Anna, aki szívemre-fonódva búcsúzott

Anna, Anna, Anna, Anna!
Szegénység Szép Riadalma.
Szőrös alumínium-sas,
kiszőrösödött bádog-arc,
te szőrhabos bádog-vércse,
a lét fémrög-szívverése,
gyűrt, szögletes kis fém-szobor,
belűl-fölforrt ezüst-pokol,
aki szörcsögve, bugyogva,
hörögve és bugyborogva,
sikoltozva, rikoltozva,
lángoddal hátamat fogva,
csápjaid szívemre fonva
átkozódtál átváltozva,
szőrös fémrács aki voltál:
rikácsolva átkozódtál,
mint tenger fölbukó Szörnye
levegőt szívtál szörcsögve,
rikoltozva, átkozódva,
te a Gyűlölet Fémszobra,
te, aki csak szépen szóltál
amikor még virág voltál,
s most amikor átváltoztál
rikácsolva átkozódtál,
államig fölágaskodva,
a szívembe kapaszkodva,
szőrös szögletesség-csillag,
alumínium-szörnyalak,
csupa-kúp kis pléh-Madonna
pihés kubista fémszobra,
szögletes fém-arcod görbe
vonalakká összetörve,
forrasztott fémvonalakká,
fémgyűrődés fémkúpokká,
gyermekláncfű pihe-gömbje:
fejed pihepamacs-gömbje
alatt izzó vad fémarcod,
alumínium sas-arcod
szikrázott, lángolt ősz-kéken,
vékony vércse-feketében,
mert a rák örvénylett benned,
s szortyogott fémszobor tested,
mint a lápok, a mocsarak,
fölették a halál-vadak
szíved, gyomrod, tüdőd, húsod,
gyöngyházarany kis mosolyod,
te gyöngéd gyűrt szögletesség,
bádog kubista-arc szentség,
rikoltozó bádog-vércse,
szőrös, égő üveg-vércsepp,
alumínium-saskörmű,
fehér hosszú vércsekörmű,
te szögletes bádog-szobor,
belűl-üres szöglet-pokol,
te törékeny szőrös asszony,
kiszőrösödött fém-asszony,
karvaly-pléhkarmú kedvesség,
szakállas pléhszöglet-mentség,
szőr-álarcon átragyogott
alumínium-mosolyod,
te gyíkkörmű bádog-karvaly,
rikácsoló bádog-tolvaj,
szakállas fémszöglet-arcú,
fém-háromszög forrasztású:
akin átragyogott a Láng,
Veled még a Jobbik Hazánk!
Aki hajnal-szépség voltál,
mélyhangú mézes aranytál,
léthabbal telt aranyedény,
virágmező, arany-kevély,
aranyszelíd kis ragyogás,
ködben a csillag-lángolás,
vér-énekű arany-kanca:
Anna, Anna, Anna, Anna!
Ősfekete térben fehér
dörmögő kis csillag-remény,
tán a Mindenség Kis Anyja,
Anna, Anna, Anna, Anna!
Alumínium-fehér nő,
szívverésemig elérő,
a szívemig ágaskodva
a halál fémszöglet-szobra,
szőrös pléhszobor zokogva,
fémcső karoddal átfogva
vállamat, szívemen arcod
mindörökké már ott tartod,
s hörgött, szortyogott kis tested
fémszobor-zsákja, tebenned
millió polip, őshabzás,
sistergő bomlás-tajtékzás,
fölzabált e szegény-világ
szabadsága szomorúság,
s úgy sírtál ott a szívemen
alumínium-kegyelem,
te szőrös kis ezüst-csillag,
a halálra nyíló ablak,
úgy öleltél, úgy zokogtál
szőrös-arcú asszony-kristály,
mint csillag ha zokogni kezd,
aranyat-hörögve lüktetsz!
