József Attila sírja
|
| Bár élve tövisek között haladtam: |
| Rózsák alatt fogok rohadni majdan; |
| Síromnak lesz virága bőven |
|
| Képzelet-rózsa, gondolat-nárcisz, képzelet-őszirózsa, semmi-liliomkupac, |
| erjedő, dühödt, vak, burjánzó-állkapcsú, szagos-fogsorú virág-kazal, |
| liliom, nárcisz, rózsa-szerkezetű, illatos-agyú csönd apró sírodon, kicsi |
| gyermek-sírodon Mesterem, Testvérem, Ősöm, Apám, Jézus-nemzőszervű |
| halottam, a mindenség törékeny csődöre, angyalszárnyú kék kristály, |
| a lét idegrendszerének nyüszítő hálózata, halottak élén őgyelgő árva fiúcska, |
| tejút-homlokú sírás, világfekete testvér-szorongás, a hályogos-szemű isten |
| szemgolyójába halottból új szemlencsét ültető finom kés, a világ kimetszett |
| szemgolyója, mely mindíg újra kinő, mint a tarajos-gőte szemgolyója, |
| ha kimetszik: újra kinő a koponya-gödörben a kocsonya-gomba, az akarat |
| gyümölcse, sárkány-pupillájú élő üvegvirág; apró gyermek-sírodon csalán, |
| Krisztus-szakáll, tövis-bokor zöld époszai, nyári-arany csontszobrai, |
| gyűrt villamosjegy, rozsdás konzervdoboz homályában poshadt esővíz, |
| a holtak fölszálló könnye, tavalyi viszeres-lábszárú gyertyacsonk, fekete- |
| kukacú szentlélek-gerinccel a tavalyi gyertya rózsaszín hányadéka, amit |
| mi égettünk Erzsikével, merengve sorsomon s a tiéden merengve, |
|
| Mert te itt fekszel az út másik felén, itt rothadt szét szíved, itt folyt |
| szét agyad, kimászva a könnyű koponya szétnyílt csonthólyagából, |
| mint kinyílt kagyló-kéregszárnyakból a puha állat, a koponyából kidőlve |
| folyt szét, mint széttört köcsögből a rózsabarna kenőszappan, |
| elméd itt lett fehér kukacok, zuzmara-öltönyű lárvák fehér ösztöne, itt |
| feküsznek csontjaid a föld fekete lapjaiban, szorongó ákombákomokkal, |
| mint kislányom füzetében az első betűk, te Első Írás, Legelső Jel, |
| Kezdet Görbéje, s Egyenes Vonala, a Fogalmak Első Pillanata, Első |
| Hajlás, Gyermek-írás az isten szívén, itt fekszel két méterre ideges |
| lábam alatt az út másik felén, gyönyörű képzelet-rózsák alatt |
| e pici sírban, fehér penésszel belepve, mint kivégzett, akit leöntöttek |
| mésszel, úgy feküdtél, a piros virágbelsejű húsból kitört |
| vállcsonttal, te Alkony véres inge, Vonatkerékre fűzött virág, az Alkony |
| titán-szemgolyójának piros erezése, e kicsi sírban, mely gazos és piszkos, |
| mint halott csavargók arca, mint hülyék lágy arca nyálzik csigabigákkal, |
| s zeng cimbalommal, hárfával, hegedűvel, édes és forró és komor nyári |
| láng-zenebonában, tücskökkel és sáskák gótikus templomaival, és párzó bogarakkal, |
| dupla gyémánt-hímvesszőként repkedő összeragadt szitakötőkkel, e pici sírban, |
| mely foszló-szőrű, mint az elgázolt kutyák, mint dülledt-szemű dögmacskák |
| merev bajsza, és nézem a ropogó, száraz, zöld-foltos kövér varangyot, amely |
| téged is evett, mint én az isten testét gyermekkoromban, |
|
| Mert te itt fekszel az út másik felén, e pici proletár-sírban, |
| e kapitalista kő, bronz, márvány, gránit-mocsokban, e gazdagság- |
| förtelemben, e dühöngő pénz-paradicsomban, gőgös bronz-gyárosok, |
| elhülyűlt márvány-atyák, fehér márvány-rózsákkal behintett márvány muraközi |
| kancák, kő-páncélsisakos hülye tábornok-urak, duplacsövű puskával merengő |
| bronz-vadászok között, kiknek bronzkalapját, bajszos arcát |
| a galambok, harkályok, cinkék, rigók lefosták, itt fekszel márványba- |
| álmodott kurvák, könnyű habkő-tunikás segg-tehetségtelen |
| arisztokrata lánykák, hajnalra-tárt-szárnyú márványangyalok, kő-izomkupacok, |
| bronz-tölgylevéllel letakart péniszű s ivar-vágású álmatag bronz-hermafroditák, |
| karcsú márvány-agarak, pupillátlan márványgolyó-szemű fejüket márvány- |
| rózsa mancsukra hajtó buta, sovány márványoroszlánok között, akiknek fehér |
| márványbojt farka hátukra pöndörítve, mint rózsaszál, s orruk márványgomba, |
| márványszivacs, feketepettyes márvány-tűpárna, bajusztalan pórusokkal, |
| itt fekszel pucér-csöcsű kőringyók, márvány-szív fenekű szajha Vénuszok, |
