Krisztus lépesméze

Vándorolnak a temetők mint a madarak ősszel Mint a tengerek vándorolnak mint a fellegek ősszel Szállnak a holtak mint vonuló tiszavirág-raj Áttetsző kezekkel üstökös-farkként szikrázó hajjal Úsznak a csontvázak fehéren csattogva eveznek Csillag-út tej-patak sereglő sirályok lesznek Úsznak a föld alatt villogó csipke-vigyorral Mit se törődve a fönti világgal és a pokollal Hisz bennünk megépülnek ők szívünkben kivirágzanak Hogy megéledve odabent boldogan fölfaljanak Meleg valónkból kieszik a lüktető üveges anyagot Ami lágyan élt rengett puhán rózsaszín tűzzel ragyogott Az Elsuhanó belénk oltja eddig-érlelt reményét Mint a homoki darázs amely hernyóba rakja petéjét Az idegközpontot bénítva meg hogy magának élni ne tudjon Csak lihegjen a buja ágy a kocsonya-kastély aludjon S a szilárduló szervezet föleszi a vele-terhes anyát Mint a sárga munkásasszonyok kopár szerveit a rák Úsznak a kettős-éltűek kinyílnak mint a rózsák Ős-jogaikat ellenünkre mibelőlünk kivívják Míg vándorol a Föld egy ütemre és eszelősen De hogy mi a szerelem mi a megadás nem tudja ő sem Testében csont-galaktikák szuperóriás-koponyák Csont-napszámosok csont-királyok csont-próféták csont-katonák Ott lent a csont-szeretők egymáshoz lopakodnak Találkát adnak az ős-apák az előre-ős rokonoknak Beszélgetnek nagy szünetekkel vagy vígan verik a kártyát S hallgatják az iramló föld komor nagy suhogását Hallgatják mint súlyos gyümölcsök érnek ásványok drágakövek Ős-gigász-csordák sóhaját ahogy érc-dzsungeleken átremeg Ó te áradó-szívű te víg-szemöldökű hova siettél Már te is e konok társadalom tagja lettél Már te is ott vagy a más-síkú más-rendszerű időben S csontjaid melengeted a föld-magból áramló hőben Mert a Föld centruma akár a vér ott lágy izzó anyag van Ott fekszel könyörtelenűl de egyre vidorabban A fekete ruhában amit vasárnap én viseltem Te Könyörtelen képlet Némaság kelyhe bánattal betelten Te Becsület kardja Jóság lámpása Emberség mintaképe Szegények szelíde Kocsmák arkangyala Krisztus lépesméze Vakító szeplőtelenség Halálod-utáni-reményem Anyáddal egy sírban megint a mama ölében Anyáddal egy sírban aki épp a farsangi bálba készűlt Cipellőn szalag-csokrot kötött megvonta haján a fésűt De biccentett Csont-Úr s valcert lejteni vitte Eltáncolt vele a földalatti fekete bálterembe Zuhog-lebben a csipke-réteg a meggyvörös pruszlik kidagad Csont-Úr az űrben pörgeti föl-lohaszt meteoritokat Csont-Úr magához öleli mellény szakad a szoknya röpül Csontfa ágán melle lüktető csúcsa mint tüdőszín levelibéka ül Azok az emlők már elszáradtak bimbójuk por kukac-forgács Iszap és zöld nyálka lett a zsírosan bugyogó forrás A méh megkövűlt mint a kőzetek hala a medence fehér kereszt A szemgolyó beszáradt a csigolyaszár fehér rózsát növeszt De mégis tudom nem tudnál te beszélni másról Mint arról a találkozásról és fogadtatásról Hisz előlünk a csonttal-nyíló liliom ölébe buktál Panaszod nem volt jó fiú nem zokogtál Csak szomorú gyermek-fejedet a keblére szorítottad Szakállal kivert foszforos arcodat kezére borítottad És hallgattatok most minek is kéne beszélni Az anya csak sír és csókol a gyerek ha férfi Mert az ő öle fölépűlt erre a gyönyörű napra Az ő szíve