Éhség

Elmondok egy mesét neked, titok-méhű történetet, titok-magzatú ős-mesét, a gyötrelem történetét, amit egy csillagról hoztam, az idő méhéből hoztam, az ősköd mélyéből hoztam, az őscsönd szívéből loptam, amit a vak ős-félelem, vagy egy csillag mondott nekem, zöld csillag, zöld gyémánt-szájú, zöld kristálycsipketoll-szárnyú, lebegve nagy éjszakámban, lángolva ős-éjszakámban, virrasztó éveim fölött átvilágítva a ködöt, zöld gyémánt-száját remegve tapasztva csöndes szívemre, súgva amit neki mondott, amit neked most elmondok, azt a csillag mondta nekem, virrasztó nagy éjeimen, függve az űrben fölöttem, lángolva a világ-ködben, mint nyitott gyémánt-könyv égve lapozódva és beszélve, mint zöld ősgyémánt-könyv lángolt, gyémánt-lappal lapozódott, talán az ős-szél lapozta, talán az isten lapozta, ott lebegett a gyémánt-könyv, mint szikrázó óriás-könny fölöttem az éjszakában, lángolva az ősmagányban, ott lebegett a zöld csillag, az időbe-nyíló ablak, az isten szívébe vágott ablakrés fölöttem lángolt, isten szívén gyémánt-ablak, hogy az őstitokba lássak, a rejtelem közepébe, a gyötrelem gyökerére, a vak őshús-lüktetésbe, az ős-árva szívverésbe, a lángoló tiszta vérbe, a reménytelen reménybe. Ülj mellém, hagyd el a gondot, hallgasd csak, amit most mondok, ülj egy csillag peremére, kék lángcsipke-ereszére, ülj Gábriel bal-vállára, ülj a szárnyak toll-lombjára, ülj a Világfa hegyére, zöld lángcsipke-énekére, kék lángcsipke-levelére, ülj az álmok szigetére, ülj késpengék között sírva, ülj a csont-embriós sírra, ülj egy köves halcsontvázra, szikkadt kőbuborék-házra, egy ősmadár-koponyára, ülj az ős-sárkány csontvázra, ülj a látomás kövére, Világanya kötényére, Krisztus fonnyadt, büdös, sárga, fára-feszült jobbkarjára, Jézus hervadt, büdös, kékre aszalódott jobbkezére, a nagy-karmú pikkely-ágra, szőrös gyökér-csillagára, Krisztus csillag-gyökerére, fára-szögelt balkezére, ülj Krisztus habzó szívére, szíve örökös sebére, a szív bűzös, kristály-sárga nedvet könnyező húsára, ülj kristálycsontvázú árva, rothadó ifjú lábára, a virágcsontváz-kőágra, vedlő rothadatlanságra, a húsát vedlő világra, a vas-virág hátú lábra, ülj Gilgames árnyékára, óriás szempillájára, ülj szemöldök-szőre alatt, mint kék gyökér-felhő alatt, a könnyes szempilla-háncson, mint óriás ciprus-ágon, ülj a Szűz Anya vállára, Szűz Mária szoknyájára, Szűz Anya szűz emlőjére, pihétlen szeplős csecsére, ülj a halál homlokára, az örökös koponyára, varrat-csipkés kő-hegyére, pórusos ős-sírkövére, kopasz csont-buborékára, ülj a halál kő-házára, ülj az ősvarangy hátára, zöld mirigypúp-sírdombjára, mirigy-ernyő szemhéjára, ülj a Tűzmadár nyakára, ülj az ősrózsa szirmára, Vejnemöjnen szakállára, amely göndören göngyölög, a világon áthömpölyög, a világ-teret befolyva lobog szőr-buborék bokra, a fehér szőr-füst ős-uszály, gubancos ősfoszfor-hínár, benne lángolva nyüzsögnek örvénylő világszigetek, kopár kék anyagszigetek, látomások, kristály-testek, ülj a sárkány nagyujjára: páncélinges pikkelyfára, ülj a Griffmadár hátára, táltosló habos ajkára, Világszépe könnycseppére, mint egy kristálygolyó-székre, ülj Tórem kő-pajzs térdére, Vasgyúró ős-tenyerére, a rózsaránc-sivatagra, rózsaléc-örvény habokra, rózsa-vályú áradatra, ülj az őstűzfodor-napra, ülj az ősördög szívére, tűz-koporsófödelére, ülj a Kérub lábfejére, lángoló kristály-körmére, ülj Ezsaiás Könyvére, Dániel szája tüzére, Ezékiel szűz átkára, Jeremiás Siralmára, Apokalipszis tavára, a Jelenések lovára, jácint-vértű lovasára, smaragd-páncélú sáskára, gyémánt-álarcú lovára: jácint-csótárú sáskára, ülj az őskristály-kutyára, János Könyve ős-lapjára, szent Evangéliumára, ülj a hold kő-trónusára, ülj a világ-csönd ormára, a halál koporsójára, a madár-isten csőrére, a medve-isten ölébe, ülj a hétszárnyú Csodára, a kő-isten mosolyára, kő-orra mohos nyergébe, Világanya köldökére, az ősanyaránc-rózsára, ülj a Titok-pupillára, az Ős-szemgolyó gömbjére, csillagból-szőtt őstüzére, ülj a Csillag-bak szarvára, a Fehér Bárány hátára: a két égő gyertya közé, gyertya-oltár feje mögé, szagos lángcsipke-oltára, lángoló szűz koponyája, égő gyertya-oltár feje, gyertyacsipkefa-erdeje, égő gyertyakoronája, tűz-koszorú-lángolása világítsa be arcodat, titokzatos mosolyodat, a gótikus gyertya-templom, gyertyatemplom-fejű Iszony hátán ülj te mosolyogva, csillagból-szőtt szívét nyomva, csillagból-szőtt teste trónján ülj te Titok és hallgass rám, az égő halál-trónuson, lángoló Fehér Bárányon, a rózsákból font szent lovon, Megváltó Fehér Bárányon, a lobogó csillag-trónon ülve hallgass engem, asszony, ülj a Teremtés szívére, ülj az isten kézfejére, a redős kő-sivatagra, a pórusos rózsa-napra, a szőrtelen kristály-könyvre, a tűz-eres rózsacsöndre, ülj és hallgasd, amit mondok, hallgassák mítoszok, dolgok, hallgassák a nyüzsgő lények, hallgassák a teremtmények, hallgassák a jelenések, látomások, szörnyek, rémek, legendák, tündérek, szentek, akiket a Föld teremtett, az anyag minden virága, minden formája, magánya, hallgassák az anyag-testek, anyag-pontok, égitestek, hallgassák az álmok, csodák, próféták és