A csönd virága
| A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel |
| Ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemeddel |
| Ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel |
| Száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel |
|
| Mint a polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak |
| Csillag-halacskákra tekerődnek forró vérüktől ittasúlnak |
| Nyálkás zöld szem vagyok tengelyen forgó szenvedéseim kigyúlnak |
| Emelj ki mélyeimből üveges-közönyömtől ragadozó-álcámtól szabadúljak |
|
| Egy szarvast hallottam énekelni vándoroljunk arra a tájra |
| Ott csöndből vannak a levelek a némaság fái felszöknek sudárra |
| Ott piros madarak virágzanak ődöng a szelídség őz-sutája |
| Kihajt szívedből a szívem holdfényben nyit a csönd virága |
|
|
Meggyötört szomorú arcod
| Meggyötört, szomorú, fehér rom-arcodat, ha nézem, |
| még visszafáj az én nagy omlásom-büszkeségem, |
| fölszikrázik a kín, robbannak, gyúlnak galaktikák, |
| szívemből pernyét hord a szél, homlokom fehéren izzik át. |
| Mi volt? Zűrzavar? Kétség? Bűn? Kudarc? Kárhozat? |
| Esettség? Megfutás? Vizsgálom meggyötört, szomorú arcomat |
| és tudva tudom, mi nem hittünk hiába, |
| nem győzött rajtunk a megadás gyávasága. |
|
| Mi volt? Mi volt? Mi volt? Faggatom, akár az orvos kése |
| boncasztalon a hullát, hogy felelni nyíljon bőr-alatti része, |
| a viaszos, hideg-lucskos, fekete-erű volt-állapotot, |
| amit hitünk hamvasztótüze belőle meghagyott. |
| A szenvedés pengéje kibont újra új részleteket, |
| vizsgál vegetatív-magányt, vegetáció-jéghegyeket, |
| s már csak a késnek fáj a metszés, nem az anyagnak, |
| a holtak könnye ritka, azok magukból mindent odaadnak. |
|
| Azért kellett, hogy ki-nem-mondhatóan megalázzalak, |
| mert szerettelek? Hogy könnyeid fosztogatóimtól megváltsanak? |
| Hogy egy percre semmivé porladjon jövőm tebenned-bizakodása, |
| mint szitakötő lehullt, csillámos, száraz hártyaszárnya |
| ujjam alatt, mert romlott volt minden sejtje régen |
| büszke-nyomoromnak és elárúltatott az én emberségem? |
| Hisz szerettelek én akkor is, magamnál dacosabban. |
| Az volt a bűn, hogy fölépülni a te véreddel akartam. |
|
| Magamat ütöttem, s te sikoltoztál, én nem kiabáltam, |
| téged gyötörtelek, s én verdestem holtra-váltan, |
| mint fűben halacska, fuldokló tátogással, kopoltyú-nyiladozással. |
| Aláztalak, s te elfogadtad méregtelen, szerelmes-megadással, |
| mégis a te kezed dobott éltető, kristályos vizembe vissza, |
| a győzedelmes te voltál, a megújító, a tiszta. |
| Mert tövis-fát öleltél te bennem, sok rücskös medúza-kacsot, |
| s megváltó-ajkad csókomban harapott savanyú szivacsot. |
|
| Ó, én nyomorúságom! Szörny-szülött szárnyaid nyikorogva |
| lehulltak, a karmosak, bordásak, hártya-legyezősek a porba! |
| Szabad vagyok! Leoldották Erzsike tündér-ujjai, |
| nem kell már szőrös, rút terhüket vinnyogva-nyögve hordani. |
| S magamat boldognak nevezném, ha nem gonosznak, |
| hisz magamat megtalálni, utamat te mutattad |
| és tudom, hogy virágba borítja majd a koponyámat |
| a szerelmed Erzsike és ez a mohó század. |
|
| Mi volt? Mi volt? A kor mart énbelém is fehéren, |
| hogy hizlalódjon egy újabb páros-szenvedésen? |
| Hisz úgy roncsolódik szét a legtöbb emberi kapcsolat, |
| mint a derűs szerv, amit vernek rádióaktív-sugarak, |
| úgy mállik szét a szerelem, mint a molyrágta rongydarab, |
| s falják föl egymást, mint nászban a bogarak, |
| s sorsuktól-egybekötött iker-önzések, osztódó magányok. |
| Epésedik a csók, az ölelés lanyhán szétszívárog. |
|
| Akármi volt is, én most már megértem, |
| ha belém villám csapott, te szenesedtél fele-részben |
| és nem az a táj, amelynek fája fém, sója dér és só a virága, |
| s mint húsevő-virág csal, s méreg-gőzű zöld égitest-villogása. |
| S ha elfeledem is, megérzem egy pillanatnyi-részben, |
| hogy él a holt-fájdalom a már rothadó gőgös-önhittségben, |
| mint a hulla-szívből kimetszett kis szövetdarab |
| él, bizsereg, fal, szuszog, mint bálna fúj a mikroszkóp alatt. |
|
| Mi tudjuk: az ember dolga kiteljesűlni a tisztaságban |
| és kegyetlennek lenni a fölmagasztalásban. |
| Nem sírva ökrendezni dögig-zabáltan, |
| s életért könyörögni a bomlásban, ön-árulásban. |
| Az ember dolga: hogy embernek lenni érdem, |
| hogy végső-bátor legyen ez elrendeltetésben, |
| az elhullásban és a fölemelkedésben |
| és nem hihetünk másban, csak e küldetésben. |
|
| Meggyötört, szomorú, fehér rom-arcod újra megépűl, |
| halántékod lüktető fecske-lábacskája majd kiszépűl, |
| leszárad sárgán az idő omladékain, az évek repedésein |
| kiütközött szomorú-ernyős gond, növényt-utánzó kín. |
| Buzgó, meleg halmok, virágzó völgyek, lágy érverések |
| hirdetik majd a te áldottságod, a te dicsőséged. |
| S ha egyszer majd ifjú-korunkra merengve visszanézünk, |
| mint a hold, szeliden ragyogja be kertjeinket volt-szenvedésünk. |
|
|
Tanya az Alföldön
| omlik az éj a néma földre. |
|
| Üveg-virágok, üveg-lombok |
|
| Különös építményű zöld gazok |
| fél-testüket a semmibe kinyújtva, |
| mint a lélek alján a sötét tenyészet. |
| A bűn és a szenvedés levelüket kigyújtja. |
