A menekülő ember
| N. L. az ajtót nyitva hagytad, |
| az űrbe futottál mezitláb. |
| Cipőd az ágy előtt leraktad, |
| földre szórtad a lúdtoll-szipkát. |
|
| Mezitláb? Ittmaradt a lábad. |
| A kocsányos, eres üvegből |
| kiserked lombja a halálnak: |
| a köröm és a zuzmarás szőr. |
|
| Magadat megosztottad önként, |
| elsuhantál és ittmaradtál. |
| Mint csiga, megsejtve a törvényt, |
| a csönd fűszálára tapadtál. |
|
| Mi mindnyájan elhagytunk téged, |
| S te csak adtad az emberséged, |
| mint fényük az űrbeli hattyuk. |
|
| Injekcióstű, vatta, hordágy, |
| végűl veled csak ők maradtak. |
| Míg eldermedének a bordák, |
| az ágyék medencecsontra horpadt. |
|
| Neked is sikerült meghalni, |
| beláthatod, nem oly nehéz az. |
| Nehezebb ölni, lopni, csalni. |
| Legyen legalább ez a vígasz. |
|
| Beláthatod, különb te sem vagy, |
| mint a mosónő bolond fia. |
| Akit egyszer az élet elhagy, |
| annak már nincs miért maradnia. |
|
| Leltárt veszünk az örökségről: |
| magányodat némán elosztjuk. |
| Nem mondunk le a rettegésről. |
| Még emlékeid is kifosztjuk. |
|
| Ülünk majd nélküled, mi, fattyuk. |
| Az isten se támaszt föl a csöndből. |
| S hangodat szorongva hallgatjuk |
| sercegve forgó hanglemezről. |
|
|
A szivárványszínű cethal
| értsd meg már, kilángolt. |
|
|
A halottak éposza
|
A halottak néven szólítanak. |
|
| jégvirág-kezükbe szorítják homlokomat. |
|
Körűl-nyüzsögnek tekintetükkel, |
|
Kék, zöld, dohányszínű, kráteres-fekete, |
|
arany-sziklás, görögdinnyebél-piros |
| sárga-uszályú meteorkőként elúszva, |
| sugarukat csápként visszahúzva, |
|
kettős-udvarral világító szívemet. |
|
| A holtak az élőket temetik. |
|
A holtak kiszemeltek engemet. |
|
| Milliárd pupilla nyílt ki, |
| beláthatatlan-mélységű virág-fejekként |
|
felnőtt átlátszó virág-kocsányon, |
| sarkantyús-ajkú pupilla-fürtök |
|
illatoznak a csöndből körém nőtt |
|
magányos, ragadozó-kacsú száron. |
| És rámtapadtak pióca-tömlőkként, |
|
A holtakban nincs könyörület. |
|
Nekem az élőkről kell beszélni, |
|
De húsomba marták fogukat |
|
és nem heggednek a metszőfog-sebek, |
|
|
A holtak, mint házat a házőrző ebek, |
|
|
mert úgy vágyódtak énbennem remélni! |
| Nem szólt az Apokalipszis bomlott trombitája, |
| csillag se rendűlt meg az égen, |
|
hogy a mindenség könnycseppjeként |
| hulljon a néma űrön által, |
|
az osztódó-szügyű, mint az egysejtűek, |
| osztódással-szaporodó-fejű, égő-gyertyasor-gerincű, |
| rengő, fekete-heréjű vér-bika sem |
|
dúlt gőzölgő lapockákkal, |
| angyal se jött a sejteken, csontokon át suhanva, |
| jöttüket, hold-sarlón lovagolva, pallossal, palásttal. |
| Az ezer-patájú idő sem robogott át rajban, |
| vért és aranyat-okádó mámoros kürtjei, |
| mikor láttam őket elvonulni rajban |
|
a zöld, véreres hold alatt. |
|
| A holtak meg nem bocsájtanak. |
|
| Az idő mélyéből két végtelen menet |
| áramlott át a csöndes nyári égen, |
|
a fülledt, elektromosság-szikrás |
|
s én álltam csak az eperfának dőlve, |
| buja virágok túlvilág-szagában, |
|
a földre-terűlt nagy árnyék-levelek. |
|
| A holtakhoz szólni nem lehet! |
|
| Ó, az a vonulás! Ó, az az áradat! |
| Áradt egymással szembe a két végtelen-farkú csapat. |
| előre nyújtott állal, egymást-billentve, sűrűen, |
|
úsztak a Szótlanok, a tátogó-ajkú Tátikák, |
| a vágy két ujja nyomogatta nyílni dupla-koronás állkapcsukat, |
| úsztak az árnyék-vizinövényes, |
|
tücsök-cirpeléssel-hínáros, |
| holdezüst-lombú, hold-alatti sűrűben. |
|
| Innen a Zsarnokok, a Megalázók jöttek. |
| Onnan a Megaláztatásba-száműzöttek. |
|
És mindenki hozta vágyait, |
| Mint szivárvány, ha hét színben égve |
| kúszott a világ két sarkából |
