A köd gyönyörű iszonyata

A köd, a köd, a köd, a köd tajtékzik, lángol hömpölyög, a köd, a köd, a köd, a köd, a tél-hozó, az éji köd. A köd, a köd, a köd, a köd, a fehér gyöngykása-örök örvénylik, füstöl, nem dörög, égő füst-kása dübörög. Fénygolyók, rács-villanyfalak: ahogy a ködben porlanak, házak, fák, Manet-látomás. És lehetetlen porladás. Kék pointillista-pettyezett végtelen jég-lánghömpölyeg és márványpuha zöld-öreg lehetetlenség-rémület. Monet, Seurat fénypettytömeg ködtejút-minden-gyűlölet, kő, kőfalak, gesztenyefák, s fuldokló dühödt éji láng. Se csillagok, se istenek, csak köd, köd, köd, köd, köd-hideg, se tankok, se söröslovak, csak köd, köd, köd, köd-iszonyat. Csak köd, köd, köd, kőfalak, csak köd, csak köd, a kő, a pad, a Lét-szívből zuhogó vad köd-rejtelem, köd-ámulat! S a pad, a pad, a pad, a pad ősköd-gesztenyefák alatt, mint Szőnyi István padja ott dér-tűz köd-lángban ragyogott! S a ködben nemzőszerveink, nyílásaid és szőreid, kő-combjaid, vas-combjaim, köd-gyöngyös ágyék-szőreim. Vér-jajgatás, kő-ámulat, sírod köd-izzó gyászomat! Ősnemző-lándzsám, a remény! S a ködben ködünk: hullafény! Ködpuszta nemzőszerveink, áldásaink és átkaink, nyomorunk minden tébolya, s a köd gyémánt-szar mosolya! Szőrcsillag-lángban a muszáj: az izzó rózsa-csigaszáj, a mézes rózsa-dagadás. Lüktetés, nyálzó dobogás. S a kigyűrt kőláng-csigaszem, az eres lángtorony-ütem. Az eszme foszlány-csillaga eszméletlenség-önmaga. S dagad az emberség-csoda vad emberiség-mámora. Az eszmélet-foszlány puha eszméletlenség-csillaga. Zöld eszmélet-foszlány ködök, s a köd-iszonyat hömpölyög és bong és kong a köd-harang: gyöngy-világegyetem-harang. Vak, véres csődör-nyerítés, vért-habzó delfin-verdesés, s a ködjajgatás-mén forog, ahogy a Nem-lét gomolyog. Mint rángó rózsa-polipok: egymásra-tapadt gyöngy-karok! Gyöngyházgomolygás-örvény, kék ködlángban rózsa-ősiség! Mint dagadt rózsa-polipfák: egymáson-lüktető világ a két hús-világegyetem: remeg, ring egymás mélyiben. S a ködben vámpír-nevetés, szárnyas sárkánygyík-legyezés, nyüzsgő, vicsorgó ősvadak, bőrszárnyú őscsontváz-hadak. Csőrös, kő-hártyás őskanok, kétlábú kőtoboz-gyíkok: óriás kő-kürt csipogás, kő-ingben kő-ránc totyogás. Kőlegyező szárnyú pikkely- doboz lángok kő-kard fejjel: ég a kőpikkely-hegedű, a kő-iszony tekintetű! Kőküllős kőkerék szemű röpködő ős-szörny kő-betű: kőesernyő kő-lobogás, kőpóruscsontváz-nyikorgás. Vad redők, selymek, szövetek, báránybőrben köd-rengeteg. Neonfényszálak összege: mintha az Isten vérzene. Bevérezné az ősködöt, ami átkunkban hömpölyög. Láng-írások, pontfény-betük: ég halálszövet-énekük. Ősemlőid, a mindenek, ahogy a ködben fénylenek, mint óriás darázs-szemek: dagadt gyémánt-ikra szívek! Ősmelleid, őscsecseid, csillag-golyó nem-vétkeid, mint szőrös nagy darázs-szemek lángolnak, égnek, rengenek. A köd tűzliliomai, a mámor köd-harangjai szines ködlánggal ringanak, harmattal világítanak! A két köd-csengő mosolyog, a köd-harang lüktet, dobog, ahogy a köldökig-nyitott ingből kövéren kibugyog. Pihés, dagadt gyémánt-szivek: mint szőrös ősdarázs-szemek, emlőid köd-félholdjai, ködpamut-liliomai! S az égő dülledt ős-szemek, szikrázó koponya-szivek gödrében ködcsillag-patak, ködharmatos pehely-szalag. S a dagadt gyémántszív-csecsek, dülledt ősdarázs-szívszemek között aranypihe-nyereg: orr-arcpáncél moha-üreg. Mint darazsak szeme között, sejtes látó-csöcse között a hosszú-háromszögletű pamutszív-gödör V-betű. A dagadt, szőrös ős-szívek közt a homorú orr-nyereg: nagy rózsapamacs arc-gödör, pórus-pihés aranyvödör! S a ködtűz-harangok fölött, mint koponya-szívből kinőtt kék tollak, a fej tollai, csápok harmat-páfrányai: hajladoznak a kék karok, a pamutkaporcsillagok irgalmasan örvénylenek: petty-karok, tűz-csuklók, kezek! A köd szines lángjaiban, fény-írás köd-átkaiban vonaglás-háló gomolyog. S villanyplakátok, köd-vakok. És köd és köd és köd és köd, templomtornyok, düh-fényrögök. Ködben-föloldott szomjúság. Köd-álom. Tél-szigorúság! És köd és köd, zöld láng-folyók, aranykeresztek, fénygolyók, vas-szörnyek, ködben lángolók: óriás Ájtatos Manók. Ködtűz, fénypikkelykupolák, köd-törpék, fénypermet-csodák, könny, csók, hab, bádog-kakasok, vérállat-üveg-csillagok. Köd, rozsdás gépek, részegek. Köd-téboly ködben ténfereg hazafelé szomorúan. És dörög a tűzpont-folyam. És itt vagy te és itt vagyok! Meghalsz és én is meghalok! És forr, örvénylik majd a köd egymás csontvázaink fölött.