Juhász Gyulához

Az én fáim is a jegenyék, az én egem is ez a csillagos ég. A tápai lagzi, a bőgő brummogása, az én földemen is zúgott zokogása. Testvér-neved nekem a hűség, nekem a példa, az egyszerűség. Hányszor volt nekem intő üzenet képen lehajló szép szakállas fejed! Dalaid rőt rőzse-lángja mellett melengettem az elzsibbadt lelket. Körűl a fagy roppantott egy népet: csontot, velőt, nehéz emberséget. Dózsa kínját te hányszor elsírtad, nevét vérrel homlokomra írtad. Szívig ette magát az írás, ne feledjem, mi volt az a kínzás! Egyhangú volt, mondják, a nóta, a tücsöké is egy-jegyű kóta, de tőle zeng az alkony, az arany, de mégis örök és ezer színe van.