|
egymás felé a foszforos-uszonyú, zöld-arcú csapat. |
|
és zúgta szótlanság-himnuszait |
|
|
mellére-nőtt ajakcimpával, |
| jött pucéran az Elnyomók Királya, |
|
szüntelen önmagát okádva, |
| s lenyelve újra kiökrendezett szerveit. |
| Skarlát bőre kiürűl, s földagadozik. |
| izzó szeméremtestek tűz-gombostűivel tűzdelve tele, |
|
némán átkozódva közeledik. |
|
lába nagyujjára-forrt orrú karika, |
| vére forró, bűzös tocsakjában gurúl, |
| hajtja stóla-színű, nyúzott sakál-combbal verve őt |
| hogy elérje az előtte-szökdelőt, |
| az akasztottként szájból-kiálló szőrös kígyó-nyelvű |
|
aki, mint csiga síkos a nyáltól, |
| s néha a büdös húsba harap. |
|
ami egy emberben beteljesűl, |
| a Szem-csillár, a Gyöngyből-fűzött-erszény, |
| a Szemgolyó-halmaz, a Szem-kupac, |
|
szorongó-Szőlőfürt, könnyező-Kukoricacső, |
| a mindenütt-szemű, akinek, mint a szitakötőnek |
| két óriás pillátlan szem-ülep a koponyája, |
|
s ruhátlan testét ellepik, |
|
mint békafejek a mocsarat, |
| mint szőlőfürt növényi-érrendszerét a szőlőszemek, |
|
totemet a belévert szögek, |
| egymás hegyén-hátán a szemhéjnélküli szemgolyók, |
|
hogy nem látsz egy pelyhes bőrfelületet. |
| Mint gyönggyel-kirakott faszobor mered, |
| heréi is alma-nagy szemek, |
| szemgolyóból van a nyaka, ülepe, háta, lábszára, |
| s belűl is talpig szemgolyó. |
| Akár egy zacskó gyöngy, akár egy zsák zöld dió! |
|
könnyező, ótvaros, csípás óriás-varangy |
|
ürülőgyűrűjében hatalmas, rücskös arany-dugó. |
|
önmaga-hosszát hússzor átugorva, |
|
recés, zöld szárnyakká vált tenyerekkel |
| a Hazug Irástudó, páncéllá-aszott bőrrel, |
|
kidülledt, téboly-merev szemekkel, |
| csak lágy hasa világít sárgán, |
| s háborog az igazak láttán, |
|
de orrlika, szája, végbélnyílása beforrt arany-oklevelekkel |
| És jönnek mind a többiek, |
|
kúszik az ezer-sejtű Bűn, |
| összemarakvó-akaratú Rettegés szenvedő szemekkel. |
| És szembe jön az igazi Sereg: |
|
a pézsma-illatú, citromfa-szagú Tiszták, |
|
az Ember-kezdetétől-eredők. |
| Hozzák beteljesületlen vágyukat, |
| halálig-kuporgatott álmukat. |
|
mert csak az életben van öröm, |
| a holtak öröme csak a megadás. |
| Ó, áradó-torlódó, újra-áradó Szelídség, |
|
tebenned nem volt hamisság, |
| te Megszomorítottság, te Ínség! |
|
| A mosónők szálkás, kimart, nyershús-színű keze |
| a takarítónők tenyeréből fakad arany-tulipán, |
| a szövőnők ér-rücskös lába |
|
illatos olajjal van bekenegetve |
| és arany koronát hord a kis cselédleány. |
|
A nagydobos, mint csiga a házát |
| hordja a hátára-nőtt ezüst nagydobot, |
|
a koporsós evez arany-szarkofágban, |
| a postás arannyal-hímzett táskát kapott |
|
és abban boldogító levelet, |
| a béres négy arany-ökröcskét, arany-szekeret, |
|
a halász gyémánt-harcsán lovagol |
| és ropogós-léptű drágakő-lovon a harcos. |
| A tüdőbajos virágot hoz a kezében: |
| a nyomorék ugrani tud, mint a tücsök, |
| a vak szeme látó liliom, csillag dörög a süket fülében, |
| a Vágyakozónak a titok ott a tenyerében, |
|
csak belenéz, s ráncaiban a tudás televiziója. |
| Akinek mindíg a szíve fájt, |
|
annak szíve romolhatatlan atom-óra. |
|
|
szomorú, csüggedetlen-szemekkel |
|
hozva újabb és újabb rétegeket |
|
rabszolgákat és katonákat, |
| jobbágyokat és űzötteket, |
|
megevetteket és megperzselteket, |
|
síró szűzeket és kiszikkadt anyákat. |
|
előttük szállt két repülő-hal hegedűlve, |
| kopoltyúhoz szorították a hegedűket, |
| nyálkás, zöld uszonyuk a vonót cibálta, |
| s hanyatt egy hattyú szállt fehéren, |
|
kottás-könyvet tartva talpaiban, |
| gyöngyvirág táncolt illat-csöngettyűkkel, |
|
a kígyó magát spirál-formába dobálta |