| kő-szuronyukba omló márvány-közlegények, kő-bajonettrózsás hősi lerogyások, |
| mellkasra-omló-hajú Jézuskrisztusok, feketemárvány mellszobrú |
| nagyiparosok, idióta kő-grófok, fém-cicomás kitüntetésű gügye |
| katonatisztek, töprengő bronz-hájas kupecek, kőciterát pengető kőbajszos ősmagyarok, |
| gránit-pocakú bankárok, mennyországba-nyilalló úrifiúk, Apollónak |
| álcázott márvány nagyiparos-fiúk között, akiknek |
| arcára fekete gyász-szalagokat terített az |
| üres szemgödörből kicsurgó esővíz, itt fekszel magányosan, az út |
| másik felén, közeledben Léda áldott csontjai, az átkozottak, |
| itt fekszel hatalmas, bronzgyűrűs gránit-borítékok, föltorlódott, |
| áradó, egymásba-dermedt folyami jég-lapok között, márványtajték- |
| virágzásban, Szűzanya hét-tőrrel átdöfött kő-szívei között, zöld |
| bronzpenészes bronzlovak sörénye tikkadt árnyékában, bronzcsődörök |
| dagadó tökeit nem tépte le a gránát, itt fekszel az elgazosodott, száradó, |
| pernye-törékeny, könnytelen, halál-nélküli, életgyűlölő, csillogó végleg- |
| halott kapitalizmusban, kőszűzek félig-kitakart cicije s puncikája |
| undorában, az epileptikus ördög, a dosztojevszkiji Sátán |
| okádta ezt a temetőt a világra, Mammon pezsgőtől s ringyóktól |
| részeg tehene, mit tehene!: bikája okádta el magát: s lett ez a temető |
| csontod nyughelye végűl és Reviczkyé és Babitsé és Adyé és Aranyé |
| és Vajdáé és Móriczé, Kosztolányié, Nagy Lajosé; s lett ez a temető |
| szíved föld-kelyhe, második-anyaméh, Te-már-nem-is-létező, |
| a Világegyetem Embriója, Halhatatlan Ősatyánk, te Megszületett, s még |
| Meg-se-született, – s ha fogammal, körmömmel hozzád lekaparnék, |
| ha szememmel leásnék, nem találnám már véres mosolyodat, nem |
| találnám már bársony énekedet, nem találnám már gyermek-homlokodat, |
| csak csontokat, csontokat, csontokat, csontokat, csontokat, sárga csontokat, |
| s ruhád elrohadt foszlányait, |
|
| Mert te itt fekszel az út másik felén, és nincs közeledben isten és |
| nincs közeledben férfi, csak Léda hatalmas combjai, csak Léda |
| világringató öle rothadozik fölnyithatatlan szikla-Biblia lapjai közé |
| sajtolva, mint imakönyvben a rég-elszáradt virág, hogy le sose zörögjön, |
| hogy föl sose kelhessen virágzó hússal és üvegcsengettyűs kanca-nevetéssel, |
| mert neki nem adatott meg a föltámadás, csak a megmaradás, és nem |
| bújik ki a földből ágyékig lebomlott lila sörénnyel, magáról a penészt, |
| a deszkakorhadékot, a gyökeres-port lesöpörve az utolsó ítélet |
| elképzelhetetlen piros trombita-dühére, csillag-okádó angyaltrombitákra, |
| a nyihogó csontváz-kanca, a gyökérzuhatag-sörényű tajtékos vadló-asszony, |
| és csak ő korhadt szét a közeledben, nem Vörösmarty, nem Arany, |
| s nem a kis vatta-ember, decemberünk piros Mikulása: Jókai-bácsi; |
| csak te fekszel itt az út másik felén, te Legárvább, Legmagányosabb, |
| te Kötekedő és Vádaskodó, Fölmérő Bűntudat, te fekszel itt az út |
| másik felén bolondos, diadalmas, szorongó s világgal-virágzó nyári |
| szívdobbanásaim alatt, s fekete nagy tekintetem a földben kutat, |
| beleás e bolygó-anyagba, mint dupla-fényszóró a rettegő nyári |
| éjszakába, s látom megcsillanni tested fém-részeit, mint repülőgépek |
| szárnyait, törzsét, üveg-hólyag orrszarvúcsordaként fegyveres, zengő |
| rinocérosz-csordáját az űrnek, látom: fogaidban a sárga, s platinakék |
| tömések: kis aranygyökerű fák, halhatatlan gyertyalángok, szegény |
| hitelbe-készűlt földalatti koronák, koponya-kastély csonthercegeinek |
| aranykoronái, földalatti lángok, megkövesedett aranyhalak, piciny- |
| pikkelyű ősfák, apró ősrákok arany-ollója, gyűrűs csápja, redő-potroha; |
| látom szegénységed fém-csillagait, szájad földmélyi tüzét, megdermedt |
| vulkánszárnyait, látom sose-gyűrűzött kezed, te csak istentől-megjelölt, |
| embertől meg-sose-gyűrűzött madár, Legszebb Fehér Kócsag, egyetlen |
| csírából fogant, egyetlen-tojásból kikelt, egyetlen madár-has-forrósította |
