Az elhagyott ház

Köd, sirályok, köd, tél, isten
orrlikából ömlő füstben,
isten őskan-orrlikából,
néma szőrkancsó-szájából
gomolygó fehér halálban,
göngyölgő csipke-csóvákban,
isten ősbíbor torkából,
szőrös csigaház-orrából
a mérhetetlen kő-kútból,
az örök kristály-barlangból,
az elmondhatatlan üstből,
a fölfoghatatlan testből
kihömpölygő csipke-lázban
áll anyám a búcsúzásban.
A fehér gomolygó gyászban
mindenütt az elmúlás van,
mindenütt a nincs csontváza,
a csont szőrös csipkeháza,
mindenütt a semmi csontja,
a köd csipkepáfrány-lombja,
a csont csipke-csillag váza,
hús-csillagok kő-csontváza,
köddel betömve az ablak,
köddel betömve az ólak,
köddel betömve a pince,
az udvar köddel behintve,
a kertben a krumpliszárak,
üvegpórusok, csont-szárnyak,
maradék zöld csipketollak,
üvegrostok, kristály-holdak,
rothadt virágrongy-koponyák,
fagyott virágarc-kocsonyák,
szőrös üvegrács-halottak,
zöld-kocsonya répa-tollak,
dög-petrezselyemlevelek,
derengő csipke-lebenyek,
magzattalan babhüvelyek,
kő-embriós mályva-szűzek,
kőpogácsa-fejű szoknyák,
korhadó-pikkelyű ostyák,
növényrece-szobor szívek,
pikkely-szobor növény-kövek,
pikkelycsipkeernyő-szobrok,
kérgek, gyökerek, és rostok,
héjak, növénypernyék, háncsok,
szőrrózsa-üst kőbógáncsok,
drótszitaháló-esernyők,
kő-eres kőhártya-csengők,
hártyakoponya-foszlányok,
kő-pórusú növénylángok,
eres hártya-szobor hősök,
hibbantak és eszelősök,
törpék, púposak és csorbák,
döglött növényzománc-csordák,
kővé-száradt virágkanok,
hártya-csecsű szőr-asszonyok,
zománc-levelű halottak,
kristálypórus-háló holtak,
eres kőhólyagfürt-lények,
rothadt kőhártya-szegények,
szőrös kőszivacshab-kesztyűk,
dérrel szikrázik hab-testük,
kék kőpórus-zsák-csöcs hősök,
pórusokban gyémánt-szőrök,
vak drótszitaháló-tőgyek
drótlikacsaiból könnyek
szívárognak, szőrhab-rózsák
csontváz-vállán rothadt szőr-láng,
mindenütt rothadt növény-láng,
vak növénykocsonya-hullák,
fehér szőr-szobrok, rost-rémek,
fekete drótcsipke-szörnyek
merednek a ködbe szúrva,
izzadnak a ködbe gyúrva,
mindenütt szőrös gomolygás,
mindenütt csontváz-vicsorgás,
őshalálcsipkehömpölygés,
mindenütt rozsda-merengés,
mindenütt drótszobor-horda
ködfoszlányokba csavarva,
mindenütt drótháló-holtak,
köd-szemfedőbe-csavartak,
drótcsipkeháló-koponyák
orrlikában köd-bóbiták,
dróthálókürt-orrlikakban,
dróthálócsipke-szájakban,
dróthálóüst-szájüregben,
drótcsipkekagyló-fülekben
vattacsomók, laza füstök,
köd-pamacsok, deres szőrök,
fehér szőrpáfránybóbiták,
verejtékező szőrcsigák,
csontváz-gyökérszobor-rabok
orrlikában szőrcsillagok,
szikrázó vatta-uszonyok,
szikrázó nagy szőrcsillagok.
Köd, köd, köd, köd, isten füstje,
kiszúr habjából a tüske,
a kerítés föld felé dől
isten vak leheletétől,
tántorognak a zöld lécek,
az üresség-rácsú rések,
zöld moha-hüvelybe húzott
rosttá-rohadt zöld léccsúcsok,
a rozsdás ácsszögek kéken
könnyeznek a kerítésen,
kereszt-eres vascsillagok
rozsda-vizenyője csurog,
mintha csupa Jézus-keze
rothadna ott és vérzene,
mintha csupa Krisztus-lába
rothadna rá a mohára,
mintha csupa isten-borda
csurgatná levét a sárba,
isten mellkasa fölnyitva
sárga folyadékkal sírna,
röhögve bután feldöfve
s folyna vére a köldökre,
az ágyékszőr rostos sárga
gyökérszív-szőrpamacsára.
A kút keményen gőzölög,
vizében a sátán hörög,
kidugja moha-füleit,
kristályalma-légyszemeit:
két fekete szőr-rózsára
ragasztott szőrös és sárga
szemét, a két gyémánt-almát,
sokszögűre csiszolt halmát,
kidugja mohos kezeit,
mohos, nyálas orrlikait,
moha-szája is kilángol
a kristálypikkely-magányból:
s fúj, hörög, köp, ködöt, füstöt,
mint gőzt a fortyogó üstök,
isten szívébe harapna,
isten szívébe, ha tudna.
Anyám áll, és nem is tudja
köd a ködöt hogy harapja,
köd a köddel viaskodik,
köd a ködbe gomolyodik,
isten öli az ördögöt,
a kútból lángoló dögöt,
az ördög az istenre köp
átkot, gőzt, káromlást, füstöt;
harkály, cinke tűz felé tör
isten vak leheletéből,
sír a sátán, jajgat, hörög,
kék kocsonya-könnye csöpög,
könnyei mirigyharangok,
tarajosgőték, varangyok.
Anyám áll, és nem is hallja
mit hoz a kút átok-habja,
a kút miért is gőzölög,
isten szája mért füstölög.
Áll az udvaron magában,
áll a ködben köd-ruhában,
áll a ködbe csavarodva,
mint menyasszonyi fátyolba,
áll a ködbe tekerődve,
mint csipkeláng-szemfedőbe,
mintha volna mindörökre
dolga bámulni a ködbe,
szeme előtt óriások,
szeme előtt látomások,
szeme előtt jelenések:
roppant titok-szívverések;
óriás-szív lüktet abban
a gomolygó csipkehabban,
a hömpölygő téli ködben,
vak isten-orrlika füstben
titok-óriások ülnek,
titok-angyalok lebegnek,
titok állat-óriások,
óriás titok-virágok.