| és szakállas-nyakú vén szarvas ügetett, |
|
agancsa, mint karácsonyfa földíszítve szépen: |
| szaloncukorral, rózsaszín gyertyával, hosszú angyalhajjal, |
| csillagszóró rakéta-medúzái ragyogtak, |
|
pamutfonálon üvegangyalkák zokogtak, |
| mézeskalács-huszár, csokoládé-toboz, arany-rojt libegett, |
|
s ment esernyővel, szalmakalappal a kövér kos, |
| menyasszonyi fátyollal, mirtuszággal a kecske, |
|
szaxofonozva, nagy robajjal |
|
a viziló és a rinocérosz. |
| A pelikánnak torokzacskója volt a hegedűtokja, |
| a mezei nyúl két hangon fütyűlt, |
|
csőrében fehér liliommal, |
|
| S mögöttük hömpölygött mosolytalanúl a fáradt, |
| Szivárványosan kúszott és egyre áradt |
| és a hold se hullt át gyötrött verejtékcsöppként |
| zenélt a lágy eperfa-mocorgás, |
| s milliárd szemével tükröt talált szememben |
|
| A holtak maguknak kiszemeltek engem. |
|
Tőlem nem kértek tanácsot. |
| Tán lehetett volna könyörületesebben. |
|
Te Holtakat-lázító, nem győz le lázadásod! |
|
De mindegy. Most már megértem. |
| Engem a halál is táplál emberi hitemben. |
|
| A halottak époszát megéltem. |
|
S míg a holtakkal nem leszek egy-színű, |
| az élet-époszáért leszek tiszta, hű. |
| Velük élek, én is könyörtelenűl, |
|
az életért mindíg szerelmesebben. |
|
|
Krisztus lépesméze
| Vándorolnak a temetők mint a madarak ősszel |
| Mint a tengerek vándorolnak mint a fellegek ősszel |
| Szállnak a holtak mint vonuló tiszavirág-raj |
| Áttetsző kezekkel üstökös-farkként szikrázó hajjal |
| Úsznak a csontvázak fehéren csattogva eveznek |
| Csillag-út tej-patak sereglő sirályok lesznek |
| Úsznak a föld alatt villogó csipke-vigyorral |
| Mit se törődve a fönti világgal és a pokollal |
| Hisz bennünk megépülnek ők szívünkben kivirágzanak |
| Hogy megéledve odabent boldogan fölfaljanak |
| Meleg valónkból kieszik a lüktető üveges anyagot |
| Ami lágyan élt rengett puhán rózsaszín tűzzel ragyogott |
| Az Elsuhanó belénk oltja eddig-érlelt reményét |
| Mint a homoki darázs amely hernyóba rakja petéjét |
| Az idegközpontot bénítva meg hogy magának élni ne tudjon |
| Csak lihegjen a buja ágy a kocsonya-kastély aludjon |
| S a szilárduló szervezet föleszi a vele-terhes anyát |
| Mint a sárga munkásasszonyok kopár szerveit a rák |
| Úsznak a kettős-éltűek kinyílnak mint a rózsák |
| Ős-jogaikat ellenünkre mibelőlünk kivívják |
| Míg vándorol a Föld egy ütemre és eszelősen |
| De hogy mi a szerelem mi a megadás nem tudja ő sem |
| Testében csont-galaktikák szuperóriás-koponyák |
| Csont-napszámosok csont-királyok csont-próféták csont-katonák |
| Ott lent a csont-szeretők egymáshoz lopakodnak |
| Találkát adnak az ős-apák az előre-ős rokonoknak |
| Beszélgetnek nagy szünetekkel vagy vígan verik a kártyát |
| S hallgatják az iramló föld komor nagy suhogását |
| Hallgatják mint súlyos gyümölcsök érnek ásványok drágakövek |
| Ős-gigász-csordák sóhaját ahogy érc-dzsungeleken átremeg |
| Ó te áradó-szívű te víg-szemöldökű hova siettél |
| Már te is e konok társadalom tagja lettél |
| Már te is ott vagy a más-síkú más-rendszerű időben |
| S csontjaid melengeted a föld-magból áramló hőben |
| Mert a Föld centruma akár a vér ott lágy izzó anyag van |
| Ott fekszel könyörtelenűl de egyre vidorabban |
| A fekete ruhában amit vasárnap én viseltem |
| Te Könyörtelen képlet Némaság kelyhe bánattal betelten |
| Te Becsület kardja Jóság lámpása Emberség mintaképe |
| Szegények szelíde Kocsmák arkangyala Krisztus lépesméze |
| Vakító szeplőtelenség Halálod-utáni-reményem |
| Anyáddal egy sírban megint a mama ölében |
| Anyáddal egy sírban aki épp a farsangi bálba készűlt |
| Cipellőn szalag-csokrot kötött megvonta haján a fésűt |
