A kis nyírfa első őszülése

Sárguló kis nyírfa,
 
létemből kinőtt,
 
méred mosolyogva
a múló jövőt.
Nyírfa, gyönge, sárga,
 
hullatsz szűz lángot,
 
Balzsam őshajába
aranycsillagot.
Arany-síró nyírfa,
 
érő: szívemig,
 
nézem léted sírva:
aranykönnyeid.
Te földben-lebegő
 
gyémánt-csikóhal
 
fején arany-ernyő:
csillag-lombokkal.
Te ősföld-csikóhal
 
koponya-szarva:
 
aranycsillagokkal
égő kis nyírfa.
Mert te vagy a földben:
 
Kérdőjel-Idő.
 
Függve kristály-zölden:
Csikó-Kérdező.
Szögletes és tüskés
 
kérdőjel-tested
 
aranyszárnyú csipkés
lomb-szarva reszket.
Mondván: jön, ami jön
 
idejében majd!
 
Eljövend a Börtön:
törve a talajt.
Körötted kőrózsák,
 
fehér dáliák:
 
sziromcsipke-ősláng-
cafat-koponyák.
Nagy fehér saláta-
 
vászon-rongyfejek
 
lángot világítva
rámderengenek.
Kis sárguló nyírfa:
 
ős-sárkány keze.
 
A földből kiállva
ég sok pikkelye.
Kinyúl a kék földből
 
az aranykesztyű,
 
aranypikkely-csöndből
varrt tűz-őskesztyű.
A kőcsontváz-sárkány
 
tűzcsillag-keze,
 
a vérpikkely-kőláng
tűz-kérdőjele.
Mert ott ül a földben
 
a szívem alatt,
 
az össze-se-törten
égő csontváz-vad.
Ott ül az Ősmúlt-Vad,
 
a Csont-Ősidő
 
ül a földben, s hallgat
a Nekem-Jövő.
Az Óriás-csontváz
 
Őságaskodás.
 
Őscsipkecsont-ősház
Ősragaszkodás.
S vagy te, kicsi nyírfa,
 
tavaly ültetett:
 
Jelenem Nincs-Sírja
virága helyett.
Valami: Nem Kell Még
 
Kora Búcsúzás.
 
Kezdet: Halál-Vendég
Semmit-Foganás.
Aranycsillagaid:
 
a kis levelek.
 
Hulló lángocskáid
bennem fénylenek.
Mint az Apostolok
 
fején csipkeláng:
 
küldetés-csillagok
halászkoponyán.
Mint csillagkoszorú
 
vad szívem körött.
 
Csipkefénykoszorú
nincs-van könyöröd.
Mint Csillag-Világfa:
 
szívemből kinőtt,
 
ég, bevilágítva
az Örök Időt.
Örök Létemben: az
 
Őstérfekete
 
Lángoló Köd-Vígasz-
Őspont-Tűzdühe.
Nézlek könnytelen én,
 
te arany-zene,
 
te őscsontváz-döglény
gyíkpikkely-keze.
Csontvigyorgás-őskan
 
csipkemosolya
 
vigyorgás-kőlángban
csal le, hív oda.
Vicsorogva mondja
 
az őskoponya:
 
gyere! Ezért lomha
csipke-vigyora.
Hív, menjek a földbe!
 
Vár! Kukacos föld.
 
Ott a Csont-kan ölbe
az sem ölt, ki ölt.
Kezét azért dugta
 
ki a földből ő!
 
Ezért vagy te kis fa:
Pikkely-Ősidő.
Az Átokra-Hívó
 
Kis Szégyen-Haza
 
Arany-Kérdőjel Szó
Sose-Vígasza.
Aki hív, hogy menjek
 
halni a Hitért,
 
de hív csak a Dermedt
Hűség-Szégyenért!
Ezért vagy te Hívás:
 
földből kiálló
 
Aranypikkely-Sírás,
Rongy-arany Zászló.
Kis nyírfa, szívemig
 
nőtt gyöngéd, szelid:
 
aranypikkelyeid,
vércsillagaid,
mint káposztalepkék,
 
mint citromlepkék,
 
lobognak, mint Mentség
Arany-Szűzesség.
Tántorogva szállnak:
 
Aranylobogók,
 
Szűzhártya-Vértollak,
ti szétszakadók:
hulltok lepörögve
 
a Hitt Édenért!
 
Szűz Kis Fa csörögve
csurgatod a vért,
láng-tollaid hullnak.
 
S állsz majd te Kopasz
 
Csábító Láng-csillag-
ejtő Kis Ravasz.
Állsz szelíd Gyermek-fa,
 
halál-hirdető!
 
Te Létem Hatalma
előtt reszkető!
Mert én nem megyek, nem,
 
nem, nem, nem megyek!
 
Akárhogy is bennem
égnek a Tüzek!
Valami nagy munkám
 
van még idefönt!
 
Elviseltem én ám
ezer Tűzözönt!
Vár négy nagy Éposz, vár
 
Négy Tudom-Csoda.
 
A Teremtés-Zsoltár
Minden Iszonya.
Vár a Szép Halál majd!
 
Nem a Fekete
 
Múlandóság Csak Jajt
Ad Rettenete!
Kis nyírfa, kis arany-
 
csillagot ejtő!
 
Még nem adom magam,
ha majd csak eljő
jönni aminek kell!
 
Ne hívd a Jelent!
 
Leszámol szívemmel
ami Eljövend!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]