| Alig múlt két hete, hogy levelet kaptam Franciaországból egy festőtől, |
| barátomtól, gyermekkorom, kamaszkorom és ifjúkorom mesterétől és bűvöletétől: |
|
Hantai Simontól. Attól a festőtől, akit a világ mai művészi mámorosságában, |
| ingerűltség-örvényeiben, vérpettyes dühkitöréseiben, fekete hörgéseiben, |
| csődör-szagú és kanca-szagú bíborlásaiban, ánusz-gyűrű-és-kloáka-kehely- |
| csillogásában, mozgó, zenélő, pillogató, pislogó, víjjogó, földagadó, önmagából- |
| kizuhanó, békaszemgolyóként-dülledő, a kaméleon agyagfonadékkosár- |
| szemgolyó-bőrkorsójaként-forgó, csápjaival emeletes póklábakként kaszáló, |
| defekáló, az üreges viaszkoponyában agyvelő helyett kis gumibáb-emberkék |
| csomóját rejtegető, Krisztus szögeiként meredő, gipszes, gumihártyás, mohás, |
| zsákszövetes, fémforgács-rózsás, drótszál-csontgerendázatos, porcelános, |
| üvegbuborékos, viaszgyertyás, kötél-magányos, növény-szigorúságú, állat- |
| szőrrel-beborított, pettyes párducprémmel és ezüstmoha nyúlbőrrel felöltöztetett, |
| kitömött, üvegszemű, barna pikkelygatyás, faháncs-csizmás madarak dermedt |
| diadalmával beültetett, madár-csontvázakkal és állatcsontvázakkal korall- |
| mészcső-ágakkal, szines csigahéjakkal és kő-penészes kagyló-kőlegyezőkkel |
| teleragasztott tárgy-halmazában és dolog-halmazában a legtisztábbnak tartok, |
| attól a festőtől, aki ebben a művészetében démonian fölgerjedt világban a |
| közönyt, a hisztériát, a gőgöt, az unalmat, a lét-depressziót, a restséget, |
| tunyaságot, butaságot, beleegyezést és eltűrést, gonoszságot, gyilkolásra-fölhízlalt |
| hatalmat, rossz szédületeket és hamis hiteket, önámításokat és önhittségeket |
| mohó, nyúlványaival áramló és lényével pöfögve, buborékozva és gőzölögve |
| áradó óriás sejthalmaz-állatként bezabálni-kész, belsejébe-inni-és-gyűrni- |
| kész, magába-gyömöszölni-kész, és egyetlenségéből kiüríteni-kész művészi |
| erjedésben és gyönyörű elemi erjedtségében hitem és ismeretem szerint |
| a legtisztább, leggyötrelmesebb, legmagányosabb, és leggyötrődőbb. Hitem |
| szerint annyira, hogy csak óriás-kortársához: az árva, önmagát-csontig- |
| lefosztó, a természet kérgeit, háncsait, bőreit, hártyáit, kagylóhéjait, virágzás- |
| cafatjait kegyetlenűl letépő, fölöslegeit zordan lehasító, mint a halál csontváz- |
| önmagáról a húst, hatalmas ujjaival gyötrelmesen lecsipegető, az egyszeri, |
| az állandó, a biztos lényegit kereső Giacomettihez hasonlítható. Levelében egy |
| színes fényképet is küldött barátom. A fényképen műterme (amit csak a |
| felső sarok három-ágú fehérsége jelez), lazán kiterített, könnyedén a falra- |
| akasztott, gyűrődéseikkel és redőzetükkel egymásra-omló színes vásznak |
| hatalmas-méretű tömege borítja a mennyezetig és a szem ütköző-pontjáig |
| az egész fénykép-teret. Mintha egyetlen óriás szines kristály-halmaz ragyogna |
| bíboraival, kékjeivel, feketéivel, narancs-sárgáival, szögeivel, éleivel, üveg- |
| csokraival, szakadékaival, hasábjaival és szeleteivel. Csak nehéz szívemre és |
| arany-uszályú őszi tűnődésemre vethet kristály-árnyékot levelének tartalma, |
| két sorát mégis fölidézem most, föltépve magányunk burkát, mert a |
| művészi teremtés lényegét, a teremtő akarat legfontosabbját, a művészi |
| megvalósulás, a kiváltódás és kiválás értelmét mondta ki ezzel, a minden- |
| teremtő-akaratra-érvényeset, a mindnyájunk-teremtő-vágyának figyelmeztetését |
| és rettenetét, mintegy fordítva, a művészi teremtés egyetlen lényegét, lehetőségét |
| és föladatát. (Mintha egy földuzzadt és önmagával kifordított mélytengeri |
| lény belsejével: erezetével, mirigyeivel és belső szervei eres hártyavonaglásával, |
| nyálkás és fodros lüktetésével magyarázná eredendő állapota célját.) Azt írja: |
| Hónapok óta dolgoztam most, de egyelőre semmisem jött létre, ami a fehér vászon előtt |