| De biccentett Csont-Úr s valcert lejteni vitte |
| Eltáncolt vele a földalatti fekete bálterembe |
| Zuhog-lebben a csipke-réteg a meggyvörös pruszlik kidagad |
| Csont-Úr az űrben pörgeti föl-lohaszt meteoritokat |
| Csont-Úr magához öleli mellény szakad a szoknya röpül |
| Csontfa ágán melle lüktető csúcsa mint tüdőszín levelibéka ül |
| Azok az emlők már elszáradtak bimbójuk por kukac-forgács |
| Iszap és zöld nyálka lett a zsírosan bugyogó forrás |
| A méh megkövűlt mint a kőzetek hala a medence fehér kereszt |
| A szemgolyó beszáradt a csigolyaszár fehér rózsát növeszt |
| De mégis tudom nem tudnál te beszélni másról |
| Mint arról a találkozásról és fogadtatásról |
| Hisz előlünk a csonttal-nyíló liliom ölébe buktál |
| Panaszod nem volt jó fiú nem zokogtál |
| Csak szomorú gyermek-fejedet a keblére szorítottad |
| Szakállal kivert foszforos arcodat kezére borítottad |
| És hallgattatok most minek is kéne beszélni |
| Az anya csak sír és csókol a gyerek ha férfi |
| Mert az ő öle fölépűlt erre a gyönyörű napra |
| Az ő szíve rég-holtát dobogva tagadta |
| A koponya-rózsában szemgolyó-harmatok remegtek |
| A fehér penész összesűrűdött csípőnek kezeknek |
| A kopár váz ragyogni kezdett ott a földben |
| Mint arany-hegedű fölzengett arany-hegedű könnyen |
| Arany-hegedű arany-hegedű föltajtékzott fölrítt a mélyben |
| Arany-hegedű átzúgott hangja a kő a szén a fém-sötéten |
| Lerobajlott a zengés a krétakorszakok alá zuhanva |
| Arany-hegedű arany-zuhatag arany-csobogás arany-hegedű hangja |
| S megéledt boldogan fölzendűlt a mélyből visszafelelt |
| Az egymásra rétegekben húllt idő az őskori tengerparti kert |
| Pikkelyfák zizegnek a kőben idáig suhognak a pecsétfák |
| Sziklákat horzsolnak az üveg-gombostűfej-szemű tohonya állat-tészták |
| Pólyásbaba-nagy szitakötők rezgetik angyalszárnyukat |
| Kámforfák babérfák magnóliák küldik a kőzetekből illatukat |
| Moccan mint a magzat a sok páncélos tüskés pettyes behemót lila hús-toboz |
| Stegosaurus Brontosaurus Tyrannosaurus Triceratops |
| Csipog bőg a kő-alvilág kő-álmát fölzavarta |
| Az arany-hegedű arany-hegedű arany-hegedű hangja |
| Megfényesednek a csontvázra-rozsdásodott vértű lovacskák |
| Szikráznak fújnak a gyopár-szőrű mohos-hasú törpe kancák |
| A nimfák kő-ujja kő-hárfát penget mozdulatlan |
| Üstdobok döngenek föl búgnak tovább a keményedő anyagban |
| A sellők ragyognak nedvesen a vizi-pikkely-arany-hegedűk |
| Mint réti virágot testükről szedegetik a rátapadt tengeri tetűt |
| Nyálkás lila medúzát kocsonyás rózsaszín kelyheket |
| Puha zöld koronghalat körszájú fogsoros könnycseppeket |
| Felbőgnek szarvas-fiúk a nap a hold agancsukra nőtt |
| Agancsuk hetven égő gyertyaszál tölgyesek bércek szűzei ők |
| És vissza-énekelnek kréta-várakba falazott Kőmíves Kelemennék |
| Hisz arany-hegedű arany-hegedű bolygatta föl nem-létük türelmét |
| A fiú visszatért a tékozló fiú őt üdvözölni kell |
| Arany-hegedű arany-hegedű búg s az alvilág felel |
| A fiú visszatért hát megzendűlt a fölfoghatatlan ősalap |
| Cetek és ráják farka évmilliárd-tajtékot dörögve csap |
| Ott fekszik már nem társtalan magából a magányt kilökve |
| Ott fekszel gyémánt-rózsaszál arany-hegedűre kötve |
| Ott fekszel körötted társak és ismerősök |
| És ringatja lassan e sok sárfalú bölcsőt |
| A Fehér Asszony ringatja sírotok dúdolva |
| Míg felnőtök szépen a férfi-halotti sorba |
| Amíg ott másodszor is megöregesztek |
| Százéves csecsemők férfiak tízezerévesnek |
| Ott lenn a csecsszopó korosabb mint élők közt a vénség |
| Hamis a sírkő amibe azt a tíz hónapot vésték |
| Ott fekszel és elborít kimondhatatlan bőség |
