Emlékezés egy vérző-arcú képre
Mednyánszky László: sebesült
| Sárga, sárga, sárga, sárga, sárga: |
| tiszta és szennyezett, rothadó és nyüszítő, halált-lehelő és sült-tök |
| húsaként erjedő, papagáj fejéhez hasonló, a fagyott emberi zsírt utánzó, |
| kökörcsin bőréből lopott, idegen-sárga, mint aranyfogak csillagra-nyílt |
| mosónő-szájban, mint gépfegyver-sorozattal felgombozott-mellű katonák |
| szemfehérje, sárga, mint a főtt liba-talp, mint kútba-átkozott békák hasa-bőre, |
| mint az elkent agyag, mint egy meghasadt pillanat, sárga, mint a robbanás- |
| szín, mint a kikerics torka, és sárga, sárga, sárga, olajos, ragyogó, |
| mély és a mélynek belseje, mert a sárga mögött újabb sárga buzog föl és |
| olajlik el a felületen és annyi sárga egymáson rétegekben, festék-avar, |
| hogy ez a sárga már mint a vér: és ebben a sárga vér-kocsonyában egy |
| katona ül, egyik karját kicsit fölemelve, karja véres pólyába tekerve, |
| mint télen a rózsafák, Ady Endre zokogása ül itt, a Vén fiú, de itt nem |
| zúg, zuhog, árad már a nóta, itt csak vér van, sárga elhagyatottság, |
| megalázottság, magány, nyomor, irtóztató, kibírhatatlan csönd, nincs dal |
| és nincs jajgatás se, csak vád van. Vád. Nagyapám vádol; fején a gombos, |
| virágos katonacsákó. Kukoricacső-pirosra fakúlt bajusz-csorgásán a |
| lehelet deres cafatja. (Üstökös szállt oda pihenni!) Kint a meg-nem-váltott, |
| szívében a megváltott emberiség. |
|
|