rég-holtát dobogva tagadta A koponya-rózsában szemgolyó-harmatok remegtek A fehér penész összesűrűdött csípőnek kezeknek A kopár váz ragyogni kezdett ott a földben Mint arany-hegedű fölzengett arany-hegedű könnyen Arany-hegedű arany-hegedű föltajtékzott fölrítt a mélyben Arany-hegedű átzúgott hangja a kő a szén a fém-sötéten Lerobajlott a zengés a krétakorszakok alá zuhanva Arany-hegedű arany-zuhatag arany-csobogás arany-hegedű hangja S megéledt boldogan fölzendűlt a mélyből visszafelelt Az egymásra rétegekben húllt idő az őskori tengerparti kert Pikkelyfák zizegnek a kőben idáig suhognak a pecsétfák Sziklákat horzsolnak az üveg-gombostűfej-szemű tohonya állat-tészták Pólyásbaba-nagy szitakötők rezgetik angyalszárnyukat Kámforfák babérfák magnóliák küldik a kőzetekből illatukat Moccan mint a magzat a sok páncélos tüskés pettyes behemót lila hús-toboz Stegosaurus Brontosaurus Tyrannosaurus Triceratops Csipog bőg a kő-alvilág kő-álmát fölzavarta Az arany-hegedű arany-hegedű arany-hegedű hangja Megfényesednek a csontvázra-rozsdásodott vértű lovacskák Szikráznak fújnak a gyopár-szőrű mohos-hasú törpe kancák A nimfák kő-ujja kő-hárfát penget mozdulatlan Üstdobok döngenek föl búgnak tovább a keményedő anyagban A sellők ragyognak nedvesen a vizi-pikkely-arany-hegedűk Mint réti virágot testükről szedegetik a rátapadt tengeri tetűt Nyálkás lila medúzát kocsonyás rózsaszín kelyheket Puha zöld koronghalat körszájú fogsoros könnycseppeket Felbőgnek szarvas-fiúk a nap a hold agancsukra nőtt Agancsuk hetven égő gyertyaszál tölgyesek bércek szűzei ők És vissza-énekelnek kréta-várakba falazott Kőmíves Kelemennék Hisz arany-hegedű arany-hegedű bolygatta föl nem-létük türelmét A fiú visszatért a tékozló fiú őt üdvözölni kell Arany-hegedű arany-hegedű búg s az alvilág felel A fiú visszatért hát megzendűlt a fölfoghatatlan ősalap Cetek és ráják farka évmilliárd-tajtékot dörögve csap Ott fekszik már nem társtalan magából a magányt kilökve Ott fekszel gyémánt-rózsaszál arany-hegedűre kötve Ott fekszel körötted társak és ismerősök És ringatja lassan e sok sárfalú bölcsőt A Fehér Asszony ringatja sírotok dúdolva Míg felnőtök szépen a férfi-halotti sorba Amíg ott másodszor is megöregesztek Százéves csecsemők férfiak tízezerévesnek Ott lenn a csecsszopó korosabb mint élők közt a vénség Hamis a sírkő amibe azt a tíz hónapot vésték Ott fekszel és elborít kimondhatatlan bőség És suhan a Föld ez az óriás repülőgép Egy-egy temető ezen a gépen jól elzárt ablak Honnan az utasok a tejsűrű űrbe kutatnak Ott szoronganak az utasok az üvegre tapadva Kőlándzsával árnyékában a mammut vadász jéghegybe fagyva Pompeji kurtizán a lávától nőszve ruhátlan Egyiptomi királylány zománcozott fa-bábban A népvándorlás lovasa tömzsi paradicsom-szügyű lován S a közkatonák közkatonák elomolva puhán Bakák fű-színű köpönyegben virít a fémvirág golyó ezüstfog bajonét Bakák szájukból kinő ibolya rozmaring jácint margarét S száll ez a gép pilóta nélkül el sohase téved Naprendszer-műszerek sugarukkal irányítják e gépet Szigorú vonzások iránymutatók taszítások Fém-villogású csillagfolt-órák lobogások S nem száll le ez a gép soha repülőtéren Mégis új utasok lépnek a testbe