Merengő

Tüdőszín csillag-darazsak zúgnak, zsonganak, rajzanak. Ülök az udvar közepén, körben a fehér lámpafény. Ropogós dohánylevelet morzsolgatok és tördelek, elrévedve megcsavarom, megnyálazom a papírom. Lámpaüveg karimáján megszívom, míg a füst szitál. A fákra esti szivárvány: kévékben száll a holdsugár. Könyökölök az asztalon, a cigarettámat szívom. A füst a sötétet bontja, kibomlik ezüstös kontya, szétesik hártyás köddé, volt és már nincs is többé. Körűl a lámpa fénye olvasztja a sötétet. Reszket a diófa lombja, megcsendűl lágy harangja. Fönt a csillagok zsongnak: tüdőszín darázs-falka. Látom az árnyék-résen, ott túl a kerítésen: megcsillámlik a gaz, a por, a bársony salátabokor. S ahol egy marok holdsugár ikrás tömbje remegve áll, ott tódulva hömpölyögnek, mint a fölszikrázó pelyhek és nekimennek a fáknak, mint gyémánt-hegedűk, szállnak a szúnyogok, rengve cicáznak és sírnak és muzsikálnak. A hitves messze van, messze. Ó, hogy éri őt az este? Fölsóhajtok, nem is tudom, s már kedves dalát dúdolom. Nem alhatok én nélküle, hisz olyan egy vagyok vele, ha derekát nem ölelem és nem piheg a szívemen. Ülök itt inkább reggelig, füstölgetek és dúdolok, amíg arannyal megtelik a föld. Pirulva földobog. Nélküle csak nyirkos gödör az ágy, jeges tűzzel gyötör. Vele csókok nyíló bokra, csikó-kedvünk kél birokra. S azután de szép az álom, járni léten-túli tájon, s azután de szép a reggel, kelni csillogó szemekkel! Piros virág a láng, libeg, kis fuvalom jön melegen, muslicák, meg dongó legyek percennek meg az üvegen. Tekerek, újra rágyújtok, szívembe új erőt gyűjtök, mert úgy rakódik rá a kín, mint ujjamra a nikotin. Dünnyögök, de abbahagyom, felbőg helyettem a barom. Mi is lenne velem, hogyha sohase jöhetne vissza? Nem csitítna, símogatna, intene asszonyi szóval? Könyökölök egymagamba, kínommal, a roskadóval. A lámpára harmat koppant, kormos üvege elroppant, a fa is, mintha ősz volna: lepergetett egy tyúktollat. A Göncölszekér fölöttem kifogva áll. Meglepődtem. Észre most vettem először, hogy a rémület előtört: hát hol a ló, hol a kocsis? Ősidőktől fogja a kannát és itatja azóta is a két örökszomjú kancát.