkfarkuk

veri rózsa-földed,

nagycsőrű lóarcuk

túrja rózsa-csönded?

Szőrös pikkelykötél

űrből tekeredve

üt, mint kristálykövér

ostor Tűz-Szívedre?

Eged Kőtű-hörgés,

csupa Fémnyikorgás,

Zöld Gumi-röhögés,

Kék Pikkelynyihogás,

Piros Vasnyerítés,

Sárga Szőr-ugatás,

Ászkacséve-vérzés,

Kőpáncél-vihogás?

Csupa jaj, ürülés,

meszes véres kása,

csupa Nyöszörgő Kés,

csupa Pikkely-lárma?

Csupa-Kőtoll-Átok,

Ürülékpetty-felhő,

Vinnyogó Halál-Tok,

Dörgő Kőesernyő?

Eged csupa sírás,

böfögés, csikorgás,

Röhögő Kő-Írás,

Bőgő Bőrgomolygás?

Nyafogó Gyémánt-Rög,

Nyávogó Fém-Álmok,

Kristály-Csigakürtök,

Sziszegő Szilánkok?

Csupa Lepkeszárnyú

Varangy, Kígyólepke,

Pamutpáfránycsápú

Zöldbéka-rügyecske,

Gyémántszikla-Nyögés,

Kocsonya-Szuszogás,

Zöld Mirigybrekegés,

Üveg-Káromkodás,

Gyémánt-Ordítozás

vagy te Rózsa-Vércsöpp?

Hogy nem hallod, Csodás:

némán rádüvöltök?

Virágaid vannak,

vagy csak Virág-Szörnyek?

Gyíkzabáló Csillag-

Szőrös Kristály-Csöndek?

Mi vagy te Rózsaláng:

kőgolyó, gázörvény?

Aki eljössz hozzánk

rózsa-tündökölvén.

Rajtad Ősasszony ül:

az Ősemse-Csoda,

ég szemérmetlenül

kősarló-vigyora.

Csupa kőbuborék,

csupa kőbugyogás,

csöcse, pocakja még

nagyobb kőbuggyanás.

Vak kőpontköldökű

comb-párja ős kő-szív,

fekvő nagy B-betű,

a kő-buggyadt hát-ív.

Kezei: kő-ernyők,

kő-páfrány: két lába.

Szőrszív-gyémántrögök:

darázskoponyája!

Iker-kőhólyagok

csípői, tokája

eres kőhólyag-tok,

kőpáfrány a szárnya.

Kövér kőpikkelypajzs

dög-szeméremdombja,

kék kőerezet-rajz

lényegét befonja,

kiállva a kőből

gyökeresen, kéken,

mint Sors az Időből

rejtelem-keményen!

Ül a Rejtelemből

nőtt Kőcsipke-Ős-Zsák,

ős-kőkötelekből

font Rettenet-Ország,

ül a Kőhólyagfürt-

kőbuborék-Emse,

ül csillagán a Gyűrt

Gyászringyó-Kőeste!

Tar fején szőrsarló,

mint a szúnyogoknak:

kefésen tarajló

zöld félhold-szőrcsillag.

Arcpajzstól tarkóig

taréjlik a szőrpajzs,

dagadtan virágzik

a szőrláng-hatalmas.

Mintha két bogárszem

kristályszív-gyümölcse

közül nőne kéken

a kék szőrpajzs-csipke,

s patkós íveléssel

a nyakszirtig futna

koponyaközépen

sarló-koszorúja!

A szőrcsipkesarló,

a kék taréjcsillag,

a kövéren hajló

kefeszőrpajzs-szallag!

Mondd, ki ez a Szajha,

Kőbuborék-Ringyó?

Nyelve aranyostya,

szája aranypatkó!

Mondd, ki vagy te Édes

Rózsálló Kegyetlen?

Közel a reményhez,

vagy Ki Nem Lehettem?

A teremtés-kezdet

óriás őspontja,

az ős-sötét végzet

első anyagpontja?

Az őstér-derengés

első anyag-gömbje,

pontanyag, pont-kezdés,

a tér-semmi könnye?

A gömbmindenségtér

ős-fekete csöndben

égő tűzpont-fehér

Teljes Titok Könyvem?

Óriás pontanyag:

aki földagadva

lángolva szétszakadt

törpe pontcsomókra?

Összezsugorodott

a szétrobbanásban,

ponttá aszalódott

a kitágulásban?

Ki vagy te Remény-Köd?

A Semmi az ősöd?

Még az Idő előtt

voltál teremtődött?

A derengés-őstér

fekete homálya

szűlt Rózsapont-Testvér,

tér-ős csönd-magánya?

Most születő vagy te?

