1

Előbb
egy tűzcsík,
arany-döfés, rózsakristály-szúrás,
arany-sziszegés, izzó kristálytüske-harapás,
aranytű-pillanat, tűzarany-indazuhanás, tűzkristálytű-befúródás,
néma tűzgyökér-repedés, egyetlen tűz-felkiáltójel hasította
és szelte két dohos félgömbbé a tikkadt, sárga csöndet,
az űr döglött iszonyatától a föld döglött bánatáig lövődő
egyetlen fullánk-döfés, egyetlen kristály-bárd-hasítás, tüzes
kő-szigony-zuhanás, potroh-aranytű szúrás
hajlott és lángolt ki az űr Mindenséget-betöltő penész-potrohából,
a vad-lüktetésűből, a tűzmirigy-csomós far-koszorúsból,
s fúródott a Földgolyó erjedett penész-szívébe,
mintha egy kövér, fekete-arany szőrszalag-koszorús
óriás-darázs döfné vak iszonyattal tűzeres fullánkját, potroha
kristály-kését, szőr-rózsa tompora kristályszigonyát a kozmikus
hemzsegők közt püffedten és mohosan vonagló
kék-sárga-zöld Emberiség-lárva szívébe, szent
Lehetetlenség-Hernyó árva idegdúcába,
mintha egy óriás, csillaggal-pettyezett szárnyú lepke-nőstény
szúrná tüzes tojócsövét a Föld sorvadt húsába, hogy a halál
petéit tojja, a halál-magvú tűz-tojásokat, a Földgolyó elárvúlt szégyenébe,
mintha a csillagmirigy-koszorú-kloákás Csillagpikkely-Mindenség-Őshüllő
csurgatná izzó vékony sugárban tüzes vizeletét, pusztító vizeletét
tüzes rózsakoszorú-szájként megnyílt kloákájából a Földre,
mintha a Mindenség-Ősmadár, a tűzpikkely-tollazatú Asszony
köpné puha ürülékét, a tűz-anyagút a Föld hályogos szemére,
mintha egy örök-hatalmas zöld Kristály-Imádkozó-Sáska, az üveghasáb-
üveggerenda-üvegoszlop-üvegpáncél-kan döfné tűz-kristály spermacsövét
asszonya sorvadt, penészes ivartokjába, hogy beleömlessze a Múlandóságot,
mintha egy földagadt-heréjű Csillagszőr-Mindenség-Kos lövellné
tüzes ondóját az asszonyát elrejtő Föld izzadt, béna magányára, aszott,
megpöndörödött és meggöndörödött szőrzetére, kifakúlt hajzatára,
jaj, előbb rózsa-
tűzfonál, tűzcérna-hullás,
izzó aranydrót-lövés, arany fullánk-döfés,
tüzes potroh-kard szúrás metszette át a szikkadt, béna csöndet,
a vak várakozást, a vad vágyakozást,
tüzes vércsöpp, véres könnycsepp hullt a Mindenség
Szeméből, lázas könnymirigyeiből,
izzó könnycsatornáiból a Földre,
s belegyökerezve tűz-erjedésével a föld kevély húsába
hajtott tűzpikkelylombot, tűzvirágkoronát, láng-kéve-törzset
a Semmi fehér koponya-közepéig,
s fehérebb lett a tiszta fehér, izzóbb az izzás, lett a fekete fehér,
a sárga fehér, a zöld őrjöngés fehér, lett fehérebb fehér a fehér
félelem, a levegő fehér és tűz-sárga a csönd,
aztán itt, ott, amott és mindenütt megnyíltak az ég kloákái,
kifakadtak az ég mirigyei, vizeletcsövei és húgy-kelyhei,
s előbb fonalasan, cérnásan, lazán, lágyan, lágy göngyölgéssel és puha
pamut-hullással, aztán egyre-kövéredő szőrös inda-omlással, rostos
kötél-zuhanással, dagadt gyökér-erjedéssel és húsosan virágzó,
egyre-hólyagosabb, egyre fölgerjedtebb, egyre-tékozlóbb, egyre-ropogóbb
zúdulással, egyre-durranóbb dagadással, ömlőtt a tűz-drót, tűz-cérna,
tűz-kötél, tűz-inda, tűz-szalag, tűz-fonál, tűz-lepedő, tűz-kéve, tűz-
nyál, tűz-tej, tűz-vizelet, tűz-ürülék, tűz-ondó, tűz-pete, tűz-váladék a
Földre,
a Földre, a Földre, a Földre,
ömlött, zuhogott, áradt, hömpölygött, patakzott, csurgott, folyt,
gomolygott, csúszott nagy lepedőkben, nagy tömbökben, hasábokban a Földre
a tűz, a tűz, a tűz, a tűz,
a láng, a láng, a láng, a láng,
mintha a tébolyúlt Mindenség tűz-állatai okádnának
és ürítenének a Földre tüzet és tüzes átkot,
mintha tűzből kilógó, a Tűz földagadt hasából kinövő
csöcsök, tőgyek, emlők, csecsek és vesszők, a Tűz ringyó-farában
tátogó tűz-kemence-hüvelyek, a Tűz egyetlen szűz-arcában tüzes
szőrökkel és tüzes mirigyekkel tátogató és prüszkölő milliárd állat-orrlikak,
állat-szájak és állat-torkok hánynák és túrnák fújva a lassan
fölpúposodó Földre váladékukat, a nyálat, a habot, tajtékot,
ökrendezés-anyagot, tejet, vizeletet, fekáliát,
mintha egy dühödt kristálykéssel ledöfött csillag őstűz-szügyéből
ömlene a füstölgő tiszta vér a Földre,
a csillag tiszta vére gőzölögvén,
a lassan, hólyagosan
fölkunkorodó Földre,
a zöld szőreivel és kő-erdőivel, kőzet-titkaival
zsugorodva föltaréjló Földre,
a zsírosan, buborékosan, hólyagosan, taknyosan
fölpúposodó Földre,
a Földre, amely összehúzódván, zsírjában kéken
füstölögvén, sercegvén és lobogván
fölpúposodik és föltaréjlik,
mint a hernyó nagy szőr-rózsa-csillagaival, kristályszőrös
gumirózsa-szemölcseivel a mohó és ostoba gyermek-gyufalángban,
folyt hömpölyögve,
és özönlött hörögve,
égő és hulló csontokként zörögve,
égő angyal-lávák isten szívéből kifújt és kiköpött átok-kásájaként
hömpölyögve,
csillaglárvák füstölgő lángcsipke-zuhatag-szőnyegeként
a Mindenség méhéből kigöngyölögve,
folyt, csurgott, szakadt, ömölt és zuhant
csipkésen, rostosan, eresen, szőrösen, kalászosan és kelyhesen
a tűz, a tűz, a tűz, a tűz,
a láng, a láng, a láng, a láng
a Megítéltetett Árva Földgolyóra.
Mert eljöve hát a Próba és az Óra!
Mert így akarta a Tűz Kigondolója!
Mert az ember bűnének nincs más föloldója!
Mert a Habzás és a Mámor nem gondolt a Létet-tűzzel-elmosóra!
Mert a Halál tüzet szült, és a Tűz a halált nemzette újra!
Mert egy sátáncsecsemő-harapástól fölsebződött az Isten kisujja,
s kisujja-vére rózsatűz-tajtékzással
a Földgolyóra csurgott,
a Földre,
szíve-szülötte Legkedvesebbikére!
És tűz volt homálya és tűz volt fölhasadt kisujja vére!
 

2

Jaj,
hát mit vétett
a növény, az állat, a virág,
mit vétett a kő,
mit vétett a kristály,
mit vétett a víz, a boldog tiszta föld,
mit vétett az önmagával erjedve boldogan nemződő világ,
hogy a Tűz csipkés fogsoraiban kell őrlődnie és elolvadnia,
hogy a Tűz végtelen nyelve alatt kell elmállnia és szétfolynia,
hogy a Tűz kegyetlen mirigyeibe kell fölszívódnia,
hogy a Tűz irgalmatlan piros szájában kell összezúzódnia,
elpárolognia és elhamvadnia?
Mit vétettek a boldog madarak,
a fészek-építők, a lázzal-tojók, a csillag-csipegetők, a pillátlan,
hideg üveggolyó-szeműek, a testükben tojást-építő titkos kőművesek,
mit vétettek a boldog madarak,
a forró barna-pettyes, zöld-szeplős tojásokon izzadt testükkel reszketők,
mit vétettek a könnyet-nem-ismerő Mozart-torkú madarak
és mit vétettek a hártyás és izmos és kristályos könnyű férgek,
a füstölgő-pórusú, lüktető szőrcsillag-stigmájú rovarok, bogarak,
mit vétettek a nehéz-léptű, nehéz-tojású, nehéz-homlokú
nehéz vadak,
a bársony-kürtök és bársony-trombiták,
a kanok, a csődörök, a kosok, a bakok, a kakasok, a hímek, a bikák,
az emsék, a kancák, a nőstények, az állat-asszonyok,
mit vétettek a hüllők, a kétéltűek, a rákok, skorpiók, csigák,
s mit vétettek a kristálycsillag-szemű, kék bársony-béka-orrlikú
könnyű, könnyű vadak,
a pettyes-szőrűek, a csíkos-szőrűek, a mozaik-szőrűek, a foltos-szőrűek,
mit vétettek a puha pamutrózsa-léptűek, a kövér szőrcsillag-léptűek,
a szikrázó karom-kehely-léptűek, a kemény szőrserleg-bajszúak,
mit vétettek a víz állatai
és a földben-lakó állatok
és a kő-likakban lakó állatok
és a kérgek alatt lakó állatok
és a más-testében lakó állatok
és a háló-országokban lakó állatok
és a kőzet-buborékok állatai
és a barlangok kristály-tüdejében lakó állatok,
a denevérek, pókok, ászkák, gőték, szalamandrák,
mit vétettek
a szent virágok,
a szent növények,
a szent állatok,
a szent madarak,
a szent kövek,
a szent kristályok,
a szent férgek,
a szent egysejtűek,
a szent többsejtűek,
hogy vétkük ára lett a tűz,
a tűz, a tűz, a tűz, a tűz,
a láng, a láng, a láng, a láng,
hogy létük ára lett a Fölfalatás és Megzabáltatás,
hogy a Tűzözön szent köpenye testükre hullván,
s ők a szent Tűzözön csipkés gyomrába és fodros beleibe csavarodván
lángbuborékos tüzet izzadván szétlazúltak
és tüzes rostokra hullván a tűz szent zsírjává alakúltak,
sisteregve, sercegve, bugyborékolva, kunkorodva
maguk is tűzzé hasonúltak,
maguk is a szent Tűzözön átkozott, dögletes részeivé?