|
megállná a helyét. És a fénykép hátúlján: Nem maradt belőle talán semmi. Igen, |
| mert a kiválasztásra-készülődő, az emberkéztől-háborítatlan, az önmagában- |
| való, az így tiszta anyag, a zárt anyag-tömb a minden-együtt, a minden |
| lehetőség együtt, az általános megvalósulás, amely az egyszerit várja, a soha- |
| többé-másat, ha lemállanak róla majd a kegyetlen fölösleg héjai, zsírjai és |
| rostjai. A fehér, szürke, szikrázó, sárga fém-szerkezetű anyag a lét önmagában- |
| való erkölcse és felelőssége, nemcsak a lét anyaga, amelyből kiválásra vár a mű, |
| tehát a művész erkölcsisége és felelőssége. A fehér vászon, a kőtömb, a nedves |
| agyag-halom, a tiszta papiros a mindenség együtt, és a félelem és a magány, |
| s az anyagból a művésszel kiválasztott, kiváltott, megváltott mű a mindenség |
|
egyik egésze, szerkezete, jelentése, így célja. A feloldódás és megváltás. |
| A múltról és a teremtés-indulatról szóltam, azzal, hogy a magam életének, |
| milliárd-sejtű cella-várának egy cella-ajtaját nyitottam föl most. Boldoggá |
| teszi és fölemeltté a gyötrődő és fölemelkedni-vágyó embert az a mű, amely |
| az általános anyagból való kiváltódás érdemesültje, amely ezzel a kiválással
|
| hordozza létét és értelmét. Ezek a művek nem vágynak vissza az egy-tömbű |
| anyagba, mert a kiváltódással találták meg helyüket és létezésük okát |
| nehézveretű, talpig-és-koponyáig-beborított-páncélzatú, vastag hajzatokkal, |
| és tajtékosan leomló sörényekkel vágtató életünkben. A művészetnek sokfajta |
| akarata volt már az emberiség történetében. Volt akarata a tajtékzás, a mozgás, |
| és volt akarata a cselekvés is. De volt akarata a mozdulatlanság is, a csönd is, |
| a fölragyogás és a derengés, a titkok mosolya és a szenvedések görcse: |
| néma fuldoklás, vicsorgás és hörgés. Hisz mindennek van lehetősége és indulata. |
| És volt akarata az állapot-meghatározás is. E művekben a lét, de inkább létünk,
|
|
emberi létezésünk, egyszeri voltunk állapotai jelennek meg. Életünk merengése és |
| szigorúsága, csöndre-hajolása jelenik meg itt, a termékenység-állapot, a |
| megtermékenyűltség-állapot, a teremtő kezdet és teremtő akarat csöndje, a |
| fáradtsága, magánya, gondja, gyásza, szerelme magányában ülő ember, |
| a csönd mítoszi, ősvilági és a halál-világi csönd-virágait két bronz-rücskös ujja |
| közt merengve tartó ember, a csönd ragyogó kelyheit és tündöklő szirom- |
| koszorúit tűnődve vigyázó ember. Eredendő állapotok ezek! Mozdulatlan |
| eredendő történések. Ez a titkuk. Ez az értelmük. A nem-dermedt, de állandó |
| állapotok végtelen bizonyossága. Belső csöndje és külső csupaszsága. Önmaguk |
| értelmének bizonyossága, Jelentésük tisztaságának bizonyossága. Világunk |
| tömve van zajjal, gyásszal, robbanással, vijjogással, dübörgéssel, mozgással, |
| hörgéssel, iszony-torzulásokkal, fegyverropogással, szenvedéssel és jajgatással. |
| A művészet, bármilyen indulatú és megjelenési formájú is: cselekvés. Azzal
|
|
cselekszik, hogy van! Nem önmagát cselekedteti, de önmaga a cselekvés. Nem
|
|
hirdet erkölcsöt, mert önmaga az erkölcs. A művésznek, éppen ma, szenvedő és talán |
| végső-elárvulásra-készülő világunkban cselekednie kell. Léteznie és akarnia |
| kell! Lennie kell! Nem fújhatjuk magunk köré a szótlanság véreres, dagadt |
| hártya-buborékát; nem ülhetünk tündöklő, meztelen, boldog Ádám és |
| Évaként világító szappanbuborékban, amely pávatollas kék csészealjú, |
| csipketollas-szőrű, piroslevelű növény virága; nem rémüldözhetünk egymásra- |
| borúlva meztelenűl, tomporunkig-érő üvegharangban a kelepelő-gólyás-hátú, |
| tüskés-sörényű vadkanon; nem táncolhatunk köldöktől-pucérok, medve- |
| mohás, vadkan-bozontú kan-harangütőkkel, köldökig-tajtékzó dühödt |
| ágyékszőrökkel, kékeres-hálózatú földagadt hassal (amelyen áttetszik az |