csillag-anyák, minden teremtő, teremtmény hallgassa most köréd gyűlvén, körülötted virágozván, körülötted áhítozván, köréd-tódúlva leülvén, alakod körött lebegvén, lángolva és virágozva köribéd magukat hozva elevenek és halottak, mind az élők, mind a holtak, mind a remények, a lázak, mind a létező csontvázak, kibújva a földből lassan, gyökeresen, földhabosan, állat, madár, ember-csontváz, halcsontváz és sárkánycsontváz, gyökér-hússal, gyökér-törzzsel, gyökér-szívvel és tüdővel, agyag-szemgolyókkal nézve, gyökér-szempillákkal intve, kék földpermetet szuszogva, sárga föld-lángokat fújva csont-szakadék orrlikukból, csontcsipkepatkó-szájukból, hallgassa a csontváz-világ, a csontváz-múlt, a csont-anyák, körülötted állva, ülve, fehéren köribéd gyűlve, mint kő-erdő, lázcsipkekő, csikorgó kőcsipke-jövő, fehér kőcsipke-vízözön, dermedt kőcsipke-tűzözön, hallgassák virágok, vadak, az állatok, a madarak, a rovarok, a bogarak, növények, kristályok, halak, kövek, lepkék, denevérek, minden csúszó-mászó, féreg, csillagok, csillagszigetek, gáz-örvények, tűz-örvények, köréd gyűlvén hallgassanak, intsenek és bólintsanak köréd gyűlvén édesdeden: az egész Világegyetem. Éldegélt valahol egyszer egy kis asszony, meg egy ember, egy korhadó, avas házban, mint bütykös deszka-csontvázban, a rothadt deszka-bordák közt bedugta ujjait a köd, bedugta gyöngyházfüst-orrát, zöld gyöngyházfüst-hüvelykujját, bedugta kövér ujjait, mint a csiga a szarvait, fehér-csipke szempilláit, bozontos orrlik-szőreit, a Fehér Bagoly beköpött füstöt, havat, esőt, ködöt az odvas csontváz-réseken, rost-habos repedéseken, ronggyal-betömött likakon, szőr-habos fa-pórusokon, s gomolyogtak a köd-lángok, a fehér ködcsipke-zászlók a kis deszkacsontváz-házban, a deszkakoponya-házban, szuvas deszka-koponyában, bütykös rost-háló szobában, örvénylett a köd vak lángja, bekúszott lángcsipke-csápja millió rojttal mozogva, bizseregve és bozsogva az asszony zsíros hajába, az ember nagy szakállába, zsíros szőr-harang hajába, arca sárga bozontjába, beszívárgott csipke-lángja a gyerekek kóc-hajába, zsíros szőr-rózsa fejébe, a rózsaszőrök közt égve, mert gyerek is volt ott annyi, meg se lehetett számolni, szempilláikra ült kéken, fehér csipkeláng-szegélyben, kék csipkesarló-karéjban, fehér csipkerost-csillagban, mint a hó pókfészek-szőrre, virágcsontváz-esernyőre, s úgy szívárgott a hab-ezüst, mint szalmatetőből a füst hajukból a köd fehéren, csipkefoszladék-szegényen. Mindíg sírtak, mindíg fáztak, fiókokban kotorásztak, dér-üregekben kapartak, farost-fészkekben kotortak, nedves rost-rózsa likakban, hátha van valami abban, valami kicsippenthető, valami lazán lüktető, valami lágy megehető, rágatlanúl lenyelhető, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesen csipogtak, egymásra éhesen esve, egymás tollában verdesve, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egy-kupacban kuporogtak, szőr-csillagokként lobogtak, kis szőr-holdakként forogtak, szőr-manókként tántorogtak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak, egyre átlátszóbbak voltak, mint kik üvegből fújódtak: eres buborékok voltak, kis üvegbuborék-csillag, szőrös üveg-lámpa csillag, világított ott a házban, ködös deszka-koponyában, a sok éhes köd-manócska, szőrös üveg-csillagocska. A köddel-gomolygó házban, a bütykös deszka-csontvázban, a rothadt deszka-anyában, a redves deszkarost-várban kuporogtak, fáztak, sírtak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak. Mint deszka-magzatburokban, deszka-csontváz-anyahasban, köd-lánggal beszőtt burokban, fa-eres köd-buborékban ültek az éhes magzatok, szőrös üveg-csillagzatok, a köd-láng átfolyt testükön, átfolyt éhes életükön, mindíg sírtak, mindíg fáztak, mindíg fáztak, mindíg sírtak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak, éhesen világítottak. S elment az ember, hogy lopjon, elment, hogy valamit kapjon, elment, hogy valamit kérjen, elment, hogy lopni ne féljen, s lopott is egy kicsi búzát, lopott is egy kicsi árpát, lopott is egy kicsi rozsot, meg egy zsíros húsdarabot. S amit lopott vitte lopva, éhségében tántorogva, mint egy nagybozontú, törpe, fehér-szempillájú medve, mert úgy összezsugorodott, nemcsak attól, amit lopott, az éhségtől úgy megtöppedt, kis fekete szőrharang lett, tántorgó szőrharang-medve, ment szőrébe keveredve, lobogva és harangozva, szőrfürt-csillag gomolyogva, ment a zöld moha-emberke, a moha-szakállú törpe, s örömében ugrált néha, mint egy moha-szülte béka. S otthon a kőcsillag-asszonyt kérte: kenyeret dagasszon, kenyérlepényt süssön abból a lopott búzából, rozsból, árpából és húsdarabból, a zsíros nagy húsdarabból, azt süsse a közepébe, süsse a kenyérlepénybe, legyen a kenyér magzata a zsír-rózsás húsdarabka, süssön egy asztal-nagy lepényt, hadd egye szegény a szegényt. S az asszony, a kis kő-csillag, a kővé-szikkadt ős-bánat, a kőpórus-csillag asszony, a mosolytalan kis asszony, a könny-nélküli kis asszony, a mindíg-fölcsinált asszony a lepényt meg is sütötte, aztán az asztalra tette, ott piroslott füstölögve, illatosan gőzölögve, az óriás kenyérlepény, s körűl-ülte a sok szegény. És