| És suhan a Föld ez az óriás repülőgép |
| Egy-egy temető ezen a gépen jól elzárt ablak |
| Honnan az utasok a tejsűrű űrbe kutatnak |
| Ott szoronganak az utasok az üvegre tapadva |
| Kőlándzsával árnyékában a mammut vadász jéghegybe fagyva |
| Pompeji kurtizán a lávától nőszve ruhátlan |
| Egyiptomi királylány zománcozott fa-bábban |
| A népvándorlás lovasa tömzsi paradicsom-szügyű lován |
| S a közkatonák közkatonák elomolva puhán |
| Bakák fű-színű köpönyegben virít a fémvirág golyó ezüstfog bajonét |
| Bakák szájukból kinő ibolya rozmaring jácint margarét |
| S száll ez a gép pilóta nélkül el sohase téved |
| Naprendszer-műszerek sugarukkal irányítják e gépet |
| Szigorú vonzások iránymutatók taszítások |
| Fém-villogású csillagfolt-órák lobogások |
| S nem száll le ez a gép soha repülőtéren |
| Mégis új utasok lépnek a testbe fagyottan fehéren |
| Útmenti temető te kis ablak mögötted csupa hős csupa rokon |
| Meszelt arccal nagyapa les ki bárány-öcsém az ablakon |
| Útmenti temető poros ecetfák kökényes árok |
| Üvegfa-bürkök zöld üvegernyője kéklángú csalánok |
| Meszelt sírkövek kápolna száradó koszorúk |
| Mosolygó temető űzöd a bánatot borút |
| Szalmavirágok zörögnek ugrik a páncélos-szügyű szöcske |
| Zizegnek szárazon létüket a semmibe lökösve |
| Mosolygó temető a falut a dombról vigyázza |
| Májszínű feketemárvány sírkövek megannyi megőrző dárda |
| Ott fekszel te is ha süt a hold vissza-szikrázik a kezed |
| Mint röntgen-képen a mellkas váza és a szervezet |
| Átsejlik ez a mozaik a Föld mellkasában láthatod |
| A fehér kalász-hadat az ismerőst és a rokont |
| A fehér falut ha süt a hold ünnepélyesen és boldogan |
| Mosolyognak ha az űrön át robajló izzó fém-szemgolyó zuhan |
| Ha egy-egy őscsillag fém-agyveleje kiloccsan |
| Ha az extra-galaktikák gyík-farkát valaki letépi gyorsan |
| S a csonka farok megépíti magát a galaktika-farok kinő |
| Ott fekszik a sok figyelő ott fekszik a múlt-idő |
| Rozika állig fehér csipke-fátyolba tekerve |
| A gróf úr frakkban-cilinderben mint a pingvin a fecske |
| Van akin alvadtvér-színű bársony a feszes mellény |
| Van aki aranylovas császárfejes medáliákat visel a mellén |
| Van ki az utolsó kenet olajával a kezén a lábán |
| Van kinek dolmánya illatos mint a sáfrány |
| Van kinek nyakán a kötél-nyom pántja piroslik |
| Van aki megnyugodván hogy ez a lét itt a jobbik |
| Van aki itt szoptatja viasz-bábú csecsemőjét |
| Van aki húsz éven át sikoltozott a levegőért |
| Van aki elé az asszonyok szárnyukat leejtve leborúltak |
| Van kibe hetyke kis vágyak bókok szorúltak |
| Van aki hitte az istent és van aki hitetlen |
| Van ki azt se hitte hogy álmodni lehetetlen |
| Itt fekszik a szűzlány mint fehér boríték fölbontatlan |
| A katona szalutálva vasutas kis zászlót tart nyugodtan |
| A villanyszerelő szívében húszezer volttal |
| A holdkóros labdázik az éj félszemével a holddal |
| A cigány álma beteljesűlt akár a csók |
| Gyémánt-hegedűt szorít a szívéhez gyémánt-vonót |
| Fehér virág nehéz akár a seb egész a szívig leeresztve |
| A bőgős arany bőgőre van szögezve mint Krisztus a keresztre |
| Itt fekszik a modellező-fiú kigondol új masinát |
| És Ómama is a fehér tulipán elhozta tót papucsát |
| Van aki úgy fekszik itt ahogy én sose halnék |
| Van kinek szájából foszforeszkál a nikkeles-lila tajték |
| Van aki már mint az úttesten gyerekek krétarajza |
| Van aki már földbe keverten mint babilón harcosok pajzsa |
| És egyikük se hason vagy oldalt mint a réten vagy az ágyban |
| De gerincen valamennyi valami együgyű mámoros nászban |
| És fölöttük repülőgép száll fut a felhő |
| Fölöttük kökörcsin vadzab és kutyatej nő |