Jaj, mit vétett a kő, a víz, a föld,
hogy az iszonyú, förgeteg Ős-ribanc,
az űrből-leszálló őrjöngő Tűz-Asszony
láng-csipkés és kék tűz-rojtos szoknyáját
ráterítette az izzadt Földgolyóra,
a földrészeket-úsztató, hajszálérhálós óriás-vízcsöppre,
a tűzzel-szuszogó-pórusú, bársonytojáshéjú kristálygolyóra,
a zöld szőr-golyóra,
a virágzó penész-koponyára,
s leguggolván, irgalmatlan tűz-átok combjai közt
kinyíló végtelen tűzkristályliliom-hüvelyéből
ráfolyatta teste szent tüzét,
ráfújta teste szent gőzeit,
tűz-mirigyei szent leheletét!
És bűnétől így szabadúlt meg az Emberiség?
Hát mit vétett az ember a világnak?
A Mindenséget bántani hogy tudta?
A Mindenséget mivel sértegette?
Miért akarta a Mindenség haragját?
 

3

Az első
pillanatban
dermedt csodálkozás
és tiszta ámulat volt a földi létben mindenütt,
tiszta csodálkozás és dermedt ámulat volt a Létezők árva felelete
a lüktető és véres Mindenség-penészpotroh tűzfullánk-szúrása
idejében, a szőr-rózsa koronás, csillagmirigy-koszorús
dagadt őspotroh tüzes fullánk-lövése aranytű-pillanatában,
szemgolyók, szemek, kristályos látószerv-rózsák, fényérző-pontok,
fényérző-pettyek, fényérző-hártyák, fénylátó testfelületek és
bőr-részletek, érzékeny sejt-koszorúk és látó kehely-csomók
milliárdja és billiárdja,
milliárdja és billiárdja
fordúlt dülledten, dagadtan, fekete pettycsomóvá, mohos pont-halmazzá
összesűrűsödött pupillákkal, csiszolt kristálylap-rózsa-rémülettel,
izzó pont-őrülettel, reszketve-habzó ideg-rácsozat felülettel
a tűz-éraláfutás felé,
a nehéz bolyhos űrből a földbe növő egyetlen
aranygyökér-repedés felé,
a Földgolyóra-ereszkedő iszonyú arany-láb felé,
a kövér arany-lábszár felé,
amelynek lángzó bőre alatt,
a tűz-pórusok és tűz-szőrzetek alatt,
a tűz húsában, a tűz csontjai fölött
látszottak izzani külön a tűzcsomósodások, tűz-erek,
mintha az Isten püffedt, dagadt, visszeres lába lógna
le a Földig, a tömör tűz-arany pikkelyoszlop,
a megvénült árva Istené.
Aztán
mikor az egyetlen
tűzgyökér vastagodni és dagadni kezdett,
s lett a Földgolyóba-gyökerező,
ropogó, durrogó, sziszegő, sistergő Tűz-Óriásfa,
amelynek gyökerei a Földgolyó tűzrózsa-szívének fodros
szirmai és bodros habjai között gomolyognak,
hogy maguknak szent tápláló-anyagot keressenek,
szent nedvességet és szent folyadékot;
amelynek ágai és levelei,
tűzvirágai és tűz-bóbitái a hervadó égitestek
közt terjedeztek és bomlottak tovább szent lobogással,
amelynek irtózatos láng-lombja, a tűzpikkely-buborékóriás
a sorvadtan és lángtól-űzötten lepörgő égitestek között
dagadt tovább szent dagadással és szent hólyagzással,
bevilágítva az Isten fél-szívét és bal-szemgolyója
aranyszőr-pöttyein láng-fogsorokkal,
tűz-vicsorgással visszatükröződve erjedt,
mikor az első légy,
az első darázs-nőstény,
az első varjú
szállt visongva, sisteregve és pihe-koszorús pórusaiból
tűz-bugyborékokat bugyogtatva,
mikor az első légy szállt el parázskristály-lövedékként
a füstölgő mező fölött,
az első szitakötőkan-óriás,
s olvadtan égett hatalmas gyémántlap-rózsaszeme,
s hólyagosan olvadozva égett teste kék zománc-szelvény-rózsája,
s égtek olvadozván szárnya szőrei, pórusos ablakhártyái, kék erezetei,
s égtek, tüzes kalászokként lobogva
állkapocs-lábai, szájszerv-lábai és kapaszkodó-lábai is,
mikor az első égő varjú szállt el a sárga gőzökkel gomolygó
mező fölött,
mint egyetlen piros tűz-károgás, tűz-káromkodás,
lobogó tűz-átok,
mikor az első nyúl futott, a rózsásan erjedő semmiből
kiszaladva a kén-pöfögésű, sátán-leheletű mezőre,
mikor az első nyúl futott, mint égő rongy-rózsa,
lángoló bársonytaps-ugrásokkal,
parázsló bajusszal és vékony sikítással a rémületen át,
mint a Rémület lángoló Réme, a Rémület égő Reménytelensége,
mikor az első virág halt meg
illattalan hamu-kehely-iszonyattal,
tűz-serleg-sorvadással, tűz-illatú növénytűz-halállal,
mikor az első kődarab
pukkant szét tüzes szilánk-fröcsögéssel,
előbb fölhólyagozva, olvadt kőbuborék-fürtté, kőhártya-rózsává
dagadva,
aztán füstölgő és lángoló repedésekkel ereződve,
aztán tűz-szilánkokká robbanva és hasadva,
mikor egyre több
légy, szúnyog, darázs, lepke, madár,
szitakötő, virágméh, dögbogár, virágbogár
szállt lángolva és tüzet sírva a döglötten füstölgő mező fölött,
hogy az izzadt és sűrű forró nyállal csöpögő levegőben
tűz-csöppek, parázs-csillagok, lángoló szőr-pettyek, izzó moha-golyók,
tűz-szőrzászlók, lángoló mohakockák, égő pamut-csillagok,
lobogó szőr-kristály-sírások, jajgató láng-csomók, nyöszörgő
tűzkristály-rohanások, tűzcsíkok, láng-vonalak, parázs-suhanások,
tűzfonalak és parázskristály-haldoklások, tűzgyűrűk, tűzkarikák,
tűzörvények, tűzkoszorúk, láng-körök, lángkoronák hemzsegtek,
nyüzsögtek és sűrűsödtek,
mint a Halál égitest-halmazai, a Tűz-átok csillag-csomói,
s szálltak a lepkék, méhek, szúnyogok, bogarak
égő csápokkal, parázs-izzás-fej-bóbitákkal,
parázs-páfrányokat, parázs-kalászokat, parázs-buzogányokat,
parázs-rózsákat, parázs-fésűket hordozva izzó, füstölgő koponyájukon,
mikor röpködő tüzes állatok
tűz-vonalaival össze-vissza-firkált verejték-lap lett a levegő,
mikor a kő is égni kezdett,
mikor a növényzet égni kezdett,
mikor a vadak is égni kezdtek,
mikor a föld is égni kezdett,
mikor a víz is égni kezdett:
megindúlt,
megindúlt
a megbékűlt szent Összevisszaság,
beomlottak és összetörtek az Ámulat és a Csodálkozás
szemgolyókból és a szemekből, állatkristályrózsa-szemekből és
fényérző-pettyekből, fényérző testlemezekből épített
harang-kupolái,
összetört, ami a Tűz-repedés felé fordúlt,
a földben, a kőzetekben, a földön, növényzetben, vízben, levegőben,
kibújt a földből minden élő,
a barlangokból, föld-üregekből, föld-likakból, kő-likakból,
kibújt a növényzetből minden élő,
a lombokban bújkáló madarak,
a lombokban ugráló madarak,
a levelek szőrös zöld árnyéka alatt, a virágok illat-pokol kelyhében,
csészéiben, pártáiban és cimpáiban élő bogarak,
pondrók, álcák, lárvák, tetűk, poloskák, kullancsok, kisvadak,
a pókok és a százlábúak,
a fülbemászók, skorpiók,
a szarvasbogarak, cincérek, orrszarvú-bogarak,
az ormányos-bogarak, hernyók, kukacok, lepkék, giliszták, férgek,
a lombok közt élő békák,
a földben, a fűben, a mocsárban, pocsolyában, mohában,
kő-odukban és fa-odukban, vízben-élő békák,
a gyíkok, kígyók, varangyok, gőték, szalamandrák,
kibújt az Életből minden Élet,
kibújt az élőből minden élő,
a testekből kibújtak az élősködők, a férgek, a giliszták,
a bundákból, szőrökből, hajzatokból, állat-gyapjakból
a tetvek, a bolhák, poloskák, atkák,
kipotyogtak a serkék, peték, tetű-tojások, bolha-gyöngyök,
kibújtak a földből, erdőkből, vadonokból, ligetekből,
pusztaság-ködökből, csönd-szivárvány-buborékokból,
az őserdő-füvekből, nádasokból és mocsarakból
a nagyvadak, a kisvadak,
az emlősök, erszényesek, rágcsálók, ormányosok, gyűjtögetők,
a húsevők, a növényevők, rablók, szelídek, félénkek, gyávák,
gyöngék, lopakodók, bőszűltek, hatalmasok,
kibújtak a dögevők, hullaevők, ragadozók, sziszegők,
kibújtak a vánszorgók, totyogók, vonszolódók, könnyen-futók,
kibújtak a roggyadtan-lépkedők, hasukon-csúszók,
kibújtak a tekeregve-mászók, sok-lábbal futók, fákon-ugrálók,
lombok közt lakók,
kibújtak az asszony-méhekben,
nőstényhüvelyekben boldogan lakók,
a vérengzők, a fűevők, lomb-evők, virág-evők, föld-evők,
kibújtak a nektár-ivók, harmatot-majszolók, virágport-gyűjtögetők,
kibújt a Halálból minden Élet,
kibújt a halálból minden élő,
s elindúlt sírva, makogva, nyüszítve, vonítva, ugatva, visongva,
elindúlt hörögve, sziszegve, vakogva, bömbölve, őrűlten vihogva,
elindúlt dünnyögve, dörmögve, zümmögve, zörögve, csaholva, csörömpölve,
elindúlt vacogva, reszketve, remegve, a gomolygó zöld füstben köhögve,
elindúlt egyetlen tajtékos állat-áradattá hömpölyögve,
millió-ágú állathabzás-patakká szétfutva, szétcsorogva,
aztán a szőrt, pikkelyt, tollat, bundát, kőzetet, tüskét, mirigyköpenyt,
szaru-inget, kitin-páncélruhát, bőr-burkolatot, meztelenséget
hordozó szent állat-akarat újra egy-iszonyat-csomóvá torlódva,
egymásra-áradva és egymásba-fulladva,
egymásra-taposva és egymásba-ragadva,
egymásba-dagadva és egymásba-gomolyodva,
egymásra-égve és egymásba-belesűlve
gomolygott, áradt, hömpölygött, ömölt
a Szent Megmaradás felé,
a Szent Élet-sziget felé,
a Szent Csönd-ország felé,
hömpölygött lángolva és visítozva,
hömpölygött könnyezve és zokogva
az Újra-kezdhető Élet felé,
könnyezve és zokogva,
mert a könnyet-nem-ismerő rovarszemek,
a könnyet-nem-ismerő bogárszemek,
a könnyet-nem-ismerő madárszemek,
a könnyet-nem-ismerő hüllő-szemek,
a könnyet-nem-ismerő kétéltű-szemek,
a könnyet-nem-ismerő féreg-szemek
is sírtak most, sírtak, könnytől fulladoztak,
az emlősök, nagyvadak, erszényesek, ragadozók
is zokogtak futván, ahogy futottak,
ahogy egymást réműlten böködve és löködve
totyogtak, ugrottak, szaladtak, futottak,
ahogy lángoló szőrrel, lángoló farokkal, lángoló sörénnyel
robogtak,
a Szent Újra-kezdés,
a Szent Megmaradás,
a Szent Folytathatóság felé!