| Egyetlenegy, csillagtól-csillagig röptöddel hálót-kötő, a hangos űrt |
| arany-pókhálóval befonó Pók-isten, látom szőrtelen csont-arcodat, |
| gyönyörű fehér vigyorgásod látom, s látom te Szegény, a földben |
| szanaszét a gazdagság tébolyúlt kotyvalékát, a kibérelt, örökáron-vett |
| földmélyi termeket, aranyozott üregeket, márvány-lapokkal-borított szobákat, |
| a nem-korhadó érckoporsókat, oroszlán-mancsú arany-ládákat látom, |
| s látom a penészes, nehéz-selyem szemfedőket, arannyal-átszőtt |
| csipke-orgiákat, frakkok, zsakettek, páncélöltönyök, díszmagyar |
| menték, piros csizmák, aranycsengők és aranysarkantyúk, virág-párták, |
| vitézi mellvértek, fémdongás sáskacicomák, gyöngyházkesztyűk |
| és bóbiták, cilinderek és aranymellények, szagos főkötők és hímzett kötények, |
| gombos cipellők és sevró-cipők undorító Grimm-mese-országát, |
| csizmák lerohadt arany kakastaréját, üvegcipellőkben a csont-ujjpereceket |
| az ezüstre festett körömhelyekkel, s látom te Holtak Proletárja, mint |
| az űrbe-néző hatalmas távcsövével a Galaxisok, tejút-halikrák, |
| csillag-aranylánckötegek világító halmazait, látom te Kisemmizett, |
| te Megbolondított, te Megvadított, te Tehervonat-alá-térdeltetett, |
| látom az aranygyűrűket, gyémánt-melltűket, arany-fogsorokat, mint |
| földmélyi kukoricacsöveket, ahogy kiállnak csorbán, üszkösen |
| a hab-daganatból, az aranyszőke szakállból, látom egy nép aranyba-dermedt, |
| nehéz-kupákból kihörbölt vérét, látom a hímvessző-vastag brossokat, |
| csattokat, a gyökerek, az agyag arany-napraforgó-tengerét, a sisakok |
| forgóit, kardmarkolatokat, kettős-vércsatornás aranypengéket, |
| aranyórák csont-daganatait, arany-babérkoszorúkat a szétmálló, |
| föld-agyvelejű koponyákon, mint elrothadt halak száraz pikkelyeit, |
| látom a csontkezeken a drágakővel-kirakott gyűrűk őrzik az időt, |
| mint hatalmas nyolc-szemű pókfejek, csont-csuklókra száradt |
| ruhák csipketrombita-ujjain forognak a gyémánt-karperecek, mint |
| a napba-néző gyermek elvakúlt szeme előtt a szines karikák, és |
| látom Te-sose-rothadó, te Hervadhatatlan Csillagkoszorú, innen |
| az úton, s az út másik felén, a tengeren innen, s a tenger |
| másik felén, e bolygóban szanaszét, a víz alatt, zöld moszat-göngyölegben, |
| virágállatokkal benőve, s a víz fölött, sárga hajszálgyökér-göngyölegben, |
| s mész-virágokkal benőve, kálcit-fodrokkal virágozva, látom, hogy |
| erjednek, habzanak, tajtékzanak a testek, pirosan, viasz-nyálasan, |
| pöfög mint mocsár a hús és kicsap a csontokra a belső-szervek |
| láp-virága és kristályosodnak a csontok a tengeren innen, |
|
| Mert te itt fekszel az út másik felén, te Egyedülvaló, te |
| Gyémánt-alkatú, te Büntetéstől-félő, nem félsz-e itt magadban, |
| hisz egyedűl vagy itt is, Végleg-egyedűl agyam kozmikus viharai |
| alatt, gondolat-napkitörések félelmetes-csóvájú sárkány-nyelvei |
| nyalogatják rendetlen csontjaidat, nem félsz-e itt, e halott-vadállatok, |
| hulla-hiénák, gyöngyházba-öltözött nősténypárducok falánk és éhes és |
| csontot-zabálni-küldetett csontjai között, nem félsz-e Drágám, |
| hogy zihálva bevérzik a föld, izzó madártojás-belseje fölszakad, |
| sárga-hártyája megreped, s elönti csontjaid a vér, a vér, a vér, a vér, |
| a föld sűrű, vastag, lila vére, mely kilövell, mint elvágott-nyakú tevék |
| vastag-eréből feketén a vér, a vér, a vér, a vér, nem félsz-e Kedvesem, |
| hogy drága koponyádat láng-fogsoraival megzabálja a tűz, |
| a tűz, a tűz, a tűz, a tűz, mely kitör a Föld szívéből, mint a szeretet, |
| mely kirobban a gyászában megrepedt Föld szerelmes szívéből, |
| mint a kohók nyitott ajtaján a láng, nem félsz-e magányos Rettegő, |
| hogy évmilliárdok megült csillag-rétegén átcsap a tűz, a láng, a vér, |
| átcsap páfrányerdők, óriásemlősök, szerelmes Sárkány-atyák, Madár-anyák |
| húsán, csiga, rák, pók, szitakötő, hal, virág-lávákon átcsap a vér, a tűz, a vér, |
| s megemészti szétszórt csontjaidat, |
|
| Mert ott feküsznek az út túlsó felén a társak, a Haragosak, a Csodásak, |
