| Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam. |
| Mert elpusztulok e döbbent hallgatásban. |
|
|
Mert nem születtem én a némaságra! |
|
| Gyapjas csillag ül havas ágra. |
| Magányom ravatal-gyertyája. |
| A havon árnyéka: lila trágya. |
|
| Ha a hallgatás egy percre is ledönt, |
| beépít üveg-tégláival a csönd |
| és úgy bénít meg a csöndbe-merülés, |
| mint hasadtat az üvegesedés, |
| kinek arcán, ha köpés habja csattan, |
| két-árnyékú lelke a dögre vissza-vakkan, |
| de nem mozdúl, mert ő már üveg-ág, |
| űrben-derengő üveg-virág, |
| s üveg-szirmán a tüzes nyál lekúszik, |
| ahogy a csillag a végtelenbe csúszik, |
| s látja magát: üveg-szívét, üveg-beleit, üveg-tüdejét, |
| üveg-húsában virágzó üveg-csontrendszerét, |
| mint jégbefagyott világot az isten. |
|
| És nincs, aki rajta segítsen. |
|
|
Köpés a tó. Zöld-mohás tántorgó nyál. |
|
Itt-ott egy árva téli nádszál |
| dörzsöli a deret a csillagokról. |
|
Hideg homlokomra tapad a fehér égitest-por, |
| a bánat permet-fátyla, a halhatatlan foszfor. |
|
| Az éjszaka hosszú, álomtalan. |
|
Vadliba-hangsor, csillag-gágogás. |
| Cigaretta-vulkántűz, füstláva-kitörés. |
| Szívemig ér a mindenség-sejtlüktetés. |
| Fagyot-virágzó égitestek közt eloszló vonatfütty. |
| Rókaláb alatt ropogó bronzzá-megérett sás. |
|
| mint terhes asszony hasa, a deres hold forog, |
| lüktet, mint az aranyszakállas csibetorok. |
| Az aranyköd-golyó árnyékot virágzik. |
| Az orrlikakon a gondolat kimászik. |
| nyomja kifelé a hajszálakat. |
| Minden hajszál külön fájdalom. |
|
Pedig van elég a zsíros kobakon. |
| A fájdalom mért tömörűlt össze egy égitesten? |
| Mit akar ez a Dinoszaurusz itten? |
| Az asztalhoz ül, könyvekben lapoz. |
| Szaru-forgács körmű gyík-kezével az arcomon motoz, |
| kő-szempillája árnyékában az emberiség, |
| a hat angyallal tündöklő éposz-töredék, |
| kőmirigyernyő-szemhéja föl-le száll, |
| Ezt a mohás kő-mindenséget mit érdekli az Árpád-ház? |
| A hit, a gyöngeség, a kín, az árulás, a gyűlölet, a láz? |
|
Tarajlik hátán a kő-gyökeres csontlevél. |
| Borzolja virrasztó életem az ember-előtti, őskori szél. |
| Csapkod a kőcsipke-zsákba húzott taréjos gyíkfarok. |
|
Reped a világ, a jövő ős-tojáshéja ropog. |
| A kő-arcú gyík-atya hümmög a Történelemmel a hóna alatt. |
| És tudja már, hogy döglötten kinyúlik, az ősvilágban elmarad. |
| Szemgolyó-finom hónalj-bőre |
| láng-sárga, mint a sátán ülepe. |
| Rátelepszik tohonyán az időre. |
| Csillag-csokrokat markol kőpikkely-kesztyű keze. |
|
| Csöngetnek. A halál-postás? Táviratot hoz? |
| Lándzsadöfés. A szíven kék szikra-csokrot ver a lándzsahegy. |
| A szív keményebb, mint a vas. Fájdalom-abroncs. |
| Ma már nem egyszeregy az egyszeregy! |
| A fába-rothadt tenyér a szög körűl sárgán, habosan kimállik. |
| Vér és genny csurog a gubbasztó asszony fejére. |
| Véres haja legöngyölög érc-gyapjas meztelen ölére. |
| A Legörnyedő hártyás csontja püffedt lila vállából kihámlik, |
| szájából véres nyál folyik, csúszik szakállán, melle-szőrén, |