Ül előtte az ős-ködben,
a gomolygó csipke-füstben
óriás varangyosbéka,
testén a köd foszladéka,
testén köd-rongyok, köd-habok,
lobogó csipkeszalagok,
mirigy-ragyás bőre gőzöl,
fején korona felhőből,
ül ott az óriásbéka,
a föld mirigy-buboréka,
az iszonyú mirigy-harang,
liheg az óriás-varangy,
ül szemhéját nyitva, csukva,
mint óriás mirigy-Buddha,
ül puhán, lazán, kövéren,
ül a ködben őskövéren,
ül az ősdagadt őskurva,
magát gőgösen fölfújva,
ül a széttottyadt kövér hús:
varangy-Willendorfi Vénusz,
tokája, mint mirigy-emlő
két lába közt a földig nő,
pocakja mirigy-buborék,
szétterpedt mirigy-lepedék,
ragyás, laza gumihordó,
szeplős ősgumikoporsó,
ül a kövér varangy-kurva,
a mirigybuborék-szajha,
szétterpedt combokkal, szótlan,
ráncos gumibugyogóban,
nagyobb, mint a vén szederfa,
nagyobb, mint a templom tornya,
kormos ujjai, mint öreg,
eres, bütykös babhüvelyek,
kocsonyacsigolyák laza
száraz, szeplős bőr-csillaga,
ül a bánat varangy-apja,
reng mirigyhólyag-pocakja,
reng alsóállkapocs-zsákja,
zöld-szeplős petyhűdt tokája,
mellső lábai, mint konok,
ragyás kocsonya-oszlopok,
hátsó combjai szétömlött
mirigy-gatya gumitömlők,
zöld-pettyes bőrgyűrődések,
fölfújt mirigyzsák-rengések,
porcogó-csillag az orra,
kék gumigatya-hónalja
gyűrten, ráncosan, pettyesen
lobog, mirigy-pikkelyesen,
bőre húsától elválva,
mint a kakas bőr-szakálla,
széles őskétéltű-háta
bőrcsipkével kettévágva:
ős-csigolyacsipke-lánccal,
mirigycsillaggal, zománccal,
s benő a kék húsrózsába,
mirigy-rózsa kloákába
a végső porcogó-csillag,
s gőzöl az ürülék-ablak,
gőzöl a vizelő rózsa,
gőzöl a szerelem-rózsa,
füstölög a mirigycsillag,
a mirigyrózsa csók-ablak,
a csücsörgő bőr-rózsa fej,
az ősmirigycsillag-kehely;
ül anyám előtt a büszke
varangy, a bűn mirigy-üstje,
ül anyám előtt a gőgös
ősvarangy, a mirigy-szeplős,
ül anyám előtt a kurva,
ősdög-önmagát fölfújva,
ül a mirigybika-szajha,
a mirigyősasszony-céda,
ül a varangy-Vénusz lomha
mirigybuborékhalomban,
anyám előtt őskövéren
ül isten leheletében,
ül a ködben, fehér gyászban,
őscsipkecsönd-gomolygásban,
feje sárga bőr-sarlóval,
tokáig-hasított holddal
fölvágott kocsonya-kancsó,
ül a varangydög-táltosló,
ül a mirigydög-koporsó,
az ősasszony-mirigykorsó,
porcogó-kürt orrlikai,
mirigy-kagyló szemhéjai,
gyöngyház-csigahéj fülei,
kocsonya-kör járatai
hideg tűzzel gőzölögnek,
pórusai ködöt köpnek,
szemei kő-dülledések,
pupillái gyémánt-kések,
hasadt mirigy-mosolygása,
kék kocsonya-vigyorgása
kocsonya-szalaggal szegve,
pórus-láncokkal pettyezve.
S kocsonya-barlang szájából,
mirigy-vödör tokájából
apám mászik ki részegen,
sárosan, szótlan, könnyesen,
kimászik a szájperemre,
az alsó-ajak szigetre,
a nyálas porcogó-holdra,
nyögve, könnyezve, dúdolva,
az ajak-mirigysarlóra,
a kocsonyasarló-partra
mászik apám kaparászva,
mintha a sírból kimászna,
arcán sárcsomók, sárpöttyök,
hajában laza sárfürtök,
kezén fekete sár-kesztyű,
mászik sírva a sár-testű,
mászik sírva és dúdolva,
mintha más dolga se volna,
mászik nyögve, énekelve,
néha hideg sarat köpve,
köpködve a sarat, nyálat,
elheverve, ha kifárad,
mászik az apám részegen,
ott a varangy-szájperemen,
arcán sárból nehéz álarc,
orrlikaiban sár-kukac,
szempilláin, nagy körmein,
mint a tyúkok lábujjain,
mint a kakasok körmein,
pikkelykesztyű-ujjhegyein,
mint kakas boka-tollain,
pikkelypáfrány kő-lábain
sárgolyók, sár-kesztyűujjak,
homlokán hideg sár-tollak,
szemöldökén sár-százlábú,
fülében sár-rák, sár-bajszú,
fogain olvadt sárpöttyök,
szívárgó sárcsillag-szőrök,
mászik apám dúdolgatva,
sarat csókolva, harapva,
mászik a túlvilág felé,
mászik az úristen elé,
sáros kézzel, sáros hajjal,
sár-sírással, sár-sóhajjal,
könnyes arcát sárba mártja,
ahogy dúdolgat ott mászva,
ahogy kaparász fehéren
a föld sarában, könnyében,
mászik az elmúlás felé,
a nem-várt megváltás felé,
a halál lángjai felé,
a titok szörnyei közé,
aztán föláll tántorogva,
mirigy-bőrbe kapaszkodva,
vékony sárkesztyűs kezeit,
sárgolyós pókláb-ujjait
a varangyszáj-kocsonyába
a bütykökig belevájva,
s ott imbolyog könnyű, vékony
teste a kocsonya-patkón,
a varangy-szájbuborékon,
a kék mirigykancsó-szirmon,
nyújtózkodik, ágaskodik
a zománckürt-orrlikakig,
s az egyik varangy-orrlikból,
a füstölgő porc-kancsóból
egy koporsót húz ki lassan,
imbolyogva a magasban,
s a másik varangy-orrlikból,
a gőzölgő kehely-lukból
nagy szemfedőt húz ki lassan
énekelgetve sárosan,
a koporsót földre dobja,
a varangyszáj-mirigyholdra,
nevét sártollal ráírja
a fekete koporsóra,
s beleül a koporsóba,
mintha nem volna más dolga,
mintha más dolga nem volna
úgy bámul a koporsóra,
köhög, már a vérét köpi,
sár-ujjait fölemeli,
a gyászcsipkét kiabálva
tekeri sáros nyakára,
a szemfedőt nevetgélve
tekeri sáros mellére,
gyűri sárhabos szívére,
a mellkas izzadt kövére,
vak szőrsarló-szigetére,
sáros mellbimbó-szőrére,
meg ne fázzon, ne köhögjön,
többé vért sohase köpjön,
s ott integet, ott vezényel,
két nagy sárkesztyűs kezével,
ülve a nagy koporsóban,
mint egy deszka-űrhajóban,
sárgolyós pillaszőrei,
sárgolyó-végű ujjai
imbolyogva úgy mozognak,
mint levelibéka-ujjak,
mint sárgolyós kék szőrküllők,
sárgolyó-rojtú szőr-csengők,
s vezényel pislogva, sírva
a sáros semmit csókolva,
sár-szempilláit lehunyja,
sár-arcát a ködbe dugja.