| A részlet nem mutatja az egészet. |
| A derengés alján ott az enyészet. |
|
| egy háztető, egy jegenye, |
| a madár, ahogy a hold fele száll |
|
| A tarlón fácánok kergetőznek, |
| megrettennek a nyúl nyitott szemétől. |
|
| A holdfény folyékony üveg, |
| amely vastagon a világra csurog, |
| anyagát e csönd dermeszti meg. |
|
| Ez mégis a csönd. Áttetsző bozótok, |
| sejtelem-szárú növényzetek |
| fonják, növik be az űr zaját, |
| s a szagos virágos-kerteket. |
|
| érintésétől a pikkelyes-ujjú tejútnak. |
|
| A futóbab-szárban a nedvesség |
| s az elszáradt bőr kivirúl, |
| lüktet és húzódni kezd láthatatlanúl, |
| csak teremve él, nem tudja sorsát. |
| Húsukat fémmel, kristállyal, vízzel teleszívják |
|
| S míg a nedvesség a sejteken átszívárog, |
| mint az embrió-testen az anya-vér, |
| s azokban naprendszer-tömegek |
|
| Minden csillog, él, gondolkozik. |
| A hold arra gondol, hogy lassan megfogyatkozik, |
| a fa, hogy levelét veszteni kell, |
| a dinnye, hogy cukrosodik, |
| a paradicsom, hogy majd ecetben telel, |
| a kukorica, hogy szeme csontosodik, |
| mint csecsemő inyéből a fogak. |
| Állva, gondolat nélkül alszanak a lovak. |
| Álmukban tán kiballagnak a kútra |
| és fölnyihognak visszafutva. |
|
| Az anyakoca szuszogva szendereg. |
| Hasán hemzsegő kismalacok, |
| Ércesednek a káposztatorzsák. |
|
| kocsikerék, deszka, vasak. |
| Pókhálók csipke-városai lengenek. |
| A trágyadombon kacsák melegszenek. |
| A meleg-áramtól csalánok gyertyalángja ing, |
| mellettük kalász és rozmaring. |
|
| Kukoricák, tarlók, kender-táblák körűl. |
| Messzebb a sötét zengéssé tömörűl. |
| A holdfény nyájakat terel. |
| Az egérnek a varangyosbéka szikrázva felel. |
|
| Fekszem a harmatos füvön. |
| Fűszer-szagú virágokkal beszélnek szerveim. |
| Küllős-szerkezetű tányéruk: fémhab kihűlve. |
| A tarlók felől meleget hoz a föld feletti áram |
|
| Különös, vad, boldog éj ez. |
| Tárgytalan. Nem hasonlít a szenvedélyhez. |
| Nem érti égitest, növény, amit az ember érez. |
|
| Az ember is csak sejti, túl az értelem határán, |
| hogy egy anyag a kutyatej, s a márvány, |
|
| Csak engem emészt az emberi gond, |
| Ez ad nekem fájdalmat és hatalmat. |
|
| S míg a csönd alján tenyészik a sok buja vadság, |
| a csönd fölött a féktelen szabadság: |
| csillag-robbanás és tapadás, |
| köddé-bomlás, párából érc-ikrásodás, |
| áttetsző ásvánnyá kristályosodás, |
| növényzetet sarjasztó kocsonyás |
| fény-tajtékból szénné száradás, |
| érzéki marakodása, ölelése, |
| forr és buzog magányosan. |
|
| Szeretlek. S ezt tudhatod. |
| mint a tehetetlen anyag szerelme. |
| Az anyagban nincs bizakodás, |
| nincs meteor, mely a szívemnek visszafelelne. |
|
| A férfi, aki a szobában alszik |
| sziszeg, mert csontja szaggat. |
| A konyhában a petróleumlámpa hunyorog. |
| Alatta bóbiskol az öregasszony, |
| arany-zománc a lámpafény. |
| Mindkettő meghalni készűl. |
|
| Ős-sejtelmeket éreznek a rossz bútorok, |
| álmukban őket nedv járja át, |
| lombjuk van, s gyűrűiket növesztik, |
| nyöszörögve vissza-érzik az erdő-éjszakát. |
|
| a falon kivágott ujság-kép |
| Egy könyv jajgat olvasatlanúl. |
|
| Most már tudom, mit eddig csak sejtve tudtam, |
| hogy értelmetlen lennél te magadban, |
| s én is csak hazátlan szenvedés, |
| Mert az állatnak nem úgy kell a másik, |
| hogy vele legyen a megszakadásig, |
| az eszik, szoptat, öl, párosúl, ürít, szül, retteg, vizel, |
| épít, lapúl, az anyagra haragszik |
| s ha egy csillag más csillagba forr: |
| fémhab loccsan és kialszik, |
| egymásba alvadnak az érc-szenvedélyek |
| csak szaporulni nemz a puhány, féreg. |
|
| Teveled van csak hinnem miben, |
| s nem lesz oly irgalmatlanúl |
|
| Lassan új formákba izzik át |
| A föld terem öntudatlanúl. |
| Szikráznak tetők, jegenyék, kukoricák. |
| S én nézem, hogy kúszik, szinte arcomra omolva, |
| mint világnagy, puha, pikkelyes hasú hüllő, |
| fejét ős-naprendszerek közé bedugva, |
| farkával, rengeteg kocsonyás gyémánt-tömegével |
| horzsolva a bánatos kukoricát, |
|
|
A mindenség szerelme
|
Kezdetben volt a csönd és nem tudta még, |
|
hogy mért kiván szeretni, |
|
kezdetben volt a hang és nem tudta még, |
|
hogy mért kiván szeretni, |
|
kezdetben volt a köd és nem tudta még, |
|
hogy mért kiván szeretni, |
|
kezdetben volt a láz és nem tudta még, |
|
hogy miért kíván szeretni? |
| Kezdetben volt az egy-álmú anyag, a nyugalom, robaj, |
|
lágy csömör és harsogó, sós hullámverés, |
|
magányos dermedés méhe, fekete éjfél-olaj, |
| a lüktetni, izzani, hártyásodni, bőrzeni vágyó némaság, |
| kezdetben volt a vágy, az önmagát erező sűrű bujaság, |
| a vágy, amely nem ismerte még magát se, |
| csak egy célja volt, hogy anyagát szeresse, |
|
idegen volt a forma, a rend, |
|
hogy benépesítse a létével kitöltött végtelent, |
|
önmagát megváltva, megosztva, |
|
elemmé, dolgokká sokszorozva, |
|
azonos képletek, azonos szerkezetek, |
|
azonos űrök, közelségek és kövületek, |
|
azonos sejt, atom és csillag-kör épületek |
| Törvény szerint, amely meg-nem-bontható, beteljesedő, |
| amely irgalmatlanúl szelíd |
| és nem tudja élni csak a saját életét, |
|
de illatos, mint a csecsemők bőre |