| Ott fekszenek és fűszerezik mérgezik lassan a földet |
| A mirtuszok a legyezőfák tán tőlük oly zöldek |
| És mégis a kakas az Öt-sebű vállán kiabál reggel |
| Mikor a tűzmadár találkozik a megroskadt-inú testtel |
| A tehén ott legelészget szuszog szagolja a vadtormát |
| Testében pecsenye érik tőgyében cukrosodik a boldogság |
| Darázs pillangó brummog liheg sírról-sírra száll |
| Sándor a zuzmarás-szakállú itt hever pipázva fazekat kalapál |
| Szerelmesek sétálnak itt merengve kezüket lóbálva |
| A csősz a bodzafa alatt hűsöl arcán lila lepények levelek árnya |
| Öregasszonyok itt motoznak álldogálnak fekete madarak fekete fejfák |
| S ha a tél havat szór csillagok forgácsát meteor-pelyvát |
| A nyúl a róka a nádi farkas az őz vacogó szívét idehozza |
| Ide sereglik veréb cinke harkály rigó a kukacot bogyót elkobozza |
| Itt üvöltöznek a varjak is borzas és csipás fekete rongyok |
| Szamártövis Jézusfa sebeit só veri ki a havat vércsepp-gombok |
| Itt fekszel te is Tokba rozsdásodott tőr Zene hangjegybe zárva |
| És nem én vagyok te vagy a holt te vagy az árva |
| Ott fekszel magadban valami förtelmes titokkal |
| Meredek homlokoddal a máglya-fényűvel a konokkal |
| Én nem tudom elhinni most se tudom hogy az te volnál |
| Hisz az előbb a virágzó szilvafa alól nevetve szóltál |
| S épp kérni akartam tőled egy könnyű cigarettát |
| S látom szőrös hab-sörénnyel villog a borotvád |
| Mint ahogy azt se hiszem, hogy a deszkán kitakartan |
| Az a hüllő-érintésű gyíkbőr-arc amit símogattam |
| A cseppkő-ragyogású kéz a viasz-fény alatt a lila hínár-erezet |
| S a zöld körmök tövükben fehér rózsaszín holdak sejlenek |
| A gégére petyhüdt bőr sok pikkelye villog mint a halak oldala |
| Az összezárt bokák a páros-csöndű láb az arany-bütykű boka |
| Hogy ez a távolságot többé-sohasem-metsző fürge olló |
| A tiéd a tiéd a sáska sovány hosszú zöld combjához hasonló |
| Hogy ez a lábfej lábszár térd a csontokra száradt mozdulat |
| Amely egész az ágyék-szőrig a nemzőszervig fölszalad |
| S onnan a köldökig-futó sövény s a has a bádog horpadás |
| S a bordák kupola-vázán a mellkas-szőr a zuzmarás |
| Hogy az a tiéd nem hittem én legyek átkozott hitetlen |
| Te nem vagy ez te nem lehetsz a semmi partjára kivetetten |
| Miért meredtek úgy elém mint kardszájú halfejek |
| Páncélos fémes-zöld ragyogással krokodil-szájak lábfejek |
| Ó tenger sziklái havas virágok fagyott gödölyék lábfejek |
| Ó galambszárnyak liliomok szakállas gyertyák lábfejek |
| Ó jégkalászú kévék hattyúk pelikánok lábfejek |
| Üveg-rózsafák bütykösek tyúkszemesek ti lábfejek |
| Rovarfejek szagló-csipkefái dermedt halló-gyökerek |
| Krisztus kezének szögei világító angyal-fülek |
| Az űrbe lógó hídívek horgas csőrök ti lábfejek |
| Arany gálya-orrok zöldszínű árbócok lábfejek |
| A némaság őrtornyai a határ jelzőtáblái ti lábfejek |
| Az űrbe zúgó cserebogár nagy csápjai ti lábfejek |
| A titkot szállító vaggón arany-ütközői lábfejek |
| A semmi ágára átugró arany-sáska szarvai ti lábfejek |
| Bíbor korall-ágak éhes viaszrózsa-csápnyelek |
| Lomb-szarvú tengericsikók rákokból rügyezett szemek |
| Ó sárga légcsavarok holtat repítő propellerek |
| A bánat kristály-lombjai a csönd jégvirágai lábfejek |
| A megszólalás pajzsai elmondhatatlanság-címerek |
| Vicsorgó jáspis-kutyák király-őrök nagy körmű saskezek |
| A reménység ledőlt oszlopai térdek lábszárak lábfejek |
| Akasztófáim óramutatóim érthetetlenek könyörtelenek |
| Mért nem futok el mért állok itt ostoba türelemmel |
| Ki ez az üvegből-épített fa ki ez az üveg-óriás ki ez az üveg-ember |
| Ki ez a fehér-ingű ki ez a celofán-bábú ki ez a sztaniol-bohóc |
