Mosolyod hatalma

 

 

 

 

Mosolyod hatalma

Mosolyod mindent legyőzött!
Minden gyötrelmet legyőzött!
Minden bánatot legyőzött!
Minden könnyet, kést legyőzött!
Minden kőrácsot legyőzött!
Minden tűzpoklot legyőzött!
Minden víz-átkot legyőzött!
Minden gyilkolást legyőzött!
Mindent legyőzött mosolyod!
Gyötrelmet mindent mosolyod!
Bánatot mindent mosolyod!
Kést, könnyet mindent mosolyod!
Minden kőrácsot mosolyod!
Tűzpoklot mindent mosolyod!
Víz-átkot mindent mosolyod!
Jaj, ki győzi le mosolyod?
Jaj, ki fojtja meg mosolyod?
Miféle Kéz nagy mosolyod?
Milyen szorongás mosolyod?
Halált-legyőző mosolyod?
Kötél, hurok szép mosolyod?
Milyen Ujjak ős-mosolyod?
Ki öli véres mosolyod?
Tudod? Nem tudod? Nem? Tudod!

 

 

 

Rózsa-rabló

Te Fekete Rózsa-Rabló,
Szitakötőszárnyas Vadló,
Te Csődör-sörényű Asszony:
szívemen szíved virrasszon!
Te Fekete-szárnyú Álom,
Halálom, nem Elmúlásom,
Te Kanca-szűzhajú Asszony:
szívemen szíved virrasszon!
Te Rózsa-Rabló Kis Szentség,
Fekete Asszony-Mindenség,
Te Átok-szövetből Asszony:
szívemen szíved virrasszon!
Te Égő Nagy Rózsa-Rabló,
szívemre vert Arany-patkó,
te Arany-Átok Vér-Asszony:
szívemen szíved virrasszon!
Lepkeszárnyú Kék Kancaló,
vágtató szívemen patkó!
Aranypatkó piros lovon:
szívem szíveden virrasszon!
Virrassz szívemen Te, Átok!
Legyek én az Elmúlásod.
Szíved fölött ezer gyertya:
lángcsipkerojttal lobogva.
Földben-égő Csontváz-Asszony,
csontüst-szemgödröd ne csaljon.
Szívem szívedre rohasztom:
csontom csontodon virrasszon!
Szíved fölött ezer Álom,
vagy Te Átkos Elmúlásom!
Te Kanca-virágú Asszony:
halálom rajtad virrasszon!

 

 

 

Az aranyba-öltözött halál

A Halál, a Halál, a Halál
megtalál, megtalál, megtalál.
Fekete, fekete, fekete
fújása, hörgése, köpése.
Nagy fehér-fekete lovon jön.
Megtorpan mellettem, rámköszön.
Csontvázán aranypáncélruha,
aranyálarc csipke-ősmosolya.
Hörgése aranyköd, aranyláng,
fújása ráncredő-aranyláng.
Ráncarany-mosolya beterit,
mutatja aranyrög ökleit.
S aranyrög-öklével nagyot üt:
tarkón-üt, szíven-üt, agyonüt!
S ott fekszem véresen én, a Vad
Fekete Halált-gyűlölő Harag.
S fut tovább nagy lován a Halál.
Akit kell: a szívén kalapál.
Üget fehér-pettyes gyászlován.
Vérem ég Ráncarany-Alkonyán.
Pontozott tűzlova vérző, nyers
fújva vágtat, mint egy vén Ady-vers.

 

 

 