|
és szép, mint az ezer-mellbimbójú, köldökű, meztelen, |
| Kezdetben volt a vágy, az önmagát-nemző, megáldó, terhesítő, |
| Egy-alakban a hím és nőstény-nemiszerv, a kétféle-indulat, |
| mint az osztódás-előtti boldog pillanat, |
| kos és juh, bak és gödölye, bika és tehén egy-örömben, |
| hímpáva s páva-tyúk, csődör és kanca, kakas és asszonya, |
| porzók és bibék, a nap bolygóival nem-különben. |
| A kétféle-ivarszerv egy testben teljesül ki |
| és még nem tud külön a másikra vágyni |
| még nem tud sodortatni bűnben, átokban, sejtelemben, |
| dúlni a nőstény-szügyet foggal, pajzsos szarvval, |
|
pilledten lehullni, mint az árnyék |
|
és felszökni, mint a vérzett vad lihegve, |
| kezdetben a vágy csak önmagára vár még, |
|
lassan, tompán, mélyéből remegve. |
|
|
Kezdetben nem voltál te sem, |
| csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető, lágy indulat, |
| a szurok-sűrű, fortyogó, forró akarat, |
|
ismeretlen és titkos robbanások, |
|
május-szagú álmok, test-nélküli vallomások, |
| halványkék-eres bőr, virág-szőr, nagy-pórusú verejtékes nyakak, |
| csillag-méz, szőrös virág-kocsonyák, |
| két-gömbű, telt asszony-szügyek táltos-látása, |
| forró, karvastag indák, idegek rózsaszín tekeredése, |
|
kígyó-tekergése és kígyó-sziszegése, |
|
polip-alattomosság, ragadozó, méla hidra-forgás, |
|
pokol-tüzű szemek holdudvara, nyüzsögése, |
| kelyhek napfogyatkozása, taknyos-üveges izzás, |
| eleven kancsók vérömlése, |
|
a titokzatosság selyem-zörgése, köpeny-lehullása, |
|
vizicsibék, nádi-madarak zokogása, |
| a vérből-fakadt erdők holdfényes tisztáskörén |
| a fallikus ábrák fojtó, vad, buja, primitív tánca, |
| pajzsok és dárdák holdsütötte kerengő-lánca, |
|
rikoltó fekete gégék, varázsdobok párducbőr-ütemére. |
| Bíborvörös és foszforos-fehér emlők, tomporok, szűz-kelyhek, |
| öngyilkos skorpiók krétarajz-naprendszere pörgött, gomolygott |
|
és nem éltek még a vágy-nélküli dolgok, |
|
csak a tűz-imádók, nap-imádók dermedt |
|
s a láz-imádók szines maszkja, torz-álarca |
|
Én nem kutattalak, mint a csillagász |
|
Matematikával, képlettel, logikával |
| számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott |
|
lehetsz, csak ott vagy, ott az idők-kezdetétől, |
|
társak között, még láthatatlanúl. |
| Ott égsz sárga, vörös, vagy izzó fehér-szívvel, |
|
vad-izzásban, vagy gyámoltalanúl, |
|
nem ismerve még az ember hódító szemétől, |
|
de föltündöklik egyszer gyönyörű tested, |
| vagy anyagod fénye ér el legalább |
|
hozzánk, mert nincs hozzád hasonló, |
|
a lélek ragyogása, megszépítve a szorongató estet |
| és agyagba, gyökerek, rovarok közé leomló |
|
fénytelen szívünk alkonyát. |
|
sejtelmét hitté növesztik egyenletek és képletek, |
|
tűnődik lencsék, műszerek között a csillagtoronyban, |
| rádióaktív-gépezetek, csillag-térképek, fény-sziporkák, jelek |
|
kivallják neki a lázban, fájdalomban |
|
megfogant gondolat igazát. |
| S ha nem látja meg ő azt az űr-emlőt, |
| amit mohó gyermek-szeme szopna, |
|
nem veszti el, amit megtalált hittel, |
|
majd föllelik a tudomány-unokák, |
| tán kevesebb türelemmel, s tökéletesebb műszerekkel. |
|
| mint a spanyolok Dél-Amerika aranyát, |
| lerombolva a Nap-isten kő-jegyű templomát, |
|
a csillag-jegyek és nemzés-jegyek |
|
az Eső-isten szobrát meggyalázva, |
| fölégetve a dzsungeleket, irtva a vadakat, |
| karddal leütve a tál-nagy lepkéket, |
|
puskával lőve a görögdinnye-nagy, sárgadinnye-nagy |
| a repdeső, zúgó eleven kristályokat, |
| a lihegő fém-lapokkal-nyíló hasú drágaköveket, |
|
a gyönggyel-kitöltött szemű szárnyas-koponyákat, |
| kisebb-tölgy-csápú, lószügy-vért-orrszarvú, gyermekláb-agancsú |
|
Én nem kivántam ilyen dicsőséget, |
| hogy pusztítva hódítsalak meg téged, |
|
hogy pusztítva hódítsak meg |
| leöldösve a Napistentől-nemzett férfiakat, |
|
kővé merevedő hús-karóba húzva |
| az arany-derekú asszonyokat! |
| Ó, hogy szeretlek emberi-szentség! |
|
mint a tudós a dolgok lényegét, |
| a világ-űr szellemét, a tengerfenék vegetációját, |
| mint a cserje-szakállú hajós a viharnak döntve hajóját |
| kutatva új fűszereket, idegen partokat. |
| megközelíteni, magammá-szeretni sem, |
| mint az ember most a Holdat, |
| a Sárga-Asszonyt, akit lát már az idő második |
| akit imádott, s most szemlél ridegen, |
| mint a boldog utas az idegen |
| kínt, hisz oly messze van magától, |
| s hallgatja közömbösen, a szomszéd hogy panaszkodik, |
| míg cukorkát szopogat, versekben lapozgat. |
| Mint az isten agyát is fölépítő ember, |
| ki új bolygót rak az űrbe anyaggá higgadó tudatából, |
| s atom-tűzzel fellövi magát majd, |
| hozva új szerencsét, vagy még nagyobb bajt, |
| s tűszerű fémszivarokkal a holdra száll. |
| a gondolat fém-termése lehull, |
|
az ember aluminium-üveg lepkéje lelobog, |
| s a kráterek között a lila porban fém-lábain megáll, |
| mint egy fém-gerincű gázlómadár, |
| vagy egy fémgyűrű-köteg óriás százlábú-bogár, |
| kiáltás zeng a por-lelkű csöndben: Meghódíttatott! |
| És boldog lesz, aki petét rak ott, |
|
mint idegen-szervek közé a bogár, |
| mert onnan új csillagra suhan, azt beporozni, |
| s megtermékenyíti az űr virágait, |