elkezdték csipegetni, csipetenkint eszegetni, mohó ujjakkal csípkedni, zsíros ujjakkal tépdesni, mohó szájjal majszolgatni, zsíros szájjal csókolgatni, s a piros tészta-buborék szűz kéreg-csillag közepét, a szűz köldök-buborékot, kenyérbuborék-csillagot, a lepénydomborulatot, a fényes kenyér-pocakot kinyomó kövér magzatot, láthatatlan húsdarabot nézték bűvölten, fehéren, a kövér húst a kenyérben. Nézte, mint óriás emlőt a kenyeret a megbűvölt, az elbűvölt éhezés ott a kenyérláng-buborékot. S ahogy csípkedtek, majszoltak, a nagy lepénycsipkecsillag egyre fogyott, egyre apadt, egyre foszlott, egyre szakadt, gőzölögve és reszketve egyre kisebb lett láng-teste, s végűl már az ősbuborék csipkerepedés-köldökét, kenyér-rózsa emlőgombját, kenyércsillag-köldökdombját kezdték kapkodva csípkedni, zsíros ujjakkal tépdesni, zsíros körmökkel kaparni, zsíros ujjböggyel nyomkodni, míg szétrepedt füstölögve, kettéhasadt gőzölögve, mint egy lángoló kemence, forró zsírhabot lövellve, forró zsírpárát fröcskölve, ujjukat zsírral öntözve, mintha egy ősbálna fújna zsíros gőzt a csillagokra, zsírgőzben ragyogott mohó fejük, a sok szőrhab-golyó, s Uramisten, Jézuskrisztus, ott gőzölgött a kövér hús, ott füstölgött a piros hús, ott illatozott a sült hús! És mindnyájan odakaptak, egymást löködve kapkodtak, egymás kezére csapkodtak, lazán röhögve kapkodtak, bambán röfögve kapkodtak, lökdösődtek és csapkodtak, kézzel, ujjal tolakodtak, zsíros ujjakkal kotortak, zsíros körmökkel kapartak, tülekedve gomolyogtak, mert nagyon éhesek voltak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak! Legügyesebb az anya volt, a bütykös gyökér-asszony volt, a száraz gyökér-csillag volt, a gyökérből font anya volt, gyökér-ujjait befúrta a párolgó kövér húsba, kőpikkely-körmét befúrta a gőzölgő kövér húsba, mint a sas, ha belevágja pikkely-csillagát bárányba, kőgyökér-csillag lábait, büdös kősarló-karmait göndör, zsíros báránykába, s a földről az űrbe rántja, fölkapta a húsdarabot, a gőzölgő húsdarabot, s szájába gyömködte, gyúrta, a húst szájöblébe túrta, zsíros kézzel gyömöszölte, kő-barlang szájába tömte, ököllel szájába gyömte és rágatlanúl lenyelte. Legszomorúbb az apa volt, a szőrharang-emberke volt, a kőmedve-manócska volt, a kőbéka-törpécske volt, a moha-törpe apa volt, a szőr-csillag apácska volt, fölkapott egy kést lihegve, hörgött az asszonynak esve, mint egy törpe öreg medve, lobogó szőrharang-lepke, szőreiben gomolyogva, szőr-lángjaival lobogva táncolt lobogva szőrösen, vicsorogva és éhesen, s a kést az asszonyba vágta jajgatva és kiabálva, s fölvágta emlői között testét, éppen szíve előtt, s szőr-arcát testébe mártva a húst onnan kicibálta, kő-fogaival kitépte, homlokát hajtva szívére, szempilláit szívverésre, az utolsó-szív-ütésre, fürdetve szőrét a vérben, s az asszony meghalt ültében. A gyerekek csak ámúltak, könnytelen szemmel bámúltak, mert nagyon éhesek voltak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak. Legszomorúbb az apa volt, a házból sírva kifutott, s lekezdett a földben ásni, kaparászni, kotorászni, körmeivel kapargatni, ujjaival fúrogatni, mint kutya, végezvén dolgát, s talált egy pöfeteg-gombát, jó lucskosat, jó fehéret, jó habosat, jó kövéret, s beszaladt vele a házba jajgatva és kiabálva, s kövér levét kicsavarta, fehér nedvét kifacsarta, kő-tenyerébe gyűjtötte, s csöppenkint becsöpögtette felesége holt szájába, fogatlan kő-odujába, s a vérző, köldökig repedt pihés partszegélyű sebet, a vércsipke-alvadékú, alvadék-láng szakadékú, gége-gödörig fölhasadt véres rózsaszirom-cafat sebet is gyorsan bekente, a nedvet rácsöpögtette a nyaktól az ágyék-dombig, szőr-rózsa szeméremszőrig vágott iszonyatos lékre, emlők közti repedésre, s abban a szent pillanatban összeforrt a vágás gyorsan, sírva, pezsegve, lángolva, rózsaláng-örvénnyel forrva, szent aranybuborékokkal, sistergő sárga tajtékkal, s helyén más már nem is látszik csak egy pórustalan kék csík, a nyaktól a szeméremig, a gyapjas szeméremdombig nyálas tintaceruzával húzott pihétlen kék vonal, a húsba visszaköltözött kék cérna az emlők között, mintha viasz-bábú lenne emlői közt megjelölve, kettéosztva kék vonással, kék gyökércsík-elmúlással. És most már boldogok voltak, de mégis éhesek voltak, még mindíg éhesek voltak, egyre éhesebbek voltak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak, mert most már boldogok voltak. S a szőrharang-manó apa, a kőmedve-törpe apa, a rozsomák-arcú apa, a cickány-tarkójú apa, a menyét-mellkasú apa, a nyuszt-ágyékú kis apa, a pele-fogú kis apa, a nyest-szempillájú apa, a borz-hátú kicsi apa, a mókus-kezű kis apa, a hód-szemöldökű apa, a vidra-lábszárú apa fogta a hatalmas fejszét, a rénlapocka-nagy fejszét, s szótalan köszörűlgette, szótlanúl élesítgette, szótlanúl köszörűlgette, szótalan élesítgette. S mikor asszonya kérdezi, a beforrt-sebű kérdezi, a föltámadt test kérdezi, a gyökér-éhség kérdezi, a gyökérből-font kérdezi: a fejszét mért köszörüli, rá az ember azt feleli, a szőr-harang azt feleli, a nyérc-bajszú azt feleli, a vidra-lábú feleli: megkeresem az istenkét, a kedves Tórem-istenkét, megkeresem