| Ki ez a Jézus-Krisztus ez a frissen-borotvált te se szólsz |
| Ó nem is értem illatos mint a forgács álla az égnek csapva |
| Merev akár egy dárda fülében orrlikában vatta |
| Ő az te volnál a halántékcsont fölött a haj akár a gyopár |
| Amely még nő majd akkor is ha az arc kréta-kopár |
| A tiéd a tiéd ez a szem a semmibe süllyedt |
| Amely világít zölden eszelősen valamit hirdet |
| Te volnál ott te árva te a halálra feszítve |
| Te fekszel itt te gyöngéd vérrel és harmattal szelíden behintve |
| Nem nem nem igaz nem igaz nem nem |
| Csak játékból csillog a könny a szememben |
| Én rólad nem hiszem el áloé megfagyott láng |
| Hogy hűtlen lehettél valaha hozzánk |
| Ó látomás ne kísérts tovább kotródj el ideje volna |
| Ó látomás hagyj engem ölelni menj a pokolba |
| Zöld sárkánygyík farkadra ülsz fölágaskodsz az égig |
| Sárga hasad pikkelye mozog hét fejed sziszeg kemény gyík |
| Lándzsámat pikkelyes szügyedbe vágom feltoronyló láthatatlan |
| S omlik a véred fekete véred öblös sugarakban |
| Láz világba-sugárzó csillapodj csillapíthatatlan |
| Csak álltam ott lábad előtt villanyfény-öntudatban |
| Ki látta kívülem szívedből hogy szállnak ki a dolgok |
| Fölszabadítottad életed te határaidban föloldott |
| A félig-csukott szemhéj alagút-kapuján fütyülve kirobog |
| A mozdony mint holdrakéták suhannak az űrbe a vonatok |
| Masírozik a fúvós-zenekar cintányér kürtök rezes ragyogás |
| Poros akták vonulnak mint a felhők sas köröz a kőműveskalapács |
| Gémkapcsok szúnyog-raja zizeg a dózni libeg mint palacsinta-hal |
| Szemedből sínpár fut a hold felé a kövek közt satnya virágaival |
| A kártyalapok zsírosak légypettyesek legyezőalakban vágnak a légnek |
| A piros tizes a zöld ász a vadász keze örül a gally tüzének |
| Mint hattyúk úsznak a fehér ingek lassan méltóságteljesen |
| A keménygallérok spirálköddé állnak össze függőlegesen |
| A csókok a falakra tapadnak testüket libegve magasba húzzák |
| Halvány-bíbor ibolyakék kocsonya-lepények medúzák |
| Tolonganak az ablak felé fröccsöspoharak borosüvegek |
| Mint szitakötők tüdők úsznak el lélegezve egészségesek |
| Áradnak ki a szemedből kórházi ágyak injekcióstűk orvosi műszerek |
| A fáradt hétköznapesték vasárnapok néha csak spiccesek |
| Kis lila-pettyes fehér méneken vágtat az űrbe szerelem bánat álom |
| Csillag-kelyhek sárga virágpora a csülkökön patákon |
| Ó nem az űrbe a szívembe áradnak a honfoglalók |
| Ide zsúfolódnak új bolygóra szállnak a vén-bolygó-lakók |
| Hűlt égitest fényed az időnek adtad de árva maradtál |
| Te köztünk-is-ember engem a nyomorból hallgatásból kiváltottál |
| A sokból eggyé aki szólni tud aranypénz életed mi más volt |
| Pedig nem akartad féltél a fölszabadítástól |
| Az élet aranypénz téged a halál markába dobott |
| Én elárúltalak papa szégyenkezem pironkodok |
| Nem lettem textilfestő se tisztviselő se műszerész |
| Nincs józan mesterségem s a család megélhetés eligéz |
| Szerdán az ágyad szélén ültem és újra elárúltalak |
| Meg fogsz halni gondoltam szorongva és megcsókoltalak |
| S harmadszor is mikor a kakas szólt most már beismerem |
| Egy percre elfogott előtted az irtózat és a félelem |
| Hisz én nem láttalak téged sohasem ruhátlan |
| Csak ott az öltöztetés előtt a szalmazsák-magányban |
| Te szegény szegény szegény te nálam is szegényebb |
| Te kifosztott te megrabolt vágytad a mindenséget |
| S csak a szívbe etted be magad álmodozó bűntelen |
| A bűnös én vagyok már jól tudom a semmit kérlelem |
| Hisz bűn még elgondolni is hogy az enyészet szorongat |
| Szikár szelídség lényedről minden külsőség leroskadt |
| A vér leszállt akár az alkony a test mély rétegeibe |
