Az erdőkből a hűvösség a rétre hömpölyög

Az erdőkből a hűvösség a rétre hömpölyög, imbolyognak egekig tömött, fehér ködök, a süppedt kazlak sora is fáradtan gőzölög, a disznócsorda hazafut, tolong, robog, röfög. Az erdőből, mint búborék, lassan fölszáll a hold, ki fújta, milyen óriás, milyen tüdeje volt? Legény kaszál a hegy alatt, a sarjú hogy ropog! Kaszája, mint az evező, a rendek, mint habok. Ökrös szekér ring, döcögős, mikor ér a faluig? A barmok szarva űrbe szúr, árnyékuk messze nyúlik. A szekér előtt öreg paraszt, pipázik, bandukol, a szekér mögött leány, mezítláb, a két szeme pokol. Forog a táj fölött a hold, szikrázik már a rét, az erdő lassan zúgni kezd és önti hűvösét. Meleg a por még, s a szekér oly módosan zörög. Gomolyognak egekig tömött, fehér ködök.