Az ütések kegyelme
| Üss csak, üss csak, amíg üthetsz! |
| Azután már meg nem üthetsz! |
| Földbe-dagadva, ha lüktetsz, |
| sírban rohadva: majd nem versz! |
|
| Üss csak, üss csak, üss csak, üss csak, |
| üss, üss, üss, hogy élni tudjak! |
| Ott ütöttél már szívemre: |
| kék magzatvízben lebegve. |
|
| függtél magadba-göngyölten, |
| úsztál ázott zöld kezekkel, |
| kis rózsacsőr körmöcskékkel. |
|
| Függtél kék gyöngykürt-mosollyal, |
| kristálykürt-pár orrlikakkal, |
| göndör csigaház-farokkal, |
| mint egy rózsaszín csikóhal. |
|
| Tüskerózsás rózsatesttel, |
| rózsatollcsokor-fülekkel, |
| rózsahorgony kezecskékkel. |
|
| Függtél érgömb kis pocakkal, |
|
| az ősvíz kéken derengett, |
|
| Testedből szíved kilátszott, |
| üvegben, mint kövér gyászpók. |
| Lüktetett finom érzsákod: |
|
| Kék lebenykékkel virágzott |
| leragadt szemhéjad gyászolt, |
| viselvén szőrsarló-fátyolt. |
|
| Üss csak, üss csak, üss csak, üss csak, |
| üss, üss, üss, én nem tagadlak! |
| Hisz engem már ott ütöttél, |
|
| Zöld Átok-Tűz, kristályhasban, |
| vízzel telt rózsalugasban, |
| mirigyfelhők alatt függve, |
| gyöngyház-kötélen lebegve, |
|
| ott a márvány-ér barlangban, |
| kék tenyérrel már ütöttél. |
| Nagy szíveddel agyonvertél! |
|
|
Kiáltozás az idő ellen
| Jaj, távolodban, testvértelenűl, |
| jaj, magányomban: végzet-egyedűl, |
| kiáltoznék, sikoltoznék sírva. |
| Árvaságom vad szívedre írva! |
|
| Távolodban, aki vagy magadban, |
| aki vagy már velem-halhatatlan, |
| ordítoznék, mint gyermek magában: |
| lámpátalan, bezárt szűk szobában. |
|
| Testvértelenűl, így önmagamban, |
| te általam most már halhatatlan, |
| jajgatnék, bömbölnék, mint a gyermek, |
| akit az Árnyak dühei vernek. |
|
| Zokognék, mint gyermek kis magában |
| egyedűl egy bezárt vak szobában, |
| petróleumlámpa-nélkül árván, |
| a Benyitó-Reménységet várván. |
|
| Kis, dohos, penészes vak szobában! |
| Bezárva! A Gyermekkor-Magányban! |
| Mert hát lenni most így lehetetlen. |
| Bezárva, hogy vagy te a szívemben. |
|
| Sikoltoznék, jajgatnék, zokognék, |
| mint nagykéssel fenyegetett vendég, |
| aki felé a rokonok döfnek, |
| konyhakéssel levegőt böködnek! |
|
| Bezárva hogy ácsorgok szívedben, |
| a lüktető tébolyda-teremben: |
| darázs-magány csapódik szivemhez, |
| kristályszív-arc vacogó hitemhez. |
|
| Szőrkoszorús kristályszív-szemekkel, |
| kezeiben köszörűlt késekkel |
| lökdös a jaj, fehér dörmögéssel, |
| piros cellámban nagy gyémánt-késsel! |
|
| Égő cikk-cakk-vonalait húzza, |
| az áradó jajt bevonalazza, |
| kék dörmögés-szövedékkel von be |
| cikázó és szőrös gyilkos kedve. |
|
| Fehér kristály-vonalait húzza, |
| vérző gyászom szövi rács-dobozba, |
| pihés kristály-szívvel üt löködve |
| szőrös és cikázó gyémánt-kedve. |
|
| Körűldonog égő lihegéssel, |
| kezeiben két nagy konyhakéssel, |
| késeivel szívem koszorúzza, |
| gyémánt-arccal énekeim zúzza! |
|
| Csupa szúrás a csönd körülöttem! |
| Én meg állok tebenned-tebennem, |
| jajgatok és rettenetem nincsen, |
| nincs hisz aki innen kisegítsen. |
|
| S csupa szúrt seb a csönd körülöttem, |
| s vérzik a csönd, vér-szökőkút fröccsen, |
| zuhog a vér a kék csönd-sebekből, |
| szőrös gyémánt-arccal tört szívemből. |
|
| Mintha égő kék csillagon állnék, |
| az Idő tömbjén átkiabálnék, |
| s te egy másik csillagon zokognál. |
| S közöttünk a zöld Ősidő-Kristály. |