A Földgolyón egyszerre, együtt, egy-időben mindenütt.
Ahogy szaladtak a Világ-tűz csipkésen-lobogó szent köpenye alatt!
Mert a Tűz alatt most a Lét szaladt!
Mert a Tűz szent Lángcsipke-szoknyája alatt
most a tegnap-gyönyörű Világ rohant,
mert a Tűzözön-Ősasszony iszonyú láng-csillag-ruhája alatt
most az Értelmes Halál szaladt a Mérhetetlen Halálból kifutni,
mert a lángszalag-szoknyás Óriás-Tűzasszonynőstény lángot-köpdöső,
tüzet-folyató iszonyú tompor-lika, ágyék-hasítéka alatt
most a Párzásra-reménytelen, tűzzel-hólyagzó Iszonyat
gomolygott, örvénylett és vonaglott,
mint tehén rózsából-kinövő, forró vastag csipkehab-szélű aranybárd-vizelete alatt
az egyetlen lüktető, savanyú kitin-gombócként
hömpölygő és hempergő hangya-gombolyag.
Csak a növények nem futottak.
Mert a növények hűségesek a földhöz.
Mert a növények a földet fogva tartják.
Mert a növények a föld szent szeretői.
Mert a növények a földdel együtt-halnak.
Mert a növények halála a föld reménytelensége.
Mert a növények halála a föld reménye.
És nem futottak el a virágok,
nem futottak el a szent virágok.
Mert a virágok a föld legtürelmesebb Angyalai!
Mert a virágok a föld Áldozat-asszonyai!
A szent Virágok.
A szent Virágok.
És nem futott el a kő.
És nem futott el a kristály.
És nem futott el a föld.
Mert a föld nem futhat el önmagától.
Mert a föld szent önmagát megőrzi.
Mert a föld nem fél a Tűztől és a Lángtól,
nem fél a föld a reménytelen Haláltól.
És nem tudtak a vízben-lakó-állatok a vízből kibújni.
És nem tudtak a víz állatai a puha kristályból kimászni.
És nem tudtak a víz vadjai a Láng méhébe hullni.
És nem tudtak a vizi-lakók a szent csillagok felé kaparászni.
És forrt, sustorgott, bugyborékolt, habzott, pöfögött, buborékzott a víz.
Láng-taréjokkal és tűztajték-sörényekkel hánytorgott, ágaskodott,
füstölgő, izzó bőre alatt gomolygott főttében
a vizi lét, fölpúpozva a víz tüzes hasa-bőrét,
mintha egyetlen óriás magzat forogna anyja izzó hasában,
anyja fortyogó piros magzatvizében,
míg kékre-főtten, halottan elcsöndesűl,
s a zubogó, buborék-csillagfürtökkel erjedő magzatvízben
elkékűlten, halottan forog,
hömpölyög a víz forró rózsa-izmai között,
forró rózsa-örvényeiben,
kék húscsillag, kék szőrcsillag-szemhéjú kocsonya-rózsa.
És futott égő szőrökkel, égő hajakkal, füstölgő szájjal az Emberiség!
Futott lángoló hússal az Emberiség,
futott a Halál legnagyobb Adósa,
futott a Halálból és futott önmagából.
De bűneiből nem tudott kifutni!
A büntetésből nem tudott kijutni!
 

4

Ó,
jaj,
micsoda vak rohanás,
tüzes és lángzó téboly-futás,
micsoda hörgő, lángoló iszonyat-összekeveredés,
micsoda lángoló gomolygás, üvöltő, őrjöngő, tüzes hömpölygés,
durrogó, pukkanó, tűzcsipke-szemfedőkkel foszló közös rohanás,
micsoda tűzben-fölitatódás, tűzben-fölszívódás, tűzben-elpárolgás,
tűzzé-átalakulás,
a tűz izzó alkatrészeivé-zsugorodás
és tüzes bomlás volt az az utolsó együtt-rohanás!
Micsoda Megzabáltatás és Fölfalattatás,
a tűz kristályfogsorai közti tüzes Őrlődés
volt az a robogva-pusztulás, futva-lánghalál!
Egyetlen óriás tűz-száj
zabálta, rágta
a lüktető, árva
Földgolyót,
harapta, cibálta
a levegőt, a földet,
mint patkány a tojást, vidra a visítozó békát,
hogy szájából dagadtan kicsurgott a tüzes mirigy, izzó bőrcafat,
lángoló tojáshéj, a lüktető, sistergő reménytelenség,
a lét úszóhártyás, zöld-pettyes hátsó-lábai,
a menekülni-nem-tudás égő hártyaszirom-vonaglásai,
a tűzben-elmállás pillátlan, izzó szemhéjai
lógtak ki a Tűz puha fogsoraiból,
a Láng csipkés kemény szájából
ama időben,
a tűz-időben,
a láng-időben,
a tüzes tékozlás szent idejében.
A béna űrből
a zöld füsttel gomolygó,
sorvadó földig lógó parázs-szálka fogak
ették a Földet ama időben,
rágták a Földet ama időben,
a puha Földgolyót,
mintha egyetlen iszonyatos, parázsból-épített Ájtatos Manó,
a Mindenség csillagait parázskristály-teste rózsatüzével
halottra-fehérítő világnagy Imádkozó-sáska
szögelte volna parázs-kerítés fogókarjai közé a Földgolyót,
a végtelenség őrűlt őscsillagain ülő Parázs-Manó,
s parázs-rózsa-szemű parázs-szív-koponyája
a Földgolyó izzó, kocsonyás testében turkál,
parázs-hordókból összeforrt rózsakan-potroha,
a lüktető izzás, izzó szent lüktetés,
az alvó Isten angyal-kórusokkal, angyalharsona-dicsőséggel
gőzölgő tátott szájába lógván,
mert ott tenyészik a zöld-szakállú, aranyból-öntött-arcú
angyalcsőcselék az Isten lassan-rengő szívén,
s tátongó, szőr-rengeteg orrlikaiból
a pokol piros füstje gomolyog mámoros szavakkal,
mert a sátánok, ördögök, belzebúbok
ott nyüzsögnek kemény, magányos orrüregeiben,
ott zúg a büntetés tüze kimondhatatlan homloküregében,
és szivárog
átok, jaj, vicsorgás, fogcsikorgatás, könyörgés, ima
hortyogó, lobogó ős-orrlikaiból.
Jaj,
micsoda áradás, hömpölygés, futás,
föltorlódás és szétlazulás,
összecsomósodás és tüzes elrostosodás,
lerogyás, elhullás, béna topogás
és ijedt vizelés,
riadt ökrendezés,
gerjedéstelen ondó-folyatás,
habos és véres hasmenés-csurgás,
örökös véres ürítés
volt abban a lángoló futásban,
micsoda ordítozás, trombitálás, tülkölés, mekegés, bőgés,
brekegés, hápogás, károgás, rikácsolás és makogás
volt abban a Tűzeső-gomolygásban!
Futottak
az állatok, a népek,
futottak és füstöltek és égtek,
rohantak az állatok, a népek
összekeveredve, összegomolyodva,
szaladtak lángolva és zokogva
a Tűzözönben, a Tűzözön véres szoknyája alatt.
