Húsz éves voltál

Húsz éves voltál, most alig   két éve volt, hogy a szerelem, mint lomb a patakra,   föléd hajolt. Meglátta benned tündöklő arcát,   üszkét a nap. Úgy verted vissza, mint a lélek harcát   esendő szavak. Elfújta volna lámpását a nap is,   nem lehetett! Tündökletes-szép fénnyel koszorúzta   a fejedet. Pihéivel futkosva-szállva,   zölden a rét, telt örömével hogy szállt fölöttünk!   S a gyapjas ég! Kiderűlt-beborúlt arcod, szíved.   Gyötrelem-öröm vívódtak benned. Verejték hamva lepett   meg, s a közöny. Mellettünk a rozs ringatta fejét,   tajték-ezüst. Az úton villanó-combú lovak röpültek,   s a pata-füst. Mint záporverte táj, zengett tested.   A szerelem! Karjaid, mint pihés virágszárak   vergődtek szüntelen. A gyűrt füvek között, akkor,   mint csata után, reszketett-csillant piros harmat.   Könny is talán! Piros nyoknyádat elrendezted, aztán   mentél a réten át. Vissza se nézel. De mégis, megállsz, intesz   és mész tovább.