| mint a rét virágait a darazsak. |
|
Én nem voltam trubadúr-szívű, de ösztöneiben |
| Mert kezdetben nem voltál te sem, |
|
csak a vágy volt, a kocsonyás csönd, |
| a köd-tüdejű, semmi-csontvázú, jégvirág-gerincű állapot, |
| kezdetben a Minden együtt lakott |
|
és mégis éreztelek és mégis tudtalak, |
| robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak, |
| voltál te is, voltam én is szívemben, |
| tündöklött bennem az eleve-bizonyosság, |
|
hogy megszületsz gyöngéden, s félelmetesen, |
| mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés, |
| mert ehhez az értelem kevés |
|
és nem oly céltudatos a megismerés, |
|
mint az órával mérhető idő, |
|
s az órával felfogható elektromosság. |
|
te Csillag-méz, Tündöklés, Arany-hab, |
|
te Fülemüle-ének, Árvácska, |
|
Gyöngy-habú tej, Havas bérc, |
|
te Villámló elektromosság, Atom-tűz, |
|
Puszták citerája, Tenger tüneménye, |
|
te Kukorica-harmat, Vércse-vércsöpp, |
|
Madár-topogás, Gyémánt-korsó, |
|
Gida-szökdécselés, Kígyó-nyelv, |
|
Szívemet-célzó arany-dárda, |
|
Szügyembe-fúródott tüzes nyíl, |
|
Virág-ajak, Zöld madárcsőr, |
|
Csillag-fátyol, Óceán-palást, |
|
mert kezdetben közös volt minden elem, |
|
mert kezdetben én is a csönd virága voltam, |
| mert kezdetben te is a csönd virága voltál, |
| volt, ahonnan fölszabadultál, |
|
kezdetben nem voltál te sem. |
|
|
És ím, a semmi földereng, |
|
hogy teremtsen formát és szavakat, |
|
hogy létet adjon önmagának, |
| jövőt a múltnak, a jövőnek múltat. |
| hogy boldogtalan, önző részekre törve, |
|
egymás ebihal-farkát, gáz-uszályát söpörve, |
|
egymástól taszítva, s a sorstól egymás felé lökve |
| nyomások között ércesedjen, |
| A semmi átdereng, átizzik a köd, fény-zsírtól ragyogó |
| bőrén kél az első jel, valami rebbenés, apró mocorgás, |
| mint a csönd alól fölkúszó mélyhegedű-morgás, |
| ősállatok vonulása, morajló messzi tenger, sárkány-talpak |
| tompa puffogása, rák-ollók nyikorgása, repülő-sárkányok |
| bőrernyő-suhogása, szines bordákba nőtt uszony-szárnyak |
| csapkodása, mirigyes forgókban toka-uszonyok forgása, |
| s az első-hang mögűl föltör a másik, a madár-sikoly, |
| a hegedű hőscincér-sírása, dörmögő, alkony- |
| mély, horgony-nagy szarvú szarvasbogarak |
| zörgése, üvöltözése közben a másik, |
| a pár-hegedű, a hím-hangszer rázokog, |
| a nőstény-hang testére lecsap, forog |
| a két sikoly, madarak, madarak, |
| hegedűk, hegedűk sikoltanak, |
| üveg-cédrusok zizegnek, párducok |
| sírnak, vas-oroszlánok bőgnek, |
| nyögnek, megszakadt tüdejű |
| égitestek köpnek ki alvadt |
| s kinő e kúsza összevisszaságból, |
|
dudvás, szőrös száron, tövissel veretett testen, |
| a fájdalom-szülötte, a kínok-nemzette dallam, |
|
a tökéletesség törmeléke, |
|
az elsűllyedt éden csücske. |
| Kinő e fájdalmas összevisszaságból |
| De lezúzzák a csönd hálójára fölfutó gyenge kacsokat, |
| a harmat-velős, félig-lágy hang-csigolyák tornyát összetörik |
|
újabb sikolyok, nyögések, fém-roppanások, |
|
szarvas-kiáltozások, világrész-ropogások, |
|
tejútcsontváz-töredezések. |
|
>a hidrogén űr-robbanása, |
|
nap-aranyhalak szétdurranása, |
| csillag-gerincek hegedű-roppanása, |
|
hattyú-ködök méla úszása. |
| Mert a boldogságot, mint fémet a savak, |
| folyóba hullt férfit a fémgomb-szerű szárnyas halak, |
|
a settenkedő, irígy, tűz-gyomrú, telhetetlen |
|
halálos-gyomorsavú pöffeteg-lárvák, |
| s mert nagyon fáj, azt hisszük elérhetetlen. |
|
| mint a ló bőrén a mozdulatlan indulat. |
| A csönd fölpúposodik, kihegyesedik, |
|
mint a terhes anyák hasa, |
| hogy kitapintható a fej, a térdcsomó |
|
és látható a végtagok mozdulata. |
| mint a tojásban épülő madárcsőr, |
|
az üveges hártya vékonyodva földagad, |
| csupa lüktetés, verdesés, csupa pezsgés a felszín alatt, |
|
csupa dagadozás, embrió-szívverés, embrió- |
|
lábrugdosás, reszketés, nyak-dobogás, |
|
sustorgás, csupa külön vágyakozás |
| a valaha-egység, a látszatra-egy, |
|
de a tűzben már csupa különös-szenvedély, |
| És a csönd feltörik, mint a tojáshéj, |
|
s iszonyú sikollyal kiszakad |
| forró, gőzölgő méhéből az első, vörösbegy- |
| torkú, lágy, vér-udvarú szív, kéregtelen, vas-kocsonyás, |
| kiszáll az első dalra-ítélt angyal a sötétből, |
|
szárnya lángból és emlője fényből, |
| s kiszáll a többi is, mint a tűzvirágok, |
| s köpdösi ez a világnagy anyaméh a sok magányos álmot, |
| mint az arany-vértű, bíbor-köpenyű kis emlős halacska |
|
hasa gombostűfejnyi kölykeit |
|
zöld árnnyal derengő, álmodozó vizi-lugasba. |
| De ha jön a lomha, pettyes, zsíros veszély, |
|
a nagy-tömbű, síkos, vitorla-uszonyú, |
| nem védi meg a most-eszmélteket |
| mint a vitorla-szárnyú, emlős, kis rubint-halacska |
|
fátyol-vitorlás picinyeit, |
| aki bekapja, szájába gyűjti őket, |
| mint gyerek a gombokat, a csillámként lebegőket, |
|
s vész múltán, ha csönd teljessége támad, |
| kiköpdösi a csöpp pikkely-szíveket, az eleven kérgeket, |
| kieregeti szülötteit, mint a füstkarikákat. |
|
|
Ha boldogtalan is a teremtő, |
|
az boldog, aki megtestesül. |
|
Tudod te is, hogy ezt tudni még nem elegendő. |
| Egymást-érintő szívünk nagy láng-bokrokkal kisül, |