Mert az őskocsonya-zsákban,
a dagadt varangy-tokában
zene szól, vad réz-hangszerek
dühétől a mirigy rezeg,
attól reng a varangy hája,
zöld-pettyes mirigy-tokája,
a lüktető bőr-buborék
bendője küldi a zenét.
Mert a forró mirigyzsákban,
a lüktető bőr-virágban,
a forró mirigy-kehelyben,
a lüktető gége-csöcsben
rezesbanda fújja lágyan,
réz-rikkantással vidáman,
röfögve réz-röfögéssel,
tapsolva rézlap-tenyérrel,
vad rézkukorékolással,
rikácsolva réz-virággal,
rézfúvók, kürtök, trombiták
sírják, jaj de szép a világ,
cintányérok, rézfurulyák
mondják, de bolond a világ,
de gyönyörű, de förtelmes,
de kegyetlenűl kegyelmes,
iszonyatos csontváz-örvény,
irgalmatlan gyászú törvény,
gyönyörű kristály-közösség,
rothadt-rózsa-kanszűzesség,
izzó ősanyag-szövetség,
tántorgó lehetetlenség,
szörnyek, dolgok, jelek árva
halmaza egymásba zárva,
egymás szívébe temetve,
a csönd szívéből kivetve,
egymással összekötözve,
magányosan űrbe-lökve,
elmúlás-hálóba kötve,
némán egymásban-pörögve.
Fújja a vad rezesbanda,
apám integet rikkantva,
apám ülve is tántorog,
pillaszőrein sárgolyók,
mint húsevő-virág szőrös
kristályküllőin a szemölcs,
integet jeleket írva
sárgolyós mutatóujja,
lobogva, könnyen vezényel
sárkesztyűs vékony kezével,
sír, vezényel, rikkant, köhög;
s a varangy-száj csak füstölög.
Sír a varangy, a mirigy-bak,
könnyei: fröccsös-poharak,
könnyei: elrothadt tüdők,
könnyei: szőrös csecsemők,
könnyei: földagadt májak,
könnyei: fölpüffedt lábak,
könnyei: kristályszőr-kezek,
könnyei: elkurvúlt szűzek,
könnyei: balták és kések,
könnyei: vak szívverések,
könnyei: szőr-álarc arcok,
könnyei: kövér ribancok,
könnyei: gyujtogatások,
könnyei: káromkodások,
könnyei: motyogó szájak,
könnyei: szemfedő-szárnyak
és a ködben ott lebegnek
a könnyek, mint égitestek,
ott lebegnek az ősködben,
magányosan az őscsöndben,
egymás körűl is keringve,
mint a tejútak fény-fürtje.
S egyszerre áttetszik a kék
varangy, mint üvegbuborék,
s az áttetsző őspocakban,
a fénylő kristály-varangyban,
mint egy óriás palackban,
mint egy hatalmas lombikban,
a fehér lángbuborékban,
az üveghólyag-gyomorban
csontvázak táncolnak gyorsan,
akácvirágos kalapban,
s látni, ahogy teste lüktet:
irtózatos nyüzsgésüket,
csont a csonton, csont a csontban:
akácvirágos kalapban,
topognak, löknek, ugrálnak
a sárga ember-csontvázak,
integetnek, tántorognak,
egymást-löködve forognak,
csont a csontot nyomja, gyúrja,
csontváz a csontot tiporja,
vigyorognak a koponyák,
kalapjukon akácvirág,
bordáik közt sárga rózsa,
mintha a rózsa szív volna,
csontváz-örvények forogva
táncolnak ott csikorogva,
hemzsegve és vicsorogva
áll a csontváz-bál tombolva,
s visszaszól a csontváz-hangra
réz-lánggal a rezesbanda.
A kék ősvarangy-szív alatt,
lassan-rengő kőzsák alatt,
a hatalmas tüdők sárga
buborékszivacs-sziklája
alatt táncol a csontváz-múlt,
csontváz a csontvázzal társúl,
csontváz a csontvázzal bagzik,
úgy ülik a csontváz-lagzit,
zúg a csont-idő forogva.
Varangy-bendő lett a pokla.