Anna, aki szívemre-fonódva búcsúzott

Anna, Anna, Anna, Anna!
Szegénység Szép Riadalma.
Szőrös alumínium-sas,
kiszőrösödött bádog-arc,
te szőrhabos bádog-vércse,
a lét fémrög-szívverése,
gyűrt, szögletes kis fém-szobor,
belűl-fölforrt ezüst-pokol,
aki szörcsögve, bugyogva,
hörögve és bugyborogva,
sikoltozva, rikoltozva,
lángoddal hátamat fogva,
csápjaid szívemre fonva
átkozódtál átváltozva,
szőrös fémrács aki voltál:
rikácsolva átkozódtál,
mint tenger fölbukó Szörnye
levegőt szívtál szörcsögve,
rikoltozva, átkozódva,
te a Gyűlölet Fémszobra,
te, aki csak szépen szóltál
amikor még virág voltál,
s most amikor átváltoztál
rikácsolva átkozódtál,
államig fölágaskodva,
a szívembe kapaszkodva,
szőrös szögletesség-csillag,
alumínium-szörnyalak,
csupa-kúp kis pléh-Madonna
pihés kubista fémszobra,
szögletes fém-arcod görbe
vonalakká összetörve,
forrasztott fémvonalakká,
fémgyűrődés fémkúpokká,
gyermekláncfű pihe-gömbje:
fejed pihepamacs-gömbje
alatt izzó vad fémarcod,
alumínium sas-arcod
szikrázott, lángolt ősz-kéken,
vékony vércse-feketében,
mert a rák örvénylett benned,
s szortyogott fémszobor tested,
mint a lápok, a mocsarak,
fölették a halál-vadak
szíved, gyomrod, tüdőd, húsod,
gyöngyházarany kis mosolyod,
te gyöngéd gyűrt szögletesség,
bádog kubista-arc szentség,
rikoltozó bádog-vércse,
szőrös, égő üveg-vércsepp,
alumínium-saskörmű,
fehér hosszú vércsekörmű,
te szögletes bádog-szobor,
belűl-üres szöglet-pokol,
te törékeny szőrös asszony,
kiszőrösödött fém-asszony,
karvaly-pléhkarmú kedvesség,
szakállas pléhszöglet-mentség,
szőr-álarcon átragyogott
alumínium-mosolyod,
te gyíkkörmű bádog-karvaly,
rikácsoló bádog-tolvaj,
szakállas fémszöglet-arcú,
fém-háromszög forrasztású:
akin átragyogott a Láng,
Veled még a Jobbik Hazánk!
Aki hajnal-szépség voltál,
mélyhangú mézes aranytál,
léthabbal telt aranyedény,
virágmező, arany-kevély,
aranyszelíd kis ragyogás,
ködben a csillag-lángolás,
vér-énekű arany-kanca:
Anna, Anna, Anna, Anna!
Ősfekete térben fehér
dörmögő kis csillag-remény,
tán a Mindenség Kis Anyja,
Anna, Anna, Anna, Anna!
Alumínium-fehér nő,
szívverésemig elérő,
a szívemig ágaskodva
a halál fémszöglet-szobra,
szőrös pléhszobor zokogva,
fémcső karoddal átfogva
vállamat, szívemen arcod
mindörökké már ott tartod,
s hörgött, szortyogott kis tested
fémszobor-zsákja, tebenned
millió polip, őshabzás,
sistergő bomlás-tajtékzás,
fölzabált e szegény-világ
szabadsága szomorúság,
s úgy sírtál ott a szívemen
alumínium-kegyelem,
te szőrös kis ezüst-csillag,
a halálra nyíló ablak,
úgy öleltél, úgy zokogtál
szőrös-arcú asszony-kristály,
mint csillag ha zokogni kezd,
aranyat-hörögve lüktetsz!
Ó, hol vagy már Édes Anna,
önmagadból kizuhanva
rothadsz ott a temetőben
Ferkó csontvázán a földben,
ott égsz szőrösen rohadva
daltalan csontváz-uradra,
önmagadból is kiesve
szőrös kubista fém-este,
kubista-szobor lényecske,
szögletes fém-asszony este,
rózsacsönd-hajnal ki voltál,
dörmögő boldog szép kristály,
darázs-dörmögésű rózsa,
darázs-szív szemű gyöngy-rózsa,
vérző rózsán aranycsillag:
két kristályszív-látóablak,
piheláng-rózsában égő
két gyémántszív-ősremélő,
két fekete csiszolt csillag,
aranypettyes rózsa-ablak,
te mormogó, te nevető
darázs-szemű rózsa-tető,
dörmögő kis rózsa-csillag,
darázs-Madonna, siratlak,
szögletes kubista-asszony,
alumínium-malasztom,
te kiszőrösödött pléh-láng,
voltál aki Jobbik Hazánk,
a mosolygás, a vígasztal
mindíg tündöklő szavakkal,
mindíg okos mosolygással,
soha, Anna, semmi mással,
aki voltál az Egymaga
Vígasz Örök Szép Asszonya,
s rikácsolva-mosolyogva
borúltál Nem-Vígaszomra,
s úgy fogtál át, mint polipok,
fogtak a pléh-pálca karok,
szorítottál vicsorogva,
hitted azt, hogy mosolyogva,
polip gyöngy-örvény fogással,
szőrös bádog-karolással,
szőrös drótláng-öleléssel,
mosolyodban szőrös késsel,
szőrös drótszobor-Madonna:
sejtes drótzsákszobor Anna!
Mosolyod millió kés volt,
szőr-álarc mögött a Kés volt,
bádog-vonal szörnyű kések:
hitted pedig nevetésed,
szőrös drót-örvény ki lettél:
rikoltva szívemre estél,
pihés fém-örvény ki voltál
vicsorogva mosolyogtál,
hörgés-örvényedbe vontál
Fém-Anna, hogy átkaroltál
szőrösen szívemre esve:
Te Nem Csokonai Estve!
Fogtak kék sas-bádogkezek,
aranykörmű pléh-levelek.
Aztán kimentél a Létből,
mint aki az űr felé tör,
szőrös kis bádogszobor nő,
pléh-kúpokból forrt csöpp felhő
nem is lépve, csak suhanva,
az űr tüzébe zuhanva,
sírtál a szívemre hullva
Anna, Anna, Anna, Anna!
Szőrös fémcsillag, siettél,
szívemből de ki nem estél
mentél és vissza se néztél,
de mégegyszer visszanéztél
átkozódva és zokogva
Anna, Anna, Anna, Anna,
te kubista bádog-forma,
szőrös kis pléhszobor-Anna.
Hol vagy már, hol szíved hamva,
Ferkó csontjára ragadva,
aki csak sírt, én nem sírtam,
csak a Sorsommal zokogtam,
csak a Létemmel átkoztam,
hallgatással kiáltoztam,
zokogtam a némasággal,
hazúg megcsalatkozással,
s mentem, halálodra hagyva
téged, végleg elárúlva:
Kis Fémszöglet-szobor Anna,
Szobor-szögletesség Anna,
kiszakállasodott szobor,
akiben a halál-köd forr,
fortyogva, zubogva, kéken,
lángol örvény-feketében,
őrjöngve hömpölyög és forr
benned szőrös Drótzsák-Szobor,
fémkúpokból forrt Ijedtség,
Szőrös Fém-asszony Kis Mentség,
akiben már ott gomolygott
minden, ami volt, a Dolgok,
csillagterek összessége,
ősterek feketesége,
benned, szőrös pléh-szoborban,
Halál-Mindenség Asszonyban,
minden Élet és Jövendő,
Csillag-Remény, Tejút-Felhő:
az Ős-vesszőből lövellő
fogantató kristály-ernyő!
Magunkat mért hagytad Anna
ilyen veszettűl magunkra!
Átkozódj, földben rohadva
te Szakállas Csontváz-Anna!
Átkozódj Te Szőrös Csontváz,
Szőrös Kőhurkokból Font Láz,
Anna, te Csontváz-Szakállas,
Szőrös Kis Csontváz-Hatalmas!
Átkozd Fekete Hitünket,
Vérző Fehér Életünket!
Szidd kivérzett Szép Hitünket,
bevérzett Nagy Reményünket,
csontváz-sárga Örömünket,
csontváz-fehér Könyörünket,
átkozd Fehér Halálunkat,
átkozd Fekete Szavunkat,
a Fekete Életet is,
szidd a Piros Szerelmet is!
Életünket, Halálunkat.
Gyásztalan Gyász-Önmagunkat,
Halálunkat, Életünket,
Élethozó Szép Dühünket!
Jaj, hol vagy már, Hitem Anyja?
Anna! Anna! Anna! Anna!

