Üzenet a varangy-királynak

Esnek lassan a levelek, a sűrű árnyék meglazúl, az erdő-vadak vedlenek, a nyers-zöld posztó kifakúl. Bokron a bunda-maradék, gyom vaskos levele fémlik, mint foszló nadrágban a térd, a fák közt tócsa fehérlik. Rothad a nyári lángolás, nyugtalanok a madarak. Tüzet olt lucskos őszi nász: köd, kaporernyő, vadludak. Ősz: Pestis-király, Penész-király, nem adom föl az életem! Foltos-bőrű Varangy-király, dárdámat szívedbe verem. Nyugtalanok a madarak, fejüket néha fölvetik, s egyszer a vándor-indulat kigyújtja jelzőfényeit. S a madár-nép sírni kezd, pörög Fény-ország üzenetétől, a nád csont-kalásza zörög, ha tajtékuk dél felé tör. Csőr, szem, szárny, dagadó tojás gyöngyszőnyegei suhognak. S lesz madár-hazavonulás! De éveim elrohadnak? A tél megverten kérkedik, páncélos lován elüget, eldobja gyöngyház-vértjeit, kardok lepik az új füvet. Aki arcomat átgyúrod, nincs ügyetlenebb nálad! Mi tegnap karvaly-büszke volt, mint az enyv nyúlik, beszárad? A fej, mit a borbély szídott, nyesve zsíros bozontját, az ujjadtól megritkított majd villantja tetőcsontját? Arcomra szemfödél kerűl? Már hordom ránc-virágait. Szívembe csipkét köt az űr: a dér galaxis-kesztyűit. Fia-hordó Nőstény-király hátadon borsónyi lukak: sok ablakodból béka-vár néznek béka-királyfiak. Költő-kamrácskák fiait táplálták vérdús rekeszek, míg föltépték fedőlapjait puha kaucsuk-kesztyűs kezek. S a vérnyálas üregek zöld szélére kikönyöklenek, mint vízfejű kék csecsemők, vén törpék, nyámmogó sereg. Ülnek hátad gödreiben, mint hordóban a kisgyerek, kirügyeznek az eleven sírból: penész-halálfejek. Vérpettyes mellkasuk, fejük, mint gombák nyirkos avaron, sárga gumikesztyűs kezük támaszkodik a hátadon. Bőrüveg-ujjuk, tenyerük a hát rücskeit fonja át, tüzel arany-dió szemük, mint zöld vánkoson koronák. Halál vagy Béka-óriás, zöld-tokájú Húsvét-sziget, testedből kő-arcú hallgatás: titkok isten-feje mered. Vén Pipabéka, Halál-fa, űrbe-növő kocsonya-fa: gyümölcsöd verdeső toka és aranyalma-koponya. Ontod élő halottaid elevenszülő sírhalom! Kőbuborék-porontyaid vartyogják halál-hajnalom. És aranysarló-pislogás csábít, mint őscsillag-malom. Millió Buddha-foganás lüktet zöld-hártyás talpadon. Ős-hím, a véres hát-cellákba ondód hiába csurgatod, lepheti üveg-kezű láva kráteres-hátú asszonyod! Virágozhat új szemgolyó az erjedő csontköcsögben, összefont karral az embrió várhat, hogy megszülessen. Nyüzsgő asszony-Bábeltorony gőgömről ostobán itélsz! Dühöd virággá átkozom Halál-kan, Pöffeteg-vitéz! Hívhat a bársony-vartyogás, száz kivarrt-ajkú herceged! Az aranybélés-szájú Gyász nem igázza le hitemet. Csoda-szavam el nem apad a mindenség-forró lázban. A kukacnak csak hús marad a részeg osztozkodásban.