A gyászban meztelenűl

Jön a tél, jön a tél, az ősködfekete zuhogó tiszta szél hóködláng-tűzdühe! Jön a tél, jön a tél, az ősmárványszigor mindenségszűzfehér dühe őrjöngve forr. Jön a tél, jön a tél, fekete csillagok pontja közt arany-vér- hányadék gomolyog. Jön a tél, jön a tél, hiteink jégcsapok, villognak, mint kövér vad cápa-fogsorok. Jön a tél, jön a tél, állunk majd egyedűl az irgalmatlan-kevély fagyban meztelenűl. Jön a tél, jön a tél, s ránkfagy a köd, a dér, s fagy ránk a kő-szeszély dühben a hó, a vér. Jön a tél, jön a tél, s állunk majd egyedűl a fekete-fehér gyászban kegyetlenűl! Jön a tél, jön a tél, leszünk meg egyedűl a fehér hó-remény- gyászban meztelenűl.