 

 

 

A jegenyefa hajnala

Feketerigó a jegenyén,
a lángját-vedlő jegenyén,
a zöld csipkeláng oszlopon.
Meghalsz? Meghalok. Már tudom.

 

 

 

A gyászban meztelenűl

Jön a tél, jön a tél,
az ősködfekete
zuhogó tiszta szél
hóködláng-tűzdühe!
Jön a tél, jön a tél,
az ősmárványszigor
mindenségszűzfehér
dühe őrjöngve forr.
Jön a tél, jön a tél,
fekete csillagok
pontja közt arany-vér-
hányadék gomolyog.
Jön a tél, jön a tél,
hiteink jégcsapok,
villognak, mint kövér
vad cápa-fogsorok.
Jön a tél, jön a tél,
állunk majd egyedűl
az irgalmatlan-kevély
fagyban meztelenűl.
Jön a tél, jön a tél,
s ránkfagy a köd, a dér,
s fagy ránk a kő-szeszély
dühben a hó, a vér.
Jön a tél, jön a tél,
s állunk majd egyedűl
a fekete-fehér
gyászban kegyetlenűl!
Jön a tél, jön a tél,
leszünk meg egyedűl
a fehér hó-remény-
gyászban meztelenűl.

 

 

 

A kis nyírfa első őszülése

Sárguló kis nyírfa,
 
létemből kinőtt,
 
méred mosolyogva
a múló jövőt.
Nyírfa, gyönge, sárga,
 
hullatsz szűz lángot,
 
Balzsam őshajába
aranycsillagot.
Arany-síró nyírfa,
 
érő: szívemig,
 
nézem léted sírva:
aranykönnyeid.
Te földben-lebegő
 
gyémánt-csikóhal
 
fején arany-ernyő:
csillag-lombokkal.
Te ősföld-csikóhal
 
koponya-szarva:
 
aranycsillagokkal
égő kis nyírfa.
Mert te vagy a földben:
 
Kérdőjel-Idő.
 