fagyottan fehéren Útmenti temető te kis ablak mögötted csupa hős csupa rokon Meszelt arccal nagyapa les ki bárány-öcsém az ablakon Útmenti temető poros ecetfák kökényes árok Üvegfa-bürkök zöld üvegernyője kéklángú csalánok Meszelt sírkövek kápolna száradó koszorúk Mosolygó temető űzöd a bánatot borút Szalmavirágok zörögnek ugrik a páncélos-szügyű szöcske Zizegnek szárazon létüket a semmibe lökösve Mosolygó temető a falut a dombról vigyázza Májszínű feketemárvány sírkövek megannyi megőrző dárda Ott fekszel te is ha süt a hold vissza-szikrázik a kezed Mint röntgen-képen a mellkas váza és a szervezet Átsejlik ez a mozaik a Föld mellkasában láthatod A fehér kalász-hadat az ismerőst és a rokont A fehér falut ha süt a hold ünnepélyesen és boldogan Mosolyognak ha az űrön át robajló izzó fém-szemgolyó zuhan Ha egy-egy őscsillag fém-agyveleje kiloccsan Ha az extra-galaktikák gyík-farkát valaki letépi gyorsan S a csonka farok megépíti magát a galaktika-farok kinő Ott fekszik a sok figyelő ott fekszik a múlt-idő Rozika állig fehér csipke-fátyolba tekerve A gróf úr frakkban-cilinderben mint a pingvin a fecske Van akin alvadtvér-színű bársony a feszes mellény Van aki aranylovas császárfejes medáliákat visel a mellén Van ki az utolsó kenet olajával a kezén a lábán Van kinek dolmánya illatos mint a sáfrány Van kinek nyakán a kötél-nyom pántja piroslik Van aki megnyugodván hogy ez a lét itt a jobbik Van aki itt szoptatja viasz-bábú csecsemőjét Van aki húsz éven át sikoltozott a levegőért Van aki elé az asszonyok szárnyukat leejtve leborúltak Van kibe hetyke kis vágyak bókok szorúltak Van aki hitte az istent és van aki hitetlen Van ki azt se hitte hogy álmodni lehetetlen Itt fekszik a szűzlány mint fehér boríték fölbontatlan A katona szalutálva vasutas kis zászlót tart nyugodtan A villanyszerelő szívében húszezer volttal A holdkóros labdázik az éj félszemével a holddal A cigány álma beteljesűlt akár a csók Gyémánt-hegedűt szorít a szívéhez gyémánt-vonót Fehér virág nehéz akár a seb egész a szívig leeresztve A bőgős arany bőgőre van szögezve mint Krisztus a keresztre Itt fekszik a modellező-fiú kigondol új masinát És Ómama is a fehér tulipán elhozta tót papucsát Van aki úgy fekszik itt ahogy én sose halnék Van kinek szájából foszforeszkál a nikkeles-lila tajték Van aki már mint az úttesten gyerekek krétarajza Van aki már földbe keverten mint babilón harcosok pajzsa És egyikük se hason vagy oldalt mint a réten vagy az ágyban De gerincen valamennyi valami együgyű mámoros nászban És fölöttük repülőgép száll fut a felhő Fölöttük kökörcsin vadzab és kutyatej nő Ott fekszenek és fűszerezik mérgezik lassan a földet A mirtuszok a legyezőfák tán tőlük oly zöldek És mégis a kakas az Öt-sebű vállán kiabál reggel Mikor a tűzmadár találkozik a megroskadt-inú testtel A tehén ott legelészget szuszog szagolja a vadtormát Testében pecsenye érik tőgyében cukrosodik a boldogság Darázs pillangó brummog liheg sírról-sírra száll Sándor a zuzmarás-szakállú itt hever pipázva fazekat kalapál Szerelmesek sétálnak itt merengve kezüket lóbálva A csősz a bodzafa alatt hűsöl arcán lila lepények levelek árnya Öregasszonyok itt motoznak álldogálnak fekete madarak fekete