|
mint a nagyfeszültségű vezeték, |
| ha mozdony csápja éri, s lágy darázs-zenével |
|
fölzúgnak odabent a motorok. |
|
Nem a szorongás, ami összefog, |
|
de a szerelmes összetartozás. |
|
Az egymásba-kapcsolódó tudat, |
| ami fölizzít lágy részeket, |
|
s kiteljesíti az egymásban-rejtező álmokat. |
|
Mint palántát asszony a földbe, |
| a szerelmes összetartozás |
|
ültet az anyagba képzeteket, |
| s oldja az anyagot képzetekké. |
|
Mi attól vagyunk tiszta virág-lobogás, |
|
s attól váltunk könnyező sebekké. |
|
| Magatokról ti mit tudtatok? |
|
A csönd csigahéjából kibújt nyálkás és hűvös |
| A semmi csigahéjából kiköltözött tejút-szarvú |
|
Az űr kék lapulevelére kúszó, |
|
míg tartja őket a sok semmi-ág? |
| Milliárd föltört tojás az űr, |
|
csupa szerelemre-éhes magány, |
| fény-gombák a csönd ezernyi rothadék-szigetén. |
|
És szeret majd mohón és embertelenűl |
| egyenként valamennyi és tüzelve mindahány. |
| Szeret, mert ez a törvény, |
| és nem tudja még, hogy csókjából mi fakad, |
| nem tudja még, hogy minden ölelése |
| hogy az alap-elemek ölelkezése, |
|
a csillagok násza, anyagok kéje, |
| atommag körül elektrón pörgése, |
|
fémek csókja, sók egymásba-éledése, |
| a víz áteresedése, zsírok tespedése, |
|
sejtek lüktetése, savak rétegzése, |
| atomok sűrűsödése, hők lebegése, |
|
egysejtűek foszlása, amőbák oszlása, |
| napállatocskák napokká-robbanása, |
|
élet-körök rügyezése, széttársulása, |
| mikrobák kráterszerű gőzös pöfögése, |
|
ázalagok, koretrák, sodróállatkák |
| szerelmes ragyogása, bimbózása, magzása, |
|
eutórinák, ostoros-állatkák virulása, |
| gyöngyszem-rákok ittasulása, tapadása, |
|
szitakötők egymásba-csimpaszkodása, |
|
szerelmes halak liliom-forgása, |
| pete-ékkövezése, puha szájharapása, |
|
állatok robajló lángolása, |
| madarak képletre-lobbanása, |
|
ős-óriásemlősök riszálása |
|
csak egymásra rakódó csigolyája |
|
a hüllők csókja csak tovább-áramlása |
| a madarak szerelmes látomása, |
|
kígyók csavarodása, egymásba-harapása |
| csak sejt a virágszárban, |
|
amely az emberrel fog kiteljesedni, |
| amelynek én vagyok virága, |
|
amelynek virága te vagy, Virágom, |
|
az isten-szagú szerelem-mocsárban, |
|
a halálon és a halhatatlanságon. |
|
|
| Ó, áldott, boldog élet, benépesülő világ! |
| Boldog, mert él, a létezés, virúl, lebeg, nyüzsög és rág, |
| húsában, ösztönében együtt lakik a béke és a rettenet, |
| kocsányaiban ott csobog a megszülető, s az eltemetett. |
| Foszló gőzgyűrűk, pára-kagylók, gázburkok alól |
| már az önmagában boldog létezés szívtömlője szól, |
| a sistergő, olajos gyűrűket pöfögő, fortyogó, szinesedő, eresedő fém |
| hártyás, likacsokkal bőrző, ráncosodó, arany-ömléses felületén |
| már látszik, mint a csecsemő szirom-mellkasán, a szívverés, |
| s terjeng már boldog illatod, te léttel-beteljesedés! |
| Ó, boldog öntudatlanság, tested még meg-megnyiladozik, |
| s arany-zsíros forró virággal, mint pólyás, az űrbe húgyozik. |
| De hamusodik, mocsarasodik, kásásodik a vérpiros vas, |
| s esők, esők oldják a lángot, a föld szivárvány-karimás, ködsugaras. |
| Ó, befelé-nőtt tüdőszínű rózsa, földközépi jeges-üveges vas-velő, |
| föld izzó rózsája, élettel körülömlött, az űrbe szárasodó, gyökeresedő! |
| Ó, izzó rózsa, rád-ikrásodott, mint rákra millió tengeri rózsa |
| az eleven-élet, mint kavicsra halpete gyöngye, vírus-kristály a hernyóra. |
| Ó, boldog, boldog, egyedülvaló, nefelejcskék, mályvazöld tengerek, |
| hullámok dupla fogsorai, tajtékfátylak az égig lengenek, |
| ó, zengő, dörgő, teremtő elem, az áldás egyik részese, |
| kristályok, a föld veséi, fehér párák nemzés-lehelete. |
| Ó, forró, bugyogó, májszínű lápok első virágai, |
| a teremtés szőrös-szárú, szőrös-levelű, szőrös-ajkú álmai. |
| Ó, boldog bibék, virágok szív-fejű, csillámragacsos nemzőszervei, |
| sárgalisztes, karcsú növényi-falloszok, hosszan kilógó hangszálai |
| a mindíg-éneklő kehely-toroknak, többször ikresedett lónyakak, |
| egy-törzsből ágazók, kik orrlyuktalan fejeket csókra nyújtanak! |
| Virágok, nagy, vizenyős-törzsű, szőrös, tüskés-levelű, ragacsos |
| levél-comb-közű elsők. Virág, te boldog-illatos! |
| Kibújtok, mint a csigaszem, puhán, tétován, magányosan, |
| vagy, mint a láp ágyékai, vágyódtok tövissel-bokrosan. |
| Ó, boldog első-terhesség, gyönyörű első-anyaság, |
| fölépűlt teljesség, rendedben ott forog a jövendő világ: |
| te tűhegynyi lüktető takonycsepp, ott élnek tebenned |
| az idő álmai, csókok, amik lehullva ujjászületnek, |
| a baktériumok, algák, gyűrűs-férgek, szivacstűk, a csigák, |
| a medúzák, férgek, pörgekarúak, ízeltlábú Trilobiták, |
| háromkaréju-ősrákok, óriásrákok, ős-kelyhek, szivacsok, tömlős-állatok, |
| tebenned minden leendő, s halandó ott forog, |
| akár a csillag-rend, a korallok, szélesszárnyú-Euripteruszok, |
| a kopoltyúkkal lélekző skorpiók, tengeri almák, liliomok, |
| a csipkecsillag-állatok, tüskés-bőrű tengeri sünök, zöld csillagok, |
| mélyvizi uborkák, a városként világító virág-alakzatok, |
| a fejlábúak, a puhatestűek, a tintahal, a negyven-szemű polip, |
| az Egyenes-szarv tebenned a Selachiusokkal osztozkodik, |