| a Mégis-magányosak, a Mégis-együttvalók, összebújva szinte, |
| mint pettyes nősténymacska nedves hasa alatt a kicsinyek, az új-vaksiak, |
| a csöcsre-vágyók és együtt sírnak és megosztoznak a félelemben, |
| és kártyáznak és verset mondanak és vígaszuk van és van reményük, |
| idáig hallom a föld alól a kártyalapok pimasz csattogását és hallom |
| mint hálóban-vergődő halak sikolyát, nyálkás csapkodását és |
| cuppanásait, hallom a földön átszívárogni Babits Mihály |
| kántáló sámán-vers-szavát, a Megbántott-Csodálatosét, |
| ott fecseg Kosztolányi, a Vidám Rettegő és bajszába mosolyog |
| Móricz, a Világ-szívű és Szabó Lőrinc csapkod öklével |
| csont-buborékokat, és szaladna Vajda János |
| csont-Gina elől és Reviczky Gyula ölel gyökér-Jászait, |
| és Nagy Lajos téged keres, te Kiűzetett, a Penész-paradicsomból |
| Kikergetett, és csont-ujjával csont asztalon dobol, |
| s mint keselyűszárnyakat rebbenti, megmozgatva a földet, |
| hogy süllyed, omlik, bugyborékzik, mint keselyűszárnyakat |
| lengeti kopasz bordaszárnyait, elrepülne és unatkozik, |
|
| Mert neked itt se jutott közösség, nem kaptál társakat, Könnyező, |
| se haza, se föld, se otthoni temető, se boldog halál, |
| nem jutott ősökkel-bevetett otthoni temető, csak egy szűk föld-persely |
| Szárszón, ahová behullottál a gyűjtögető halál szánalmas ujjai közűl, |
| te Dárius-kincsénél-többet-érő, nehezen-koppanó, vasból-öntött Fillér, |
| rozsdával-bevont-agyú Pénzecske, szegény, a Létezést veled-kifizethető, |
| s belekoppantál a föld-perselybe másodszor is Szegényem, |
| rozsdás szíveddel fizetett a halál szavaidért, |
| lehulltál ebbe a nyár-penészes, láng-virágzású pici sírba, |
| te Halottak közűl az elsőszülött, a Föld költő-királyainak fejedelme, |
| hisz mikor megszülettél, jobb kezedben hét csillag vala és |
| szájadból kétélű éles kard jő ki vala és orcád mint a nap |
| és mikor meghaltál Szívem, az égnek közepette |
| egy angyal repűlt, aki ezt mondta nagy szóval: |
| Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak a három angyal trombitájának |
| többi szavai miatt, akik még trombitálni fognak, |
|
| Mert jaj nekünk és jaj a világnak, ha nem tudjuk csillag-sűrű szavainkkal |
| körűltapasztani a világ tengelyét és pacsirta-könnyű szavakkal, vagy |
| tűzmadár-szavakkal, vagy bálnafújó-szavakkal, vagy sárkány-nehéz, |
| totyogó-szavakkal, vagy nárcisz-szirom-belső-bársony szavakkal |
| az izzó világ kemence-vázát betapasztani és csecsemőtalp-puha |
| szavakkal kitapasztani törékeny kicsi tested, |
| a világ keresztjéről levett szappanhab-sárkány-törékeny |
| kicsi tested nyirkos és jéghegy-leheletű és rozmár-zsíros |
| sír-perselyét és jaj nekem, gondoltam tizenkét év előtt, |
| pontosan tizenkét év előtt, jaj nekem, aki küldettem utánad, Menekülő, |
| te Legtöbb-szeretetre-vágyó, te Gyöngéd, isten-után-kiáltozó Árva, |
| jaj, jaj, jaj kiáltoztam kiáltozásod, zuzmarás, kicsi őszi sírod előtt, |
| mely olyan volt mint meztelen öreg halottak ágyékszőre és mellkas-szőre, |
| ott álltam Erzsikével, aki gyermeket várt, hasa eleven ősmadár-tojás, |
| ott állt velem a mindenség édesanyja és sírod előtt figyelte |
| elvékonyodott-bőrű munkás-kezem, kőműves, napszámos, |
| zsellér, jobbágy-ősökből kivirágzott kezem lerágott |
| csontjaid fölött figyelte: hasában, e gyönyörű szerelem-buborékban |
| arany-öklű csillag forog, gyöngyház-térdei böködnek, |
| mint csigaszarvak, behúzódnak, mint kocsonya-hagyma fejű csigabiga-szarvak |
| és szeme majd kinyílik, mint Krisztus sírjának roppant sziklalapja, |
| jaj, gondoltam, sorsom ne legyen olyan, mint a tiéd, sorsunk |
| ne legyen olyan, mint a tiéd, ne adasson meg nekünk a Megadás, |
| ne jöjjön el a Széthullás, a Pusztulás, a Félelem, a Menekülés, |
| és neki se, akinek anya-tojáshéja majd szétreped és neki se, aki eljön, |
| pedig nagy veres sárkány vala az űrben és hét feje vala és tíz szarva, |
| és az ő fejében hét korona és farka után vonszá az ég |