én az istent, kettéhasítom az istent, szétvágom Tórem-istenkét, kettéhasítom a testét, egy suhintás: kettévágom, egy suhintás: széthasítom, rénlapocka-nagy fejszémmel, szikrázó fehér fejszémmel, egy suhintás: ketté-metszem, egy suhintás: ketté-nyesem, fejszémet fejébe ütöm, fejszém agyába fürösztöm, rácsapok fénylő hajára, a kőmedve-koponyára, rácsapok szuvas csontjára, rácsapok csillag-húsára, fejszémet testébe ütöm, fejszém vérébe fürösztöm, egy suhintás: kettévágom, egy suhintás: széthasítom két vért-lövellő szeletre, két sűllyedő szőr-szigetre, két vérző fél-istenkévé, két szőrös fél-Tóremkévé, fél-fejűvé, fél-arcúvá, fél-mellűvé, fél-botúvá, egy suhintás és pontosan kettévágom hamarosan, mint egy medvét, mint egy rókát, szétmetszem Tórem-apókát, s amikor szétdűl kétfele vért köp ketté-vágott szíve, vért köp füstölve, bugyogva, ráköpi a csillagokra, szétlövell vére sugárban a pokolban, mennyországban, ráömlik a csillagokra, földre, vízre, állatokra, növényekre, virágokra, s a föld húsában lakókra, mintha piros szárny zuhogna szívéből nővén lobogva, habosan, csipkésen, kéken, szétfolyva a mindenségben, pontosan feje közepén, pont a homloka közepén, pont az orrtöve közepén, pontosan orra közepén, pontosan bajsza közepén, orrlik-pillére közepén, pontosan nyelve közepén, pont a nyelv-csapja közepén, pontosan szája közepén, pontosan álla közepén, csillag-szakálla közepén, pontosan nyaka közepén, pont a gégéje közepén, szűz gége-gödre közepén, pontosan melle közepén, pontosan hasa közepén, szőrös köldöke közepén, göndör ágyéka közepén, csengős vesszője közepén, fénylő csontváza közepén, pont a gerince közepén, minden csigolyát közepén, a far-csigolyát közepén, a segge-likát közepén, pont a zacskója közepén, pontosan teste közepén elhasítom az istenkét, szétvágom kedves Tóremkét, kettéhasítom a testet, kettéhasítom az istent, s amikor eldűl kétfele jobbfelén lesz a jobbfele, balfelén lesz a balfele, kétfelől lesz két-félszíve, jobbra a jobb mell-rózsája, balra a bal mell-rózsája, jobbfelől fél-koponyája, balfelől fél-koponyája, jobbról párolog fél-agya, balról párolog fél-agya, jobbra a jobb-szemöldöke, balra a bal-szemöldöke, jobbra egyik szempillája, balra másik szempillája, jobbfelől lesz egyik szeme, balfelől lesz másik szeme, jobbfelől egyik orrlika, balfelől másik orrlika, jobbfelől a nyelve fele, balfelől a másik fele, kövér bajusza, szakálla, zsíros ágyékszőr-rózsája pontosan kettőbe vágva, ez lesz az isten halála, jobbra egyik bajusz-szárnya, balra másik bajusz-szárnya, jobbfelől a fél-szakálla, balfelől a fél-szakálla, a szőr-rózsa ágyékszőrtől köldökig habzó piros szőr, a szőrszalag, vastag szőrpánt, a köldökig futó istráng, a piros szőrsarló-taréj, a piros szőrtajték-pillér pontosan kettőbe vágva, kettévágva szőrcsík-lángja, kettévágva ágyék-lángja két szőr-félszív árvaságra, balfelől az egyik lába, jobbfelől a másik lába, balfelől az egyik karja jobbfelől a másik karja, jobbra az egyik hónalja, balra a másik hónalja, jobbra az egyik tüdeje, balra a másik tüdeje, jobbra az egyik veséje, balra a másik veséje, egyik felén lesz a mája, másik felén epezsákja, kis gyomra is kettévágva, félbevágva bél-csigája, húgyhólyagja kettémetszve, szőrös zacskója szétmetszve, jobbfelől egyik tojása, balfelől másik tojása, jobbfelől fél-buzogánya, balfelől fél-buzogánya, jobbfelől fél-seggelika, balfelől fél-seggelika, mint egy szőr-rózsa szétmetszve, két fél szőrcsillaggá esve, mint egy félbevágott szőrkürt, mint egy kettéhasított üst, jobbra hever egyik keze, balra hever másik keze és a kettévágott isten, a kettéhasított Tórem két oldala a sebeknél, a kék hasíték-széleknél, a vérző seb-oldalaknál, a szétvágott csigolyáknál gőzöl, mint az aranybarlang, lángol, mint a hajnalcsillag, dől a sebekből a földre az isten lángoló vére, ömlik a vér a szegényre, ömlik isten titkos fénye, ömlik a titkos test lángja tajtékosan a világra, testünket tűzzel itatja, nyomorunkat gyógyítgatja, s nem lesz ki a két testfelet, a két szőrös fél-Tóremet csókjával összeforrassza, könnyével összeforrassza, csillagszőrrel összevarrja, nyálával összetapassza. Én az istent megkeresem, nagy fejszémmel ketté-nyesem, az istenkét most megölöm, fejszém azért köszörűlöm, ha gyereket ennyit adott, ennivalót mért nem adott? S elindúlt istent megölni, Tóremke fejét feltörni, Tórem szívét kettévágni, Tórem-isten vérét látni, rohant a szőr-harangocska, ment a szőr-harang lobogva, a szőr-örvény gomolyogva, szőrei közt átkozódva, szőreit fújdosva, lökve, mint ördögbak fújva, köpve, mint egy szőr-esernyő lepke örvénylett könnyen lebegve, mint egy kis szőr-csengettyűcske, mint egy dörmögő méhecske, s látja egyszer, ott előtte, ahogy néz a téli ködbe, a ködöt bevilágítva ott áll egy színarany létra, ősködből lóg ki az alja, ősködbe fullad a csúcsa, őstajték-ködbe fúródva világít gerince, tolla, ágait a ködbe szúrva, ágait az űrbe fúrva, mint óriás gyémánt-sáska gyémánt-csigolyatoll csápja, mint óriás kristály-sáska kristálypáfrány-homloktolla nő kristálycsipke-bordákkal, kristálykehely-csigolyákkal a létra a ködös űrbe, a