| önmagába-göngyölt magzat, mint a csikóhal-apa hús-borostyánkő-buborék |
| hasán, fölrepedni-kész teher-teljességén az óriás-lárvaszemű, kristálytrombita- |
| orrlikú, pórusos borostyánkő-liliom-fejű tengericsikó-embrió), derekunktól- |
| óriás-szívbe-nőve, kezünkben piros almákkal, közös szív-fejünkön óriás- |
| bagollyal; nem ülhetünk, édeni ruhátlanok, tüskés piros óriás-gubacsokban, |
| begöndörödött-végű, piros-öves, rubint-dongás rák-torpáncélokban, zöld- |
| kéreg gyöngykagylókban, hímzett kaskákban, pikkely-hímes porcelánfazekakban, |
| repedezett-mázú cserépgömbökben, rákolló-tollú, aranycsengettyű-rojtos, |
| szemfedőharangos, horgolt bársonykalapban; nem úszhatunk óriás kék |
| vadszederbe harapva és kapaszkodva a kék tóban; nem lovagolhatunk, |
| meztelen boldogok, vállunkat-zsírozó hajjal, labdarózsa-emlőinket begöngyölő |
| hajjal, csípőnket és aranyrózsa-tomporunkat behömpölygő sörénnyel kék, |
| fehér, piros, barna, fekete lovakon, kecskéken, vadkanokon, medvéken, |
| tevéken, egyszarvúakon, szarvasokon, üveg-hólyag-sisakba dugott fejjel |
| (amely, mint a vállig-lehúzott, csúcsánál-leforrasztott lámpaüveg, amelynek |
| az emberfej a láng-arany-virága) a pirosfejű madáron, miközben hártya- |
| harangunk, üveg-buborékunk és üveg-kelyheink körűl és fölött nyüzsögnek |
| a jelképi rémek: patkányok, varangyok, halak, sündisznók, lepkék, hüllők, |
| a tóban deréktól-páncélba-öltözött-vaskesztyűs-vitéz: fején-madárcsőrű- |
| páncélsisak-vasderekától-delfin; tüskés-hal-hátsórészű, szőke-hajbozontú, |
| nagymellű kanca: a szirén; a levegőben rovarcsáp-páfrány-szárnyú meztelen |
| férfi, kék-madármellkasú-madárfejű-fácánszárnyú piros oroszlán, |
| szitakötőszárnyú hal, négyszárnyú ember-szitakötő, s néznek merengve az |
| óriás aranybóbitás, piros-fejű, zöld-fejű baglyok, vadkacsák, óriás-csőrű |
| óriás énekesmadarak. Mert Boldogság-kertünket, Édeni-virágoskertünket, |
| (ahol az ánuszokban, vaginákban, orrlikakban és szájakban kék és piros virág, |
| alma, eper, szamóca), üvegharangunkat és buborék-hártyánkat széttöri a vas |
| zaja! Nem ülhetünk a Csönd-anya szivárványhéjú magzatburkában (nyeldesve |
| szőreinket, vizeletünket és magzatvizünket), nem ülhetünk, összegöngyölödött |
| jövendő-embriók, a Némaság-asszony hasában (magzatvízben kiázott, |
| csikóhalgyöngykéreg-körmű, ráncosra-ázott arcunkra hajtogatott kis kezekkel, |
| amelyek, mint az öreg mosónők keze) a megváltó-születésre várva, mert |
| nem tudunk megszületni. Nem is lehetünk, mint a Virágok gyermekei, akik |
| „istent látják egy virágban”, s úgy őgyelegnek virággal a kezükben, virággal |
| a hajukban, a fülük mellé tűzött virággal, a meztelen mellbimbókra ragasztott |
| és a meztelen köldökre ragasztott virággal, virággal-behímzett ruhákban, |
| virággal a fogsoruk között, mint a Virágok gyermekei, akik a bőrükre, |
| mellükre, mellkasukra, hasukra, tomporukra, nyakukra, orrukra, arcukra, |
| homlokukra és halántékukra, kézfejükre és tenyerükre, nemiszervükre virágot |
| festenek, akik élnek virágoskerteket ültetve és kapálgatva, mert a virágok |
| növényi csengettyűszavára és illat-csengettyűire nem fut el iszonyodva a |
| Rettenet és a Bűn, nem párolog el a virágok néma hatalmára. Dolgoznunk |
| kell! Minden vonás, elmondott állapot, ami a csöndet árasztja magából, a |
| csöndre int, a titokra int, a szerkezetre int, a jóságra int, önmagunkra és |
| szégyenünkre int, a szigorúságra int, a fölemelkedésre és kegyelemre int |
| boldogság-üveghártyánál, szerelem-hártyaköpenynél, álom-buborék- |
| harangnál keményebb, tündöklő, áttetsző, tiszta páncél-harangot épít az |
| Emberiség köré, megrettent szívünk köré. És a Költészet-Kristálybuborék, |
| a Tündöklés-Álomüvegharang meg tudja védeni szívünket, Emberiség- |
| érdemünket az örökös haláltól. |
|
|