Anyám áll a nehéz ködben,
s látja a Varangy felröppen,
teste lassan köddé foszlik,
varangyos húsa eloszlik,
elmerűl a köd a ködben,
a gomolygó fehér csöndben,
áll anyám könnyen merengve,
mintha a ködben lebegne,
mintha mindörökre volna
a ködben állni a dolga,
mintha volna mindörökre
dolga meredni a ködbe,
s látja könnyű kis mosollyal:
fölrepűl a nyári udvar,
fölrepűl, mint könnyű lepke,
mint egy bársony-könyv lebegve,
mint nyitott bársony-könyv könnyen
libeg az udvar a ködben,
hímzett óriás-szárnyakkal,
zöld szőr-pásztorbot bajusszal,
kék szőr-csigaház szakállal,
pikkelycsillag-hímzés szárnnyal,
rózsaszőrcsillag-szemekkel,
szőr-koronás moha-fejjel,
kék pikkely-dorong csápokkal,
zöld csipkeszoknya-pillákkal,
ott lebeg a gomolygó csönd
közepén a fölnyitott könyv,
a szőr-pikkely szárnyú finom
kék János-Evangélium,
a megváltás tiszta könyve
ragyog ott könnyen lebegve,
a jövendő bársony-könyve
illatozik ott lebegve,
a tűz kristálypikkely-könyve
lángol, mint szent János könyve,
lángol, mint kristály-ősmoha
János Evangéliuma,
ott lebeg a nyári udvar
fehér virágcsillagokkal,
bársony mályvalevelekkel,
növényszőrcsiga-füvekkel,
százszorszéppel, vadkaporral,
zöld szőr-rugó cicfarokkal,
libeg a lepke-könyv lágyan
az elmúlás mosolyában,
áll a virágból-szőtt lepke
a köd közepén lebegve,
a virágból-szőtt Szentírás,
az illatos ősmosolygás,
a kék bársony-könyv kinyitva:
olvastassék minden titka.
S a kékmoha lepke-tarkó,
a virágzsindely-táltosló
szőr-nyergében ül a fiú:
fején gyöngyvirág-koszorú,
ott ül a kék lepke-nyakon,
mint valami bársony-lovon,
ott ül nyargalva vidáman:
aranycsengettyűk torkában,
a bársonykönyv közepén ül,
lángolva és meztelenűl,
ott ül a szagos kék könyvben,
a moha-szárnyú örömben.
Feje fölött rezgő virág-
koszorúkból font koronák,
zengő moha-csillagokból,
lángoló aranyszőr-habból,
aranytajték-csillagokból,
aranyszőr-zebracsíkokból,
méhecskékből, darazsakból,
csöpp aranyszőr-szélmalmokból
font zengő korona-forgás,
lebegő korona-zsongás:
barna kitinszív-koponyák,
kitinszív-ökörkoponyák
aranyrugó-ökörszarvval,
tört aranybuzogány-csáppal,
aranygyűszü-testű ágak
pórusaiban szőrszálak,
s a kitinszív két oldalán,
két koponya-buborékán
szőrcsillag-sisakra ömlő,
a szájszervig leözönlő
nagy kristály-látószerv emlő,
kristályszív-mozaik felhő
szemek ragyognak szőrösen,
gyémánt-ikra ötszögesen.
S a méhekből szőtt korona
lángol, mint isten fogsora!
Feje fölött gyöngy-szárnyakból,
bársony-csillag potrohokból,
kemény moha-mellecskékből,
égő kristály-emlőcskékből,
szárnyas moha-tigris táncból,
gyász-szalagos arany-láncból,
mohaszív-arcú zúgásból,
aranykoponya-rajzásból,
kék moha-borjúfejekből,
aranycsápú zöld könnyekből,
aranypáfrány-szarvú gyászból,
kék szőr-ökörkoponyákból,
iker-kristályszív sisakú,
szőrös gyémánt-szív szem-arcú
darázsfej-lókoponyákból,
szőrcsillag-fülű gyémántból,
lüktető szőrpettygömbökből,
égő aranyszőr-csengőkből:
méhecskékből, darazsakból,
bársonyszív-fejű hadakból
zengő, forgó nagy korona:
csupa gyémánt, csupa moha,
kristály-örvényként pörögve,
moha-örvényként gyűrűzve
izzó aranydrót-csontvázak,
lángoló kristály-csontházak,
nagy aranyhártya-koponyák
üregeiben kék mohák,
hézagaiban moha-láng,
gödreiben moha-virág,
moha-rózsák, gyémánt-rózsák,
kristály-rózsák, bársony-rózsák,
az aranydrót-csontvázakra,
aranyhártya-koponyákra
tapasztva, ragasztva, tömve:
forog a korona zengve.
S a virágból-szőtt titkos könyv
lángol, mint a legtisztább könny,
az evangélium-lepke
pikkely-szárnyai rezegve
fénylenek könnyel, virággal;
zöld arccal, szőrös gyémánttal
lebeg a bársonykönyv-lepke,
virág-szentírás-könyvecske,
a kék őskönyv lapozódik,
a virágkönyv illatozik.
S a könyv közepén a fiú,
ragyog, mint csillagkoszorú,
a kék-moha nyereg-tarkón,
az ősmoha-lepkeháton
topog, játszik, nevet, leül,
lángolva és meztelenűl,
nekidűl kristály-szemének,
puha-szilárd üvegének,
a hatalmas kupolának,
a fény-üveg sejt-dombhátnak,
amely szőr-gyűrűből nőtt ki,
kék szőr-koszorú gyűrűzi,
s fogja a pikkely-dorongot,
amely, mint az ős-pásztorbot:
pikkely-kacsba tekeredik,
szőr-csigává göndörödik,
s nézi a nagy szőrdorongot,
a moha-törzsű nagy csápot,
szőrös kristály-csöcsök tollát,
mocorgó szőrpáfránycsigát,
a szőrcsipkelángbóbitát,
a pikkelyfa-pamatcsodát,
szőrpikkelyek, pikkelybőrök,
szagló-pikkelyek és szőrök,
szagló-sejtek, szagló-hámok
oszlopát, a por-istrángot,
fogja, mint harangkötelet,
s rángatja a lepke-fejet,
mint szótalan szőr-harangot,
mézes-torkú kék szőr-kancsót,
a virágharang-szűzecskét,
illatos szőrcsengettyűcskét,
lepkeporos tenyerekkel,
aranyhímporos kezekkel,
pikkelyszőrcsillag-körmökkel,
aranycsontváz-ujjbögyökkel;
s a virágkönyv-lepkeszárnyon,
virág-Evangéliumon,
a könyv lángjába süppedve
ugrál a fiú nevetve,
az aranymoha-zsindelyű,
az óriás szőr-pikkelyű,
redősarany-sivatagban,
süppedő lepke-homokban,
jár ágyékig virágporban,
füstölgő arany-gomolyban,
hempereg virágszőrökben,
bunda-lepke-levelekben,
szőrtelen rózsaszín teste
virág-írással befestve,
kék, fekete, sárga, piros
virágporos, lepkeporos
a vesszője, a köldöke,
szája, foga, szemöldöke,
arcán kék virágpor-álarc,
testén lepkeporból vért-vas,
sarlós szempillaszőrein,
mint a méhecskék combjain,
szőrös kitin-lábszárain,
szőrös csont-comboldalain
óriás virágporgolyók,
arany-zsákok, por-puttonyok,
arany-kancsók, arany-rögök,
nagy virágpor-csillaggöbök.