Futottak, rohantak, robogtak, szaladtak, csúsztak, siklottak,
totyogtak, gázoltak, tekeregtek,
ugrottak, loholtak,
lobogtak
a kloákások,
a hangyász-sünök, kacsacsőrű-emlősök,
az erszényesek,
az erszényes patkányok, erszényes ragadozók, erszényes medvék,
a kúszó erszényesek, a rovarevők, rágcsálók, ragadozók,
a foghíjasok, metszőfogúak, vendégizületesek,
a patások, ormányosok, páratlan-ujjúak, páros-ujjúak,
a majmok, a kérődzők, a tülökszarvúak, a cickányok, sünök, vakondok,
az ormányos cickányok, pockok, nyulak, hörcsögök, egerek, hódok, pelék,
a mókusok, cibetmacskák, hiénák, sakálok, lajhárok, öves-állatok,
a csövesfogúak, pikkelyesek, tobzoskák, csincsillák, menyétek, medvék,
a cibetmacskák, mosómedvék, kúszósülök, gyalogsülök,
a tanrek, az aranyvakondok, az orrszarvú, a teve, a tapír, a viziló, a borz,
a farkas, az elefánt, a róka, az oroszlán, a tigris, a párdúc, a puma,
a leopárd, a zerge, a zebra, a tarándszarvas, a kudu, a jávorantilop,
futott lángoló bársony-ruhában a jegesmedve, az ajakos-medve,
futott tűz-ingben a bambusz-medve, a baribál, a feketevállú-medve,
a macska-medve, az örvösmedve, a vörös macska-medve
és futtában kidurrantak szemgolyói,
mint rózsalázzal fölhólyagzó parázs-csillagok,
és a majmok lángolva örvénylettek és csobogtak,
egyetlen égő pamut-hömpölyegként a világon átgomolyogtak,
mint lángoló vatta-szöcskék, vatta-békák, vatta-kutyák,
szökdöstek, ugráltak, pattogtak, lángolva visongtak,
olvadt és égett sírva hömpölyögvén a fehérfejű sátánmajom, a fehérorrú
huszármajom, a fekete pókmajom, az ördögmajom, a feketeorrú huszármajom,
a kékorrú cerkófmajom, a sárgabarkójú cerkófmajom, csuklyásmajom,
a kacskakezű majom, a pókmajom, a selyemmajom, mókusmajom,
a csimpánz, az orángután, a gorilla,
futottak felhömpölyödve, bukdácsolva a makik,
aranypettyes aranyhólyag-szemük tüzes szappanbuborékként
koponyájukból hosszan a levegőbe, az égő levegőbe kicsöcsösödve,
kifújódva eldurrant, mint szines kocsonyával töltött
celofánzacskó, eleven aranyhártya-pöfeteg-gomba,
evickélt a földön az egérmaki, hamvasmaki, kobold-maki,
lajhármaki, fülesmaki, véznaujjú-maki, pápaszemes maki,
parókás-maki, bagolyszemű-maki, macskamaki, pele-maki,
és égő pettyhalmaz-szőrliliomként futott, úszva szinte a tüzes
levegőben a zsiráf, úszott a zsiráf lángoló pettyekkel, tüzes virág-úszással,
lángoló szőrrel, lángoló moha-kancsó orrlikakkal,
és nyakából és szügyéből a barna fiókok füstölve kipotyogtak,
s izzott a fiók-helyek sötétje rózsa-átokkal a nyak húsában,
és mellette rohant tátogó óriás hússzivacs-kancsó fejével,
a szőrös rózsaszivacs-párna szájcimpájúval, a rózsakürt-fülüvel,
az áldott viziló-anya, mint izzó óriás rózsakocsonya-csillag,
s földig-lógó, eres rózsabuborék-pocakjában, a rózsaizzású
magzatburokban megfőtt magzata forgott puhán,
mint rózsaviziló-csillagocska, a rózsa-tojásban,
és óriás parázs-szöcskék ugráltak, égő pamutsáska-óriások, a kenguruk,
és egymásra-hömpölyögve robogtak és csoszogtak, totyogtak
izzó kő-totyogással, páncél-csoszogással, tüzes zománc-cuppogással,
égő kőhab-nyikorgással az elefántok, orrszarvúak, teknőcök,
krokodílusok, és a Tűzözön dörgő lángcsipkeszoknyája, az iszonyú
Tűzasszony-óriás lángot fújó dühödt vaginája felé
fölcsavart tüzes kő-kesztyűujj-ormányukból, és nyálas
kőcsipke-csésze szájukból, és lobogó kő-szoknya-fülükből,
és kőtajték-bugyogóba húzott ráncos és csikorgó tomporuk
rózsa-likából, és zománc-pikkely koporsófejük
kőhólyag-zománcbuborék orrlikából, a rombusz-köldökűből,
és kő-csibefejük ember-szemgolyóiból, az olvadó teknőcpajzsok lazuló
csontmozaik-mintázatából dőlt a kék füst, piros láng,
ömlött a piros füst, kék láng
aranycsipke-ropogás-lövelléssel.
Jaj,
hogy futottak
gyermekek, ifjak, öregek, vének,
jaj, hogy futottak
az állat-szűzek, állat-legények,
állat-férfiak, állat-asszonyok.
Jaj, hogy futottak,
cipelve boldogtalan terhüket,
hurcolva tüzesen átlátszó testükben,
a földagadt tűzeres tűzbuborék-halálban
az embriókat, magzatokat,
a kinyílt szőrcsillag-szemű, kék kocsonya-rózsa-szemű
halottakat rogyadozva,
cipelve hátukon, hónuk alatt, égő mellükön, hasukra szorítva
a csecsemőket, csecsszopókat, picinyeket,
orrukkal, fejükkel, ormányukkal, arcukkal
böködve, löködve, lökdösve, túrva előre
lángcsillagként fölhabzó piciny farukat,
tajték-kocsonyás, vonagló oldalukat!
És égtek a tülkök, szőrök, sörények, szarvak, paták.
És égtek a pikkelyek, övek, tüskék, barkók, bóbiták.
És égtek a szügyek, hátak, hasak, tomporok, nyakak.
És égtek a szájcimpák, orrcimpák, fülcimpák, fülek, orrlikak.
És égtek a szempillák, nyelvek, szakállak, csülkök, csüdök.
És égtek a vesszők, vesszőszakállak, tojások, herék, vaginák, hüvelyek.
És égtek a herezacskók, tojás-tokok, ágyékszőrök, ágyékdombok.
És égtek a szemgolyók, kiolvadván szent csont-üregükből a szemek.
Jaj,
hogy futottak
a tiszta, szép, nemes vadak,
a lovak, csődörök, kancák, csikók, juhok, kecskék, szamarak,
a lámák, jakok, alpakkák, guanakók, onagerek, dromedárok,
a kvaggák, zebrák, kiangok, vadkanok, tapirok, tigrislovak, tevék,
a dzsiggettájok, öszvérek, tehenek, bikák, vapitik, gímszarvasok,
az argalik, vadjuhok, kőszáli kecskék, bezoárkecskék, pödröttszarvú kecskék,
a pézsmatulkok, bivalyok, bölények, bizonok, kuduk, antilopok,
a fehérfarkú gnuk, csíkos gnuk, tatárantilopok, gazellák, oryxok,
a kámák, fehérszakállú gnuk, kékantilopok, bóbitás antilopok,
a lóantilopok, a fehérfejű, virág-fülű, barna bársony-ruhás,
fekete-fehér-csíkos-lábú okapik, a havasi kecskék, sörényes antilopok,
a szikaszarvasok, pettyes szarvasok, tarándszarvasok, jávorszarvasok,
az őzek, rénszarvasok, pézsmaszarvasok, iszubra-szarvasok, pézsmaállatok,
hogy futottak a szent állatok, a szent könnyen-futók,
piros, sárga, barna, kék, fekete, fehér, csíkos, pettyes,
gyűrűs, karikás, szalagos, öves,
szent moha-golyó-tomporú,
szent pamut-tulipán-farú,
szent vatta-rózsa-szügyű,
szent szőrrózsa-szempillájú,
szent szőrcsillagkehely-orrlikú,
izzadt szőrbuborék-hömpölygéssel
a Tűz alatt, a Tűzözönön át, a Tűz kékrojtos, aranycsipkés
őrjöngés-rengetegében,
a Tűz szent, űrből-lezúduló liliomtéboly-énekében,
a Tűz szent, lángcsipkés szoknya-özönébe
kavarodva és csavarodva,
lángolva, ámúlva és lobogva.
És elhamvadának futtukban a tiszta szép vadak.
És összerogyván parázskupacként hörögnek, buborékzanak
a szent állatok,
a szent vadak.
És elhamvadának a Tűzözönben,
elhamvadának a Tűzözön alatt.
Elolvadának a Tűz-száj énekében.
Elolvadt a szent, szent, tiszta Könnyűség.
És égett sercegve, füstölögve az egymásra-torlódó Emberiség.
És futottak, csobogtak, áradtak, szaladtak,
egyetlen visongó szőnyegként hullámozva és fodrozva folytak,
egyetlen nyafogó szőr-tenger-hömpölygéssel torlódtak, taréjlottak,
jajgató szőr-kendő-kúszással vonaglottak
a kisebb vadak,
óriás szőrhullám-fodrozással
fordúlva jobbra, balra,
a tűzcsipke-szemfedőként lobogó Büntetés
csipke-réseit keresve,
a kövér zöld füst szűz nyílásait keresve,
a láng tajték-gödreibe esve,
a tűz arany-dühöngés szakadékaiba hullva
a kisvadak,
a pocoknyulak, üregi nyulak, szamárnyulak, havasi nyulak,
a mezei nyulak, csincsillák, viszkacsák, macskanyulak,
a tarajos sülök, vizi-disznók, tengeri malacok, agutik, urzonok,
a hódpatkányok, ugróegerek, lemmingek, pézsmapockok,
a vizipockok, hörcsögök, mezei-pockok, földi-pockok, erdei-pockok,
a hódok, vándorpatkányok, mezei egerek, gözü-egerek, pirók-egerek,
a pestispatkányok, marmoták, pelék, hódok, prérikutyák,
az ürgék, mókusok, taguánok, menyétek, nyusztok, nyestek,
a görények, cobolyok, pekánok, hermelinek, nyércek, vidrák,
a borzok, bűzös-borzok, mosómedvék, pandák, koatik, rozsomákok,
a szent rozsomákok
és a szent kisvadak,
hogy a Tűzözön rózsafehér dühéből kijussanak,
hogy a Tűzözön izzó csont-ütéseiből kifussanak,
valahogy a jövőnek megmaradjanak
Isten szent állatai.