| csillagainak harmadrészét és a földre veté azokat és álla az a sárkány |
| a szülő-asszony elé és jaj, fojtogattam a pikkellyel-borított-gégéjű |
| sárkány puhán-omló, izmos, lángtól-átforrósodott gyík-torkát |
| és rámfonódott hét pikkelyes torony-nyakával, mint a polip-karok |
| és fém-bozontú koponyámra fújta, hörögte, köpte, okádta tüdeje lángját, |
| és szempillám, bajszom, hajam szenes lett, s voltam égett napraforgó, |
| s akkor sírodból, mint föld-sárkány gyöngy-pikkelye, gyémánt-kardod |
| kibújt, s kitéptem szívemből gyémánt-kardomat, s a sárkány fejeit levágtam, |
| hogy merő vér lett az űr, forró, habos vért lövelltek a gége-csonkok, |
| pikkelyes vérfák lettek a sárkány-nyakak, vér csurgott a csillagokról, |
| s a más-csillagokra hullt sárkányfejekből hárfák hangja tölté be az űrt, |
| a sárkány-nyelvek megpenészedtek, mint félig vízbe-sűllyedt kő-csónakok, |
| s nárciszok, liliomok nyíltak a földgolyó-nagy szemgolyó-kocsonyában, |
| és én ott álltam őszalkonyi sírod előtt, földdel-kitömött koponyád |
| tüze világított a sírból és melengettem vacogó szívemet és |
| szárogattam véres kezeim, sírod csalánleveleibe törűlve a száradó |
| vért és nem kiáltoztam már és nem beszéltem, csak átkoztalak |
| te Átkozott Gyönyörű, te Legyőzhetetlen Kedvesem és sírtam |
| érted és sírtam a világért és akartam otthoni édes temetőt, |
| vidám halált, jókedvű temetőt, |
|
| Mert neked ez se jutott, otthoni temető, te Temető-nélküli, |
| aki a teljesség atyja voltál és nincs sírhelyed önmagadban, neked |
| nem jutott ecetfa, bodzafa, akácfa, jegenyefa, Krisztus, édes |
| töpörödött ősanyák méhéből fakadt ecetfa, hatalmas harcsabajszú ősapák |
| fejéből kinőtt bodzafa, madarak lüktető fészek-helye, pelyhes |
| csobogás, tojáshéjak vérhártyás, nyálkás üressége, a belsőre-száradt |
| ondó-kukaccal, fehér lepényfák és lila lepényfák zsongó |
| szerelme, csontokig-szívárgó édes édessége, páncélos-pihepofájú |
| méhek hétezer-szemsejtű kristálykoponyája, mellkasig-földbe sűllyedt |
| piros sírkövek begombásodott zöld versei, téged nem látnak |
| a fölhólyagosodott-lányfényképek, fekete eső-kráteres nagypapa-képek, |
| hozzád nem beszélnek, mint az eperfán a tyúkok éjjel, |
| a halál föld-közép felé lombosodó vákuum-fáján bóbiskoló nagyanyák |
| lágy kotyogással, figyelve a tűz-középben-lakó vérmirigy-szakállú kakasra, |
| neked nem vedlenek a bemeszelt Krisztusok minden tavasszal, mint |
| a kígyók, mint a szelíd vizisiklók, mész-bőrüket rétegekben |
| lenyögve magukról véres májusi éjszakákon, s válluk mészpikkely-inge, |
| arcuk mész-kéreg álarca ott törik szét a dagadó új fűben, mint |
| a felugró halak üveg-fejétől a tóban a csillag, hisz fejüket néha |
| kidugják a kiváncsi halottak, az Újak, a Most-temetettek, |
| és kibújnak, mint a kalászok, a mellkasvázak, karcsontok, koponyák, |
| veled nem száll, mint arany-Griffmadár, halottak napján a temető, |
| nem száll a dübörgő űrben boldogan keringve, gyertyalángokból- |
| tollazott hatalmas madár, a Halál Terűljasztalkámja, |
| csillagokból-épített boldog ravatal, lánglevelű illatos Babérfa, |
| mely az űrt benövi és csillog és ragyog, mint a Biblia üvegtava, |
| és ragyog és lángol, mint a Szeráfok karának kürtjei és lángol |
| és ragyog, mint János Jelenésének Fogsora, |
|
| Mert te itt fekszel az út másik felén, mert neked ez se jutott, |
| legalább ennyi otthon, legalább ennyi haza, legalább ennyi föld, |
| te a Világot-közvetlenűl-kimondó, aki a Mindenség-ország vidám |
| fiának születtél, s lettél Magányosság-ország őgyelgő, tűnődő fia, |
| Bánat-erdők nyugtalanja, válladon érc-nehéz eperlevelekkel, |
| Gyermek-ország sóvárgója, legalább csontokat kaptál volna, fekete csontokat, |
| szívre-fektethető lábszárcsontokat, láncba-fűzhető csigolyákat, legalább |
| csontokat kaptál volna, jáspis-szemű csont-rokonokat, csont-öcséket |
| és csont-bátyákat, csont-nagyanyákat, csont-dédapákat és csont-ükanyákat, |
| neked nem jutott Emlék-fa az ökörnyál gyémánt-szemfedője alatti |