| villog az idő a gyilkosok görbe tőrén, |
| az űr milliárd arany-fogsora |
| harap lila-csíkos petyhűdt testedbe Csoda, |
| s az asszony sikoltása a Galaxis-halmazok között elárad, |
| lebomlott hajában két büdös csontvirág: a lábak, |
| ragacsos hajában zöldkörmű csontfésűk: a lábak, |
| s az űr mögött visszhangzik a holtak piros ugatása, |
| s jövendőt-virágzik a holtak fekete harapása. |
|
| A holtak összeharapdálták szívemet, |
| marcangolták világ-dobbanású szívemet |
| és fényt lövellnek a húsba-mélyedt fogsor-nyomok, |
| mint mélytengeri halak testén a virágminta-fénykoszorúpontsorok. |
|
| Én a múlt voltam és a jövő vagyok. |
| a bogár-kataplexis, a védelem-dermedés, |
| villoghat köröttem az űrben a kés, |
| nem hullatom el lábam, vagy kezem, |
| mint a bogár, ha dermeszti ijedelem, |
| s üveg-térdénél lábszára leválik, |
| az üvegcsont-töviság, s eldobja karjait vállig, |
| s a tor-páncélban a zöldnyálas húsgödör |
| ága nélkül hegged, penészedik. |
| Csontvázait szívemből kilőtte. |
|
| kinek, ha kezét levágják, |
| hitét húsüveg-anyaggá erjeszti, |
| s új kéz, új szemgolyó nő a régi helyén, |
| gyermek-csuklóján, ember-pislogású fején: |
| magamat mindíg újranövesztem. |
|
Mert az élettől nem menekszem. |
|
| A hajnal átsüti már az árnyat. |
| Hallod? Trombitálnak a kis katonának. |
| Rohan, nyakába veszi a lovat. |
|
Újra kell szülni a szavakat, |
|
a csönd-árnyékú szavakat, a halál-árnyékú szavakat, |
|
az emberiség-szavakat, a világ-gyönyör szavakat, |
|
a lehetetlen-szavakat, elmondhatatlan-szavakat, |
|
a mindenség-embrió szavakat, halálvilág-szavakat! |
| A fegyvereket adjuk el ócskavasnak! |
|
Medve-isten mondj egy jó szót a csuvasnak. |
| De mit akar ez a Tyrannoszaurusz itten? |
| pikkelyes csőr-fejében páros aranykürt-orrlika |
| gőzölög, a gyökeres csontarany-trombita, |
| a tűzeső, a sárkány-madár, az isten, |
| évmilliárd-gyökérkötegek, |
| tódulnak ki kő-serleg orrlikain, |
|
Mért füstöl ez a csoda-hüllő itten? |
|
Tudja talán, hogy szerelmében hittem? |
| A füst kitántorog arany-kín |
| Aztán penész-rücskös kő-fejét égő gyertyával telerakja, |
| kő-vállára a gyertyák fény-kerítését ragasztja, |
|
totyog a gyűrt-kőbe-bújtatott, |
|
bőrgyűrődése súrlódik, nyikorog, |
| táncol a gyertya-koronás, a fénykoszorú-fejű, |
| Mit akar ez a Királygyík-karácsonyfa? |
| Ez az Óriás Kőfa-ősvilág Lángbabér Csillagisten? |
|
| Ő volt a hajnal, a nappal, az alkony és az éj. |
| Mellkasában elrothadt Magyarország. |
|
Bordái közé fehér liliomot |
|
Hátán a csípőig-fölmetszett hús-karéj |
| úgy forrt össze, mint hatalmas görbe pirosfogú fésű, |
| Mint akit csőrfejű óriás-ősgyík harapott át, |
| kő-kesztyűs kezével összelapítva a könnyű bordát. |
| Láthattad a kúp-fogsorok benőtt-virágú kék kráter-sorát: |
| Őshüllő-Magyarország, Tyrannoszaurusz-Magyarország! |
| Átharapta az őshüllő-ország merengő mosolyát. |
| Én láttam őt vérhabos fogsorral nevetni. |
| A szagos gyertya-árnyék, mint fekete béka ugrál az ingen. |