Aztán a Könyv, a zöld udvar,
a virágból-hímzett angyal,
a füvekből szőtt őslepke,
az illatos őskönyvecske,
a virág-Evangélium,
a virágkönyv-csődörfiú,
a zöld virág-Újszövetség,
virág-János Könyve szentség,
a kalászból-szőtt zöld csikó,
virág-szárnyú táltoscsikó,
a virágbársony-Biblia,
a szent lepke-őskönyv-csoda
finom őskönyv-lapozással,
bársonypikkely-lobogással,
könnyű virág-szárnycsapással,
megváltáskönyv-lángolással
elszállt a sors virágkönyve,
merítve magát a ködbe,
elszállt a nyitott könyv, lassan
oldódva a köd-magasban,
elvitte a boldog fiút,
az aranycsengettyű-torkút,
elvitte a boldog fiút,
a zengő ős-koronájút,
a csillagkoszorú testűt,
a szűz szent virágpor-vértűt
a lobogó virág-zászló,
a virágból font táltosló.
Áll anyám a téli ködben,
az isten-orrlika füstben,
áll, mereng, a ködbe réved,
kérdezi a mindenséget,
ruhájából a köd lobog,
hajában a köd gomolyog,
nem hallja az ős-szavakat,
a beszélő madarakat,
a dolgokból köd szívárog,
a ködben a varjú károg,
a nincs-kakas kukorékol,
a nincs-liba csont-kürtön szól,
a nincs-disznó röfög barnán,
a nincs-kacsa hápog bambán,
meg egy tyúk kapar a ködben,
járkál az ősfehér csöndben,
áll, nézi a deres földet,
nézi a szikrázó csöndet,
mirigyrózsába ültetett
szemei kék csillagkövek,
rá-rácsúszik nagy szemhéja
a kocsonyakő-golyóra,
mint pórusos aranycsésze
toll-arcban ülő szemére;
a ganéjdomb deres, árva
szálkás halál-halmazára
köd ömlik, köd, köd, végtelen
csipkefátyol, vak őselem,
a trágya csont-kupacára,
rongyra, csirkekoponyára,
sárgarépaszelet sárga,
rothadt kis rost-csillagára,
krumplihéjra, tojáshéjra,
fagyott szappanbuborékra,
fagyott kék szappanhab-gyíkra,
fagyott zöld csipketoll-csonkra:
petrezselyemlevelekre,
tyúkganéjra, gyökerekre,
letörött bögre-fülekre,
rothadt papírszeletekre,
fagyott habmirigy-békára,
döglött béka kő-hátára,
szalmaszálra, fazekakra,
odvas vén velőscsontokra;
az üres disznó-ól alja
deres, rongyos rothadt szalma,
a tavalyi ürüléken
dér-hernyók másznak fehéren,
szőrcsillag-sörényű kövér
hernyót szült a disznóganéj;
a vén pinceajtó zölden
repedezik az ősködben,
az őskőgubanc-szederfa
ködcsipkerongyba csavarva,
deres kő-ágain meleg
toll-csillagok a verebek,
deres kő-szárnyain hideg
kő-csillagok a levelek.
Áll anyám merengve, szótlan
a hömpölygő köd-habokban,
úgy áll ott, mintha a dolga
mindörökre állni volna,
révedezni mindörökre
a gomolygó nehéz ködbe,
mindíg csak a ködöt nézni,
szemével a ködöt űzni;
lábánál vak, csipás, öreg
szőrét-vesztő kutyánk remeg,
vonítana és hörögne,
dühét hörögné a ködre,
mert a fehér izzadt csöndben
szörnyek hemzsegnek, a ködben,
szörnyek, rémek és halottak,
kígyók, madárszárnyú holtak,
békafejű denevérek,
ember-arcú seregélyek,
csecsemő-arcú varangyok,
disznócsöcsű nagy galambok,
szitakötő-szárnyú bikák,
gyíkfarkú kan sárkánykutyák,
lepkeszárnyú nősténymedvék,
csontváz-hónaljú méhecskék,
hörögnek kék lángot köpve
a látomásos ősködre,
a szörnyeteg-hemzsegésre,
a ködbeli ősnyüzsgésre,
a hemzsegő látomásra,
az átok-Föltámadásra,
de csak áll csipásan, vakon,
anyám mellett az udvaron.