| ott hemzsegnek az egyiptomi-napisten nevű Ammoniták, |
| a fedett-fejűek, gyökér-lábúak, mészvázasok, Fusulinák, |
| húsgyökér-kupacként a gyöngy-karók, csuklós-lábu sáskák, pókok, |
| az üveg-gyökér-százlábúak, a rézzel-kivert-szárnyú rovar-koporsók, |
| a kétéltűek, a hüllők, pofás-gyíkok, vérszínű Hattériák, |
| az eleven-szülő halgyíkok, mereng a hússal-élő ragadozó-virág, |
| ott leskelődik a Tigrisfogú, suhannak az elektromos Nyilak, |
| a virágkehely-fejű, fogsoros-porzójú, háromszögtoll-lebernyegű őshalak, |
| futkosnak, lihegnek, sziszeregnek teknőcök, gyíkok, krokodilusok, |
| mint kristály-kardok kaszabolnak a vízben az Ichthyosaurosok, |
| izzanak egymáson, mint szerelmes gyárak az óriásgyíkok, |
| sütkéreznek méz-pocsolyában a huszonhatméteres Diplodocusok, |
| rikácsolnak, ugrálnak kék görcsökként a suta, félig-vak |
| szárnyas-gyíkok, madárlábú-gyíkok, gyíkfarkú emlős-madarak, |
| fürge, kétlábon-futó szarvas-gyíkok jajgatva fogamzanak, |
| gyűrűznek csikószemű pikkely-hordók, bőrükön aranykehely-szavak, |
| százezres csapatban nászra vonúl a Zsarnok gyík-király, |
| a kacsacsőrű-gyík páfrányerdős iszapban ül, puhatestűeket zabál, |
| meregeti, mint levest kanállal, csőrével a termékeny, lázas iszapot, |
| mint kobalt-tűk szálaznak csőre végében a kefe-fogsorok, |
| mennek meghalni óriás-léptekkel a csecsemő-fejű Dinosaurusok, |
| vérrel megduzzadt óriás-tüdők a kőmirigy-szakállú sárkány-kakasok, |
| sárkányok nyögve tojnak, a nap-imádó sárkányanyák, |
| a fésűs-gyík nőstény a hímnek vinnyogva megadja magát, |
| hemperegnek nyafogva, roppant kőszivacs-tömbjük áttüzesedik, |
| a gerincből-fakadt kettős csont-liliomsor véresen hajladozik. |
| Mint őrűlt rajzai, megtöltik az űrt a Szárnyas-fogatlanok, |
| emlős-sárkányok, s az apró, hártyás repdező-gyíkok, |
| kis fátyolszárnyú gyémánt-szűzek cikkannak sziszegve, |
| szivárványos fátyolszárnyú emlősgyík kölykeit unszolja csecsekre. |
| És röpködnek ropogva, nyikorogva négyszárnyú zománc-rudak, |
| kristály-emlő-fejű szitakötő-anyák, gyökérfejű lovak, |
| csontváz-fejű páncél-atyák, gyöngydob-szemű sáska-süvegek, |
| mohos fekete esernyők, denevér-sátrak, fém-szárnyú ing-üvegek, |
| lihegő szőrernyős bársonykutyák, tövis-láb-gubancú zizegők, |
| fogsoros-csőrű drótvázasok, karmos-szárnyvégű pikkely-repülők, |
| a pikkelyes első-tollasok, a bóbita-fülűek, bíbor-uszályú toll-üstökösök, |
| éneklő ásvány-rózsák, arany-szemhéjú szivárvány-ködök, |
| kopasz ősmadarak, totyogó hártyavitorlák, nagy pikkelygömb-térdű gázlómadarak |
| és roppant hártya-talpasok, csápcsőrű csillagok, kibélelt vértorkúak. |
| Tebenned cápák nyüzsgölődnek, ősarany-arcú tigrisek, |
| üstökös-szakállú patások robognak, szelíd rágcsálók merengenek, |
| cammognak zizegő óriás-zsurlók alatt a szikla-állatok, |
| vulkánkő-hab testük gőzöl, izzanak gyűrt pikkelyrongy-hónaljak, comb-hajlatok, |
| cuppognak két-lábon az ember-szemű, gyík-fejű kocsonya-tornyok, |
| barna gumi-bőrükön sötétkék pettyek, láng-szeplők, arany-foltok, |
| narancspiros hasuk puhán lüktet, gyöngyházrongy-taréjuk lebeg, |
| s hínárfák zöld rongyait tépik a csecsemőcsuklós üveg-kezek |
| és csipogva totyognak a kék zománc-páncél-vértű óriás-kanok, |
| fejükön csont-töviskorona, hátukon csontszirom-fogsorok, |
| óriás csigabigák néznek ki páfrányok közűl kocsonya-hímvessző szemükkel, |
| óriás gőték, levelibékák pikkely-ágat fognak kék, zöld gumikesztyűs kezükkel, |
| tebenned asszony után sír a manó-szakállú rénszarvas-ősapa, |
| őrjöng telhetetlenül Síva isten párduc-pofájú angyala, |
| ősmadár csőr-fogsorában ropog a szárnyas gyémánt-királynő, |
| a gyapjas-orrszarvú taknyos-kelyhű mohos szikla-combok után lő, |
| álarc-tüskéje, mint az egyfogú boszorkány sárga zománc-agyara, |
| ragyog, mint Gábriel kardja fémgumós-gyökerű pajzs-tompora, |
| a bánat őseként figyel nagypórusú bőr-páncél arca, |
| mint Agamemnon király viaszcsöndre-gyűrt hártyaarany-álarca, |
| és ringanak csordában bársony álom-csigabigák: zsiráfok, |
| az aranykorona-szemű, pávafark-szempillás óriás állat-virágok, |
| zöld mámorban hemzsegnek, majmok, pávák, vadmacskák, papagájok, |
| mint tengeri rózsa csápjait, ingatják ormányukat a kőernyő-fülű, kőgatyás elefántok, |
| s ember-kezű béka-ősök ülnek a jövő partjain, |
| s asszony-szívű sasok ülnek sárkányok véres csontjain. |
| Tebenned ott kering az emberig-futó gyönyörű zene, |
| amelynek minden létező csak egy-egy üteme, |
| s így épül föl a nagyszerű harmónia-épület, |
| s mert összeomlik, nem hagyhatsz ki akár egy ütemet, |
| a hangból kinő a másik hang, a nála-teljesebb, |
| és arra rá a soronlevő, a mindíg-tökéletesebb, |
| tebenned ott vannak már az iszonyú ősállat-temetők, |
| egysejtűek kréta-halmazai, őskori állat-csontmezők, |
| tebenned ott vannak föloldva mind a kőzetek |
| és sejtté, hallá, sárkánnyá, madárrá sűrűsödve a csillag-tüzek! |
| Ó, boldog, boldog lét, a halál se pusztulás, csak folytatás, |
| s építő-folytatódó állapot a korhadás, poshadás, rothadás! |
| Mészkővé-sajtolt kagyló, s csigabigatömegek |
| csak téged hirdetnek, élet, a márvánnyá sajtolt mészkövek! |
