Emlékezés egy vérző-arcú képre
Mednyánszky László: sebesült
| Sárga, sárga, sárga, sárga, sárga: |
| tiszta és szennyezett, rothadó és nyüszítő, halált-lehelő és sült-tök |
| húsaként erjedő, papagáj fejéhez hasonló, a fagyott emberi zsírt utánzó, |
| kökörcsin bőréből lopott, idegen-sárga, mint aranyfogak csillagra-nyílt |
| mosónő-szájban, mint gépfegyver-sorozattal felgombozott-mellű katonák |
| szemfehérje, sárga, mint a főtt liba-talp, mint kútba-átkozott békák hasa-bőre, |
| mint az elkent agyag, mint egy meghasadt pillanat, sárga, mint a robbanás- |
| szín, mint a kikerics torka, és sárga, sárga, sárga, olajos, ragyogó, |
| mély és a mélynek belseje, mert a sárga mögött újabb sárga buzog föl és |
| olajlik el a felületen és annyi sárga egymáson rétegekben, festék-avar, |
| hogy ez a sárga már mint a vér: és ebben a sárga vér-kocsonyában egy |
| katona ül, egyik karját kicsit fölemelve, karja véres pólyába tekerve, |
| mint télen a rózsafák, Ady Endre zokogása ül itt, a Vén fiú, de itt nem |
| zúg, zuhog, árad már a nóta, itt csak vér van, sárga elhagyatottság, |
| megalázottság, magány, nyomor, irtóztató, kibírhatatlan csönd, nincs dal |
| és nincs jajgatás se, csak vád van. Vád. Nagyapám vádol; fején a gombos, |
| virágos katonacsákó. Kukoricacső-pirosra fakúlt bajusz-csorgásán a |
| lehelet deres cafatja. (Üstökös szállt oda pihenni!) Kint a meg-nem-váltott, |
| szívében a megváltott emberiség. |
|
Elkésett üzenet
| Újra-olvastam verseid, barátom, |
| egy-egy sor fölött hosszan elmerengve, |
| virrasztva lapoztam könyveid, barátom. |
| És mit tagadjam? Könny is hullt nevedre. |
| Már nem válogattam: az erős, ez gyönge, |
| mint az újoncokat őszi sorozáson, |
| csak sóhajtva néztem a konok seregre, |
| az eszméletedre, drága barátom. |
| A fanyar értelem nyit itt őslény-bányát, |
| s a csupa-kétkedés flórája virít, |
| a lágy-részt-Föltépő zörgeti dög-szárnyát, |
| hogy lássa ember-szívünk titkait! |
| Mint Rembrandt képén a boncoltat az orvos |
| mutatod nekünk a kibontott világot, |
| s ki tudja hány nap, hány tikkadt, szorgos |
| éj adta tudnod, hogy most magyarázod? |
| A szivárvány-belsejű testre hajolva, |
| büdös mécs mellett, pincében, titokban |
| kutattad lázzal, sápadtan borongva: |
| mi rejtőzik az elnémúlt agyagban? |
| Hát itt van, látjuk, mert te így akartad, |
| de hozzásegít-e ez a gyógyuláshoz? |
| Vétkeinket te sohasem takartad, |
| de van-e szavad, amely újulást hoz? |
| Van-e szavad, mely tisztább, mint a harmat |
| és hazát teremt, vagy világot átkoz? |
|
Tűzliliom az éjszakában
| én nem hiszek a csalogány szavában, |
| és nem hiszek a bölcs emberi rosszban, |
| én nem hiszek az emberi gonoszban, |
| valami téboly van ebben a nagy nyárban, |
| én nem hiszek a csalogány szavában, |
| ősz lepke gördül villany-árvaságban, |
| mint ősz csillag az isten mosolyában, |
| zöld bénaság és növény-fekete, |
| növény-állatok zöld lehelete, |
| egymásból-kicsüngő hüllő-bánatok, |
| csönd-rostok, óriás sziromcafatok, |
| zöld szorongás fölött kanca-tüzesség, |
| vér-lebenyek, boldog hevesség, |
| láng-cimpák, buja, vad csalogányok, |
| tűzliliom, mondd meg a magányod, |
| én úgy hiszek az emberi csodában, |
| valami jóban, valami szépben, |
| valami emberi elrendeltetésben, |
| hold a diófa zöld zűrzavarában, |
| hold a diófa zöld rendszerében, |
| tűzliliom villanyfény-szegélyen, |
| tűzliliom a földcsillag rimája, |
| zöld tüskés velő-nyél kitüremlett szája, |
| árnyék-űrből felszökő könyörgés, |
| véres érccel bélelt tigrishörgés, |
| zöld tenyéren tűz-nemiség, gyíkhónalj-sárga |
| üstököscsóva ver tűzkoponyádra, |
| a mindenséget vérzi be nagy bárdja, |
| a pokolig hasít suhintása, |
| valami téboly van ebben a nagy nyárban, |
| üstökös-uszály hömpölyög nehéz szívemre, |
| mint medúzára döglött bálna nyelve, |
| mint óriáspolip köteg ernyedt csápja |
| omlik fejemre csipke-gomolygása, |
| valami vad angyal sír az éjszakában, |
| szárnyát zuhogtatja egy másik világban, |
| valami vak ördög dobog a vak űrben, |
| kürtök és cimbalmok hamvadnak a bűnben, |
| világ-nemző csődör nyerít, hívja párját, |
| isten kék szeméhez rúgdossa patáját, |
| isten kék szeméből dől a láng verése, |
| megfullaszt az égbolt szikra-üvöltése, |
| felbömböl az égen Gilgames bikája, |
| nincs akire rontson, nincs aki levágja, |
| szivárványtűz-zsákja a hold dagadt gombja, |
| rengeteg tűzlucskát az űrbe kiontja, |
| valami téboly van ebben a nagy nyárban, |
| reng a föld, a tenger fölmászik a holdra: |
| fortyogó nyáltömeg, szörnyeteg-amőba, |
| valami téboly van ebben a nagy nyárban, |
| görcs-diófa kő-gubanca alatt |
| liliomtűz az éjbe kihasad, |
| fölötte az álmot kőkorszakba fonja |
| a vén diófa cement Laokoon-csoportja, |
| kőkígyó-örvénye, kő-izomszövevénye |
| hajol rád liliom vérmárvány-fekélye, |
| több-agyarú hal-kürt, bitang bíbor-hidra, |
| párducpettyes nyershús nősténycsillag-szomja; |
| gyökér-szövetségek, növény-mellkasok |
| zöld küllői fölött a vér zokog: |
| én nem hiszek a csalogány szavában, |
| zord kezünkre hulló levelek árnya |
| nagy, mint a sárkány szempillája, |
| én nem hiszek a csalogány szavában, |
| mint ravatalgyertya éber csönddel tüntet, |
| bevilágítja virrasztó szívünket. |
| Az emberiség nem éghet magában, |
| mint tűzliliom az éjszakában. |
|
|