Áll anyám, nézi a ködöt,
a csipke-hömpölygés időt,
hajában köd-foszladékok,
ruháján köd-lángolások,
előtte a ködben járnak
óriás madárcsontvázak,
lépnek csont-csillag talpakkal,
csikorgó csont-ámulattal,
lépnek csont-csipke ujjakkal,
bütykös oszlop-lábszárakkal,
lépegetnek az időben,
a gomolygó köd-felhőben,
a hatalmas csont-szárnyúak,
a csont-esernyővázúak,
mennek csikorogva lassan
a ködben, a köd-magasban,
csont-csillagból épűlt sárga
gerinc-tornyukat lezárva
billegnek az őskoponyák,
az ős-csőrű kő-ládikák,
a fehér kőhártya-golyók,
nyikorognak a csont-rugók,
nyikorognak, hajlonganak
a kőcsillag-homlokúak,
a kő-koporsó fejűek,
a kő-fogsoros csőrűek,
mennek a csontváz-asszonyok,
madár-nők és madár-kanok,
csontvázukból folyik a köd,
koponyájukból füstölög,
a csonthártya-üst szemekből,
repedezett kő-gödrökből,
az izzó csőr-orrlikakból,
az üvegkürt-csillagokból;
s jönnek a többiek sorba:
csonttal lépve, csonttal szólva,
elúszva a ködben lassan
anyám előtt a magasban:
óriás cápacsontvázak,
kőfejű bálnacsontvázak,
őshalak, ráják, delfinek
csontváza a ködben lebeg,
csontszálka-buborék halak
nyüzsögve lassan rajzanak,
ugrálnak a csontváz-békák,
a csontcsipkecsillagocskák,
hüllők kőtoll-csontvázai,
kőcsillag-talpú láncai
kúsznak ködben nyikorogva,
mint kőcsontváz-harmonika,
emlősök csont-templomai,
kőgerenda-vázlatai,
vak csontcsillag-láncra fűzött
vak kődrót-szobrai között
csont-denevérek forognak,
csont-örvények csikorognak;
s jönnek, jönnek, jönnek, jönnek,
mint kristálycsontvázú könnyek,
az ősködből kiömölnek,
mint isten-szemből a könnyek,
a csontvázak, kődrót-házak,
jön a csontváz-magyarázat,
mert az elmúlás föllázadt,
a csont a földből kiáradt,
kiáradt az ősanyából,
a fekete csillag-zsákból,
a fekete-lángú méhből,
az élet-halál-hüvelyből,
földtojás-magzatburokból,
kiáradt a múlt a múltból,
a csont a földhab-golyóból,
az ősanyácska-bolygóból,
a kék csillag-koporsóból,
a tűz-tojás ősasszonyból,
jött a csont-múlt az időből,
kiáradva az ősködből:
csontváz-rágcsálók, csont-kígyók:
csontcsipkezsák-kőcsontrugók,
s jöttek totyogva, zörögve,
csonttal-sírva, csonttal-nyögve,
belesüppedve a ködbe,
csont-léptekkel csörömpölve,
csontlánc-farokkal csörögve,
csont-dugattyúkkal dörögve,
óriás csontvirág-lábbal,
csontból-font őscsipke-lánggal,
ős-kőszarkofágnál nagyobb
koponyával ősállatok:
kőcsontváz-sárkánykirályok,
kőcsipke-királysárkányok,
kőcsipke-dinoszauruszok,
őskő-láng diplodocusok,
kőcsillag-brontoszauruszok,
kőhab-tirannoszauruszok,
jöttek mind a kőtotyogók,
tengerlakók, mocsárlakók,
zsurló-erdőt legelészők,
őstakonyban heverészők,
páfrányerdő zöld csipke-hab
csöndjén totyogó ős-szavak,
pikkelyerdő zománc-csipke
lángjai közt legelészve
ácsorgó őskan-királyok,
kétéltűek és sárkányok.
Jöttek kőlánggal-totyogva,
kő-mosollyal mosolyogva,
kőkoporsó koponyákkal,
vigyorgó kőcsipke-lánggal,
az óriás kőcsipkehab
tornyok, kőlángból-font urak,
jöttek cammogva a ködben,
támolyogva a vak űrben,
csontjaik közt a köd csobog,
kő-szájukból köd párolog,
kőkoporsó-koponyájuk,
fehér kő-ablak orrlikuk,
kőcsipkevicsorgás-szájuk,
kőcsillag-láng csigolyájuk
ködöt fúj és ködöt harap,
füstölögnek a köd-szavak,
mennek az őscsontváz-kanok,
a kőcsipkeláng-mítoszok,
koponyáikat ingatva,
anyám felé bólogatva,
nézik anyámat meredten,
kő-mosollyal, kő-ijedten,
kő-üst szemüregük sárga
füstöt lövell az anyámra,
bólogatnak, integetnek
a vak kőkoporsó-fejek,
kő-eres kővigyor-lángok
fogsorából köd szívárog.
S amikor jön az utolsó
fehér kőcsipke-koporsó,
a hatalmas kőláng-iszony,
a kőcsipkeszobor-asszony,
kőcsillagokból lukasra
font kőszita-csipkekanca,
az iszonyú, a hatalmas,
az óriás, az irgalmas
kődrót-szobor, a kő-virág
fonadéka szigorúság,
látja anyám, mint kő-lovon:
a csontcsillag-kőfürt nyakon,
az őskő-láng láncon ülve
a fiút, csont-láncon ülve,
ül a csigolyalánc-hídon,
az ős-sárkány csigolyákon,
jobbkezében égő gyertya,
balkezében könyvet tartva,
fején kék, gyémánt-szigorú
lángoló csillagkoszorú,
rá se néz, nem is néz arra,
nem néz a ködös udvarra,
nem néz anyjára, a döbbent
asszonyra a csipke-ködben,
aki intene, ha tudna,
de csak áll ködbe csavarva,
mint menyasszonyi fátyolba,
mint vak szemfedő-vászonba,
aki integetne, lágyan
sóhajtva a köd-magányban,
de oda se néz a fiú,
a kristály-anyag szigorú,
az óriás őscsontvázon,
kőcsipkeláng-őssárkányon
lovagló fiú meredten
ül a kőcsillag-nyeregben,
az őscsigolya-kőláncon
ül, a vánszorgó kőlángon,
előtte az őskoponya
kőkoporsó-ősvigyora,
s a köd gomolyog izzadtan
a kőcsipke-ősasszonyban.
S a kőhorgolás-őskanca,
a ködben-lépkedő csont-fa,
a kődrótszobor-óriás,
kőcsipkeszobor-vonulás,
a hatalmas kődrót-kanca,
az ősállat-őscsontvázfa
kő-fejével bólogatva,
a kő-koporsót ingatva,
kőmosollyal mosolyogva,
lassan totyogva, csoszogva,
kőcsillaggal nyikorogva,
kő-lépteit csikorgatva
eltűnik lassan a ködben,
az istenből ömlő füstben,
s fönt az űrben világít csak
a gyertya, mint lánghab-csillag.
