Búcsú az ifjúságtól

Nem az évek teszik az ifjúságot: a tizenhat, a húsz, a huszonhat! Az ifjúság selyemszövésű báb volt, rostjai oszladoznak. Hernyó, vagy lepke? Hímes virágú? Mi vagyok hát, hogy fényre értem? Rágcsáló csak, vagy könnyű szárnyú futó lepke? Mi hát az érdem? A felelősség, mi a koponyagömbből a szívig borzong és kering: mint dióbélből, a velőből a hullámzó borda-ágakig ring a nedvesség! No, látod, a férfinak már az a dolga! Nem az évek teszik az ifjúságot, a húsz éves is a férfit lobogja, ha gondja, baja nemcsak a magáé! Mert férfi-kar, férfi-szív kell ahhoz, hogy álld a sarat, akkor is, ha bármi erő késztet: légy hűtlen magadhoz! Nem az évek teszik az ifjúságot! A férfikort se! Nem! Nem a negyven! Ifjú fővel is deres lángok rejtőzhetnek a szemedben! Egyedűl te tudod ezt, aki voltál hűs ér, ha pihegve lerogytam. Ha sírtam, akkor átkaroltál, s szemedbe könny jött, ha robogtam. Nem! Nem az évek! A felelősség szól a gyerekre: ez férfi immár! A valóság választja ki hősét: s egy perc alatt férfi-úton jár. De úgy élj, hogy nem mindegy neked se, se a világnak, ha nyomorgat majd a halál: bűzös zsír föccsen belőled, vagy szárnyadról ujján aranypor marad.