|
| S nem hallanád, amit kiabálok, |
| s nem hallanám vak zokogás-átkod! |
| Tátogunk csak, egymásba temetve. |
| Beforrva Ősidőkristály-Rögbe. |
|
| Ráforrva tébolyúlt csillagunkra, |
| egymásban egymástól messze úszva, |
| ülünk: két csontváz két temetőben, |
| vicsorogva Kristály-Ősidőben. |
|
| Két anyagsziget két árva foglya, |
| egymást iker-csillagként befogva, |
| s közöttünk a sötét Ősidő-Tér, |
| őstűzpont-tajték, halál-erőtér. |
|
| Mit csináljak, mondd mit tegyek érted? |
| Hogy magányunk egymását megértsed? |
| Hogy magányod-magányom megváltsam? |
| Sírván az őspontarany-szobában? |
|
| Üvöltvén a Mindenség-Teremben, |
| az Anyagpont-Gömbősvégtelenben. |
| Hogy az Idő Kristályát föloldjam |
| testvértelen te-én-távolodban. |
|
| Az Ősidő-Kristályt fölolvasszam, |
| Csönd-Temetőt elpárologtassam, |
| s egymásba-robbanva úgy ragyogjunk, |
| akik, mint a sírból föltámadtunk! |
|
| Mit tegyek, mit, mondd mit tegyek érted? |
| Valamelyik ablakon kilépjek? |
| S hullván lefelé úgy sikoltozzak: |
| sorsunkba, hogy nagy irgalmat oltsak? |
|
| Nem lehet, nem, lehetetlen, Asszony: |
| az Idő, hogy tőled elválasszon! |
| Távolodban: szerelemtelenűl |
| meghalok én, meg: tőled-egyedűl! |
|
|
Könyörgés dögvész-istenhez
| Dögvész-Isten, én akarom: |
| Ments meg az élet-lángoktól! |
|
| Dobj ki dögvész-önmagadból, |
|
| Ég a ház, az ablak-keret, |
| ég minden szent lét-emelet, |
| lángol minden anyag, részlet, |
|
| Dobj ki lángoló szívedből, |
| lökj ki önmagamból engem, |
| engedj már nem-lenni lennem! |
|
| Dobj ki önmagadból engem, |
|
| benned szálltam, bukdácsoltam! |
|
| Dobj ki dögvész-önmagamból, |
| lökj ki szép piros szavadból, |
| bíztam benned Dögvész-Isten. |
|
| minden vérző vad soromban. |
|
| Belőled, ki sorsod voltam, |
| zuhanjak ki tőled-holtan. |
|
| Sorsomban aki úgy bíztam, |
| lángjaidban döggé híztam: |
|
| könyörgök hozzád Te Hittem |
| Kétnemű Vak Dögvész-Isten, |
|
| a sorsodban, a sorsomban: |
| szabadíts meg nyomoromban! |
| hulljak ki belőled holtan! |
|
|
Egy gyermekjáték dallamának változatai
|
te Fehér-szárnyú Ős-örök. |
|
| Ady, Babits, Petőfi is, ő is, a vad, |
|
s a bandzsa szelíd Spinoza. |
|
| s akikben a szívem forgott: |
|
néznek az Anyag-Mindenek. |
|
|
a Lét Titkos Dolgainak ütődve. |
|
|
csillag-sírássá gyötörten. |
|
|
szívemben őscsipkelángok páfrány-zölden. |
|
|
nagykezű nagyfiúk vernek. |
|
|
nagymellű lányok cibálnak, fütyülőjét csiklandozva. |
|
| Ősöm, Átkom, Ködöm sincsen, |
|
aki ős-ölébe tudna venni. |
|
| véres pép szőrpihés húsa, |
|
véres sár pihe-láng bajsza. |
|
|
nyakig ülök benn a földben. |
|
|
nem az Aranyszájú Csillag-Kertész! |
|
| húz a Föld tűz-szíve felé |
|
| csont-markában a Lét Hite: |
|
rózsaszeplős nemző-testrész. |
|
| lüktet aranyrúd-dühödten, |
|
mint giliszta láng-csokor kakas bögyében. |
|
| testű Élő Arany-Átkot szorongat |
|
a Csontkalicka-csontőserszény. |
|
| s forr a föld és lángolva zúz! |
|
Mosolyom már sárrá barnúl. |
|
|
a Föld-Szív Ős-Tűzözönben. |
|
| ránts vissza rózsa-robajjal |
|
Létedbe Te Rózsapihés Rózsakezű Asszony-Hajnal. |
|
| mint arany-mosolyú vadak. |
|
Arany-nevetés ránc-tűzzel minden halált beleheljek. |
|
| époszommal Mindenséget teleírjak. |
|
Mosolyommal a Lét Szívén ámúldozzak. |
|
| S föltámadnak mind a holtak: |
|
s égnek vad tűzvészemmel betelve. |
|
