A sejtelem harangjai

Istenem fogj meleg szádba, hogy ne legyek olyan árva, hogy ne legyek olyan árva. Nem hittelek, most se hiszlek. Meg nem öllek, meg sem eszlek. Hő-áramok feléd löknek. Kellene már, hogy te fogj meg, piros nyáladban forgass meg, elevenen ropogtass meg. Hogy ne legyek olyan árva sírnék szád nagy odujába, odvas fogak közé zárva. Hogy ne legyek olyan árva, hogy ne legyek olyan árva. Kedd, szerda, csütörtök, péntek. Szenvedésem úgysem érted. Én sohasem éltem érted. Vagyok mélyvizi kis halad, sejtjeimben titkoltalak. Szerveimben piros képlet. Élem a testvériséget. Kedd, szerda, csütörtök, péntek. Vagyok idomtalan szörnyed. Ki ejtene értem könnyet? Ki ejtene értem könnyet? Csápvégen ülő szemgolyóm dupla gyümölcsét rádnyitom, feléd imbolyog szem-kacsom. Hogy ne legyek olyan árva rólad árván álmodozom. Hogy ne legyek olyan árva, hogy ne legyek olyan árva. Zsák-szájamat tátogatom. Zacskós-tokámban hordozom családom és áldozatom. Lepény-testem duzzadt kék gömb, vagyok tengermélyi léggömb. Félek, szívem fénybe fullad, villanykoszorú kigyullad. Kedd, szerda, vérmes csütörtök: a Kék-nyíl felém süvöltött. Rettegek, de nem üvöltök. Pénteken a csönd szeret meg. Virágállatok merednek. Tapogatók bizseregnek. Rabló szekfük szánakoznak. Rőt hajfürtök omladoznak. Korbács-fejek nyiladoznak. Szombaton irgalmat hoznak. A sejtelmek harangoznak. Köpj ki, ha mérgem kiserked. Falj föl istenem, szeress meg. Fogj ős-odvas-fogú szádba, hogy ne legyek olyan árva, hogy ne legyek olyan árva.