És hömpölygött
sistergő, bugyborékzó, pöfögő,
vad gőz-csipkefákat lövellő hússal,
mint az égő szenvedés mirigy-pikkely-mész-vizenyő-kocsonya-kásája,
mint eleven vartyogó, brekegő, visongó, dülledt és bársony-imbolygó
égő láva-hömpölyeg:
a békatömeg,
csigatömeg,
gyíktömeg,
kígyótömeg,
gőte-tömeg,
szalamandra-tömeg,
hömpölygött égő kocsonya-lepedők
gyűrt, rengeteg-ráncú, fölgyűrődött
mérhetetlen csusszanásával, taréjlásával, szétnyúlásával
együtt minden csúszó, mászó állat
béka, kígyó, gyík, sün, szalamandra, gőte, kerekesféreg,
giliszta, hernyó, kukac, csigabiga, meztelen csiga,
s a békák óriás piros, mirigyes pislogó buborékká
fölfúvódva szétdurrantak,
füstöt pöfögve cafattá pukkantak,
mint óriás, földagadt piros mirigy-csillagok,
s a csigabigák szent mésztrombita-tekervénye égett,
s a csigabigák szent higanyvirág-szemgolyós bársonytőgye lángolt
és pikkely-virágcsokrok szenesedtek, a gyíkok, a kígyók,
és füstölgő üvegcsillagokká olvadtak
a gőték, szalamandrák, kukacok, hernyók, giliszták.
És szöcskék, tücskök, sáskák, kabócák, pattanó-bogarak,
növénybolhák, szőrös kitin-szárnyúak
égő, lángoló, parázsló
sistergés-özönével
íródott be a tüzes levegő,
parázs-betűk, parázs-rózsák, parázs-csillagok
szent gomolygása,
szent cikkanása, nyüzsgése, hullása
volt a gyötrelmében megizzadt üresség,
tűz írt a tűzre tűzbetűket,
a tűz a tüzet tűzzel teleírta,
és pattogtak, ugráltak, szökdöstek,
minden nyílásukból rózsabuborékokat,
rózsagőzöket, tűzbugyborékokat fújva
az égő, lángoló
szöcskék, bolhák, bogarak, sáskák,
mint az Apokalipszis
tüzes törpe-lovai.
És az elevenek minden likából, nyílásából dőlt a láng.
És a lángolók minden nyílásából, likából dőlt a füst.
És jaj,
a tüzes levegőben,
a tűzzel és verejtékkel kevert levegőben,
a füsttel és átokkal kevert levegőben,
a lángoló reménytelenséggel kevert levegőben
égő rongy-örvények
csavarodtak és gomolyogtak,
forogtak és fodrozódtak
a denevérek
lángoló bársony-kürt pörgéssel
a Tűzözön szent szíve felé.
És együtt szállt minden madár,
szinte a Tűzözön szent Átokcsipke-testéből kijutva már,
föltornyosúlva lángoló gomollyal,
fölpúpozódva égő toll-toronnyal
a Tűzözön rózsa-hörgés tetejéig,
a Tűzözön rózsa-döbbenés szívéig,
a Tűzözön mérhetetlenre dagadt pikkelybuborék-szeméig.
És röptük rövidebb volt,
mint az Isten rózsa-szívverése!
És röptük rövidebb volt,
mint az Isten láng-pillantása!
Szálltak,
mint egyetlen éposz-sikoly,
mint a levegő lángoló Bibliája,
égő Újszövetségek, égő Ószövetségek,
lángoló Ótestamentomok, lángoló Újtestamentomok,
szálltak szent tűz-örvénnyel kavarodva,
tűzoszlopok tüzes tornyával csavarodva
a szent Megmaradás felé
a madarak,
szálltak égő szent könyvek, lángoló zsoltárok,
lobogó szent könyvtárak, próféta-könyvek,
Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Hóseás,
Jóel, Ámos, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum,
Habakuk, Sofóniás, Aggeus, Zakariás, Malakiás,
Jób, János szállt szétnyílt égő könyvekkel a Tűzözönben,
Márk, Máté, János, Lukács láng-Evangéliumai
lobogtak szent szétlapozással a Tűzözönben,
égő Madár-Evangéliumok,
égő Madár-Bibliák.
Szálltak égő csipkefüggönyként lobogva,
eleven tüzes rojtok hömpölygő kendőjeként ropogva
a harkályok, bajuszos kakukkok, jakamárok, bajuszos madarak,
a borsevők, légykapók, ökörszemek, málingók, seregélyek, cinegék,
a csirögék, mézmadarak, pintyek, pacsirták, kékmadarak,
a fecskék, kakukkok, pizángevők, papagájok, gyurgyalagok,
a szalakóták, szürkebegyek, rigók, gébicsek, varjúk, szövőmadarak,
a fakúszók, csuszkák, billegetők, jégmadarak, bankák, baglyok,
az orrszarvú-madarak, paradicsommadarak, surranók, lappantyúsak,
szálltak szent hörgéssel
és szent rikácsolással
és szent kiáltozással
és halálos szent énekekkel
a keselyűk, sólymok, sasok, kígyászkeselyűk, héják, ölyvek,
a kányák, óvilági keselyűk,
szent lobogással,
szent tűzvirág-égi-futással
az íbiszek, gólyák, flamingók, gémek, gogók, papucs-csőrűek,
a kócsagok, búvárkacsák, vöcskök, récék, hattyúk, ludak,
a gödények, kormoránok, szulák, gémlilék, lilék, galambok,
a sárjárók, székicsérek, tokoscsőrüek, csérek, halfarkasok,
az ollócsőrűek, alkák, búvármadarak, viharmadarak, albatroszok,
a darvak, lundák, bütykös hattyúk, énekes hattyúk, fekete hattyúk,
a rózsás flamingók, levéljárók, guvatok, túzokok, hoacinok,
a batlák, gogók, marabuk, tantaluszok, bakcsók, pocgémek,
a bölömbikák, hárpiák, majomevő-sasok, keák, halcionok,
a szarvasvarjúk, homraik, kalaók, hóbaglyok, uhuk, kuvikok,
a nimfakolibrik, tokók, harkályok, küllők, fakopáncsok, nyaktekercsek,
a fűzikék, zöldikék, csilpcsalpok, gezék, posztáták, rigók, csaláncsukok,
a hantmadarak, fülemülék, vörösbegyek, kékbegyek, szajkók,
a csonttollú-madarak, őrgébicsek, szarkák, aranymálinkók, magtörők,
a selyemmadarak, királyparadicsommadarak, citromsármányok,
a seregélyek, sordélyok, verebek, tengelicék, erdei pintyek,
a süvöltők, csicsörkék, kenderikék, zsezsék, meggyvágók,
a prédikáló-madarak, zománcos mézmadarak, cinegék, csalogányok,
az őszapók, királykák, szövőpintyek, barázdabillegetők,
a búbosbankák, mátyásmadarak, pityerek, sárgarigók, feketerigók,
a bütyköscsőrű hokkók, fácánok, foglyok, fürjek, frankolinok,
a pávák, fajdok, papagájgalambok, pávagalambok, gerlék,
a guvatok, harisok, jasszánák, ugartyúkok, krokodilusmadarak,
a lilék, bibicek, kőforgatók, gulipánok, gólyatöcsök,
a csigaforgatók, partfúrók, fenyérfutók, cankók, szalonkák,
a pólingok, godák, lócsérek, csüllők, sirályok,
a kárókatonák, a lummák, a lundák, búbosvöcskök, lilik,
és szent röptükben hamvadtak el
a szent Tűzözön
óriás csipkeszájában, szent könyv-hamvadással
szent tűzcsipke-dörgedelmeiben.
Az égő
Madár-Testamentumok,
Madár-Evangéliumok,
Madár-János-Jelenések,
Madár-Bibliák.
És futottak kétujjas-lábfejű nagy futással,
förtelmes rikácsolással és kiáltozással,
irgalmatlan tűzben-gázolással,
tűz-tolongással, láng-borzadással,
lángoló far-ringatással,
tüzes mirigytorony nyak-nyújtogatással
a meztelen-combúak, a kopasz-nyakúak,
futottak nagy csillag-léptű parázs-futással
az óriás strucc-kakasok,
strucc-asszonyok,
futottak szent testükben megsült óriás-tojással
a strucc-nőstények,
strucc-anyák,
a nandu-hímek,
nandu-asszonyok,
az óriás arany-sisaktaréjú, kékfejű kazuárok,
a bütykös pikkely-balta-lábúak,
az emu-hímek,
emu-asszonyok,
az őskard-csőrű, óriás piros szőrkoszorú-bajszú,
kék pikkely-sírkő-lábú óriás kék tollgolyók,
a kivik,
futottak az inámbuk,
gyöngytyúkok, vöcsöktyúkok, vadpulykák,
tagellatyúkok, pusztai tyúkok, túzokok,
futottak, hogy a Szép Halált elérjék,
hogy magukat a Jövő mámorába kérjék,
hogy a Megmaradás szűzhártyáit betörjék,
s az Idő szűz méhébe bújva,
szívüket a Jövő mirigy-országába fúrva
újra-megszületni
megmaradjanak.
Hogy a szent, szent, szent Tűzözön után,
a piros csipkeroskadás után,
a kék csipkeroskadás után,
az arany csipkeroskadás után,
a kristály-csipkeroskadás után
szent rikácsolással és szent madár-szavakkal,
szent állat-beszéd-zászlókat
lobogtatva bólintgató szent fejük fölött,
szent pikkely-gázolással
a Jövő méhéből kivonúljanak,
végtelen meztelen-lábú óriás-menetben
tódúljanak a rózsa-gőzölgésű Őshüvelyből
kifelé,
a fölmagzott új pusztaság felé,
az elhamvadt gyötrelem felé,
az elégett szenvedés felé,
a kiégett gyönyörök felé,
és meghódítsák újra ezt a Földet.