| Halál-újszülött, ropogó bánat-alom. |
|
Kezek üveg-kúpja, zöld-gombás gyökér-fonadék. |
| Az áll, mint sárga kristály-sün, befagyott pupilla-lék. |
| A toka: zöld baziliszkusz-hónalj. Vízcsöpp az ingen. |
| Verejték-ing, faggyú-vért, borostyán-hegedű a ravatalon, |
|
nagybőgő-húrral összevarrt csont-zsák, |
| elkorhadt-ország, kőcimbalom, rothadás-minden, |
| madárláb-körmű világ-gyertyatartó, |
| arany derengés-oszlop a tarkó. |
| A szétálló borda-szárnyak |
| mint a hősi emlékművön a turulmadárnak. |
|
| Engem az ország már apámban meglopott. |
|
Már nagyapámban, már őseimben. |
| Átkozzam a kipreparált-érrendszerű virradatot? |
| Amely úgy terül el, törékenyen, a márvány-álmokon, |
| mint piros ér-bábú, kék gyökér-ember a boncasztalon? |
|
Az éjszaka miért üvölt fényesen? |
| Nem sírhatom tele a Mindenséget |
| göndör fekete arccal, mint bárány, ha anyja után béget. |
| De teleordítom a világmindenséget, |
| az űr üszkös odvaiba zúdítom a keserűséget: |
| mért halt meg negyvenöt-évesen? |
|
Nem kérte őt a sose-hitt árva isten. |
| Nem kérte őt a csillag-palástú Bárány, |
| hogy csillag legyen a Szűz foghíjas csillagkoronáján. |
|
| Két ing, pár elfoszlott nyakkendő, fekete nagykabát |
| Öcsémre az öreg bakancs, rám meg az aktatáska. |
|
| Dehát mit akar ez a Tyrannoszaurusz itten? |
| Ez a tébolyúlt Történelem-Isten? |
| Föld! Vedd vissza őt magadba! |
| Hadd üljön ős-szívedben az Emberiség Királygyík-Apja, |
| az Őskőzetcsipkezsák-Ősláng-Halcsikó, |
|
kőcsipkeszív-fejét szügyébe ejtve: |
|
| Szemeim rothadni majd szívedbe eresztem |
| és csontjaim ragyognak szívedbe ragadva. |
| Gyötrelem-Apám, Szégyen-Anyám, Gömb-Történelem-Keresztem! |
|
| Ha meghalok, ne égessétek el a testem. |
| Ne szégyenítsetek meg a villany-találkozással. |
| A másik-lét madarait sokáig kerestem, |
| s elteltem gyökér-vágyakozással. |
| Csak ássatok el a földbe, a földbe, a földbe, |
| ne legyen írás rothadó szívem fölött, |
| ne feküdjek kő-borítékba zárva, |
| ne őrizzenek kő-oroszlánok vasgyűrűs orrlikakkal, |
| mert úgy szép, ha a földben szépen összetörök |
| és megkóstolja nyelvemet a lárva. |
| Fésűlje szét a földkupacot az idő boronája, |
| üljön pacsirta, réműlt nyúl a rögre, |
| legyek föld, édes föld világ-hatalmú virág-szavakkal, |
| izzó hús-kürtökkel, szerelem-harangokkal. |
| Hadd érezzem a nagy csillag-keringést |
| a bolygó csillag-tengelyében, |
| a Földgolyón átremegő zengést, |
| hadd dideregjek époszi tüzében. |
|
Legyek mágneses tér, kozmikus sugár, |
|
gyökér, nedv, tűz, kristály, bogár. |
| Legyek föld, mint a föld. |
|
| Ne köpj ki engem, mint a büdös nyálat, |
| jó ha csontom csontjaid közt szárad. |
|
| Húsomat leolvasztó, csontomat lekopasztó, |
| gyökér-reményű Föld, madár-reménytelen, |
| óriás-agy a légburok-koponyában, |
| átültetett vinnyogó kiskutyafej az isten-kutyahátban, |
| a mindenség-tüdő varangy-bőrű tűzbuboréka, |
| soha-el-nem-múló, önmagát-pusztító Történelem. |
|
| Mindenem, Egyetlenem, Mindenség-virága, Csillag-koponya, |