fejfák S ha a tél havat szór csillagok forgácsát meteor-pelyvát A nyúl a róka a nádi farkas az őz vacogó szívét idehozza Ide sereglik veréb cinke harkály rigó a kukacot bogyót elkobozza Itt üvöltöznek a varjak is borzas és csipás fekete rongyok Szamártövis Jézusfa sebeit só veri ki a havat vércsepp-gombok Itt fekszel te is Tokba rozsdásodott tőr Zene hangjegybe zárva És nem én vagyok te vagy a holt te vagy az árva Ott fekszel magadban valami förtelmes titokkal Meredek homlokoddal a máglya-fényűvel a konokkal Én nem tudom elhinni most se tudom hogy az te volnál Hisz az előbb a virágzó szilvafa alól nevetve szóltál S épp kérni akartam tőled egy könnyű cigarettát S látom szőrös hab-sörénnyel villog a borotvád Mint ahogy azt se hiszem, hogy a deszkán kitakartan Az a hüllő-érintésű gyíkbőr-arc amit símogattam A cseppkő-ragyogású kéz a viasz-fény alatt a lila hínár-erezet S a zöld körmök tövükben fehér rózsaszín holdak sejlenek A gégére petyhüdt bőr sok pikkelye villog mint a halak oldala Az összezárt bokák a páros-csöndű láb az arany-bütykű boka Hogy ez a távolságot többé-sohasem-metsző fürge olló A tiéd a tiéd a sáska sovány hosszú zöld combjához hasonló Hogy ez a lábfej lábszár térd a csontokra száradt mozdulat Amely egész az ágyék-szőrig a nemzőszervig fölszalad S onnan a köldökig-futó sövény s a has a bádog horpadás S a bordák kupola-vázán a mellkas-szőr a zuzmarás Hogy az a tiéd nem hittem én legyek átkozott hitetlen Te nem vagy ez te nem lehetsz a semmi partjára kivetetten Miért meredtek úgy elém mint kardszájú halfejek Páncélos fémes-zöld ragyogással krokodil-szájak lábfejek Ó tenger sziklái havas virágok fagyott gödölyék lábfejek Ó galambszárnyak liliomok szakállas gyertyák lábfejek Ó jégkalászú kévék hattyúk pelikánok lábfejek Üveg-rózsafák bütykösek tyúkszemesek ti lábfejek Rovarfejek szagló-csipkefái dermedt halló-gyökerek Krisztus kezének szögei világító angyal-fülek Az űrbe lógó hídívek horgas csőrök ti lábfejek Arany gálya-orrok zöldszínű árbócok lábfejek A némaság őrtornyai a határ jelzőtáblái ti lábfejek Az űrbe zúgó cserebogár nagy csápjai ti lábfejek A titkot szállító vaggón arany-ütközői lábfejek A semmi ágára átugró arany-sáska szarvai ti lábfejek Bíbor korall-ágak éhes viaszrózsa-csápnyelek Lomb-szarvú tengericsikók rákokból rügyezett szemek Ó sárga légcsavarok holtat repítő propellerek A bánat kristály-lombjai a csönd jégvirágai lábfejek A megszólalás pajzsai elmondhatatlanság-címerek Vicsorgó jáspis-kutyák király-őrök nagy körmű saskezek A reménység ledőlt oszlopai térdek lábszárak lábfejek Akasztófáim óramutatóim érthetetlenek könyörtelenek Mért nem futok el mért állok itt ostoba türelemmel Ki ez az üvegből-épített fa ki ez az üveg-óriás ki ez az üveg-ember Ki ez a fehér-ingű ki ez a celofán-bábú ki ez a sztaniol-bohóc Ki ez a Jézus-Krisztus ez a frissen-borotvált te se szólsz Ó nem is értem illatos mint a forgács álla az égnek csapva Merev akár egy dárda fülében orrlikában vatta Ő az te volnál a halántékcsont fölött a haj akár a gyopár Amely még nő majd akkor is ha az arc kréta-kopár A tiéd a tiéd ez a szem a semmibe süllyedt Amely világít zölden eszelősen valamit hirdet Te volnál ott te árva te a