Áll anyám, szólna, intene,
de nem mozdúl fehér keze,
áll csak merengve a ködben,
az istenből ömlő füstben,
mintha mindörökre volna
állni a ködben a dolga,
mintha volna mindörökre
dolga meredni a ködbe.
A köd gomolyog és forog,
a dolgok közűl szívárog,
a tárgyakból, a jelekből,
a pórusokból, résekből,
az anyag hiányaiból,
az anyag vak lángjaiból,
a földből és a lényekből,
a rothadt jelenésekből,
az élőkből, a holtakból,
halott halhatatlanokból,
a deres fekete csöndből,
a csillagokból, az űrből.
Ó, hol vagy kert, kis kertecske,
petrezselyemlevelecske,
zöld csipkedárda-legyező,
zöld növénycsipkeláng-ernyő,
gyökérdrót-bajszú kőfehér
sovány petrezselyemgyökér,
a földből félig kiálló,
kőnyelű zöld csipkezászló,
a sárgarépa, a kapor
mellett kinőtt vak kőszobor,
kő-asszony fehér kő-vállal,
zöld csipkefüst-bóbitával,
kő-csikó fehér kő-fejjel,
zöld növénycsipke-sörénnyel,
zöldszárnyú fehér kő-angyal,
zöldpamacs-lángcsipkehajjal,
földbe-sűllyedt fehér sírkő,
csipkeláng-szárnyú halál-kő,
földből-kimászó őscsontváz,
koponyádon csipkés zöld láz,
kő-Krisztus a földbe dugva,
vállán, fején kis ecetfa,
koponyáján zöld tollfodor,
növénycsipkecsillagcsokor,
hol vagy kövér sárgarépa,
hol van piros fejed tolla,
földből-kibújt piros vállad
húsából nőtt csipkeszárnyad,
hol vagy földlakó ősangyal
növénycsipketoll-szárnyakkal,
te földbe-bújt gyökér-páva
farod finom csipkelángja
hol van, a csipkeláng-ernyő,
a növénykristályesernyő,
földbe-nőtt csőrű hatalmas
piros növénymirigy-kakas,
zöld növénymirigy-tarajú,
mirigycsipkepáfrány-tollú,
hol vagy kapor könnyű sárga
növényküllőcsillag-lángja,
szőrös finom növénycsillag,
a küllők közt kristály-ablak,
pórusos csönd, izzó hártya,
mint a szitakötő szárnya,
mint a kitinerek piros
gyökércsillaga és csomós
gyökércsillagfeje között
a sejtcsillag-hártyaközök,
hol vagy kapor, pihés száron
derengő szőrcsillag-álom,
hol vagy mák, szőrös és laza
gerincen ülő koponya,
szőrös növénycsigolyákból,
szőrös-lombú levél-lángból
növő zöldhártya-koponya,
púpján zöldcsillag-korona,
hol vagy zöldhártya-buborék,
zöld növénykorsó-csöndesség,
pórusos zöld fej, zöld urna,
szempillátlan zöld koponya,
véres lángokból kiálló
csillag-orrlikú táltosló,
sörénytelen lókoponya,
zöld növénycsont-serlegcsoda,
csontcsillag-kontyú fejecske,
szőrös lábszárú szűzecske,
szőrös zöld-lábszárú szent szűz,
véres ágyékú zöld őstűz,
finom zöld zsiráf-ácsorgás,
növény-zsiráf ámuldozás,
zöld gém, féllábú fülecske,
egylábú zöld tehenecske,
szőrös-térdű csipke-őzbak,
csont-lábszárú halál-csillag,
hol vagy krumpli, bársonyhólyag
csipkékből font szelíd csillag,
hol vagy tiszta krumplivirág,
bársonymirigycsipke-ősláng,
zöld bársonytarajok árva
lazán megszőtt sokasága,
zöld bársonymirigy-szakállak,
mirigybársonycsipketollak
szőrös, kövér, mirigypúpos
csillaglombja, a zöld-habos,
ó, hol vagytok ti zöld tyúkok,
hol vagytok növény-kakasok,
bársonycsillag-krumplibokrok,
sárga hólyagcsillag-arcok,
merengő zöld bársonyfejek,
krumplivirágok, levelek,
hol vagy szentséges fokhagyma,
fehér gerezdcsillag-szív-fa,
hólyagszív-koponya virág,
karcsú ezüstszürke ősláng,
vékony pihés növény-agancs,
hol vagy földmélyi szív-gubanc,
hol vagy fehérbajszú hagyma,
zöld tülökszarvú szent hagyma,
növénygumi buborék-szár
tollad végén csillag-kristály,
növényfogsor-koszorúcska,
kis növényszív-csillagocska,
szent növényszív-koronácska,
hol vagy dicsőséges hagyma,
eres növényhártya-tojás,
könnyes héjgömbhalmaz-tojás,
réteges szent gömblángolás,
szent növénykönnycsepp-óriás,
hol vagy láng-csokor saláta,
zöld lángfodor-örvény szoknya,
harmatos zöld csillag-rózsa,
rongy-levelek zöld lángbokra,
hol vagytok vastag zöld-eres,
rongyfodorgyűrű-leveles,
tömött boldog asszony-rózsák:
zöld rózsa-szűzek, saláták,
hol vagy tök, aranypocakú,
sárga csillagkürt-hónaljú,
fehér-eres ősbuborék,
aranybuborék-kedvesség,
fehér-szőrű kristályindák,
szőrös növénylepedő-láng,
bordás kék kristály-hónaljak,
kristályborda-szár csontvázak
szövetsége, növény-béka,
növény-varangy buboréka,
hol vagy tök, édes tököcske,
aranybuborék-csöcsöcske,
őstojás-növényemlőcske,
ősasszonyemlő-gömböcske,
iker-aranyhólyag-koca,
hol vagy szent növény-koponya,
hol vagy szőlő, orgonafa,
almafa, sárgabarackfa,
hol vagy szilvafa, diófa,
dália és őszirózsa,
százszorszép, mályva, kamilla,
bürök, vadtorma, ecetfa,
hol vagy puskapor, liliom,
lángoló zöld csipke-uszony,
zöld lángcsipke-mámor béke,
szegénységünk üdvössége,
üdvösségünk békessége,
békességünk csillagfénye,