| Ó, boldog, boldog vegetáció! Első növények, vajon |
| sejtettétek-e, kék kocsonyaszálak, zöld ondó-szálak a talajon, |
| hogy bennetek már az ember készülődik megváltani |
| az öntudatlan áramló világot, szerelmet vallani? |
| Növények, lombtalan tej-pálcikák, szívnélküliek, |
| tudtátok-e, mért legelik le majd óriás-unokáitok a Pikkelyesek? |
| Burjánzó, tömődő, osztódó-szervű, egyre-bonyolúltabb |
| növények, tudtátok-e, ha szirmaitok, leveleitek lehulltak, |
| ha együgyű-alkatotok több-szervüvé változik, |
| ha ön-szeretőből, ön-termékenyítőből nemekké foszladozik, |
| bolyhos dorongból ihletődött négy-porzójú ajakos-virágúak, |
| összenőtt szirmotokon a párta-cimpa felső és alsó-ajak, |
| tudtátok-e, hogy egyszer ott nyittok ki az én szívemben, |
| s vissza-tűnődve illatoztok emberi-énekemben? |
| Ó, boldog, boldog vegetáció! Feltörő, burjánzó, sűrűsüdő, |
| egymásra-nőtt, egymás-halálán fakadó-kiteljesedő, |
| penészes, barna, korhadó kuszaság, szárak, levelek, |
| indák, törzsek verejtékező szövevénye, gőzölgő rengetegek, |
| gyökerek, mirigyszőrök, virágok, illatok, zöld izomzat, |
| növényi-hártyával benőtt zöld érfutamok, zöld óriás-tollak, |
| nyakból-kinőttek, zöld hónalj-hártyák, bokába-beszőttek, |
| mézet nyálkázó kopasz gerincek, idegekbe-átevődtek, |
| lombot-hajtott kígyók, puha-kérgű nyelvek, görcsös inak, |
| párázó, szenesedő, bomló, rügyező zöld zuhatag, |
| hagymák és termők, csészék és bóbiták halála-születése, |
| ó, boldog, boldog szerelem növényi-megtestesülése! |
|
| És mégse tudjátok mi a szerelem, |
|
a végzetes, vad tökéletesség, |
| csók, amely kígyónyelv-lángolás, |
|
csók, amely elrendeltetett. |
| Mit tudja azt a szeretve-öntudatlan a világ, |
| hogy benned minden kis atom |
|
szeret, minden kis részecske egy velem, |
| amelyben fölzendíti a gépeket az áram, |
| s ragyogva énekel szerelmes-tudatában, |
|
messze-világítván a holdtalan éjszakában. |
|
| évmilliárdok vegetációja, |
| tisztít, vagy sorvaszt el engem, |
|
s ha szerelmünk napjait merengem, |
| lélek és anyag kettős teljessége, teveled-társulás |
|
egyetlen-igazsága, törvénye a jövőnek, |
|
S szavaim, ha földemből kinőnek, |
| mint a magvat-hozó füvek, |
| testüket, hogy erősödjenek az időnek. |
| Hogy szívemre-forrva hordozom szemed, |
| s az világítja be részeimet, |
| S ha ellened valamit elkövettem, |
|
a bűnökért naponta megfizettem, |
| mert tudom, hogy te úgy szeretsz már engem, |
| hogy haláloddal kiváltanád |
| s fölépítenéd lerombolt hitemet tested szép anyagából. |
|
| hogy én úgy szeretlek téged, |
|
mert te egyre csak adod magad, |
|
nehéz, színes, sűrű gomolygás, |
| valósítod meg tündöklő-önmagadat. |
|
| az osztódó, megvalósuló anyag, |
|
hogy mit is jelent az ember szerelme? |
| A férfiak könnytelen, só-nehéz zokogása, |
| Hogy öledben meghalnék énekelve, |
| s elhamvadnék szótalanúl lángjaim szégyenében. |
|
| Mit tudja azt a tengerfenék, |
|
s a létezés sós élet-edénye, |
| s benne a nyüzsgő milliárd szerelmes-akarat, |
| amely szeret csak állati, növényi-ösztönével, |
| mit tudják a fenéken-tapogató halak, |
|
s a csönd tegezében tartott, |
| a ragadozás-íjjával kilőtt, |
|
kötegekben-szálló Arany-nyilak, |
| a csigák, a kagylók, az élő-lepények, |
| a rák-szörnyetegek, hosszú-bajszú, ízelt vas-csavarok, |
|
páncél-gombok, a vérrendszer a hátukra nőtt, |
| a zöld, karéjfogsoros-csővégű sás-levelek, |
|
a rákokon a vérpiros tengerirózsa-telepek, |
| gyöngyház-csatok, lófejnyi-gyöngyök, alattomosan-lebegők, |
|
a négy-ágú, gyöngy-bibés lila szirmok, |
| a lila, piros, kék, ezer ág-gubancú korallok, |
| az arany-pávatollak, fehér fénykoszorú-ligetek, |
|
az izzó kákicskoronák, tengericsillag-éhségtömegek, |
| mit tudják azt a csupa-rojt, pántlika medúzák, |
| a kék, sárga, rózsaszín, erezett, lepkeszárny-mintás, |
| virág-rajzos, árvácska-arcú arany-tálak, |
|
puhaüveg-korongok, indás-sárgadinnyét, |
| édes-tököt utánzó, csöndesen forgó, vigyorgó |
| mit tudják azt a rajzó kis neon-szálak, |
|
melyekkel, mint a nagyvárosok este, |
| fénnyel telik meg a tengermély teste, |
|
ó, ezek a vegyi-fények, villany-hirdetések, |
| a villanyújságok fénypont-sorozatai az örök ébrenlét |
|
jeleit adják a halálos éjszakának, |
| mit tudják azt a vér-pettyes, tigris-csíkos, tinta-kék, |
|
rózsaszín-uszonyú, gyöngyházbicskanyél-szerű, |
| sárga has-szirmú, szivárvány-vitorlás, villanykörte-szemű, |
|
napmintás, napfoltos, sárkány-szárnyú, |
| világító-gerincű, májfoltos, smaragd, villany-mozaik, |
|
ezüst-bárd, bunkós dupla fény-szálú, |
|
világoskék-farú, világoskék kopoltyú-tollazású, |
| tüske, bőr-lebernyeg, puha-korong, szines szálkabokros-pofájú |
| az üveghártya-olajban forgó szemű halacskák, |
|
akik egymást pikkely-örvénnyé alakítják, |
| forgó, szerelmes hal-liliommá, |
|
s míg egymás száját puhán harapják, |
|
s képeznek sokasodván millió fajtát, |
|
míg egymást ittasúlva körűllebegik, |
| s hasukkal a vízmélyi-levelekről a görcsöket lereszelik, |
| mit tudják, hogy az ember végzetesen szeret! |
|
Mit tudják, hogy miért csak a te szemed |
| gyújt bennem olthatatlan csillag-fényeket, |
|
|
Mit tudják azt a sötétség markában |