Hogy dürrögni, nemzeni, tojni, kotlani, nevelni tudjanak,
szólni tudjanak újra,
kiáltani a csillagokra
a halál fölött, a halál alatt
a halál előtt, a halál mögött
és a halálban.
És óriás-futtukban égett
tolluk, szőrük, pikkelyük, bőrük, húsuk,
lángolt izomzatuk,
lángolt a csontjuk,
hogy csak lángoló óriás-csontvázak futottak,
égő gázlómadár-csontvázak robogtak
a türelmetlen, tajtékos Tűzözönben.
És nem volt élet már a Föld fölött,
és nem volt élet már a földben,
sem a barlangokban,
sem a kövekben,
sem a kristályokban,
sem a kő-buborékokban, kő-csövekben,
sem a levegőben,
sem a vízben.
Nem volt
lángtalan, tiszta
növény-tűz, állat-tűz, virág-tűz,
a kő tiszta, lángtalan tüze se volt már,
kristály-tűz,
a föld teremtő szent tüze se volt már,
a sár teremtő kásája se volt már,
a víz teremtő szent izzása se volt már,
mert kiégett és elégett
a lángtalan tiszta láng,
a tiszta tűz, a tiszta lángolás,
a lobogó tiszta illat-szavú mámor,
kiégett a világ konok önmagából,
lángot-köhögve, hörögve kiégett.
A növények
összegöndörödve
és összepöndörödve,
zöld szempilláikat
zöld mirigy-tányér szemhéjukról lefújva,
zsírosan sercegő testükből,
üvegesen olvadó izmaikból
óriás zöld hólyagokat fújva,
pórus-orrlikaik milliárdjaiból
füstölgő zöld habot fújva,
óriás zöld nedvesség-buborékokat növesztve
elhamvadt szőrzetük fölé,
izzó vízhártyagolyókat,
tűzcsillag-mirigyes óriás növényüveg-hólyagcsöcsöket,
sárga tajték-tőgyeket növesztve
hamvadó hónaljuk buborékos tűzrost-barlangjaiban,
olvadozó zöld anyagukból,
kék növénypikkelyes húsukból
tűz-pamacs-fákat pöfögve,
láng-pikkelyhólyag-csokrokat köhögve
zsíros üveg-olvadással,
zsíros üveglángolással,
zsíros növény-kiáltozással,
növényi faggyú-lángolással,
növényi szőr-sikoltozással,
növényi hús-jajgatással,
növényi-csont-rikácsolással,
növényi velő-csöpögéssel, velő-párolgással
égtek
és elégtek
és tódult, túródott buborékosan és zöld-véresen,
mint tehenek, bikák, csődörök, medvekanok, vadkanok, bivalyok
orrlikaiból, szájából és tüzelő hüvelyeiből,
lila vessző-bimbójuk tátogó, tüzes
lövellő-csöveiből
a tajték,
az előnyál,
a gerjedtség első tiszta méze,
tódult sisteregve, buborékozva, kék fürtökben fújódva
likacsaikból, pórusaikból, réseikből, sejt-szüneteikből
a halál-erjedés sűrű nehéz habja,
a halál-iszonyat kövér hab-folyása.
És a növények
gyökerük aljáig,
gyökérvég-agyuk növényhám-koponya csöndjéig
kiégtek
és tűzrost-buborékként izzottak és égtek
a finom, kemény gyökérvég-agyak, a kemény növényhajszálakból
font apró gyökérkoponyák,
égett a kocsonyás sejtpikkelygombóc-gyökér-agyvelő.
A szent növények gyökerükig kiégtek.
S maradtak a szent gyökerek helyén
füstölgő hamu-lukak, gőzölgő korom-csövek,
halállal-párolgó izzó földcsövecskék,
nehéz füst-lüktetéssel dadogó hamu-csövecske-koronák
a földben,
mint megperzselt döglött óriáspókok halál-után is füstölgő
trachea-tüdeje, halott óriásbogarak hervadtan-gőzölgő
tracheacső-légzőrendszere, s az árva tracheacsövek leolvadt-szőrű
stigmáiból, nincs-szőrkoronás, elszenesedett-pórusú
kivezető-csöveiből dögledezve, kéken párolog a maradék füst,
a testből a döglött puszta, puszta testből lassan szívárgó gyűlölet,
a test tűzben-szétlazúlt részeiből lassan szívárgó reménytelenség.
Mint halott angyalok viasz-madárorrlikából a lassan-göngyölgő
kristályselyem-lealáztatás finom magánya
tódult ki lassan, foszló szőr-rózsa-alakban
a kihamvadt, forró gyökérlukakból
a füst.
A füst, a füst, a füst.
Az Elszámolás foszlott füst-maradéka,
a Megneveztetés tétova, árva maradék-füstje.
És égett a Földgolyó,
mint egy zsírosan durrogó,
kék mirigybuborékokkal sercegő óriásvarangy,
mint egy sárga mirigyharang-torkú,
lüktetve-fölfújódott
ökörbéka.
Jaj,
égett a víz is,
a víz is égett,
óriás tűzbuborék-fújásokkal égett a víz is,
iszonyú tűz-páfrány-csóvákkal égett a víz is,
mert nem volt a víznek se reménye, menedéke,
irgalmatlan láng-bóbita-dühökkel égett a víz is,
mert nem volt a víznek se más-beteljesülése.
Pedig a pókok a víz felé futottak,
megmondhatatlan-milliárd-szőr-csillag, kitin-csillag, szőrpúp-csillag,
gyöngygolyó-szemkorona-csillag, szőrkereszt-szőrpetty-szőrgolyó-akarat,
gyémántkoszorús-szőrbuborék-akarat, szőrös és gyémántkoponya-koronás
csontváz-csillag nyüzsgött áradva, gomolyogva és hömpölyögve,
egymásra-mászva, egymásra-kapaszkodva, egymásba-harapva, egymásba-tömődve,
egymásba-gubancolódva a víz felé, a víz felé, a lánggal égő víz felé.
Mint mérhetetlen csipkés szőr-szemfedő, csillagkoszorú-szemű,
dagadt zománcrózsakoszorú-szemű csillag-csontvázakkal,
szőr-keresztekkel és szőr-pontokkal hímzett földön-kúszó
könnyű szemfedő lobogott és lassan hömpölyögve csúszott
a pók-mindenség a víz felé, a lángot-pöfögő, gőz-tornyokat
fújó, csipkés pára-oszlopokat lövellő víz felé.
És réműlt, rángó szövőmirigyeikből, szövőszemölcseikből, fonószemölcseikből
folyt, ökrendezett, kocsonyásan csobogott, megállíthatatlanúl ömölt
a selyemkötél, selyemszőr-hurka-végtelenség, hogy velük kúszott
és csúszott a végtelen selyemcsipke-háló-lepedő, dühödt, okádó
mirigyeik selyemcsillag-háló-világegyetemében hömpölyögtek
a víz felé, a víz felé, meg-nem-értett haláluk felé.
És a víz bugyborékolt, füstölt, habzott, fortyogott, zubogott, zenélt,
forró buborék-koszorúkat, nehéz bugyborék-kévéket, levegő-
hólyag-csillagfákat böffenve és böfögve őrjöngő, lázas mélyeiből,
és forogva, gomolyogva, vastag kocsonya-örvényekként forogva
főttek a víz állatai, óriás eres kocsonya-buborékokként
földagadva, kék hártyahólyagokként fölfúvódva,
lapos zománcpikkely-levelekké, zománchártya-lepényekké
olvadva főttek és forogtak és gomolyogtak a víz állatai,
a halak, a békák, a gőték, a medúzák, a rákok, tengericsikók,
a teknősbékák, szépiák, polip-kanok, tintahal-asszonyok,
a murénák, ráják, kék cápák, pettyes-cápák, csigák,
a fókák, rozmárok, sörényes fókák, gyűrűs fókák, elefántfókák,
a delfinek, gömbölyűfejű delfinek, dugongok, lammantinok,
a narválok, óriás ámbrás cetek, kacsacetek, az óriás-szárnyú bálnák,
a tengermély állatcsipkéi, a tengeri rózsák, tengeri liliomok, pókok,
a kígyókarú csillagok, fenéktúró halak, világító-törpék, lámpás-halak,
mindenféle apró, törpe, óriás-vadak,
hímek, nőstények, hermafroditák,
hal-csillagok és hal-kutyák,
míg összefővén egyetlen rózsaszín takonnyá,
egybefővén, mint a fortyogó, buborékzó rózsaszínű szappan,
összefővén egyetlen iszonyú, forró kocsonya-rózsává,
lüktetett a se-víz-se-állat Valami,
mert egybefőtt a szőr, a csont, a pikkely, a hús, a mészváz,
mert egybefőtt a bőr, a taréj, a belsőszerv, a csontváz,
mert egybefőtt mindenféle ivarszerv, pénisz, kloáka, hüvely,
mert egybefőtt csecs, emlő, csöcs, tőgy, szemgolyó, asszony-mirigykehely,
mert egybefőtt minden létező és szétfővén péppé, latyakká,
föloldódott a véres vízben lüktető, pöfögő kása-maszattá,
a tüzes vízzel összeolvadt a szent, buta vizi-nép,
s lett a víz-állatösszeolvadásból fortyogó, bugyborgó sűrű pép,
s teteje csipkés lángbóbita-óriásokkal égett,
mint a meggyújtott olaj.
És nem volt már se szőr, se csont, se haj,
se bőr, se hús, se pikkely, se állatüveg,
se víz,
se vizi-szerelem.
Csak egyetlen iszonyú szappan-lüktetés.
Egyetlen iszonyú takony-lobogás.