| szerelmes pici temetőkben, fordított-Emlékfa, amely a bolygó-belső |
| izzó vaskocsonya-szíve felé nőve lesz egyre lombosabb és fényesebb, |
| lesz vérből aranyba átnövő, s lesz aranyból tűzbe átnövő, s kristálybajszú, |
| rubint-szakállú, smaragd-hajú pucér gyümölcsei az édes öcsék, kishugok, |
| unokák, nővérek, bátyák, nagyszülők, ősök, madarak, halak és férgek; |
| ott ülnek a Halál-fa kőzet-kérgű hatalmas ágain a földben, |
| aranyból-sarjadó mérhetetlen korona-bozontjában, mint paradicsomi |
| madarak, halál-hímzésű fekete tollruhában, fehér csipke-fátyol- |
| gombolyagban, a halál menyasszonyai, mint a dér virágzó csipkekesztyűi, |
| csizmásan, ezüst bajusszal, mint a fényképen a fiatal Arany János, |
| málnaszínű gyöngyházgombos pruszlikban, mint harmincéves nagyanyám, |
| ott ülnek a Halál-fa ágain, élőkkel-pelyhezett fészkeikben és |
| búgnak, beszélnek, énekelnek, csacsognak, csivitelnek, gagyognak, |
| nagy szines, ferde-orrlikú csőrüket nyitogatják és csipegetik csőr- |
| fogsorukkal a Halál-fa menta-ízű leveleit, és izzó |
| csont-medencéjük mese-tojásokat nyög ki és a fekete-szeplős |
| halál-tojásokat karcsú, üveg tengeri-csikó-fejükkel kocogva feltörik tavasszal |
| az ondós-szárnyú ragacsos táltos-csikók, csecsemőköröm-puha pikkelyű |
| hétfejű sárkánycsibék, gyémántkoronás kígyókirályfiak, kisbaba-kezű |
| boldogtalan Békakirályok, emberevő tündérkirálykisasszonyok, |
| akiknek szájából úgy áll ki az embercomb, emberláb, nagyhajú koponya, |
| mint a nyelvig-telezabált tyúkok csőréből a kukac, hernyó tűzpettyes, kék szőr- |
| rózsája, kőrisbogarak páncélos-szárnyú zöld szeder-potroha, szitakötők |
| merev gyémánt-csillár-feje, lepkék miseruha-szárnya, gyászpontos sáskák |
| piros-ércszövésű hártyaszárnya, |
|
| Mert neked ez se jutott, legalább boldog halál és |
| boldog szerelem, csak ez a föld-doboz itt, és négymilliárd |
| ember-szívben egy-egy sírhely Szívem, és véres és rángó sírhely minden |
| létező szívében Szívem: a férgekben, a bogarakban, a lárvákban, |
| a madarakban, a halakban, az emlősökben, a pikkelyesekben, |
| a tollasokban, a páncélosokban, a selyem-bőrűekben, |
| a külső-csontvázúakban, s a csontváztalanokban, a pók-testűekben, |
| s a gyűrűs-alkatúakban, s a hólyaglebegőkben, a viziemlősökben, |
| s a nagy-macskákban, a kétéltűekben, s az öves-állatokban, |
| a csilló-szőrkoronásokban, s a hidra-fejűekben, s a fákban, |
| füvekben, moszatokban, mohákban, virágokban és kőzetekben, |
| a vízben és a lángban, csillag-gázban és a teremtés-szívében, |
|
| Mert neked más se jutott, te Egyetlenegyszer Egyetlenegy, |
| mint négymilliárd sírgödör, mint milliárdszor milliárd vonagló sírhely |
| minden létező szívében, sírodúl csak a Világegyetem, a billiárdszor |
| billiárd-gyökerű Lét foszló és merev, mozgó és puha, kocsonyás |
| és ásványi, növényi és állati szerelem-tej-gyökere gyökeredzik szívedben, |
| te Senki Proletár, a Mindenség nőtt ki szívedből, az Élet és Halál, |
| te Freud szívében gyökerező üszkös Rózsaszál, te legbátrabb |
| Bátor, te Gyáva, aki megadtad magad, mert nem tudtad összefogni |
| a szilánkos hasábokra húllt virág-kristályt és rádzuhantak |
| a világ-kristályhasábok s ott fekszel alattuk, mint ősjégben |
| a mammut, léted nem-rothadó bozontjával, szíved ametiszt agyarával, |
| mert eladtad magad a halálnak, feloldódtál mint kristálygömb |
| az életfolyadékban, s fölszálltak sóhajod buborék-lombú ágai véresen, |
| és mindenütt vagy és nem vagy sehol, |
|
| Mert hol keresselek, mert szomjazom nagyon, mert magam vagyok |
| és nincs italom, most kellenél, mint testvérnek a testvér, |
| mert kellene, hogy bántsál és szeressél, te több, mint ezer-milliárd |
| sejtből fölépűlt Szorongás, a Boldogság Húsvéti Sejttemploma, |
| te tízezer quadrillió atomból megépűlt Mohó Magány, Boldogtalanság-Hit, |
| mert kellene, hogy megüsselek, s nem-hervadó sebet üss utód-szívemen, |
| hogy ordíts velem, mint apjával a gyermek, mert az apák nem |