halálra feszítve Te fekszel itt te gyöngéd vérrel és harmattal szelíden behintve Nem nem nem igaz nem igaz nem nem Csak játékból csillog a könny a szememben Én rólad nem hiszem el áloé megfagyott láng Hogy hűtlen lehettél valaha hozzánk Ó látomás ne kísérts tovább kotródj el ideje volna Ó látomás hagyj engem ölelni menj a pokolba Zöld sárkánygyík farkadra ülsz fölágaskodsz az égig Sárga hasad pikkelye mozog hét fejed sziszeg kemény gyík Lándzsámat pikkelyes szügyedbe vágom feltoronyló láthatatlan S omlik a véred fekete véred öblös sugarakban Láz világba-sugárzó csillapodj csillapíthatatlan Csak álltam ott lábad előtt villanyfény-öntudatban Ki látta kívülem szívedből hogy szállnak ki a dolgok Fölszabadítottad életed te határaidban föloldott A félig-csukott szemhéj alagút-kapuján fütyülve kirobog A mozdony mint holdrakéták suhannak az űrbe a vonatok Masírozik a fúvós-zenekar cintányér kürtök rezes ragyogás Poros akták vonulnak mint a felhők sas köröz a kőműveskalapács Gémkapcsok szúnyog-raja zizeg a dózni libeg mint palacsinta-hal Szemedből sínpár fut a hold felé a kövek közt satnya virágaival A kártyalapok zsírosak légypettyesek legyezőalakban vágnak a légnek A piros tizes a zöld ász a vadász keze örül a gally tüzének Mint hattyúk úsznak a fehér ingek lassan méltóságteljesen A keménygallérok spirálköddé állnak össze függőlegesen A csókok a falakra tapadnak testüket libegve magasba húzzák Halvány-bíbor ibolyakék kocsonya-lepények medúzák Tolonganak az ablak felé fröccsöspoharak borosüvegek Mint szitakötők tüdők úsznak el lélegezve egészségesek Áradnak ki a szemedből kórházi ágyak injekcióstűk orvosi műszerek A fáradt hétköznapesték vasárnapok néha csak spiccesek Kis lila-pettyes fehér méneken vágtat az űrbe szerelem bánat álom Csillag-kelyhek sárga virágpora a csülkökön patákon Ó nem az űrbe a szívembe áradnak a honfoglalók Ide zsúfolódnak új bolygóra szállnak a vén-bolygó-lakók Hűlt égitest fényed az időnek adtad de árva maradtál Te köztünk-is-ember engem a nyomorból hallgatásból kiváltottál A sokból eggyé aki szólni tud aranypénz életed mi más volt Pedig nem akartad féltél a fölszabadítástól Az élet aranypénz téged a halál markába dobott Én elárúltalak papa szégyenkezem pironkodok Nem lettem textilfestő se tisztviselő se műszerész Nincs józan mesterségem s a család megélhetés eligéz Szerdán az ágyad szélén ültem és újra elárúltalak Meg fogsz halni gondoltam szorongva és megcsókoltalak S harmadszor is mikor a kakas szólt most már beismerem Egy percre elfogott előtted az irtózat és a félelem Hisz én nem láttalak téged sohasem ruhátlan Csak ott az öltöztetés előtt a szalmazsák-magányban Te szegény szegény szegény te nálam is szegényebb Te kifosztott te megrabolt vágytad a mindenséget S csak a szívbe etted be magad álmodozó bűntelen A bűnös én vagyok már jól tudom a semmit kérlelem Hisz bűn még elgondolni is hogy az enyészet szorongat Szikár szelídség lényedről minden külsőség leroskadt A vér leszállt akár az alkony a test mély rétegeibe Szíved májad ráköttetett gázbuborékok léggömbjeire Nedveid forrni kezdenek mint a tenger a polipoktól Sustorog habzik sistereg húsod a gyöngyház karoktól kacsoktól Zöld szádból bíbor szivacs