kövér ködláng-őscsöndbe. S lépett az első fokára, lépett az arany-létrára, s a kiköszörűlt nagy fejszét, a rénlapocka-nagy fejszét föltartva a feje fölé elindúlt az isten felé, félkézzel megkapaszkodva a szikrázó létrafokba, mászott, mászott, mászott, mászott, az istenke felé mászott, mászott a kövér ősködben, mászott a lángoló ködben, mint kristályszőr-csillagokból, kristálytüske-szőrkancsókból ragasztott kis hernyó mászott, Tórem-isten felé mászott, szőrét mártva az ősködbe, az őslángba dühét köpve, a fejszét magasra tartva mászott a szőr-harangocska, a dühös szőr-csillagocska, a tajtékos kis kanocska, a kék szőrcsillag-hernyócska, a medve-hangú apácska, s egyszerre a fényes ködben, az aranylángú őscsöndben két árnyékot lát lebegni, feketén a ködben függni; két-oldalt mellette álltak a ködben az ember-árnyak, mint köd-lovon árny-lovasok, szánba-fogott rénszarvasok, mint csukott-szárnyú madarak, kristálytoll-uszonyú halak: ott állt két ember a ködben lebegve buborék-könnyen. S hangjukat a köd-láng hozta: mit akarsz itt ős-apácska, mit akarsz szőr-harangocska, öreg szőrcsillag-pókocska? S felel az ember a ködben: az istent megölni jöttem, megölöm Tórem-istenkét, kettéhasítom a testét, egy suhintás: kettévágom, egy suhintás: széthasítom, ha gyereket ennyit adott, ennivalót mért nem adott? Mert mindíg éhesek vagyunk, mindíg éhesebbek vagyunk, egyre éhesebbek vagyunk, éhség éjszakánk, nappalunk, éhség alkonyunk, hajnalunk, éhség halál-virradatunk. S az ősköd-testben lebegők, mint a mellkasban a tüdők, a köd-mellkasban lüktetők, arany-gerinc mellett függők, a fekete iker-szívek, a ködben-rengő ős-szívek, a lángtalan öreg gyertyák, a fekete árnyék-fejfák, a ködbe-dugott sírkövek, a szakállas ember-kövek, az árnyék-kereszt lebegők, a buborék-lovon ülők, a köd-rénszarvason ülők, a szőrtajték-ködöt ülők, a köd őrző öregei, a köd fekete fényei, a köd mohos szent lényei, a köd függő pók-vénei, a köd szent jelenései, a köd őrző-emberei, a fényes köd lovasai, rénszarvas-árnyék vénei, csukott-szárnyú madarai, szakállas, szárnyas halai egy dióval válaszoltak, egy öreg dióval szóltak, csont-eres csontbuborékát, csont-recéjű csont-szív burkát fölnyitották, a csont-szívet, a csontgyökér-hálós szívet, mutatván, hogy mi van abban a csont-eres szívburokban: tele volt az minden jóval, enni és innivalóval, ott volt a szent bőség abban a hártya-cellás csont-tokban, a hártya-rózsa belsejű, pórusos hártyafal-közű, a hártya-csillag tüdejű, eres szűzhártya-sejtközű csontszívben ott volt a bőség, a fölfalható ős-szentség, dióbél-agyvelő helyett étel tölti a csont-szívet, az eres csontszív-koponyát, bűvölje az ember fiát, ott lakott az egész világ, ott ragyogott a boldogság, fagyott szalonna és fehér lángrózsa-köldökű kenyér, rózsalángú szent buborék, szent szivacsgömb-gyönyörűség, fagyott hús és búzalepény, illatozott a csont-edény, ragyogott az olvasztott zsír, az ikrás, habos fehér zsír; a csont-szív, akár a szent sír, a kő-üreg, a kő-tok sír, benne feküdt az örök test, a megváltó mindenség-test, örök anyag feküdt abban a csont-eres csontszív-tokban, föltámadás előtt a Test, a lángoló szent anyag-test, az örök tápláló anyag, a test, a megváltó anyag, az anyag, az Átváltozó, az Üdvösséget-meghozó, az Életben részeltető, a Haláltól is fölmentő, a kőangyal-pillanattól, ama Rettenetes Naptól, a bűntől, az elmúlástól, a gyászos Örök Haláltól, az anyag, a szent Fönntartó, a test, az örök Megváltó. Majd a diót összecsukták, majd a diót neki adták, de össze hiába csukták, de neki hiába adták, de neki hiába mondták, hogy benne fekszik az Ország, hogy abban a szent Bőség van, abban a szent Táplálék van, hiába vitte loholva, izzadt kő-markába fogva az eres csontszív-koponyát, a bőség csont-koporsóját, a gyökeres csontszív-kriptát, a megváltó test szent burkát, hiába vitte szent láza, kis szőrharang-boldogsága, útközben egy másik éhség, egy másik halál-reménység ellopta a fényes diót, kicserélte a szent diót, egy avas, szuvas vén diót, egy rothadt-belsejű diót, egy szú-pontokkal pettyezett, poros pórusokkal hímzett, rothadt varratokkal hímzett, penész-erekkel betekert diót, szőrös kő-koponyát, pórusos kőszív-ládikát tett a szent dió helyére. Azt mutatta, hazaérve. Nézték aztán tolakodva, lökdösődve, ámúldozva, bámúldozva, tülekedve, tolongva és verekedve, amikor otthon mutatta, mosolyogva fölnyitotta, nézték aztán ámúldozva, sírva is meg csudálkozva, mert az öreg dió közben összetört, mint holt a földben, összetört, akár egy olcsó foszló kis deszka-koporsó, foszlott, pórusos csontkérge, eres laza hártya-gömbje összetört, mint egy koponya, mint foszlott koporsó-deszka, s a csonthártya-koporsóban, a kőzománc-koponyában csak hártyafal-törmelék volt, csak kukac-rágás ikra volt, csak kukac-ürülék por volt, csak barna-szemcsés homok volt, csak zöld penésztajték csönd volt, csak egy döglött kis kukac volt, feje száraz hártya-rózsa, teste száraz tajték-cérna, ott feküdt a barna porban, a szemfedő-foszladékban, pórusos kék ajakdombja, dagadt mirigybajusz-holdja, mint pettyhalom-kristálygomba, mint pont-csomó kaktusz-rózsa, ott