| futnak el a fiak elől és gyűlölöm azokat, akik elmenekűlnek, |
| hogy rádkiáltsak és üvöltve szídjalak, mint rossz apját a gyermek, |
| a Megfutót, az Elszaladót, a Ködbe-mállót, a Csillagtérbe-foszlót, Űrbe-olvadtat, |
| és hol keresselek, mert szomjazom nagyon, és úgy eltikkadtam |
| a szomjúságtól, hogy már csak szőr vagyok, belűl is csupa szőr és csont |
| és szemgolyó, ülök az Ének kopár szigetén, az idő-tenger dörgő csipkés |
| hab-hengerei rágják nagy-erű fagyökér-lábaimat, |
| és szörcsög, sipog, bugyborékzik, sistereg, örvénylik, fortyog, nyerít |
| a sós tajték-koronás végtelen redő-állat, átlátszó bőre alatt |
| a bélfodrok milliárdja rebeg és izzanak a belek érrel-befont tekervényei, |
| s prüszkölve, fújtatva fölbuknak a vízből az Igéző-szeműek, |
| a Kocsonya-nyihogók, a Zománckürt-torkúak, a Pettyes Vizikentaúr-Homéroszok, |
| libegve, mint gyöngykoszorús szőke parókák a húscsipke-óriások, |
| gyöngyből-fűzött állat-koszorúk, szálka-fátylas-szájú zsír-tehenek, |
| a milliárd csöcsű tenger-asszony emlői keményen kihegyesednek, mint |
| fémkúpok sivatagja, vérbuborék-emlők hemzsegése körülöttem a vízi |
| pusztaság és néznek piros cincér-bajszú, ezer-lábú, páncélos |
| olló-csikorgású Rák-fejedelmek néznek és és szuszognak és |
| vicsorognak és lomhán mozgatják szemhéjukat és pislognak, kék zománcrojt- |
| végtagjaik gyűrűznek és hívnak és buborék-csóvákkal |
| lemerűlnek, s én itt ülök magamba-zártan, mint egy |
| őrjöngő láng-virágban, tűz-dália emésztő szirmai között, |
| csontig-hólyagosodott bőrrel és nincs zöld pikkely-szoknyájú |
| kicsiny fa, legalább szememnek árnyat adó zöld levél-harang |
| és nincs meztelen-csontú, szamárfülhöz hasonló nagy-szőrű zöld töklevél, |
| tarkómra-kúszó zöld lepény, meztelen növény-csiga, hűs növényi állat, |
| csak a láng dühöngő szirmai, s hörgő, víjjogó madarak, |
| s az űrben-támolygó boldogtalan madarak csonttá-száradt, virágzó |
| trágyája szikrázik körülöttem nagy kupacokban, mint a csontok, |
| mint őskori csaták után az állatoktól, madaraktól, emberevő ősöktől, legyektől, |
| hangyáktól, bogaraktól elhagyott kréta-pórusú, szálka-szivacsú, |
| fonálféreg-járatú csontok, mint csigolyák virág-csillaga, fűrész- |
| gallérú koponya-részek, köröttem trágya, fölöttem madarak rikácsoló |
| billió-szemű tornya, így ülök itt, az Ének kopár szigetén, s várlak, mint |
| hajótöröttek a nagy halat, akik léket vágnak a nagy halak testébe, |
| s nézik amíg megtelik lassan a seb-gödör mirigyváladékkal, |
| s szájuk bozontját a hal testébe mártva kiszürcsölik |
| a mirigynedveket, s nyelik porcelános gégével a hal levét, |
| hát hol vagy te Hal, te Megváltás Hala, hogy szívedbe késemmel léket |
| vágjak s kihörböljem szíved olajos, büdös levét, hogy |
| elmúljon tőlem megpróbáltatásom szörnnyel-hemzsegő éjszakája, |
|
| Mert nem vagy sehol és itt fekszel az út másik felén, |
| pici proletár-sírban, e gazdag, úri, tobzódó, cicomás, fene- |
| gyalázatos, ittmaradottnak-szánt, márvány, érc, gránit, bronz- |
| hányadék közepén, e Bűnök Kertjében, Hazugság-országban, |
| és neked nem jutott balzsam, se arany test-hüvely, zománc báb-ruha, |
| se gránit-koporsó, földalatti halál-várkastély, se isten-halottsiratók, |
| mint Egyiptomban a királyoknak, krokodílusoknak, madár-isteneknek, |
| se arany-korona mindenséget-beburkoló gyönyörű koponyádra, |
| a homlokpánton arany-babérlevélkoszorúval, s a hártya-arany lombokon, |
| az arany-babérleveleken állatok, virágok, madarak, üstökösök rajza: |
| narvál-hím, elefánt, zsiráf, orrszarvú, szarvas, oroszlán, kecske, |
| teve és kenguru, zebra, viziló, gazella, okapi, tapír, |
| az aranylevelekre karcolt paradicsommadár, pizángevő-madár, gém, tukán, |
| strucc és keselyű, bagoly és galamb, hoatzin, küzdő harcosok, |
| lepke és páfrány-koponyalevelű éjjeli lepke, százlábú és skarabeusz, |
| az arany-lepkeszárnyakon, arany-bogárpáncélszárnyakon, amelyek |
| végtelen homlokodra és beroskadt mellkasodra tapadnak, őszi avarként |