tódul ki gomolyogva Ősgyík-fogsorod közűl kék buborék-rózsák nőnek ki forogva Hőscincér-csápú orrlikadból fehér-tollkévés füledből Aranyfüst láva-láng tör elő tűzkristály-szemedből A szemlencse levált hull a szemgolyó mélyeire Kristályosúlt levél a fáról hajó a tenger gödreibe Mint gumikesztyű ha fújják élet-virágod földagad Zöld tajték piros penész vagy csontjaid nyálzanak Az epe elfakadt s más útra indulsz sietve Az egymásra utalt elem elszabadúl mássá-elevenedve Földalatti búzaszál megérik a magva kipereg A sejt húzódik csobog bomlik lávásan pöfög sistereg Boldog a zsír a víz a fehérje kolloidok remegnek ragyog a kálium Sóhajt a szén hidrogén oxigén nitrogén kén nátrium kálcium Boldog az elektrónok bolygó-pörgése világkatasztrófák Szép robbanások hordozója lettél mindenség szabadság Ó hol is vagy az Egyesben sramli-zene szól higany tör át a lugason S rózsák nagy vércsöppje remeg tövises üveg-szárakon Fölvirúlnak mint boldog tüdők az orgonák A gyepen a konda leheveri a kamilla platina-csillagát Jani bácsi vonatra megy s vele mennek a többiek S a hajnali ködben a tegnapi fáradtság is velük siet Mert a hátakra csapódott esőket nem lehet kialudni Az ölelést a kerék-csattogást nem lehet kialudni A vállon a harmonika súlyát nem lehet kialudni A sárga virrasztásokat a civakodásokat nem lehet kialudni Mint gyík a farkát maguk után húzzák a fáradalmat S az egyre nő hosszabbodik végűl csak vánszorognak Hol vagy te hűtelen adj jelt nekem hova repültél Mert ezüstben csillogó rakéta volt amibe feküdtél Eltünődve szájad egy picit nyitva is feledted S a végső fegyelem szíjazta merevre a tested Föl se néztél ránk földiekre mikor a kabintetőt rádcsavarták Indúlhatsz az udvaron a jelző-zászlót lecsapták Cikkan ide-oda suhan bőgve-zengve a gép Pezsgő zöld lángcsóva mögötte csillag-bugyborék Pedig még el akartam mondani hogy bánt nagyon szívem Hogy egyszer az ágyba vittelek dúdoltál részegen Vittelek két karomban mint a Fáról-leszedettet Szakállában nyál méz epe vér piros legyek rezegtek Vittelek két karomban mint verdeső óriás-halat Mint ernyedt-szárnyú kócsagot ájult óriás-madarat Vittelek két karomban vigyorgó halál-lárvát Kamaszfiú-Szűzmária a világ megváltó-halálát Lüktető átlátszó celofán-üveghártya-rézdrót Ős-sáska Óriás-combja földig ér gyöngyház-gyökérzet szárnya Vittelek két karomban Agáma sárga-pettyes torkú gyík Nyaka feje farka tűzvörös teste lába acélkék hátán fényes fehér csík Csonttalan gyöngyrongy-állat vittelek óriás-Varánusz Pávaszemes gyík Galléros gyík lihegő Baziliszkusz Hónaljig-érő pikkelykesztyűs ágyékig-érő pikkelycsizmás Hattéria Lötyögő mozaik-ruhás zöld kék fekete sárga barna gyöngyből kirakva Fejed a földig ért medúza-gyökér hajad Lógattad földig gyíkkörmű kezeid nagykarmú gyík-lábadat Vittelek lemosdatott lehorzsolt-arcú vér és sár-ragacs szőreidben Ágyékodon törülköző meztelenséged buborék-könnyen Zúzott sovány Meztelen sároddal véreddel kent keresztfád voltam Hímvessződ betakartam könnyű nagy testeddel tántorogtam Nevettem te is nevettél elaludtál nem értelek Mért nem ütöttél arcúl hogy meg ne sértselek Ha géped tejút-pókhálóba akad Szökevény üzenj csak Kezembe-forrt rózsaszállal fölsuhanok kiszabadítlak