Rezi bordal

Ne sírj ifjúság múlásán, zúgó idő szárnyalásán,   bárhogyan süvít! Húsos lombok mind elasznak, hulldogálnak rőt harasztnak.   Az öregség kövér hava mindent beborít. Férfikor jön ifjúságra, életed gyümölcsös ága,   az is elvirít. Szirmát minden nap elejti, táncát bármikép is lejti   évek rózsája a szélben, az is elvirít. Tedd hát, amit tenni rendel minden napod, türelemmel   végezd dolgaid! Marad valami utánad, ha nem marad, az se bánat,   hörböld dúdolván a borod, ha a bor vidít. Nézd a rezi hegy üstökét, zöld bozontját nyomja az ég,   rengő erdeit. Ott ül esőboronálta fején sziklakoronája.   Gőzoszlopok tömődnek a dús fellegekig. Paták kongatták a sziklát, társzekerek vasabroncsát   nyögte a fahíd. A tornyokban őrök álltak, hars kakasként kiabáltak,   s döngött tuloktól, bivalytól a felvonóhíd. Testőrök, lányok, szakácsok, íjjászok, fürge lovászok   sürgése volt víg! Az udvaron szolga hemzseg, hangyamódra cipekednek,   tömik a barbár-szakállú várúr vermeit. Az erdőben vad futása, sárga ebek csaholása,   kürt búgott, őz rítt! Urak, vitézek, vadászok, szűz-perzselő tobzódások   helyét fölverte a gaz, ki veresen virít. Mint a szőrzet a hullából, serked a kő-koponyából   a fű és sivít. Gaz veri a csülök-nyomot, nehéz kontyú kisasszonyok   flórát csipegető kezét, könnyű lépteit. Mulandóság? Fene bánja! Csak így szép az élet, hát ma   éljed napjaid. Ne sírj ifjúság múlásán, zúgó idő szárnyalásán,   borod mellett hallgasd: szárnya csattog és süvít.