Egyetlen iszonyú kocsonya-dobogás.
Egyetlen iszonyú tűzpép-verdesés.
És az űrből, a mennyből, a tüzes semmiből
kiömlő
őrjöngő vad lángcsipke-zuhogás,
kiáltozó és átkozó tűzcsipke-förgeteg.
Már semmi halál, semmi születés, semmi öröm.
Csak a tiszta Tűzözön.
Csak a magányos szent Tűzözön.
 

5

Numi-Tórem,
a Mindenség apja,
a megszottyadt testű öregisten,
ült az ágyán, s a Földre lenézett.
Nézte a kis láng-csobogás-pöttyöt,
nézte a láng-kúszadék-viharzást,
nézte a láng-fröcsögést, tűzcsipkét,
nézte a tűzbika-tehén párzást,
nézte a láng-állat-csorda-bagzást,
nézte a fodros nagy tűz-tarajlást,
nézte a Tűz szent tőgyeit, nézte,
nézte a tűz-tőgyek dagadását,
nézte a szűz parázsgolyó-Földet,
ahogy köpi, fújja és okádja
a tűz-buborékot, eres lánghólyagot, lobogó tűzcsipkét,
s körötte kék, fekete, zöld, piros koromgyűrűk forognak,
 
rózsaszínű, halál-bolyhos füst-abroncsok forognak,
míg a csillagok, mint a Mindenség-mocsárba
szemgolyóig-sűllyedt pikkely-arcú ősállatok,
kőkéreg-golyó-szemű békák, zöld mirigy-buborék-fejű
varangyok
pislognak közönyösen,
néma aranykard-kaszabolással,
és kövér ráncokkal, hólyagokkal, gyűrődésekkel
reng a kozmikus csönd-anyag láthatatlan testük
lomha lüktetés-mámorától.
És gőzölög és füstölög
egyszerűen és puhán
a Világegyetem-csönd virágzó végtelen egyszerűsége.
 

6

Tórem
pedig, a csipás, vaksi szemű, akinek
sárga mirigycsipke-salátában, vércsomós és zsírpettygolyó-koszorús,
bőrredő-koszorús hervadt bujaságban ül sorvadt kis szeme,
mintha vén meztelen-csiga ülne hervadó sárga rózsán,
öreg-nyálasan, ér-repedés-csillagosan, arany-robbanás-pöttyösen,
egyre-kövérebb zöld kocsonya-sisakosan,
akinek aszott, puha, öreg ujjai, mint haldokló hernyók
másznak szakállában, mint dögledező vén hernyók,
a kék takony-szemölcsösek, kocsonya-rózsa-szemölcsön arany-
szőr-csillagosak, szőr-serlegesek, koralltüske-kelyhesek,
Tórem
a zsíros, nyálfoltos, böfögés-pecsétes, zöld epemocskos-
szakállú, a fényesre-dörzsölt-szakállú,
aki úgy ült gőzölgő ősi ágyán,
mint kis szőr-csomag,
szőrzettel, hajzattal, szakállzattal befolyt
mosolygó varangyocska,
Tórem
pedig az önmagából-erjedt szőr-özönt
széttúrva lassú hernyó-ujjaival mellkasán:
néha szívébe nyúlt,
s eleven
júr-férget vett ki szívéből,
eleven sossel-férget vett ki szívéből,
s a Földgolyóra
szórta
az eleven sossel-férget,
az eleven júr-férget,
a szent Tűzözönt a Földre hintette mosolyogva,
Tórem,
a törpe szőr-béka,
a dohos moha-kakas,
a penészes viasz-egérke,
Tórem,
a Világ Ura.
Mosolygott
a vén isten, mosolygott,
mert Xul-atért akarta megölni szíve szent tüzével,
a Xul-atér-lakta-Földet akarta elmosni
szent, szent, szent Tűzözönnel,
szent, szent, szent Tűzözönnel,
Xul-atért, az Ősgonoszt!
Mosolygott,
mert látta azt is Tórem,
hogy a szent lángcsipke-ágaskodás tetején,
a bőszűlt szent tűzcsipke-tajtékzás tetején,
az őrjöngő szent lánghab-örvénylés tetején,
a mámoros véres szent tűzcsipketajték-virágzás tetején,
a százszor szent Tűzözön
fodros, örvénylő, habzó, tajtékzó, fortyogó, eres,
óriásbuborékokkal fölfúvódó lángcsipke-háborgás tetején,
a Tűzözön láng-hörgése és tébolyúlt aranycsipke-üvöltése
tetején,
a kék láng-horpadások és piros tűz-dagadások
tetején
egy hétrétegű nyárfa-tutaj úszik,
hétrétegű nyárfa-tutaj libeg,
hétrétegű tutaj hánytorog.
A tutajon tokhalbőrből hétrétegű sátor.
A tutaj négy sarkán négy óriás-hordó,
a hordókban tiszta, kövér halzsír.
És a tutaj hasára kötött szent Megtartó-kötél,
a tiszta fűzfa-gyökérből font óriás köldökzsinór
a csipketéboly-Tűzözönbe merűlve
éghetetlenűl és lángtalanúl feszűl,
a lánggal-beköpött szent Föld-Anya-hasába gyökereztetett
szent fűzfagyökérből-kötött Megtartó-kötél,
a szent zöld köldökzsinór
a Föld hasából feszesen kinyúlik,
nem fogja tűz,
nem fogja láng,
nem rágja azt a Tűzözön szent sáska-fogsora!
Mert
az évmilliárdok óta
ámúlva és mosolytalanúl
nemződő, erjedő, dagadó, szülő pöttöm Földgolyó-Ősanya,
a Mindenség titkos nemzését szelíden-kívánó csöpp
Bolygó-Szűz-Mária,
a Mindenség örökös forró sperma-csobogását szűz
méhébe záró mohos és kristályos Égitest-Szűzanya,
a lánghalálban-gomolygó égő-hajú, égő-húsú piciny
Földtojás-Anyagasszony,
a tűzrózsa-szívű, csillagkoronás boldog Szűz-Föld-Mária
tisztán, titokzatosan és szeplőtelenűl
kihordta Megváltó-Gyermekét,
megszülte Megváltó-Gyermekét:
a szent Tűzözön tetejére fölszálló nyárfatutajt,
a nyárfatutajt és a tokhalbőr takarósátort
izzó szent testéből, mint léttel-telt-magzatburkot kilökte,
szétnyílt hatalmas kőcsipkemirigy-hüvelyéből nyögve kilökte,
s fölszállt a véres, zsíros szent Magzatburok
a lobogó tűzhártyacsipke-büntetés tetejére,
fölszállt véresen, zsírosan, eresen, megbontatlanúl
az őrjöngő aranycsipketaréj-ágaskodás-özön felszínére,
fölszállt a zsíros, eres, véres, dagadt Magzathólyag,
fölszállt az éghetetlen, kövér, kemény hatalmas Buborék,
fölszállt a Tűzözön csipke-vicsorgás-tetejére,
és rózsatűzben mosolygott titkos homálya, hártyája fénye
és tiszta magzatvizében ott lebegett védetten, tisztán,
a csöndre várva és a reményre,
a tűz-roskadásra várva és a tűz-taposó fényre,
a tűz halálra várva és a zöld növény-beszédre,
a szűz világra várva és az új madár-zenére,
a rózsacsöcsű Hajnalra várva és a kék állat-hallgatásra,
a megélesztő szent víz-zuhogásra várva és a sárra,
a megerjedő, földagadó, zöld buborékokkal hemzsegő sárra,
az Új-Élet-Szülőre várva és a Megértett Szép Halálra,
a láng rózsa-árnyékát magába-ivó magzatvizében
ott lebegett
összekuporodva, mosolytalanúl
a Megváltó-Ember,
az Emberiség Megváltó Maradéka.
És a köldökzsinórt
nem rágta el az Asszony,
mint a szülő-állat,
de várta, hogy a Tűzözön leszárad,
de várt, amíg a Láng-téboly lehamvad,
várt, amíg a Tűz-átok elolvad,
várt, amíg a tőgyek elsorvadnak,
a Tűz tőgyei míg elapadnak,
várt a szent Tűzcsipke-száradásra.
Mert úgy fortyogott, rotyogott még a szent Tűzözön,
mint a piros kása,
örvénylő és gomolygó rózsahab-tetején tűzeres
tűzbuborékok milliárdja lüktetett, dagadozott,
buborék-tetején rózsabuborék-bimbókat növesztve erjedt,
mintha egyetlen lángoló ős-emse sikoltozna, röfögne hanyatt
a lángoló Mindenség közepén,
egyetlen lángoló Ősdisznó-Asszony,
s milliárd csöcsei égő tejet fröcsögve hólyagzanának
rózsatűzzel rengő őshasán.
Mert várt
az égő pöttöm Szűz-Anya,
várt a végső tűzcsipke-büntetés roskadásra,
várt, amíg a Büntetés kifárad,
mert tudta, hogy szent teste el-nem-éghet,
mert tudta, hogy szent szíve ki-nem-éghet,
várt a Büntetés-elvirágzásra,
várt a Tűzözön-elszáradásra,
hogy ha majd a Magzatburok lassan
alászáll a Föld szent hamujára,
hogy ha majd a szent Buborék lassan
megüllepszik teste hamujában,
a még forró pernye-sivatagban,
a lüktető hamu-áradatban,
mint lüktető eres Noé-bárka,
emberrel-töltött szent Magzatburok-hajó,
kisujjával akkor megrepessze,
a szent Burkot körmével fölsértse,
a köldökzsinórt akkor elrágja,
hogy legyen a Burok az első szent Trágya,
s a Magzat-Emberiséggel kizúduló
szent magzatanyagokkal-kövér magzatvíz legyen
az első Víz,
az áldott szent tápanyagokkal, emberiség-hámfoszladékokkal,
emberiség-mirigyváladékokkal, emberiség-sóoldatokkal,
emberiség-magzatmáz-cafatokkal, emberiség-magzatszőrökkel,
emberiség-magzatvizelettel, emberiség-magzatkenőccsel
gazdag Első-víz,
amely teste hamujába ömlik,
hogy megéledni segítse a hamu szent magányát,
az elhamvadt földburok vastag kék homályát.