hol vagy lángoló mennyország,
zöld lángcsipke-álom ország,
üdvözlégy Mária, hol vagy
kert, kertecske, te zöld csillag,
te zöld csipkecsillag-sziget,
te zölden lángoló követ,
a megváltás zöld csipkeláng
angyal-követe jöjj hozzánk,
jöjj el hozzánk zöld lángcsipke-
tollakból szőtt kis kertecske,
zöld Gábriel, csipkeszárnyú,
szőrös növénycsillag-arcú
hírnök jöjj el újra hozzánk,
jöjj el lángoló zöld hazánk,
jöjj el zöld-lobogás Jézus,
virágból font testű Krisztus,
virágból szőtt szívű drága
megváltó két csipke-karja,
zöld mirigycsipkeláng-kezek,
zöld növénycsipke-tenyerek
védjetek meg a haláltól,
a kemény elkárhozástól,
üdvözlégy nektek ti drága
megváltás szagos virága,
üdvözlégy kert, kis kertecske,
petrezselyemlevelecske,
üdvözlégy kert, zöld szűzecske,
petrezselyemgyökerecske,
üdvözlégy szent kristály-kapor,
zöld csipkeszövetség-akol,
üdvözlégy szegények kertje,
üdvözlégy lángoló béke,
üdvözlégy füvek, virágok,
fehér gyökerek, zöld lángok,
üdvözlégy fák és madarak,
csigabigák és bogarak,
kukacok, hernyók, giliszták,
férgek, tetvek, lepkék, békák,
üdvözlégy kövér varangyok,
levelibékák és pókok,
üdvözlégy méhecskék, legyek,
darazsak, lótetűk, kövek,
üdvözlégy lárvák és bábok,
pondrók, álcák, kis tojások,
üdvözlégy hangyák és pillék,
bozontos éjjeli lepkék,
üdvözlégy neked zöld álom,
lángoló zöld mennyországom,
zöld csipkeláng-isten teste,
üdvözlégy kert, kis kertecske,
üdvözlégy lángoló béke,
szegénységünk üdvössége,
üdvözlégy megváltás fénye,
zöld csipkeláng-szívverése,
üdvözlégy zöld-lángú fecske,
üdvözlégy kert, kis kertecske,
zöld gyökérlobogás-füstben
lángoló zöldcsipke-isten,
üdvözlégy kristály-istenkém,
üdvözlégy halál-kertecském.
Gomolyog a köd fehéren,
átömlik a kerítésen,
átömlik rostokon, kérgen,
átömlik héjakon, véren,
beszívárog a dolgokba,
pórusokba, likacsokba,
résekbe és hézagokba,
beszívárog a csontokba,
a kőbe, húsba szívárog,
eszik a földet a lángok,
az anyag-rostok közt forog
a fehér köd, ott tántorog,
az anyag izzó pontjai,
üregei, hézagai
közt forog a köd fehéren,
gomolyog a szívverésben,
beszívárog a holtakig,
a rothadó tetemekig,
a kéken-lángoló húsig,
a füstölgő rothadásig,
a gázbuborékolásig,
száradásig, korhadásig,
a bomló belső-szervekig,
a kopaszodó csontokig;
gomolyog a köd kövéren
az ős-dolgok közti térben,
az ősláng szirmai között
a fehér ősköd füstölög,
s anyám áll a ködbe fogva,
mintha ez volna a dolga,
áll a ködben a köd foglya
őscsipkelángba csavarva,
áll merengve ott magában,
áll a halál udvarában,
áll ott a ködben magában,
áll a hömpölygő halálban;
a házban is a köd forog,
a bútorok közt gomolyog,
örvénylik a köd a házban,
a konyhában, a szobában,
a padláson, a tárgyak közt,
a ruhák közt, bútorok közt,
gomolyog csöndben, fehéren,
gomolyog izzadt-kövéren,
s szétlazúlnak már a dolgok,
föllazúlnak az anyagok,
s úsznak a ködben lebegve
vacogva és dideregve,
libeg az asztal, a szekrény,
ágy, kalap, ruha, kés, edény,
libeg a fölmosóvödör,
a fölmosórongy, a tükör,
libeg a szék, a kék lavór,
padláson a gerenda-por,
libeg az uborkásüveg,
a tölcsér, a borosüveg,
a varrógép, zománc-kályha,
a bor az üvegbe zárva,
a padlás-csöndben az öreg
zsákok, kukoricacsövek,
libegnek az öreg dolgok,
párnák, fésűk, kefék, gombok,
mint árvízben tárgyak, dögök,
a ködben a lét hömpölyög,
libegnek a tárgyak, testek,
mint űrben az égitestek.
Anyám nézi az ősködöt,
átfolyik kis testén a köd,
húsa áttetszik a ködben,
mint kristály a láng-özönben,
s ahogy csonttal hurkolódik
csontváza kirajzolódik
húsából csipke-fehéren,
lángol a köd szégyenében,
már csontja is ködöt növeszt,
mint kő-pusztán a kő-kereszt,
csontvázában köd gomolyog,
köd örvénylik, ősköd forog,
koponya-gömbjébe zárva
forog a köd habrózsája.
Ő csak áll, és nem is tudja,
hogy húsát a köd fölissza,
hogy testét a köd fölosztja,
szívét a köd fosztogatja,
áll a ködben csontváz-anyám,
áll a magányban a magány,
áll a halál a halálban,
áll merengve egymagában,
áll az élet ősanyja ott,
csontvázában a köd csobog,
áll a kis Mindenség-anya,
áll a csontváz-Szűz Mária,
áll a boldog halhatatlan,
áll a halálban nyugodtan
a halált-legyőző Asszony,
a halált-elűző Asszony,
áll a boldog révedező,
áll a mindent-újraszülő,
a megáldott-méhű Anya,
áll a Mindenség-Asszonya,
a fölszentelt-méhű Asszony,
áll a Titok, az ős-alkony,
áll a Titok, az ős-hajnal,
áll szent testtel, szent sóhajjal,
mintha mindörökre volna
a ködben állni a dolga,
mintha volna mindörökre
dolga révedni a ködbe.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]