Beszélgetés

Aranyos ősz szitál a tájra, vedlik a lomb, lassan kopog, levél táncol és röptiben megkoccantja az ablakot. Az égen felhő nincs semerre, aranytábla az ablaküveg. Hatan üljük körűl az asztalt: Jani bácsi, s az öt gyerek. Szálas füst foszlik fátylas tej-köddé, sok bokra súlytalan libeg, gyufa sercen, lobban, s elalszik, olykor a szekrény, a szék recseg. Mennyit beszél e szótalanság, egymásnak e kedves szivek! Hatan üljük körűl az asztalt: Jani bácsi, s az öt gyerek. A tükör fölött egy öreg fénykép: mint csibéivel, nagyanyám az öt gyerekkel ül merengve, az első temetés után. A tükrön rajzos pávatollak, ezüstje hólyagos, pereg. Hatan üljük körűl az asztalt: Jani bácsi, s az öt gyerek. Tuskós öklét most fölemeli és könnyet dörzsöl szét szemén, a többiek meg egyre jönnek, lefutnak állán, a kezén. Megülnek a napos szakállon, mint torson a harmatszemek. Hatan üljük körűl az asztalt: Jani bácsi, s az öt gyerek. Értjük ezt mi, jaj, nagyon értjük, nem kellenek ide szavak. Bólintunk sorra, mintha szélben a virágok meginganak. De már a mosoly szemről-szemre fut, mintha tócsán nap remeg. Hatan üljük körűl az asztalt: Jani bácsi, s az öt gyerek. Csak ülünk így estig szótlanúl. Tücsök cirpel az ágy alatt. Dohány parázslik néha-néha, s rézbe önti az arcokat. Csillagsugár a messzi űrből a füstön át fehéren rezeg. Hatan üljük körűl az asztalt: Jani bácsi, s az öt gyerek.