feküdt a poros hulla koporsójába zápúlva, koponyacsont-törmelékben, rostos deszka-reszelékben, csont-eres csont-foszladékban, pórusos kő-zúzalékban. Nézték és csak átkozódtak, átkozódtak, vártak, sírtak, nézték és csak kiáltoztak, kiáltozva csudálkoztak, aztán habosan zokogtak, siralmasan kiáltoztak, aztán dünnyögve bozsogtak, mint egy méhraj sírva zsongtak, szőrcsillagokként forogtak, gomolyogva tántorogtak, dühösen sírva zsibongtak, kristály-koponyákkal zúgtak, moha-örvényléssel dongtak, szőr-lángokkal kavarogtak, mert nagyon éhesek voltak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak. S elindúlt újra a férfi, ment az istenkét megölni, megölni Tórem-istenkét, ketté-hasítani testét, Tórem-isten elé állni, Tórem-istent kettévágni egy nagy fejsze-bólintással, egy hatalmas suhintással, szikrázó fehér fejszével, rénlapocka-nagy fejszével, nem várni egy pillanatot; ment a dióval-becsapott, ment az istenkét megölni, hadd lássa vérét ömölni, ha gyereket ennyit adott, ennivalót mért nem adott? S újra elért a létrához, a szent ősarany-állványhoz, a szent ősarany-lépcsőhöz, a két ködben-lebegőhöz, a két köd-árnyék emberhez, s nem jutott el az istenhez! Ott lebegtek az ősködben, függtek a fehér őscsöndben, köd-lovon ülve figyeltek, ködcsipke-szárnnyal lebegtek, aranycsontváz-oldalain, ősarany-csontváz vállain, tiszta iker-gerincein, fénylő szent borda-tollain kinőtt szőr-csipke ős-szárnyak, szőrláng-arcú ember-árnyak, fekete szőrcsipke-zászlók, két szőrharang-óriáspók, kék moha-gömb lódarazsak, moha-szentjánosbogarak, gyapjas, kövér medve-pillék, köd-szárnyú óriás-medvék, ott függtek az őshomályon, ott lebegtek ősköd-szárnyon az ősarany-csontváz létra mellett ősköd-hámba fogva, mint szakállas rénszarvasok, szánhoz-fogott rénszarvasok. Ő meg csapkodott a ködben, csapott feléjük dühödten, a kireszelt nagy fejszével, rénlapocka-nagy fejszével, kiabálta, hogy becsapták, köd-szóval elámították, köddel köddé varázsolták, köd-beszéddel ködbe-fonták; azok meg egy szót se szóltak, köddel föléje hajoltak, köddel szívére ráfújtak, köddel a szívébe nyúltak, köd-virággal a kezére, köd-virággal a szemére, köd-virággal a szájára, köd-virággal ágyékára, gyapjas őslepke-hajára, a medvekan-koponyára, köddel ütöttek testére, köddel éhség-énekére, köd-kötéllel megkötözték, köd-kötéllel betekerték, ködcsipkelángba csavarták, ködzsákba gyorsan bevarrták, mint pók a dühös legyecskét, köd-szemfedőbe a testét, kristálynapraforgó-nyereg, szőrös kristálysejt-köpönyeg, kristályötszög-buborékgömb, kristálysisak-koponyagömb szemét, moha-rózsa arcát, megkötözték isten-harcát, ott sírt ősködökbe tömve, köd-vánkosokba kötözve, mint egy csecsemő pólyában, mint egy hernyó fehér bábban, aranycsontvázhoz ragasztva, mint szőr-tigris darazsacska, ott sírt ködbe-bábozódva, mintha a köd fia volna, ült a köd-magzatburokban, ült a fehér köd-golyóban, köd-anyában köd magzata, a ködbe-gyömöszölt apa. Aztán néven szólították, aztán a ködből kihozták, az ősköd-zsákból kihúzták, köd-kötését kioldották, köd-csipkéit letekerték, köd-bilincseit levették, szétfújták a nehéz ködöt átoktalan szája előtt, az ősköd-burkot szétfújták, testéből lassan kiszívták szájára, orrlikaira szőrös szájukkal tapadva, kiszívták dermedt szívéből, szíve minden üregéből, szíve minden szeletéből, szíve minden szögletéből, szíve őshalmazaiból, húsa száraz rostjaiból, hártya-hánytorgásaiból, kiszívták a csontjaiból, az ítélő fehér ködöt, az elmondhatatlan ködöt, s ott ült megint az ős-létra fokán, mint levelibéka, szőrös kék kristálykocsonya- kesztyű kezével átfogva a lángoló létra-fokot, az őscsigolya-oszlopot, mint egy görnyedt, puha testű, kőcsipketaréj-gerincű zöld-pihegés hártya-golyó, kőcsésze-szemhéjú dió, mint egy zöld-gumigyűrődés, porc-háromszög farú, recés, sárga gumimirigy-gatyás kis zöldbéka-púposodás, zöld gumisarló-mosolyú, izzadt hártyakürt-orrlikú levelibéka-pislogás, mint egy zöld-púp csodálkozás, hosszú zöldbéka-karokkal, kék kocsonya-pók ujjakkal, gyűrt gumirózsa-hónaljjal, ellotyogó zöld gatyával, verejtékesen ragyogva, görnyedten a csöndre lógva ott ült, függve a hiányon, az ősgyík-aranycsontvázon. S adtak neki egy tört kardot, abban az egész világ volt, minden ami megehető, minden ami lenyelhető, minden ami fölfalható, minden ami megiható, tele volt az minden jóval, enni és innivalóval, búzával, kenyérlepénnyel, fagyott zsírral, fagyott vérrel, fagyott szalonnával, mézzel, árpával, rozzsal, kenyérrel, fagyott hússal és kölessel, zsíros rénszarvas-belekkel, kövér rénszarvas-tökökkel, fagyott ősmedve-csülkökkel, csipkés nagy medvegyomrokkal, kopoltyúkkal, uszonyokkal, habos vaddisznófejekkel, tajtékos tigris-szívekkel, érpáfrány-hiúznyelvekkel, faggyú-rög faroktövekkel, gombával és szamócával, vadszederrel, nagy csigával, fölhasított vadnyulakkal, hagymával, tejjel, harmattal, káposztával és répával, haltejjel és halikrával, zománcpikkelygömb-halakkal, kövér madártojásokkal, vadmézzel és vadalmával, zsírcsillag-farú madárral, mirigy-háromszög fenekű, mirigy-dárdahegy üllepű lekopasztatott madarakkal, tyúkokkal és vadludakkal, májjal, szívvel