Vagy már halott vagy te?

Most lángoló vagy te?

Vagy a Semmi vagy te?

Csak az Idő-Tér Kis

Halál-hídja vagy te?

Csak a Tér-Idő Kis

Rózsaköde vagy te?

Pont-semmi, halál-pont,

a téren átütő

Már-Nem-Halál, Halott

Gömbcsomag-Múltidő!

Istenből Üzenet,

Szó a Térőslétből,

a Volt-Már-Nem-Lehet

Tűz az Eredetből.

Piros spirálködök,

zöld anyag-örvények

halál-pontja, Kis Dög-

Csillag, térpontféreg?

Születtél fehéren

Isten-Ős-Sötétben,

a Derengő Térben,

az Ősmerengésben?

Védenek a Rabok:

a csillagszigetek,

a csillaghalmazok,

az anyagszigetek?

Az Őstér körötted,

az Idő előtted,

az Isten előtted,

az Idő mögötted?

Semmiből kinyálzó,

Őstérből virágzó,

Ősűrből parázsló

Kicsi Rózsazászló!

Teremtés-előtti

csönd Őstér-homálya

szűlt nekem te Csöppnyi

Láng, Űr-Rózsagálya?

A Kezdet-Őshomály,

a Tér-Ősönmaga,

a Sötét Ős-szabály:

Vérzésem Csillaga?

Mikor csak az Őstér

derengett lazúltan,

abból Te, kinőttél:

Jövőm se, se Múltam?

Mikor csak a Semmi,

mikor csak a Minden

volt, akartál lenni

Hajnal-Rózsacsöndem?

Mikor csak a Kezdet

Őstér-Mindensége

volt: Anyagpont-Végzet

akkor születtél te?

Csak Kiterjedés volt,

Teremtés-előtti,

Erjedés még nem volt,

csak Gomolygó Semmi:

Kiterjedés-Anyag,

Anyag-Kiterjedés,

Tér-Ősiség, Köd-Vak

Nem-Beteljesedés,

nem volt pontanyagok

halmazata semmi,

s elkezdtek a Dolgok

abban erjedezni

és a Semmi-Minden

csomósodni kezdett

és a Minden-Isten

foszladozni erjedt:

Ősfeketeségből

gyúródtál boldogan,

Tűzpont az Egészből,

Halál-Hatalmasan?

Gyönyörűség-Gázgömb,

Óriás Pontanyag,

Rózsanyál-Asszonyköd,

hogy bámúldozzalak?

Aki nem is vagy tán,

vagy a Múlt Halála,

az Elmúlás Tisztán

Csurgó Rózsanyála.

Akit mégse föd el

az űr-gyémántkása,

kristálygyíkok pikkely-

láva tódulása!

Az Űr-Asszony Combtő-

Szőrrózsája vagy te,

Izzó Ágyék-belső,

Rózsaszőr-Nem-Este!

Az őstér-sötéten

átégve pirosan:

Rózsa-Halál-Éden

Élet-Hatalmasan!

Ki vagy te, hogy nézlek

könnytelenűl sírva:

Égő Rózsafészek,

Árvaságom Sírja!

Dehát mi bűnöm van?

Bűnöm mi van, mondd meg?

Így hogy ittmaradtam

Égő Rózsaserleg?

Miért öldököltem?

Miért átkozódtam?

Mikor nem is öltem?

Nem is átkozódtam?

Számból kések jöttek

gyémánt-koszorúban,

csillagok lövődtek

tűkristály-csokorban!

Késeket okádtam,

kristály-kardot köptem.

Valamennyi szárnyam

késekből fölöttem!

De ha késsel jöttem:

csak magamat öltem!

Ha Istent gyűlöltem:

csak szívemet döftem!

Késeim: remények!

Késeim: virágok!

Részeg öldöklésben

talpig vérben állok!

Késeim: irgalmak!

Késeim: kegyelmek!

Kis Rózsapont-Csillag

önmagammal verj meg!

Véres könnyeimet

kösd le rózsaköddel,

véres kezeimet

rózsakötelekkel.

Kést-lövellő számat

tömd be rózsaronggyal!

Te Rózsacsönd-Bánat

számolj a bolonddal!

Vigyázz a bolondra,

vigyázz az őrültre:

nehogy vicsorogva

reményét megölje!

Nehogy öldököljön,

hogy ne is zokogjon,

a meztelen földön

késsel kuporogjon.

Nehogy meztelenűl

fusson gyémánt-késsel,

s ölje kívűl-belűl

magát lüktetéssel!

Meztelenűl ülve

ölje a világot,

s okádja a földbe

a gyilkolás-átkot!

A szegény halandó

késsel ne ordítson!