Mosolygott,
mert látta azt is Tórem,
látta azt is öreg Numi-Tórem,
látta azt is az Időtlen Isten,
hogy a szomszéd mennyei szobában
forrnak, zubognak az arany-üstök,
fölforrt, habzik bennük a tüzes víz,
égő habjuk, tűztajték-viráguk
kiforr, kifut, kitúródik lassan,
piros buborék-kásával föltolongva,
mintha tűzbuborék-sörényű tűz-ménes tombolna,
tűzbuborék-zászlókkal, hajakkal,
tűzbuborék-arccal, orrlikakkal,
tűzbuborék-szemgolyókkal, szájjal,
tűzbuborék-fülekkel, fogakkal,
tűzbuborék-szemhéjjal, pillákkal,
tűzbuborék-tomporral, patákkal,
kitolong az aranyüst-peremről,
s csipketajték-csillagként lecsöppen,
tűzhabcsillag-fürtökben lepottyan,
lecsurran a kopasz, árva Földre.
S ahova egy tűztajtékcsöpp csurrant,
tűzbuborék-csipkecsillag csöppent,
ott a népek, nemzetek, országok,
birodalmak, földrészek, világok
elmosódtak, összeroncsolódtak,
a tűz csipke-szívébe fonódtak.
Mosolygott,
mert látta azt is Tórem,
hogy az Emberiségre-vigyázó szent Fiú,
Világ-ügyelő-férfi
szent kendőjével az üstöket meglegyinti,
szent kendő-legyintéssel a zubogó üstöket lecsöndesíti,
szent selyem-legyezéssel az arany-üstök habját visszanyomja.
Mert ez a bűne.
És ez a dolga.
Mosolygott,
mert tudta azt is Tórem,
hogy az Ember, aki megmarad majd,
akit nem vitt el az üstök habja,
akit nem mosott el a tűz-tajték,
akit a Tűzözön meg nem rágott,
aki a szent Tűzözön fölött volt,
a lángcsipke-tajtékon hánytorgó
szent nyárfatutajon remegve,
a szent tokhalbőr-sátor rózsa-homályában dideregve,
ha újra földet ér,
s a kövér forró hamuban kotorászva
múltját, jövőjét sírva keresi,
sírva keresi a Megmaradást,
sírva keresi a Múlandóságot,
hogy az ember hozzá fölkiált majd,
kér halat, madarat, állatot, rovart, növényt, virágot,
kér zöld szőr-erjedést, zöld növényi lángot,
kér hús-virágzást, ondó-gyülemlést, mirigy-szaporodást, álmot,
kér pikkely-sűrűsödést, toll-tombolást, tojásdagadást, petét, virágport,
kér nemző-erőt a létnek, nemző-kedvet az első vadaknak,
a hímeknek, nőstényeknek, hermafroditáknak, önmagukat-szaporítóknak,
kér szaporodó-erőt, szaporodó-kedvet, szaporodás-reményt
növénynek, állatnak, embernek, halálnak,
tőle kér
a Mindenség Urától,
tőle kér
az Időtlen Istentől,
tőle kér
a Halhatatlan Lángtól,
tőle kér
a Boldog Végtelentől,
tőle kér
és ő majd meg is adja,
a Lángtalan Szent Tüzet meg is kapja!
 

7

Jaj,
és mi, akik itt vagyunk,
mi, akik ott zokogunk a Megmaradás néma fém-szigetén
a lángoló, a tűzzel-fortyogó Földgolyó fölött,
a titoktalan csillagok között, ismeretlen titkos csillagok felé
örvénylő, tűz-habos-oldalú rakétán, a Kiválaszttatottság
óriás tükörmozaik-korong-csápú fém-hüvelyében szorongva,
mint hatalmas fém-bogár forró testében, kitinpáncél-
kéregbarlangjában, a zúgó, pörgő, titkos tengelye körűl lassan
forgó Menekülés-tokban, a Remény és a Reménytelenség
ablaktalan fém-csillagában vacogva, jaj, mi, akik
megmaradtunk és árvák maradtunk és űrbe-rohantunk és
fekete szívvel várakozunk, és átkozni se tudunk már és könnyünk
is elapadt, és úszunk e nehéz tükörkorong-mozaikcsápú
óriás fém-rovar forró testébe zsúfolódva az őrjöngő, kövér
lángcsipke-örvényekben és tűzcsipke-fortyogásban nyöszörgő
és buborékosan vonagló Földgolyó fölött, az olvadt
kőhólyagok és láng-csipkefákat pöfögő kristályolvadék-
buborékok, pocsékká olvadt kövek, kőhabként-szétfolyt
városok, óriás gőzpáfrányokat fújó, kő-kása-rotyogással
erjedő és kő-láng-sziszegéssel beszélő kőbirodalmak fölött,
tűzben-elrágódott népek, a tűz nehéz-rojt-lobogásába
fölitatott nemzetek, a tűz boldogtalan tajték-torlaszaiban
elolvadt Emberiség büdös füst-gomolygása és nehéz
pára-gombái fölött, jaj, mi akik a Bűn részesei
és a Büntetés részesei vagyunk, és elviselői vagyunk a
Reménynek és elviselői a Reménytelenségnek, e lassan
tengelye-körül-forgó kövér fémbuborék-csillag árva
lakói, az Új-Noé-bárka Kiválasztottjai és Megnevezettjei,
Kijelöltjei és Megjelöltjei vagyunk a jövőtlenség és a jövő
magányos Fém-csillagának, Fölkentjei a Jövő-Új-Halálnak,
jaj, mit akarunk és mit akarhatunk még?
Mert hoztunk magunkkal tiszta és védett tartályokban, szeplőtelen
tokokban többmillió apró állatot, növényt, növénycsírát
és növénymagot, hoztunk magunkkal rovarokat, bogarakat,
lárvákat, álcákat, bábokat, petéket, tojásokat, baktériumokat,
hoztunk magunkkal férgeket, ondót, spermiumot, ikrát,
hoztunk magunkkal kisvadakat és nagyvadakat, madarakat,
hoztunk magunkkal hüllőket, kétéltűeket, csigákat, halakat,
hoztunk magunkkal tengeri lényeket, szörnyeket és szépeket,
hoztunk magunkkal virágot, virágmagot, virág-átkot,
virág-reményt, hoztunk állatot, virágot, madarat, férget, növényt,
hoztunk hímeket és nőstényeket, ivarosokat, ivartalanokat,
de lesz-e Föld, ahová a magokat bevessük, szent talaj,
ahol a vadakat eleresszük, víz, amibe a víz vadait vessük,
levegő, ahol a bogarak, madarak, emlős-madarak, lepkék,
rovarok szent, szent, szent lobogással remélni kezdenek?
Jaj, elhoztuk mi a temetőket megrettent szívünkbe ásva,
jaj, elhoztuk mi a halottakat elárvúlt szívünkbe ásva,
jaj, elhoztuk mi a múltat jövőtlen szívünkbe temetve,
jaj, elhoztuk mi a jövőnket elégett múltunkból kiemelve,
és nem kapartuk ki a Történelem szent óriás-csontjait a Földből,
és nem loptuk ki a Földből a szent Lét-fejlődés ősmadár-csontjait,
óriás őshüllőcsontjait, őshalcsontjait, ősteknőc-csontjait,
ős-kétéltű-csontjait, ős-emlős-csontjait a láng-csipke alól,
és nem loptuk ki a szent Könyveket a Tűz csipke-szívéből,
és nem loptuk ki a Kegyelem szent Zászlóit, a Kegyelem
bánattal és reménnyel, halállal és föltámadással hímzett
Szent Zászlóit a múlt halállal-átrohasztott szívéből.
Itt ülünk szótlanúl, titoktalanúl, bámúlva egymást
könnytelen szemekkel, bámúlva egymást kiszáradt szemekkel,
az óriás fém-rovar hasában, e forró tiszta Fém-Siralomház
titkos csöndjébe temetve, bűneink fölött és büntetésünk
fölött árván és könnytelenűl lebegve, itt ülünk,
átoktalan elátkozottak, és szólni se tudunk már,
nincs szavunk, nincs imánk, nincs mámorunk, hitünk,
tajtékos, hörgő, fuldokló jajgatásra sincs hitünk már,
tajtékos, hörgő, fuldokló sirató-énekekre sincs hitünk már,
az Elveszett Föld vad siratóénekére, az Elvesztett
Egyetlent sirató átkos vad szavakra, az Egyetlen Szűz Anyát, Egyetlen
Szent Földgolyót, az izzó Égitest-Hullát búcsúztató
könnyekre sincs erőnk már, nincs könnyünk, könny-
áradásunk, hogy vad könnyeink e gépből kicsobogván,
a tűzben-párolgó szent Földgolyóra hullván, kék lángban-
zsugorodó szent Múltunkra hullván vak bűneink
tüzét eloltsa! Tűzhalott Egyetlen Szerelmünk szent asszony-
szívére hulló könnyeink helyett elapadt szemekkel
nézzük egymást, e tengelye-körűl lassan forgó óriás
Fém-Siralomház boldogtalan Várakozói. S a tiszta
fém-ólak, fém-ketrecek, fém-kalickák és fém-tartályok
felől állatok bőgése, makogása, hörgése, üvöltése, sírása, cirpelése,
szuszogása, kérődzése, fújása, lihegése, topogása, dobolása
szívárog árva fülünkbe, madarak éneke, madarak rikácsolása,
állatszőr, állatvizelet, állat-ürülék, állat-lehelet szaga
ér elfehérűlt orrlikainkba, és megrettent árva szívünkig
ér a hűtlenűl-elhagyott Földgolyó végtelen tűzkiáltozása,
az ostobán-elhagyott szent Bolygó-Ősanya tűz-imája,
a Földgolyót szétrágó Tűzözön tébolyúlt lángcsipke-ropogása!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]