és tüdővel, tojásfürtökkel, vesével, mindenféle jó csontokkal, jól kiszopogathatókkal, mirigyrózsa-szakállakkal, mirigycsillag-taréjokkal, nyelvekkel, rózsa-orrokkal, fülekkel, rózsa-talpakkal, a szent világ ott volt abban a félbetört rozsdás kardban, a szent megehető világ, a megemészthető világ, a szent tápláló valóság, a szent fönntartó valóság, a testünket megújító, húsunkat lánggal itató, vérünket megsűrűsítő, hitünket megnemesítő, életünket mámorító, halálunkat elszólító, üdvözítő, boldog anyag, létünk forrása, szent anyag. S futott a medve-emberke, csoszogott a hód-emberke, rohant a menyét-emberke, szaladt a pocok-emberke, lángolt a lepke-emberke, a kis szőrharang-emberke, futott a vidra-emberke, a kis sündisznó-emberke, szállt a denevér-emberke, medvegyapjú-halálpille, ment a rozsomák-emberke, ment a boldog nyérc-emberke, ment a boldog nyuszt-emberke, ment a boldog moha-törpe, vitte haza a tört kardot, amiben a szent világ volt, vitte haza a fél-kardot, amiben a szent anyag volt, minden ami ehető volt, minden ami iható volt, vitte haza a világot, az ehető boldogságot. S otthon aztán ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, nevetgéltek és böfögtek, csámcsogtak, sírva nevettek, zsírban-turkálva nevettek, szalonnát-rágcsálva nyögtek, dagadoztak, gömbölyödtek, belűl zsírral bélelődtek, zsírosodtak, fényesedtek, zsíros arccal, zsíros szájjal, zsír-csillagos szempillákkal, zsíros lángoló fülekkel, zsírhártya-kesztyű kezekkel tömték magukat böfögve, bársony-lángokkal röhögve, bársony-kürtökkel röfögve, bársony-buborékként nyögve, durrogatva és büfögve, szálkát, pikkelyt, csontot köpve, a szőrt, a tollat kiköpve, sírva, nevetve és nyögve, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, éjjel, nappal ettek, ettek, alvás helyett is csak ettek, mindörökké ettek, ettek, ettek vak-irgalmatlanúl, vad-megállíthatatlanúl, szinte már halhatatlanúl, ettek elmondhatatlanúl, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, ettek, végül is mindent megettek! Aztán egy nagyot aludtak, szuszogva egymásra hulltak, mint szőrös kövér levelek, mint rózsaláng-kocafülek, mint füles-baglyok kupacban, nagy toll-örvény fülkagylósan, nagy bőr-csésze szemhéjakkal, nagy szőr-csillag szempillákkal, aludtak, akár egy részeg szögrózsa-sündisznófészek, mint pók-család kő-homályban ott a deszkarost-csontvázban, szőrcsillag a szőrcsillagra hullva, lüktető kupacba, szempillák és szőrkoronák, szőr-sírdomb szőr-púp koponyák, szemgolyók, lábak és testek, ahogy ott egymásra-estek, a vak deszka-koponyában, a deszkarost-csigaházban, s azon a köd, mint egy fáradt viaszrózsa-virágállat, benövi az egész házat, a rothadt deszka-csontvázat, a házat körben befolyva, mint óriás gyökér-szoknya, ott ül a kövér köd-állat, a köd-virág rózsa-állat, köd-törzséből virágozva lóg csipke-tapogatója, a köd-gyűrűből fölbuggyant ködhullámkoszorú, roppant rojtgyűrűörvénye lassan vonaglik, őskoszorúsan, s lecsurog, mint csipkeszoknya őstajtékbuborékfodra a csigaházkoponyára, a redves deszkacsontvázra, s imbolyog lassan mozogva a köd-virág-állat-rózsa, az ős-viaszrózsa-állat, az ős-virágállat-bánat, ott hemzseg csipke-örvényben csipkeláng-harang-fehéren a hatalmas állat-virág, őscsipkefa-szomorúság, gyöngyház-csápjait kövéren lehajtja körbe fehéren, csápkoszorú-buborékba, csáprózsagömb-fonadékba, s izzik, ragyog, lobog, lángol, s a csáp-buborék-kosárból a deszkaház ki se látszik, amin az ősköd virágzik. De amikor fölébredtek, megint csak éhesen nyögtek, újra csak éhesek voltak, mert mindíg éhesek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak, mindíg éhesebbek voltak, egyre éhesebbek voltak. S szólt az egyik gyerek: baj van, tetű van az én hasamban, tetű mászik a hasamban, tetű mászkál a hasamban, hasamban kő-tetű nyüzsög, kis kőpikkely-örvény pörög. S szólt a másik gyerek: baj van, százlábú van a hasamban, százlábú mászik hasamban, százlábú mászkál hasamban, kőgyökércsontváz-koszorú, kőtipegés-csontváz fodrú. S szólt a harmadik is: baj van, bagoly ül az én hasamban, bagoly sétál a hasamban, bagoly pislog a hasamban, lépeget kő-csillag lábbal, pislogat kő-szempillákkal. S szólt a negyedik is: baj van, sündisznó van a hasamban, sündisznó mászik hasamban, sündisznó mászkál hasamban, kő-szög rózsa, nagy kő-bógáncs, kő-csillagfürt, szöges kő-lánc nyílik, lassan növekedik, a hasamban tekeredik. S szólt az ötödik is: baj van, borz ugrál az én hasamban, borz futkos az én hasamban, borz táncol az én hasamban, kőpárna-csillag talpakkal, kőtüskecsokor-bajusszal, nagy kőbóbita-farokkal, kőpamat-csengő lábakkal. S szólt a többi is: nagy baj van, kő-harang szól a hasamban, kő-béka ásít hasamban, kő-harkály kopog hasamban, kő-gyík liheg a hasamban, kő-kalász döfköd hasamban, kő-toboz nőtt a hasamban, kő-tobzos jár a hasamban, kő-hal ficánkol hasamban, kő-denevér száll hasamban, kő-cincér kapar hasamban, kő-varjú károg hasamban, kő-horog forog hasamban, kő-párduc hörög hasamban, kő-lepke röpűl hasamban, kő-darázs nyüzsög hasamban, kő-gomba dagad hasamban, kő-kard forog a hasamban. Jaj, nagyon éhesek vagyunk, jaj, mindíg