| az isten szívén totyogó gyémánt-sárkány fekete szemfoga, |
| tejút-zsákállat lüktető sejtje, virág-reményem, |
| csillag-korall-rózsafák örökre-virágzó csók-állata, |
| lüktető-sejt a mindenség szív-szövetében, |
| kék-szemhéjú szemgolyó tűz-hínárok közt lebegő csikóhal fejében, |
| alvadt vércsöpp a világ mellkasára tekert tejút-kötésen, |
| Föld, az ős-éposz egy ölelés-pillanata. |
|
Ó, Föld, ó, Föld, ó, Földgolyó, |
| halottas ló feje, tejút-kristálytoll a bóbitája, |
| az emberiség sírja, ráhulló kristály-szomorúfűzzel, a Tejúttal, |
| erjedő óriás-bendő, a halál odvas-fogú szája, |
| kék-bundájú lódarázs, potrohán millió lélegző-kúttal, |
|
Föld, Föld, Föld, tűz-szárnyú gyökér-koporsó, |
| forgó hangya-gombóc az űr megáradt fény-levében, |
| szenvedések nemző-ostora, a bűn kitervelője, |
|
Föld, Föld, átkom, énekem, gyönyörűségem, |
| aranyszemű levelibéka a virágzó tűz-ágon, |
|
Föld, bánatom, hitem, ifjúságom, |
| az űrben-szálló temetők közt mosolygó |
| halál-virág arany-koponyájú bibéje, |
| az Emberiség suhanó csillag-temetője! |
|
|
Ó, Föld, ó, Föld, ó, Földgolyó, |
| csillag-szűz vérmohás mellbimbója, a lét áldott hasa, |
| a gyötrelem magzatburka, az emberiség tűz-mirigyű méhe, |
| szerelmes pelikán a tejúton, tejút-menyasszonyfátyol borúl tüzére, |
| Föld, lávát-szuszogó milliárd-csöcsű bálna-anya, |
| zöld-gyapjas ős-ágyék, örökké-nemzett termesz-királynő, |
| boldog potrohú tébolyúlt-petéző, embriókkal-nyüzsgő, |
| erjed benned a csillag-hím tűz-ondó, |
| Föld, Föld, az emberiséget méheddel-kimondó, |
| dagadt, vérző-hüvelyű sárkány-kanca, végtelen madártojás, |
| a mészhéj pórusain szívárog az örökös szívdobogás, csipogás, |
| odabent örökös hártya-meleg, örökös foganás. |
|
Ó, Föld, ó, Föld, ó, Földgolyó, |
| hörögve-szülő orrszarvú-asszony, kőserleg-rózsájú páncél-anya, |
| a páncél-bőr pórusain verejték, nyálzik orrlika, |
| a dagadt izzó kék mirigy-liliomból a méhlepény-buborék kidagad, |
| mint piros ejtőernyő beborítja a gyűrt kőpáncél-combokat, |
| s a vérző kőcsillag-hüvelyből kibuggyan a véres kis orrszarvú-fej, |
| a szarv eres méhburkot hasít, s ott lebeg |
| anyjából félig kilógva az orrszarvú-csikó, az embrió-öreg |
| és mossa vér, magzatvíz, vizelet, |
| míg kiökrendi a páncélból-kinyílt vonagló ős-hüvely. |
|
|
Ó, Föld, ó, Föld, ó, Földgolyó, |
| tejút-sörényű tajtékos nőstény-óriás, |
| ötmilliárd évig terhes óriás-asszony, |
| s azóta folyton-szülő világnagy-nőstény, |
| örökös nemző-mámor, örökös szerelem-zuhanás, |
| örökös ősnőstény-hüvelyvirágzás, őscomb-kinyílás, |
| örökös hímet-befogadás, élet-tajték sírás, |
|
lét-ömlés, véres ágyék-kapudon, |
|
ős-szőrcsillag rózsa-jövője, |
|
ontod, s fölfalod áldott kölykeid, |
|
szülöd, s elemészted történelmeid |
|
és szoptatod és éhezed boldog szülötteid. |
|
Ó, Föld, ó, Föld te várj rám, |
| az Emberiség suhanó csillag-temetője, |
| csillagkoronás Boldogasszony, csillagporos Bárány, |
|
fölcsinált kisanya a tejúton, |
| az Emberiség makacs újraszülője. |
|
|
|