| amikkel a mélység fizet a szerelmes-szenvedésnek, |
|
mint a békességre az emberiség, |
| s féltettelek, mint a népek féltik, |
|
s boldogságban-reményét, hitét. |
|
|
Téged teremtett, te megoszthatatlan, |
| egyszer-létezőt, ki nem lesz sohatöbbé. |
| Öröktől-fogva gondolt ki téged, s én elgondollak majd örökké. |
| Én veled leszek hulló, s halhatatlan. |
|
mibennünk példázza a halandó világot, |
|
s a halhatatlanság igéretét. |
|
|
A mindenség csak vágyódott, szeretett, |
| megindúlt és bekövetkezett, |
|
a csöndből kinőtt az égitest-vegetáció, |
| s a semmi-szárú ibolya-telep |
|
csak nőtt, burjánzott, kövéredett, |
| míg egyszer fémmé iszamlott át, |
| kámforlevél-bordát épített a só, |
|
halakká virúltak a szerelmes algák, |
| a halak kicsókoltak magukból sárkányokat, |
|
a sárkányok öle madarakká izzott, |
| a madarak szerelme nemzett szarvasokat, |
|
a mindenség bomlott, vérzett, magzott, |
| nőtt, csókolt, meghalt, erjedt, rothadt, |
|
elmállt, virított, pusztúlt, telepedett |
| sustorgott, megalvadt, újra-áttüzesedett |
|
és nem tudta még, hogy a kövecses, |
| pikkelyes, karmos gyík-kezek |
| és nem tudta még, hogy kő-margaréta-telepek, |
|
kormosak, mocskosak, füstösek, |
| fakadnak majd a csókja-áramában, |
|
a föld testén iszonyú kő-sebek |
| gennyedzenek förtelmes bűnöket, |
|
nem tudta még, hogy szerelme-magvában |
| több-ágú porcellán-porzók nyitnak a vas-kocsányban, |
|
hogy turbinák, beton-bibeszálak, |
| hidak fém-csontvázai, termonukleáris-üzemek, |
|
űr-rakéták, konzervgyárak, elektromos, |
| vér, húgy, velő-szagú vágóhidak, |
|
ahová a tehenek, bikák, borjak bőgve beözönlenek, |
| nem tudta még, hogy infravörös-sugarak, |
|
repülőgépek, lomha óceánjárók, |
| vallások, háborúk, forradalmak |
| Nem tudta még, hogy téged is ott hordoz magában |
|
és én is ott keringek minden fokozatában, |
| de megszületünk a létezés egy pillanatában, |
|
a virág-húst, uszonyokat, sárkány-fogakat, |
| a sárga halzacskós pelikáncsőrt, énekeshattyú-szárnyakat, |
|
szarvas-agancsot, őseink alakját levetve, |
| mint a varázslatot a tündérek, |
|
őseink parancsát követve, |
| engedelmeskedve a törvénynek, |
|
apáink áhitatától megihletve, |
| anyáink testéből kitermékenyítve, |
|
anyáink vérétől megváltva |
|
hogy testtel ragyogjanak, |
|
össze-robogó szerelmes szarvasokként, |
| egymásra-rontó mérgezett nyilakként, |
|
halál helyett tündér-megváltást hozzanak, |
| hogy lemálljon a ránkvarázsolt szarvas-alak, |
|
hogy valahára magunkra leljünk, |
|
önmagukból-lőtt, egymásra szökő nyilak. |
|
örömeidtől de sokszor megfosztottalak. |
| Nem tudom, jóvá hogyan tehetném |
|
minden fájdalmas pillanatodat. |
|
| Kincseidből kiraboltalak, |
|
pedig te volnál az a kaptár, |
|
a mindenség mézét gyűjtögetik, |
| a kezdet óta konok szorgalommal. |
|
Te mindent föláldoztál és mindent odaadtál, |
| mert benned a mindenség lakik, |
|
s ott van az első mozdulatig |
|
|
ha szív-verésed fölfogja fülem |
| és létem minden rezzenése: |
|
óriás-páfrányok lobogása, |
| s ha hagyom, hogy elmerengjen a világteremtő képzelet, |
| megsejtem, hogyan építtetett |
|
tested a mindenség anyagából. |
| Látom az összetóduló boldog atomokat, |
|
mint Grűnewald képén a Fölszálló testisége, |
| látom a sejteket, buzgó anyagokat, |
| vágyván, hogy megvalósúljanak, |
| s áldom a vért, amely táplálta |
| a babszemnyi vesék, hináros belek, |
| piros nyálbuborék-lombú tüdőlebernyegek, |
|
gerlice-csontok, pacsirtatojás-koponya |
|
az önmagát habarcsba-keverő, |
| áldom és tudom, a mindenség nem önmagáért |
|
a mindenség csak teveled teljes, |
|
önmagában hazug a szerelme. |
| Ó, a bársonyos vér-iszapban |
|
két egymást-evő kristály-pelikán |
|
forog a hajszálér-gubancban, |
| majd, mint a jégvirág az ablakon, |
|
kirajzolódik a csontváz-jégvirága |
| S énekel már a vércsöppnyi-hattyú, földobog, |
|
tengerzúgást idéz a piros-mélyhegedű, |
| s nő, mint a virág a sötétben |
|
a te tested, álmod és tudatod. |
|
| Mi nem lehetünk boldogtalanok. |
|
|
A boldogságra megérett szívünk, |
| mi fájdalomban értünk igazakká. |
|
És tudtuk akkor is: nem azért szenvedünk, |
|
hogy elperegjen vérünk bíboros csatakká. |
|
mint ahogy az emberek hisznek |
| a jóságban, élnek a jóra-való-vágyakozásban, |
|
mint ahogy az elesettek hisznek |
| mert ideje jön annak, hogy fölemelkedjen |
|
a mindíg-jobbra érdemes emberiség. |
| A boldogságra jogosak vagyunk, |
|
nem födi bánat a mindenség egét. |
|
|
ez a föld nem fal be minket, |
| mi nem hullunk szájába nyöszörögve. |
|
De érgyökeres kezedre forrasztod kezem, |
|
s elszállunk más csillag-körökbe. |
|
S ha egykor majd egy világűr-utazó |
| új bolygón kiköt, s gépéből fáradtan kiszáll, |
|
minket egymás szívére omolva ott talál, |
| mert mi sem élhettünk örökké. |
|
Ott fekszünk romolhatatlan testtel, |
| nem-romló hússal, nem-rothadó szervekkel, |
|
átizzadt testtel, mint a legendás király, |
| a virágok között, kiket úgy szerettünk. |
| Egekre néz a fényét-nem-vesztett tekintet, |
|
s állatok pihennek körülöttünk |
| és liliom, kökörcsin, rezeda, busa rózsaszál |
| árnyékozza be méz-illatú, romlatlan szívünket. |
|
|
|
|