éhesek vagyunk, mindíg éhesebbek vagyunk, egyre éhesebbek vagyunk. S elindúltak nyöszörögve, hártya-léptekkel zörögve, száraz hártya-lépésekkel, celofán talp-ütésekkel, a ködöt nyelve, harapva, a ködben egymást szólítva, a ködben egymást löködve, köd-ujjal egymást böködve, támolyogtak az ősködben, fulladoztak az ős-füstben, másztak az ős-elmúlásban, a fehér ősgomolygásban köhögve és kiáltozva, Tórem-istenkét átkozva, támolyogva, tapogatva, négykézláb mászva, kutatva, másztak akár a csecsemők, másztak Tórem-isten előtt, másztak a ködben-keresők, másztak a ködben-lihegők, mentek valamit szerezni, másztak ehetőt keresni, négykézláb másztak a ködben, kotorásztak fűben, földben, fa-odukban, kő-likakban, mohos föld-alagútakban, szőr-habos kis kő-vödrökben, póknyál-habos kő-gödrökben, elhagyott madárfészkekben, tollal-bélelt üregekben, nyállal, ezüst sárcsipkével, véres madár-ürülékkel, száraz kék levélforgáccsal, növény-pernyével, kő-hánccsal, penészes növényrost-lánccal, avas növényszőr-ragaccsal kibélelt hideg üregek, sárcsipkebuborék-serleg belsejében kotorászva, szimatolva és szaglászva, szagolva és szimatolva, ködben sírva, bukdácsolva, az ősködben föloldódva, az ősködben kiáltozva, másztak, mint öreg varangyok, a száraz hártya-könnykancsók, kő-magzatos szőr-koporsók, kő-embriós varangy-korsók, másztak, mint vak kutyakölykök a szőrcsillag-halálbölcsők, s amit csak találtak, ették, a halott világot ették, pedig az élőt keresték, pedig az élőt szerették, nem a dögöt, nem a holtat, nem is a földbe-rohadtat, nem is a földbe-fagyottat, nem a foszlottat, korhadtat, amit csak találtak: ették, kő-likakból csipegették, pórusokból kicsípkedték, deres ágakról leszedték, fagyott földből kikaparták, repedt rögből kikotorták, mindenféle bogyót, magot, fagyott békát, dermedt gyíkot, száraz madárürüléket, kitincsontvázú zöld pépet, ősálomba merevedett kígyót, pókot, lepkét, legyet, méheket és darazsakat, dermedt száraz bogarakat, fagyott őskocsonya-lángot: virágszárat és virágot, deres kalász-csontvázakat, szűzhártyás csigaházakat, mohás, szőrös és porhanyós, nyálas, vizenyős, húgy-szagos, pikkelyes, mirigyes, halott testet és élő anyagot, rovarcsontváz-koporsókat, pórusos kitin-kriptákat, álcát, férget és kukacot, lárvát, gilisztát, harasztot, redves gombát, avas kérget, halál-szőtte pókfészkeket, repedt madártojásokat, büdös madártojásokat, mindent, amit csak megláttak, mindent, amit kikapartak, másztak ugatva a ködben, másztak négykézláb a ködben, mint nagy pókok másztak lassan, szőrharang-ősgubancosan, szőr-medúzák, szőr-harangok, szőr-teknőcök, szőr-varangyok, púpos sovány szőrcsillagok, csontváz-lábú szőr-sírdombok, hátukon a szőr-kereszttel, a halál szőr-írásjellel. Másztak, másztak, másztak, másztak, de már semmit se találtak, megehetőt, fölfalhatót, lenyelhetőt, kiszophatót, rághatót, kiszürcsölhetőt, semmi életre-élesztőt, semmi holnapra-ébresztőt, a szívben tüzet-gerjesztőt! Csak a ködöt, csak a ködöt, a hömpölygő fehér ködöt, Tórem isten ősköd-szívét, fehér szőrcsipkeláng-szívét, az ős-óriás szőr-szívet, a köd-óriás ős-szívet, mert hiszen ők abban másztak, Isten ős-szívében másztak. S amikor a köd fölszakadt, csipke-gyásza égig hasadt, a fénylő ősrepedésben, a lángoló csipke-résben, a tüzes őshasadásban, a tűz-szakadék magányban, a lobogó ős-hiányban, a kék ős-ágyék homályban sötét éhség-örvény forgott, véres toll-örvény gomolygott, zománc-vértű madár-szügyek, csőrök, lábak, karmok, szemek, orrlikak, szemhéjak, fülek, szempillák, kőtoll-kötegek örvénye forgott, kavargott, kő-szigonyok és kő-kardok, hajlott orrlikas kő-bárdok, kő-eres, recés kő-horgok, csorba kő-fejszék, kő-kések, kőpikkely-szögek, kő-térdek örvénye gomolygott lassan a láng-hasadék magasban, vérzománc-mellényű vadak, vérpikkely-csőrű madarak, kőpikkely-tölcsére forgott fölöttük, szinte csikorgott, pörgött surrogva, csörögve a kő-tölcsér, sisteregve, s ereszkedett le a kövér, madarakból-szőtt ős-tölcsér, pörögve, szótlan forogva a madár-örvény ropogva, s rájuk hullt, mint vad, kiáltó, szörnyű, madárból-szőtt zászló, lüktető, gyűrött, ropogó, madarakból-szőtt lobogó, madarakból-szőtt szemfedő, verdeső őshalál-kendő, s kapálva, rikoltva, ütve, csípve, vájva, tépve, köpve rángott, gyűrődött, ropogott, sziszegett, sírt és csattogott, hemzsegve fölpúpozódott, kőpikkellyel fölfúvódott, toll-lánggal fölbuborékzott, szőrhólyag-füsttel tajtékzott, hörögve lángolt, csikorgott, hömpölyögve rángott, forgott, kő-buborékkal fortyogott, vak toll-örvénnyel lobogott rajtuk a madár-szemfedő, az éhes őshalál-kendő; és belőlük egy perc alatt csak a fehér csontváz maradt, szanaszét a véres földön, szikrázva a deres földön, s a jól-se-lakott madarak fölkapkodták a csontokat, csigolyákat, koponyákat, ujjcsontokat és bordákat, a kopasz lábszárcsontokat, sark-csontokat, farcsontokat, s testüket az űrbe rántva, testüket a fénybe rántva lobogtak, lengtek keményen a kék ősláng-repedésben, keringtek az örök égben, az égő kristály-reményben, s a csontokat földre ejtve, a koponyát így föltörve a csontra visszazuhantak, velőt-csípkedve lobogtak.