A Nagy Rózsa-Rabló

a földbe ne fusson!

Mert nem akar ölni,

mert nem akar félni!

De csak tündökölni,

akar csak remélni!

Hiszen nem is ölt, csak

hitte vicsorítva:

akik tőle halnak,

őt ölik sikítva!

Azért átkozódott,

részeg is azért lett:

Lángoló Rózsapont,

Te Rózsapont-Végzet.

Védj meg önmagamtól,

védj meg a haláltól,

kés-akaratomtól:

a Csontváz-Csodától.

Szívj magadba Rózsa-

Csoda Asszonyágyék,

Vér-Szőrcsillagodba

Mindenség-Ajándék.

Kanca-Hüvely Mézed

igyam fuldokolva:

Nagy Szőrszív-Serleged

Rózsájába hullva.

Végy magadba Ősláng-

Mindenség-Sálata.

Bíbor Rózsa-Ország,

Isten Legszebb Álma.

Mert csak sírok, nézlek,

a Tér-Ős-Sötéten

átlángoló Részeg

Tűz-Gyönyörűségem.

Egyetlen Hitem már,

Reményem Egyetlen:

Rózsarojt-Ős-Zsoltár

Áldottam-Kegyetlen.

Rózsa-Asszonyiság,

Rózsapont-Tűzálom,

Titkos Űr-Rózsaláng:

hitem légy, halálom.

Addig sírva nézlek,

jegenyefa mellett

szikrázó Kis Végzet,

Rózsatűz-Vérserleg.

Sírva bámúldozlak,

sírva, sírva, sírva.

Áldalak, átkozlak:

hitem ahogy bírja.

Kegyetlen Rózsapont,

űrön átparázsló,

Tűz-Öröm és Vér-Gond:

szívemre vigyázó:

ne hagyj így magamra!

Földbe ne rohadjak!

Szívj örvény-lángodba

Kanca-Rózsacsillag!

Túzsaláta Rózsád

szirmai ha falnak,

Nőstényrózsa-Jóság,

Rózsatehén-Csillag,

Rózsatűz Anyagpont:

szégyenem leszárad!

Nézlek, mint egy asszonyt:

Égő Rózsa-Bánat.

Aki kell, hogy higyje:

én nem öldököltem!

Akár el se higyje:

meg senkit se öltem.

Csak nézzen, míg nézem,

várva a kegyelmet:

a Nem-Is-Kell-Értem-

Bocsánat Szerelmet.

Mint ahogy én nézlek

sírván álldogálva

Rózsacsönd-Enyészet,

reggelemet várva.

Jegenyefa mellett

égő Űr-Szívecske:

időm már kitellett?

Jön mi? Csak az Este?

Vétkeimet hidd el,

vétkeim ne hidd el!

Oldozz föl Hiteddel:

Szent Tűzözönöddel!

A titok ütő ujja

Megüti érdes ujjával

szívünket néha az Isten,

ujja rózsa-mosolyával:

örömünkön hogy segítsen.

Reszeli rózsa-hegyével

néha sorsunkat az Isten,

rózsareceléc-gömbjével:

gyászunkra hogy rásegítsen.

Boldog rózsa-reszelővel

csiszolja átkunk az Isten,

bőrlécörvény-kúp bögyével:

düheinkben hogy segítsen.

Üti, súrolja, sikálja

ordítozásunk az Isten,

üt a bőrléc-rózsapárna:

mosolyunkra hogy segítsen.

Üvöltésünket kiállva

csontvázig dörzsöl az Isten,

gyömöszöl rózsaköd-zsákba:

bajunkra hogy megsegítsen.

Szívünket, mint lepke-szemet

üti ujjával az Isten,

s széttörünk, mint lepkeszemek:

döglésünk rajta segítsen.

S bolyhosan eltaknyolódva

száradunk piros ujjhegyén,

üveg-kocsonyásan folyva

ragyogunk ütő-örömén.

Üt a kegyetlen reszelő,

üt gyászunkra rá az Isten,

a megváltást nem viselő:

szerelmünkre hogy segítsen.

S nedves üvegpép-morzsalék

szívünk, mint a lepke szeme

enyvezi bűn-ujjahegyét:

szörny-ragacsunk: léte hite!

Üti kő-pamut ujjával

szégyenünket a Vak Isten,

piros pamutkő-zsákjával:

vakságán hogy így segítsen.

S majd mi belehalunk ebbe!

S a Vaknak ez: gyönyörűség,

Isten-ujjbögytől reszelve

leszünk amikor feketék!

Feketék és férgesek és

penésszel-fényesek: Mi-Őt-

Nem-Ismerő-Nevetve-Kés-

Ütése-Dühét-Viselők!