Függve kristály-zölden:
Csikó-Kérdező.
Szögletes és tüskés
 
kérdőjel-tested
 
aranyszárnyú csipkés
lomb-szarva reszket.
Mondván: jön, ami jön
 
idejében majd!
 
Eljövend a Börtön:
törve a talajt.
Körötted kőrózsák,
 
fehér dáliák:
 
sziromcsipke-ősláng-
cafat-koponyák.
Nagy fehér saláta-
 
vászon-rongyfejek
 
lángot világítva
rámderengenek.
Kis sárguló nyírfa:
 
ős-sárkány keze.
 
A földből kiállva
ég sok pikkelye.
Kinyúl a kék földből
 
az aranykesztyű,
 
aranypikkely-csöndből
varrt tűz-őskesztyű.
A kőcsontváz-sárkány
 
tűzcsillag-keze,
 
a vérpikkely-kőláng
tűz-kérdőjele.
Mert ott ül a földben
 
a szívem alatt,
 
az össze-se-törten
égő csontváz-vad.
Ott ül az Ősmúlt-Vad,
 
a Csont-Ősidő
 
ül a földben, s hallgat
a Nekem-Jövő.
Az Óriás-csontváz
 
Őságaskodás.
 
Őscsipkecsont-ősház
Ősragaszkodás.
S vagy te, kicsi nyírfa,
 
tavaly ültetett:
 
Jelenem Nincs-Sírja
virága helyett.
Valami: Nem Kell Még
 
Kora Búcsúzás.
 
Kezdet: Halál-Vendég
Semmit-Foganás.
Aranycsillagaid:
 
a kis levelek.
 
Hulló lángocskáid
bennem fénylenek.
Mint az Apostolok
 
fején csipkeláng:
 
küldetés-csillagok
halászkoponyán.
Mint csillagkoszorú
 
vad szívem körött.
 
Csipkefénykoszorú
nincs-van könyöröd.
Mint Csillag-Világfa:
 
szívemből kinőtt,
 
ég, bevilágítva
az Örök Időt.
Örök Létemben: az
 
Őstérfekete
 
Lángoló Köd-Vígasz-
Őspont-Tűzdühe.
Nézlek könnytelen én,
 
te arany-zene,
 
te őscsontváz-döglény
gyíkpikkely-keze.
Csontvigyorgás-őskan
 
csipkemosolya
 
vigyorgás-kőlángban
csal le, hív oda.
Vicsorogva mondja
 
az őskoponya:
 
gyere! Ezért lomha
csipke-vigyora.
Hív, menjek a földbe!
 
Vár! Kukacos föld.
 
Ott a Csont-kan ölbe
az sem ölt, ki ölt.
Kezét azért dugta
 
ki a földből ő!
 
Ezért vagy te kis fa:
Pikkely-Ősidő.
Az Átokra-Hívó
 
Kis Szégyen-Haza
 
Arany-Kérdőjel Szó
Sose-Vígasza.
Aki hív, hogy menjek
 
halni a Hitért,
 
de hív csak a Dermedt
Hűség-Szégyenért!
Ezért vagy te Hívás:
 
földből kiálló
 
Aranypikkely-Sírás,
Rongy-arany Zászló.
Kis nyírfa, szívemig
 
nőtt gyöngéd, szelid:
 
aranypikkelyeid,
vércsillagaid,
mint káposztalepkék,
 
mint citromlepkék,
 
lobognak, mint Mentség
Arany-Szűzesség.
Tántorogva szállnak:
 
Aranylobogók,
 
Szűzhártya-Vértollak,
ti szétszakadók:
hulltok lepörögve
 
a Hitt Édenért!
 
Szűz Kis Fa csörögve
csurgatod a vért,
láng-tollaid hullnak.
 
S állsz majd te Kopasz
 
Csábító Láng-csillag-
ejtő Kis Ravasz.
Állsz szelíd Gyermek-fa,
 
halál-hirdető!
 
Te Létem Hatalma
előtt reszkető!
Mert én nem megyek, nem,
 
nem, nem, nem megyek!
 
Akárhogy is bennem
égnek a Tüzek!
Valami nagy munkám
 
van még idefönt!
 
Elviseltem én ám
ezer Tűzözönt!
Vár négy nagy Éposz, vár
 
Négy Tudom-Csoda.
 
A Teremtés-Zsoltár
Minden Iszonya.
Vár a Szép Halál majd!
 
Nem a Fekete
 
Múlandóság Csak Jajt
Ad Rettenete!
Kis nyírfa, kis arany-
 
csillagot ejtő!
 
Még nem adom magam,
ha majd csak eljő
jönni aminek kell!
 
Ne hívd a Jelent!
 
Leszámol szívemmel
ami Eljövend!

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]