| Szíved májad ráköttetett gázbuborékok léggömbjeire |
| Nedveid forrni kezdenek mint a tenger a polipoktól |
| Sustorog habzik sistereg húsod a gyöngyház karoktól kacsoktól |
| Zöld szádból bíbor szivacs tódul ki gomolyogva |
| Ősgyík-fogsorod közűl kék buborék-rózsák nőnek ki forogva |
| Hőscincér-csápú orrlikadból fehér-tollkévés füledből |
| Aranyfüst láva-láng tör elő tűzkristály-szemedből |
| A szemlencse levált hull a szemgolyó mélyeire |
| Kristályosúlt levél a fáról hajó a tenger gödreibe |
| Mint gumikesztyű ha fújják élet-virágod földagad |
| Zöld tajték piros penész vagy csontjaid nyálzanak |
| Az epe elfakadt s más útra indulsz sietve |
| Az egymásra utalt elem elszabadúl mássá-elevenedve |
| Földalatti búzaszál megérik a magva kipereg |
| A sejt húzódik csobog bomlik lávásan pöfög sistereg |
| Boldog a zsír a víz a fehérje kolloidok remegnek ragyog a kálium |
| Sóhajt a szén hidrogén oxigén nitrogén kén nátrium kálcium |
| Boldog az elektrónok bolygó-pörgése világkatasztrófák |
| Szép robbanások hordozója lettél mindenség szabadság |
| Ó hol is vagy az Egyesben sramli-zene szól higany tör át a lugason |
| S rózsák nagy vércsöppje remeg tövises üveg-szárakon |
| Fölvirúlnak mint boldog tüdők az orgonák |
| A gyepen a konda leheveri a kamilla platina-csillagát |
| Jani bácsi vonatra megy s vele mennek a többiek |
| S a hajnali ködben a tegnapi fáradtság is velük siet |
| Mert a hátakra csapódott esőket nem lehet kialudni |
| Az ölelést a kerék-csattogást nem lehet kialudni |
| A vállon a harmonika súlyát nem lehet kialudni |
| A sárga virrasztásokat a civakodásokat nem lehet kialudni |
| Mint gyík a farkát maguk után húzzák a fáradalmat |
| S az egyre nő hosszabbodik végűl csak vánszorognak |
| Hol vagy te hűtelen adj jelt nekem hova repültél |
| Mert ezüstben csillogó rakéta volt amibe feküdtél |
| Eltünődve szájad egy picit nyitva is feledted |
| S a végső fegyelem szíjazta merevre a tested |
| Föl se néztél ránk földiekre mikor a kabintetőt rádcsavarták |
| Indúlhatsz az udvaron a jelző-zászlót lecsapták |
| Cikkan ide-oda suhan bőgve-zengve a gép |
| Pezsgő zöld lángcsóva mögötte csillag-bugyborék |
| Pedig még el akartam mondani hogy bánt nagyon szívem |
| Hogy egyszer az ágyba vittelek dúdoltál részegen |
| Vittelek két karomban mint a Fáról-leszedettet |
| Szakállában nyál méz epe vér piros legyek rezegtek |
| Vittelek két karomban mint verdeső óriás-halat |
| Mint ernyedt-szárnyú kócsagot ájult óriás-madarat |
| Vittelek két karomban vigyorgó halál-lárvát |
| Kamaszfiú-Szűzmária a világ megváltó-halálát |
| Lüktető átlátszó celofán-üveghártya-rézdrót Ős-sáska |
| Óriás-combja földig ér gyöngyház-gyökérzet szárnya |
| Vittelek két karomban Agáma sárga-pettyes torkú gyík |
| Nyaka feje farka tűzvörös teste lába acélkék hátán fényes fehér csík |
| Csonttalan gyöngyrongy-állat vittelek óriás-Varánusz |
| Pávaszemes gyík Galléros gyík lihegő Baziliszkusz |
| Hónaljig-érő pikkelykesztyűs ágyékig-érő pikkelycsizmás Hattéria |
| Lötyögő mozaik-ruhás zöld kék fekete sárga barna gyöngyből kirakva |
| Fejed a földig ért medúza-gyökér hajad |
| Lógattad földig gyíkkörmű kezeid nagykarmú gyík-lábadat |
| Vittelek lemosdatott lehorzsolt-arcú vér és sár-ragacs szőreidben |
| Ágyékodon törülköző meztelenséged buborék-könnyen |
| Zúzott sovány Meztelen sároddal véreddel kent keresztfád voltam |
| Hímvessződ betakartam könnyű nagy testeddel tántorogtam |
| Nevettem te is nevettél elaludtál nem értelek |
| Mért nem ütöttél arcúl hogy meg ne sértselek |
| Ha géped tejút-pókhálóba akad Szökevény üzenj csak |
| Kezembe-forrt rózsaszállal fölsuhanok kiszabadítlak |
|
|