Ó, hol vagy már Édes Anna,
önmagadból kizuhanva
rothadsz ott a temetőben
Ferkó csontvázán a földben,
ott égsz szőrösen rohadva
daltalan csontváz-uradra,
önmagadból is kiesve
szőrös kubista fém-este,
kubista-szobor lényecske,
szögletes fém-asszony este,
rózsacsönd-hajnal ki voltál,
dörmögő boldog szép kristály,
darázs-dörmögésű rózsa,
darázs-szív szemű gyöngy-rózsa,
vérző rózsán aranycsillag:
két kristályszív-látóablak,
piheláng-rózsában égő
két gyémántszív-ősremélő,
két fekete csiszolt csillag,
aranypettyes rózsa-ablak,
te mormogó, te nevető
darázs-szemű rózsa-tető,
dörmögő kis rózsa-csillag,
darázs-Madonna, siratlak,
szögletes kubista-asszony,
alumínium-malasztom,
te kiszőrösödött pléh-láng,
voltál aki Jobbik Hazánk,
a mosolygás, a vígasztal
mindíg tündöklő szavakkal,
mindíg okos mosolygással,
soha, Anna, semmi mással,
aki voltál az Egymaga
Vígasz Örök Szép Asszonya,
s rikácsolva-mosolyogva
borúltál Nem-Vígaszomra,
s úgy fogtál át, mint polipok,
fogtak a pléh-pálca karok,
szorítottál vicsorogva,
hitted azt, hogy mosolyogva,
polip gyöngy-örvény fogással,
szőrös bádog-karolással,
szőrös drótláng-öleléssel,
mosolyodban szőrös késsel,
szőrös drótszobor-Madonna:
sejtes drótzsákszobor Anna!
Mosolyod millió kés volt,
szőr-álarc mögött a Kés volt,
bádog-vonal szörnyű kések:
hitted pedig nevetésed,
szőrös drót-örvény ki lettél:
rikoltva szívemre estél,
pihés fém-örvény ki voltál
vicsorogva mosolyogtál,
hörgés-örvényedbe vontál
Fém-Anna, hogy átkaroltál
szőrösen szívemre esve:
Te Nem Csokonai Estve!
Fogtak kék sas-bádogkezek,
aranykörmű pléh-levelek.
Aztán kimentél a Létből,
mint aki az űr felé tör,
szőrös kis bádogszobor nő,
pléh-kúpokból forrt csöpp felhő
nem is lépve, csak suhanva,
az űr tüzébe zuhanva,
sírtál a szívemre hullva
Anna, Anna, Anna, Anna!
Szőrös fémcsillag, siettél,
szívemből de ki nem estél
mentél és vissza se néztél,
de mégegyszer visszanéztél
átkozódva és zokogva
Anna, Anna, Anna, Anna,
te kubista bádog-forma,
szőrös kis pléhszobor-Anna.
Hol vagy már, hol szíved hamva,
Ferkó csontjára ragadva,
aki csak sírt, én nem sírtam,
csak a Sorsommal zokogtam,
csak a Létemmel átkoztam,
hallgatással kiáltoztam,
zokogtam a némasággal,
hazúg megcsalatkozással,
s mentem, halálodra hagyva
téged, végleg elárúlva:
Kis Fémszöglet-szobor Anna,
Szobor-szögletesség Anna,
kiszakállasodott szobor,
akiben a halál-köd forr,
fortyogva, zubogva, kéken,
lángol örvény-feketében,
őrjöngve hömpölyög és forr
benned szőrös Drótzsák-Szobor,
fémkúpokból forrt Ijedtség,
Szőrös Fém-asszony Kis Mentség,
akiben már ott gomolygott
minden, ami volt, a Dolgok,
csillagterek összessége,
ősterek feketesége,
benned, szőrös pléh-szoborban,
Halál-Mindenség Asszonyban,
minden Élet és Jövendő,
Csillag-Remény, Tejút-Felhő:
az Ős-vesszőből lövellő
fogantató kristály-ernyő!
Magunkat mért hagytad Anna
ilyen veszettűl magunkra!
Átkozódj, földben rohadva
te Szakállas Csontváz-Anna!
Átkozódj Te Szőrös Csontváz,
Szőrös Kőhurkokból Font Láz,
Anna, te Csontváz-Szakállas,
Szőrös Kis Csontváz-Hatalmas!
Átkozd Fekete Hitünket,
Vérző Fehér Életünket!
Szidd kivérzett Szép Hitünket,
bevérzett Nagy Reményünket,
csontváz-sárga Örömünket,
csontváz-fehér Könyörünket,
átkozd Fehér Halálunkat,
átkozd Fekete Szavunkat,
a Fekete Életet is,
szidd a Piros Szerelmet is!
Életünket, Halálunkat.
Gyásztalan Gyász-Önmagunkat,
Halálunkat, Életünket,
Élethozó Szép Dühünket!
Jaj, hol vagy már, Hitem Anyja?
Anna! Anna! Anna! Anna!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]