A kis nyírfa első őszülése
Sárguló kis nyírfa,
létemből kinőtt,
méred mosolyogva
a múló jövőt.
Nyírfa, gyönge, sárga,
hullatsz szűz lángot,
Balzsam őshajába
aranycsillagot.
Arany-síró nyírfa,
érő: szívemig,
nézem léted sírva:
aranykönnyeid.
Te földben-lebegő
gyémánt-csikóhal
fején arany-ernyő:
csillag-lombokkal.
Te ősföld-csikóhal
koponya-szarva:
aranycsillagokkal
égő kis nyírfa.
Mert te vagy a földben:
Kérdőjel-Idő.
Függve kristály-zölden:
Csikó-Kérdező.
Szögletes és tüskés
kérdőjel-tested
aranyszárnyú csipkés
lomb-szarva reszket.
Mondván: jön, ami jön
idejében majd!
Eljövend a Börtön:
törve a talajt.
Körötted kőrózsák,
fehér dáliák:
sziromcsipke-ősláng-
cafat-koponyák.
Nagy fehér saláta-
vászon-rongyfejek
lángot világítva
rámderengenek.
Kis sárguló nyírfa:
ős-sárkány keze.
A földből kiállva
ég sok pikkelye.
Kinyúl a kék földből
az aranykesztyű,
aranypikkely-csöndből
varrt tűz-őskesztyű.
A kőcsontváz-sárkány
tűzcsillag-keze,
a vérpikkely-kőláng
tűz-kérdőjele.
Mert ott ül a földben
a szívem alatt,
az össze-se-törten
égő csontváz-vad.
Ott ül az Ősmúlt-Vad,
a Csont-Ősidő
ül a földben, s hallgat
a Nekem-Jövő.
Az Óriás-csontváz
Őságaskodás.
Őscsipkecsont-ősház
Ősragaszkodás.
S vagy te, kicsi nyírfa,
tavaly ültetett:
Jelenem Nincs-Sírja
virága helyett.
Valami: Nem Kell Még
Kora Búcsúzás.
Kezdet: Halál-Vendég
Semmit-Foganás.
Aranycsillagaid:
a kis levelek.
Hulló lángocskáid
bennem fénylenek.
Mint az Apostolok
fején csipkeláng:
küldetés-csillagok
halászkoponyán.
Mint csillagkoszorú
vad szívem körött.
Csipkefénykoszorú
nincs-van könyöröd.
Mint Csillag-Világfa:
szívemből kinőtt,
ég, bevilágítva
az Örök Időt.
Örök Létemben: az
Őstérfekete
Lángoló Köd-Vígasz-
Őspont-Tűzdühe.
Nézlek könnytelen én,
te arany-zene,
te őscsontváz-döglény
gyíkpikkely-keze.
Csontvigyorgás-őskan
csipkemosolya
vigyorgás-kőlángban
csal le, hív oda.
Vicsorogva mondja
az őskoponya:
gyere! Ezért lomha
csipke-vigyora.
Hív, menjek a földbe!
Vár! Kukacos föld.
Ott a Csont-kan ölbe
az sem ölt, ki ölt.
Kezét azért dugta
ki a földből ő!
Ezért vagy te kis fa:
Pikkely-Ősidő.
Az Átokra-Hívó
Kis Szégyen-Haza
Arany-Kérdőjel Szó
Sose-Vígasza.
Aki hív, hogy menjek
halni a Hitért,
de hív csak a Dermedt
Hűség-Szégyenért!
Ezért vagy te Hívás:
földből kiálló
Aranypikkely-Sírás,
Rongy-arany Zászló.
Kis nyírfa, szívemig
nőtt gyöngéd, szelid:
aranypikkelyeid,
vércsillagaid,
mint káposztalepkék,
mint citromlepkék,
lobognak, mint Mentség
Arany-Szűzesség.
Tántorogva szállnak:
Aranylobogók,
Szűzhártya-Vértollak,
ti szétszakadók:
hulltok lepörögve
a Hitt Édenért!
Szűz Kis Fa csörögve
csurgatod a vért,
láng-tollaid hullnak.
S állsz majd te Kopasz
Csábító Láng-csillag-
ejtő Kis Ravasz.
Állsz szelíd Gyermek-fa,
halál-hirdető!
Te Létem Hatalma
előtt reszkető!
Mert én nem megyek, nem,
nem, nem, nem megyek!
Akárhogy is bennem
égnek a Tüzek!
Valami nagy munkám
van még idefönt!
Elviseltem én ám
ezer Tűzözönt!
Vár négy nagy Éposz, vár
Négy Tudom-Csoda.
A Teremtés-Zsoltár
Minden Iszonya.
Vár a Szép Halál majd!
Nem a Fekete
Múlandóság Csak Jajt
Ad Rettenete!
Kis nyírfa, kis arany-
csillagot ejtő!
Még nem adom magam,
ha majd csak eljő
jönni aminek kell!
Ne hívd a Jelent!
Leszámol szívemmel
ami Eljövend!
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]