| betakarni foszforos csontjaidat és gyökér-szakállt eresztett szívedet, |
| neked nem jutott virág és rája, krokodil, szárnyas-hal, pók |
| és skorpió-homorítású arany-levelek babérkoronája fejedre, se szatírokkal, |
| se Orfeusszal, hárfázó gyermekekkel, galambot tartó asszonyokkal, kentaurokkal, |
| hermafroditákkal telerajzolt aranylevelek szikrázó babérkoszorúja, |
| se párduc, tintahal, polip, páva-domborítású aranylevelek koszorúja |
| király-fejedre s arcodra sáskabőr-puha aranyhártya-álarc, |
| amely megőrzi a bőr kráter-életét, s átveszi az arc sejthálórendszerét, |
| s a kirohadt szemre boruló szemhéj szempillaszőrét |
| is megőrzi, mint aranyszőr-csipkegallért, s megőrzi |
| a gyilkosság pillanatát, a megsemmisülés póruspontháló mosolyát, |
| a szőr-bokrok Puszta-országát, mint Agamemnon-királynak; |
| neked nem jutott se balzsam, se arany, se isten-halottsirató, |
| te öreg fához hasonló kikopott-rostú, fényes gyökér-szövésű Kölcsön-ruhás, |
| te Leszakított-ingvállú, Vonatkerék-rozsdával-megjelölt-homlokú, |
| ide kerűltél te Drága, a mindenség Arany-ága, Világ-paradicsommadár, |
| te Arany-kaloda, Gyémánt-börtön, Arany-bilincs a költők csuklóján, |
| a húst csontig-sorvasztó világ-nehéz arany-bilincs, ide kerűltél, |
| te Arany-álarc a költők fején, arany-buborék szemgolyód mögött |
| csak föld van és penész, komor arany-hártya mosolyod csak |
| elmállt koponyát, habzó földet, gyökér-agyvelőt, odvas fogakat takar, |
| te Gyöngék gyönyörű koporsója, Csillagokkal kivert űr magánya, |
| te Arany-írásos szarkofág, Isten szavaival teleírt mindenség-koporsó, |
| a Megváltást-elrejtő mohos sziklasír, te Fölszálló, Sárból-fölsugárzó, |
| leszálltál, mint a csillag a homályba, te Tengermélyi gyöngyház-csigahéj, |
| akibe a költők belebújnak, a piros-bajszú, nyélen-ülő-szemű remeterákok, |
| te Gyémánt-ing, Gyémánt-páncélruha a kis-ajkú költők szívén, |
| amely a vízmélybe húzza a halkan-éneklő fiút, mint láncáról |
| leszakadt búvárharang, s belefúródik vele a vízalji mocsárba, |
| mint az őskagyló, lüktető óriás gyöngyház-gyümölcs a tengeralji sárba, |
| ide kerűltél, te Ősangyalok szárnya, Próféták istent-betakaró árnya, |
| te Nehéz színarany-kesztyű a költők kezén, hónaljig-érő vastag |
| színarany-kesztyű, azték arany isten-kesztyű, amely keresztben |
| a szívre-fektetve ragyog, mint isten szájában az égitestek, |
| amely lehúzza, mint óriás-gyomorkövű krokodílus a gyermeket |
| a víz alá, hogy megroppantsa csontjait és húsából lassan egyen, |
| te madarakkal és halakkal, virágokkal és csillagokkal-teleírt |
| színarany-kesztyű, aki belegyökereztél a földbe, mint a földmély |
| arany-erei, kristály-fái, mint az arany halál-venyigék, |
| te arany-ragadozó, te óriás merev színarany-kesztyű, arany-kesztyűujjas |
| aranykürt, arany-korallfa, amelynek csöveiben költők ülnek, |
| mint a csőlakó polipok, ott virágzanak tebenned, arany-érfalaid |
| mögé húzódva, kidugják néha mohó csápfejüket a hömpölygő időbe, |
| de nem érzik a bőrpuha, idegpuha, halálpuha világot; |
| s itt fekszel e pici proletár-sírban, te Megemészthetetlen, |
| mert nem tud megemészteni mégsem a föld, a csőr-pofájú cápa, |
| a csillag-horogra-kerűlt pettyes kék ragadozó, s fölboncolt gyomrában |
| kardhal-fejek, tüskekarperec-tengeri-uborka, félig leszopott |
| gyermekcsontváz, tengeri-csillag csonttövis-koronája a gyomor levében: |
| e sír gyomrában, mint tengeri-csillag kristálytüske-rózsája fekszik |
| meg-nem-emészthető csontvázad te Szilárd, és szívemben |
| feküsznek fölemészthetetlen tengeri-csillagkorona-verseid |
| és lenyúlok érted, mert van hozzá hatalmam, a rögök, barna |
| gyökér-halászhálók göngyölegéből kiemellek és ölbeveszlek, |
| mint férfi-Szűzanya és kemény hajammal letörlöm Jézus-csontjaidat, |
| és könnyeimmel megmosom penészes csontjaidat és ringatom |
| véremmel-mosott, izmoktól-nem-pántolt mindenség-koponyádat |
| és sírok és sírok és sírok és sírok és csókolgatom |
| megemészthetetlen csontjaidat. |
|
|
|