| s tüzemtől átégve, forrva |
|
ragyog minden Dolog, Forma, Létező, az Idő és Tér. |
|
| pont, erőtér, rész, elektron-felhő |
|
héj, burok, csomag fölragyog. Megváltódnak! |
|
| Teríts be aranyláng hajjal: |
|
Rózsatűzpont Őscsillagtér Őshúsoddal. |
|
| úgy nézzek a Mindenségre! |
|
Önmagamból önmagadba, rád magamból: a Reményre! |
|
|
Balga vers, írván balga módon, ritmusban összevissza és mégis egységesen
| Szívemben mindent elrendeztem. |
| Mindent a helyére tettem. |
| Mint reggel mindent a szobámban. |
|
| Nézem barna-láng rézkarc-arcát, |
| az őscsillag-hajnalt, a lángelme-bandzsát, |
| göndör pókhaja vállára omlik. |
| Szívéből az Egész toronylik. |
|
| Vállára ömlik a csigás, csipkés, |
| bodros, barna póknyálhaj-özönlés, |
| Szemei Isten szívébe lesnek. |
|
| Szája: mosolygó hullák korom-szív szája. |
| Mindenség-köszörű: szempillája. |
| Pupillája: ősegyetem-korong pokol. |
| Nyakában fodros csipkehab-csokor. |
|
| Nézem szívemet nagy lencsével, |
| Spinoza kristálylencse-szívével |
| szívem nagy rothadt gödreibe nézek: |
| az Isten ül, mint az Enyészet. |
|
| Ott ül mellette a Halál is, |
| fehér csődörön a Világ is, |
| ott ül az Éden és a Rabló, |
| röhög a Gyász, a csődör-vadló. |
|
| Szívemben minden a helyén van, |
| mint kitakarított szobában. |
| Tiszta már szívem. A szívem tiszta. |
| Kitakarítva minden sarka. |
|
| Minden rendben van a szívemben, |
| ott a helyén az Igen és Nem. |
| Ott ég a Múlt és a Jövő is, |
|
| Csillagkupacon ül az Isten. |
| Eszébe se jut, hogy segítsen. |
| Szájából csillag-kása ömlik, |
| mint gyerek, ha hány, szorítva kis öklit. |
|
| Mint részeg, ha hány, sír és köpköd, |
| teleokádja a fölmosóvödröt. |
| A csillagok szívembe lövődnek, |
| tűzpontokkal húsába szövődnek. |
|
| Hogy szívem, mint őstűzpont-háló, |
| őstűzpontzsák: az ürességen álló, |
| ős-vákuumban virágzó Minden, |
| virágzó Semmi, Tűzpontvirág-Ősnem! |
|
| Hát így van. Így most. Így: szép rendben. |
| Nem érinthet a Végzés szívemben, |
| kő-ujjával el nem kenheti |
| ami szívemben nem őt illeti! |
|
| Mint az ember este a kis lepkét, |
| szétmorzsolva halálpor-testét, |
| a kék pamutpáfrány-csápot, zöld üvegszív-szemecskét, |
| a porhanyó lángot, piros szárny-erecskét. |
|
| Az ujjbögyök csigás, vérrel-fénylő, |
| szív-alakú rózsákkal örvénylő |
| bőrlécei közt, puha bőrlécpajzsában: |
| akit vár a hit a rothadásban! |
|
| Nem a pamutpihepamacs-lángot, |
| nem az égő páfránytoll-virágot, |
| nem a lüktető száraz kis nedvet, |
| nem a kocsonyatűzpikkely-szerelmet! |
|
| Minden helyén van a szívemben. |
| Ott a Dolgok már tisztán, rendben. |
| Hiába minden: átok, jóság! |
| Szívemben ott van a Valóság. |
|
| Ami por volt: letörűltem. |
| Ami rossz halál volt: eltemettem. |
| Ami szemét volt: kisöpörtem. |
| Ami magány volt: kiszellőztettem. |
|
| A dolgokat helyére raktam, |
| Isten köpenyét megigazgattam, |
| csillag-redős vásznát kibontva |
| ráteregettem ködös kínomra. |
|
| És beleheltem szívét új-magánnyal, |
| mint ő szívemet léte gomolyával, |
| barna ősködét szívembe fújta, |
| tűz-gomolygását szívembe gyúrta. |
|
| Most: egymás szívében gomolygunk, |
| mintha nem is volna más dolgunk! |
| Ragyogunk egymást átitatva, |
| sötétlünk egymást gyámolítva. |
|
| Így hát a szívben minden rendben. |
| Most már rend van a szívemben. |
| S dolgozni leül ott a Tiszta |
|
|
|